Birmingham, 1919. Anglia kohója, a szürke gyárváros hajnaltól napnyugtáig ordítja a gépek zaját, és amikor az utolsó megfáradt munkás is pohara végére ér, a környékre síri csönd száll, amit csak a rémekkel álmodó veteránok sírása tör meg néha. Ebben a közegben vonul végig fehér lován Thomas Shelby, a Peaky Blinders névre hallgató törvényen kívüli banda esze, aki az Ördöggel is cimborálna, hogy sikerre vergődjön, félnivalója sincs már, hiszen megjárta a Poklot. Steven Knight, a BBC gondozásában készült merész sorozata, bár lényegesen többet markol, mint amit ujjai között tud tartani, mindenképpen figyelemre méltó vállalás.
Bár az élet jóval az első világháború kezdete elé tette a Peaky Blinders, és a hozzá hasonló bandák ténykedéseit, a készítők rendkívüli érzékkel választottak új dátumot eseményeiknek. A világégés utáni Anglia hangulatát vagyonokból készülő álomgyári filmek sem adhatnák vissza jobban, a sorozaton dolgozó stábban nem egy történész nevével találkozhatunk, ami esetünkben nem csak reklámfogás. A közel érthetetlen akcentusok, korabeli szójárások, öltözékek, fegyverek, díszletek a másodperc törtrésze alatt gondoskodnak a beleélésről, ami minden, nem napjainkban játszódó sorozat legnagyobb ellensége. Innen már sétagalopp valami nagyot alkotni.
Gondolták a készítők, és itt tévedtek igazán nagyot. A szigetországban elterjedt 4-6, egyenként egy órás epizódból álló évad formátuma amennyire jól állt például a Luthernek, annyira nem kedvezett most az ír fenegyerekeknek. Az évad annyi eseményt, és főleg annyi karaktert mozgat, ami ordít a rendelkezésre álló játékidő duplájáért. A valóban drámai fordulatok és pálfordulások, a meghozandó súlyos döntések így azonban a súlytalanság állapotába kerülnek, amin a pergő vágás és zenei aláfestés sem sokat segít. A kellemes tempójú felvezetést követően a nézőnek az az abszurd érzése támad, mintha egy XX. századi történetet figyelne XXI. századi tempóban.
Borzasztóan sajnálatos a fenti tény, mert a Peaky Blinders mindennel rendelkezik, ami a legnagyobbak közé emelhetné. A Sons of Anarchy nézőinek több ponton is ismerős lehet az alapjaiban egy család tagjaiból álló banda hierarchiája, kezdve a szálakat a háttérből mozgató, a saját vérért Istenen is átgázoló Polly nénitől a túlságosan heves természetű, ezért öccse parancsait kényszeredetten követő Arthuron át egészen a középső testvér Thomasig, aki a törvény minden cikkelyét áthágja, hogy legitimitásig vigye a családi vállalkozást. A konfliktus forrása egy eltűnt fegyverszállítmány, ami aztán a Peaky Blinders nyakára hozza az Ördögöt.
Legalábbis így igyekszik a forgatókönyv beállítani Sam Neill karakterét, de a belfasti nyomozó eleinte csak egy üres ígéret, később a sorozat legnagyobb gyengeségévé érik. Bár a szögletes ír akcentus mögé bújt Neill a legtöbbet hozza ki a karakterből, Campbell nyomozó jobbára csak beszél arról, mennyire nem érdemes vele ujjat húzni. Hamar szembe megy azonban saját törvényeivel, amikor rádöbben, mennyire nem lesz egyszerű fogást találni a Shelby klánon, a felismerésre adott hisztérikus reakciói pedig az iránta érzett maradék tiszteletet is porig rombolják. Különösen elkeserítő, ahogy kihasználatlan karaktere a történet eszközévé szelídül, értelmetlen lépések sorozatát meghozva.
Bár a fenti problémák korántsem nevezhetőek marginálisnak, a sorozat első évada több, mint élvezetes, és kis túlzással kötelező a sorozatok térhódító világát kedvelőinek. Cillian Murphy alakítása Thomas Shelby szerepében példátlan, az ír színész fürdik a szerepben, kimért, jéghideg karaktere ráadásul nem készen érkezik, rengeteg változáson megy keresztül a hat fejezet során. Neill figuráján kívül jobbára csak hálás szerepekről és ezekkel találkozó tehetséges színészekről lehet szót ejteni, a lassításokkal, letaglózó képekkel, a jelenből gondosan válogatott indie rock dalokkal pedig az audiovizuális oldal is több, mint erőteljes.
A megrendelt, várhatóan 2014-ben érkező második évadnak van mit bizonyítania. A potenciál és az alapanyag elegendő arra, hogy egy évtizedek múlva is sokat emlegetett sorozat váljon belőle, a Peaky Blinders azonban egyelőre be kell, hogy érje azzal, hogy rásütik az erős próbálkozás billogját. Szerencsétlen módon az évadot lezáró végtelenül banális és indokolatlan fordulat, ami természetesen Campbell nyomozóhoz köthető, nem túl jó felütés a jövőre nézve, de csavar akkorát a történeten, ami megadhatja a lökést egy újabb nekifutáshoz, mely remélhetőleg lényegesen kevesebb elmesélni valóval, és több játékidővel képzeli el a továbbiakat.