aeon flux

ready for the action now, danger boy?

2014-es előzetes: disney Takács Máté
2013. december 26. 13:14:00

Kategória: film 7 komment

Egy hét se lévén már hátra addig, ideje számba venni a következő esztendő filmjeit. Ugyan már most 2015 tartja lázban a népet ama temérdek nagypályás folytatással meg miegymással kecsegtetve, azért 2014-ben sem maradunk mindenható blockbusterek nélkül. Kétségtelen azonban: új összbevételi csúcsot nem várhatnak a stúdiók, amik közül elsőként a Disney kerül terítékre, tíz legnagyobb(nak tűnő) dobásukat rangsorolva, a többit pedig lábjegyzetként megemlítve.

A cég 2013-at határozottan mosolyogva zárhatta, hiszen a Vasember 3. lazán megnyerte a bevételi vetélkedést milliárd feletti összegével, de jól muzsikált a Szörny Egyetem, a Thor: Sötét világ, az Óz, a hatalmas és a még javában gyűjtögető Jégvarázs is, illetve szárnyalt a Repcsik is a maga kategóriájában. Az egyetlen igazán sötét pontot A magányos lovas jelenti, az is inkább csak megveszekedett költségvetése miatt. Ezzel a mérleggel indul tehát 2014.

studio_disney.jpg

#10 Million Dollar Arm
amerikai premier: május 16.
Ha van stúdió, amely kasszasikert varázsol egy sportdrámából, akkor az a Disney. A Million Dollar Arm főhőse egy baseball-ügynök (Jon Hamm), aki az indiai krikettjátékosok között keresgél játékosokat, és talál is. A blockbuster-jelöltekkel zsúfolt május régebben kedvezett alkalomadtán egy kisebb profilú produkciónak, mostanában azonban sokkal könnyebben elsodorja az ár a szimpla kiállítású darabokat. Nagy név nincs, bár a kedvező visszhangra és így a hosszú távú érvényesülésre Thomas McCarthy (Az állomásfőnök, A látogató) forgatókönyvírói közreműködése mondhatni garanciát jelent. A java azonban a stúdió marketinggépezetén múlik.

#9 The Hundred-Foot Journey
amerikai premier: augusztus 8.
várható magyarországi premier: augusztus
Már volt szó blogunk hasábjain erről a könyvadaptációról, melyben egy indiai família éttermet nyit Franciaországban egy Michelin-csillagos vendéglátóhellyel szemben. Az augusztusra időzített premier mást se sugall, minthogy a Disney a már sorozatossá vált, hölgyközönséget megcélzó késő nyári sikerek (Julie és Julia, Ízek, imák, szerelmek, A segítség, A komornyik) közé szánja eme könyvadaptációt. A regény kedvelői, illetve Lasse Hallström rendező és Steven Knight forgatókönyvíró (Gyönyörű mocsokságok, Gyilkos ígéretek) hathatós közreműködése be is válthatja eme reményeket, és a főszereplő Helen Mirrent is díjszezoni felhajtás közepébe csöppenthetik.

#8 Need for Speed (Need for Speed)
amerikai premier: március 14.
várható magyarországi premier: március 13.
E videojáték-adaptáció jelenti majd a stúdió első országos nevezését az évben, és hát a kilátások vegyesek a jó kezdetre. Egyfelől nagy márkanévről van szó, másfelől viszont a bitek közül vászonra lépő dolgokból ritkán sül ki valami jó. A Need for Speed zsákjából ráadásul a csúcsra járó Halálos iramban-sorozat sok szelet kilopott, és a játékot nem forgatók érdeklődését nehéz lesz pusztán szépen fényezett és gyors kocsikkal felhívni. A 66 millió dollárosra lőtt költségvetés globális szinten mindenképpen megtérül, sőt a 100 milliós világszintű bevétel is valószínűsíthető, de az már viszont kérdéses, hogy a franchise tovább terjeszkedik-e majd filmes vonalon.

