aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: vulkánvadászok Takács Máté
2014. február 24. 19:33:00

Kategória: film 3 komment

Két nyertest is avathattunk az elmúlt hétvégén: miközben a Pompeji a tengerentúlon bukott, nálunk természetesen első helyen futott be a megszokott, vagyis bevételi rangsor szerint, még ha térhatású történelmi kalandfilmhez képest szolid eredménnyel is. A legnézettebb produkció azonban a másik fő premier volt: a Műkincsvadászok ugyanolyan derekasan, vagy talán még egy kicsit jobban is vonzotta a magyarokat, mint pár hete az amerikaiakat.

pompeii620.jpg

> új filmek
Azon fölösleges volt csodálkozni, hogy a jenkik ügyet sem vetettek a Pompeji című katasztrófafilmre, mivel eleve nem lehet olyan meghatározó ez a történelmi esemény számukra, ennek a tetejébe pedig nem is reklámozták túl hatékonyan nekik. Úgy tűnik, ez most valahogy a magyar közönség számára sem tűnt olyan kihagyhatatlannak: 23.235 fő váltott rá jegyet, ami nem rossz eredmény maga a film és az eddigi fogadtatások ismeretében, ám távol áll attól a szinttől, amit mi a múltban képesek voltunk hasonszőrű produkcióknál produkálni. A ProVideo terjesztése ezzel együtt megszerezte a vezető pozíciót, de csak a 35.4 millió forintra rúgó bevétellel, hiszen volt látogatottabb opció a hétvégén. E nem annyira acélos kezdés ellenére elmondható, hogy Paul W.S. Anderson 35 moziban pergő rendezése beáll az Én, Frankenstein és a Herkules legendája mögé, vagyis azon filmek sorába, melyek a térhatású látványra bízva mindent elvétették a lépest Amerikában, de úgy-ahogy boldogultak nálunk.

Mindenképpen meglepő fejlemény, hogy többen fizettek be a színészekre, mint a trükkökre. A Műkincsvadászok sztárparádéja ugyanis 24.127 főt ültetett a 46 mozi nézőterére, ami 33.2 millió forintot eredményezett, s ez egy stabil összeg. George Clooney, akit a Kegyetlen bánásmód óta most először nem saját hangjával hall a moziközönség, a Gravitációtól eltekintve az utóbbi időkben "művészfilmekkel" jelentkezett, így régóta ez a legjobb főszerepes nyitánya. Az InterCom bemutatója talán képes lesz a felszínen tartani magát a kedvezőtlen visszhang ellenére, mert hát minket még inkább hidegen hagy, amit a kritikusok gondolnak, szóval akár 70 ezer néző fölé is tervezhet a Műkincsvadászok.

> korábbi filmek
Ahogy a tengerentúlon, úgy nálunk is hamar vége szakadt a romantikus filmek szezonjának: a Téli mese 50.5%-ot, a Végtelen szerelem pedig 68%-ot zuhant, így mindkét film végképp kudarccá lépett elő az InterCom ill. a UIP-Duna Film számára (még egyik sem érte el a 20 ezer nézőt). A Megdönteni Hajnal Tímeát is többet eresztett a kelleténél (-40.3%), így meglehet, az igazán komoly végeredményeknek búcsút inthet az InterCom filmje, de a 100 ezer eladott jegy azért borítékolható, és ez persze simán kiváló a hazai produkciónak.

A Wall Street farkasa már csak egy karnyújtásra van a 400.000 nézőtől, ámde kevés szó esett idáig bevételi eredményeiről: a ProVideo bemutatója 532.7 millió forintot kasszírozott eddig, ami minden idők 20. legsikeresebb filmjévé teszi (ezzel a Skyfallt szorította le az előkelő helyről).

> végszó & ami jön
A pénz sok, a néző se kevés, így megy ez már hétről hétre a magyar mozikban, de legalább minimálisan érdekes filmek nélkül persze nem lenne ilyen kielégítő a helyzet. A következő héten alighanem nálunk is Liam Neeson újabb akciózását tekintik majd kifejezetten érdekesnek a potenciális nézők, így a Non-stop biztos kézzel pályázik az élre. Jön még a Csajkeverők című vígjáték is.

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 ú  Pompeji
35.4m - 35.4m 23.235
2 ú  Műkincsvadászok
33.2m - 33.2m 24.127
3 1  Megdönteni Hajnal Tímeát
27.3m -40.3% 82.5m 62.175
4 2  A Lego-kaland
26.7m -28.9% 124.3m 93.496
5 6  A mogyoró-meló
12.8m -16.4% 118.5m 89.087
6 4  A Wall Street farkasa
12.0m -32.3% 532.7m 395.345
7 7  Téli mese
7.0m -50.5% 24.3m 18.291
8 3  Robotzsaru
6.6m -64.8% 67.4m 47.290
9 5  Végtelen szerelem
4.9m -68.0% 22.6m 17.741
10 8  Herkules legendája
4.7m -57.9% 69.5m 47.693

 

 

 

 

 



Címkék

box office george clooney intercom disaster movie provideo paul ws anderson 3d cinema box office hazai

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr295831214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atkakukac1989 2014.02.24. 19:45:54

Liam Nesson azért eléggé húzónév errefelé, kíváncsi vagyok, hogy a Non-Stop mennyit hoz majd első hétvégén. Nem gondolom, hogy annyit, mint az Elrabolva 2 (67 ezer+moziünnep besegítése), az már szerintem jó jel.

Atkakukac1989 2014.02.24. 19:48:55

@Atkakukac1989: Sikerült elírnom a színész nevét és a mondat második fele is hiányos. Szóval nem gondolom, hogy annyit hoz mint a Taken 2, de ha annak a felére képes (kb 35.000 néző), akkor az már nem rossz eredmény. (Ez nem az én napom).

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2014.02.25. 07:42:24

valaki nyugtasson meg, hogy a jövő héten a Non-stopnak lesz valahol egy angol kópiája, mert eddig nem látom sehol... :-((

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása