Solomon Northup (Chiwetel Ejiofor) szabad emberként élt a kettészakadt Amerika északi részén (New Yorkban), mikor az 1800-as évek derekán, egy sötét nap leitatták és eladták rabszolgának. Talán nem árulok el zsákbamacskát: 12 évnyi rabság vár rá, méghozzá különböző hőfokon gyűlölködő gazdák elnyomása alatt.

Az ítészek is szeretnek kárpótlási jegyeket osztani. Russell Crowe-t nem díjazták a Szigorúan bizalmasért? Nesze egy szobor a Gladiátorért! Paul Giamatti kimaradt a szórásból a Kerülőutak méltatásánál? Sebaj, jól megnominálták a Remény bajnokáért... Igen, abban ő is játszott. Úgy érzem, valami hasonló dokumentum kiállítására készülnek most Steve McQueen, Michael Fassbender, és ha már itt tartunk: Chiwetel Ejiofor kapcsán is. Habár lehet, hogy ez utóbbi esetében csak a nevétől féltek idáig. Mindenesetre mind Fassbender, mind pedig McQueen volt már jobb - elég csak két korábbi közös filmjükre gondolni. Sőt, jó eséllyel ez lesz Brad Pitt első olyan jelölése is, amit szoborra válthat (a film producereként).

Mert hát az van, hogy nem csak a jelölések, de maga a film is megkésett néhány évtizedet. Annyit talán nem, mint a tévéfilmes esztétikával dolgozó A komornyik, de valahogy sokkal frissebbnek tűnt akkoriban rabszolgaságról szóló filmet forgatni, mikoron még egy jóval konzervatívabb elnök küldte háborúba az ifjakat, manapság pedig már a pápa is faszéken ücsörög: egyszerre vagyunk tehát alázatosak és liberálisak, bármilyen hangosan is üvölt a Wall Street farkasa. 

A film egyébiránt sem árul zsákbamacskát: a 12 év rabszolgaság 12 évnyi rabszolgaság krónikája egyszerre drámai és dokumentarista stílusban. Mint korábban, McQueen ezúttal is hajlamos elidőzni szemlátomást mellékes dolgokon (például egy szenvelgő éneklésbe lassan bekapcsolódó arcon), és miközben naturalista képeket fest egy-egy szétkorbácsolt hátról, vagy egy szánalmas/gonosz féltékenységi harcról (gazda, gazdáné és rabszolga között), még a legdélebbről jött fogva tartott is gyönyörűen összeszedett és artikulált gondolatok formájában tudatja a világgal a fájdalmát. Tudom, a 47 roninnál meg a tőmondatok fájtak, no de nem árt, ha valaki megtalálja az egyensúlyt, és ha ívet nem is, legalább konzekvens megközelítést társít a filmjéhez. 

A színészek egyébként remekelnek: McQueen hagyja is őket kiteljesedni - még aprócska szerepekben is -, és ez bizony nagy teljesítmény egy túlírt, szerkezetében mégis hiányos forgatókönyv életre keltésében. Ugyan a közreműködők tehetségéhez nem férhet kétség, de a 12 év rabszolgaság egy olyan Oscar-jelölt lesz, mint anno az Ütközések volt: inkább fontoskodó, semmint fontos.

Kövess minket facebookon és twitteren!

Az új pontozási rendszerről itt olvashatsz.