#7 Muppets Most Wanted
amerikai premier: március 21.
Muppeték 2011 év végén derekasan helytálltak a kasszáknál és még egy Oscart is összebáboztak maguknak, úgyhogy a folytatás nem is volt kérdés. A szezon most más, viszont a sztori és az emberi szereplők is teljesen eltérnek a korábbitól, ami ebben az esetben jó alap a bevételi ismétlésre. Ha Észak-Amerikában nem is, nemzetközi fronton még az első rész megfejelése is a pakliban van, úgyhogy nagyjából hasonló, 150 millió dollár feletti összegre számíthatnak Brekiék. És remélhetőleg ezúttal már mi sem leszünk annyira távolságtartóak – 25 ezer nézőt lenyomni csak nem oly nagy kihívás...

muppets_2_pic1.jpg
#6 Planes: Fire and Rescue
amerikai premier: július 18.
várható magyarországi premier: nyár
Mondhatni, hogy meglepetés okozott a Repcsik 200 millió dollár feletti összbevétele, és ez talán gondolkodóba is ejtette a Disneyt, hogy több egyenesen DVD-re szánt filmből lehetett volna még több zsozsót kisajtolni. A repülős kaland folytatása már az első rész premierjét megelőzően ismeretes volt, de ez nem csoda, a gyerekek körében rém népszerűek a beszélő járművek (kezdve Thomasszal, a gőzmozdonnyal). Ezúttal ráadásul a helyzet is kedvezőbb: júliusban nem lesz más a családoknak címezve a jelen állás szerint, és az egyetlen nyári konkurencia (Így neveld a sárkányodat 2.) is egy teljes hónap távolságban leledzik tőle. Nem kell kevesebbel számolni tehát, mint legutóbb.

#5 A galaxis őrzői (Guardians of the Galaxy)
amerikai premier: augusztus 1.
várható magyarországi premier: nyár
Miközben a többi stúdió csak tervezgeti a bővítést, addig a Disney képregényes filmuniverzuma már jövőre szélesedik egy nagyot ezzel az igen különcnek tűnő produkcióval. A különcség nagy örömére szolgálhat a film- és képregénybarátoknak, a Marvel-moziktól megszokott bevételekért azonban keményen meg kell majd küzdenie. Az augusztusi premier is azt sugallja, a Disney az utószezoni felszakadozásra játszik, ámbár jövőre az augusztus mozgalmasabbnak tűnik a megszokottnál. Végső soron azonban a siker azon múlik, mennyire is lesz jó film A galaxis őrzői. Egy 400 millió dolláros világszintű bevételnél már pezsgőt bonthat és tortát süthet a stúdió.

#4 Big Hero 6
amerikai premier: november 7.
A soron következő, 54. egész estés animációs film a Jégvarázs után újfent letér a megszokott ösvényről, és a szuperhősös vonulathoz teszi hozzá a magáét. Csak idő kérdése volt a két cég házassága után, hogy a Marvel-univerzum összeakadjon a rajzfilmes divízióval, de talán nem egy teljesen érdektelen alapanyagot találtak meg: a főhős egy japán ifjú és saját készítésű robotja, akik csatlakoznak egy bűnüldöző  csapathoz. A Rontó Ralph bizonyította, hogy van helye a kánonban az ilyen alternatíváknak is, és hát a sokszereplős szuperhős-sztorik amúgy is nagyon mennek mostanság. Az utóbbi három novemberi nevezés (az említett kettőn kívül még az Aranyhaj és a nagy gubanc) mind a legsikeresebb "klasszikusok" közé kerültek, úgyhogy a Big Hero 6 kilátásai kedvezőek. 450-500 millió dollár is befolyhat, ha a kritikai/nézői visszhang sem marad el a korábbiaktól.

#3 Into the Woods
amerikai premier: december 25.
Az Into the Woods egyszerre musical-adaptáció és a klasszikus meséket "kizsákmányoló" filmes trend újabb állomása. Előbbi vonatkozást erősítve a rendezői székben Rob Marshall (Chicago, Kilenc) ül, az eredeti mű pedig James Lapine és Stephen Sondheim munkája. A sztori szerint egy gyermektelenséggel megátkozott házaspár (Emily Blunt és James Corden) elindul az erdőbe, hogy megtörjék a boszorkány (Meryl Streep) bűbáját. Útjuk során aztán jó pár közismert mesehősbe botlanak, így Hamupipőkébe (Anna Kendrick) és a farkasba (Johnny Depp), s közben serényen dalolásznak is. Így néz ki egy karácsonyi slágerfilm.

#2 Demóna (Maleficent)
amerikai premier: május 30.
S ha már újragondolt mesék, egy nem is elég. A Disney rajzfilmes gonoszai között a legfőbb kedvencnek megszavazott Demóna elevenedik meg Angelina Jolie képében, a világszerte ismert Csipkerózsika-történet főszerepét átvéve. A költségvetés állítólag 200 millió dollárra rúg, de a Robert Stromberg effekt-szakember rendezésében készülő fantasy nagyjából biztos lehet a dolgában: ismert sztori és szereplők, világsztár a főszerepben, látvány dögivel, nyári premier. Az Alice Csodaországban nyomába nyilván nem szegődik majd, ám a Hófehér és a vadászt könnyűszerrel lenyomja majd, miközben félmilliárd dollár fölé kúszik globális bevétele.

#1 Amerika Kapitány: A tél katonája (Captain America: The Winter Soldier)
amerikai premier: április 4.
várható magyarországi premier: április
A Thor: Sötét világ lassan befejezi pályafutását, méghozzá 650 millió dollárt megközelítő eredménnyel. Amerika Kapitányt emberi mivolta kicsit a földhöz ragasztja box office-esélyeket illetően is, de a Bosszúállók hatása ezúttal is érezhető lesz, így minimum az első rész 370 milliójának másfélszeresére nyújthat be igényt. Az áprilisi premier érdekes húzás, hiszen így először próbál szerencsét Marvel-hős a csúcsszezonokon kívül, de talán éppen ez fogja megsegíteni a Disney várhatóan legnagyobbat szóló 2014-es filmjét.

captain_america2_01.jpg
további kitűzött premierek:
4.18. Bears. A Föld napjához időzített természetfilm, medvékről.
10.10. Alexander and the Terrible, Horrible, No Good, Very Bad Day. Ifjúsági könyv-adaptáció.
11.21. McFarland. Sportdráma Kevin Costnerrel, Az éhezők viadala következő része mellé időzítve.

Címkék

sport disney fantasy musical marvel comedy animation angelina jolie drama action helen mirren meryl streep kevin costner need for speed coming soon sequel superhero documentary adaptation jon hamm captain america the muppets children movie tom mccarthy guardians of the galaxy

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr735709462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MT90 2013.12.26. 17:53:29

Az Őrzők filmje ütni fog Thanosszal, Ronannel, Raccoonnal és a dízeles Groottal :) Még mi lenne akkor, ha a tavaly nyári tárgyalások sikeresek lettek volna és kölcsönkapták volna Galactust és az Ezüst Utazót...

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2013.12.27. 01:06:20

Hát ez elég gyengének tűnik az idei felhozatalhoz képest, a Vasember és a Lone Ranger is meglehetősen szórakoztató volt (sajnálom, hogy az utóbbi bukott, én megnéztem volna még pár részt), az Amerika Kapitánynak viszont már az előzetese is pocsék filmet ígér. A többi is... meh

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.27. 12:59:56

@MT90: én ebben azért nem vagyok ennyire biztos, ők azért nem annyira ismert képregényfigurák, mint az Angyalok.

Módfelett Kényelmetlen 2013.12.27. 13:55:41

@doggfather: Magyarországon jah; USA-ban az Ezüst Utazó az egyik legnépszerűbb karakter

HavasiG 2013.12.27. 17:19:46

@Pitypalatty úrfi: Nekem nagyon várós az Amerika Kapitány, mióta láttam a trailert. Bár nekem az első rész is bejött.

Az összes többi a listán egy halvány "meh..."

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.27. 17:36:46

@Módfelett Kényelmetlen: Nem az Utazóra, a Galaxis őrzőire gondoltam. ;)

Az Utazó, meg Galactus itthon is ismertek.

Q-in-Law 2013.12.27. 20:03:24

A Million Dollar Arm elég sablonos, bár nyilván a célcsoport kajálni fogja.

Tényleg, a trailerében a jelenet 1:20-nál akkor is mehetett volna, ha a csaj fekete? www.youtube.com/watch?v=EiC8o7i_ZqE

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása