Ne is próbáljuk megszámlálni, hány, de hány filmet láttunk már bonyolult vagy annak tettetett párkapcsolatokról csak az amerikai független szférából. Egy-kétmilliós költségvetés mellett persze mi másról is szólnának, mint a legkézenfekvőbbről, és a hígulás ellenére panasszal igazán nem élhetünk. Pláne, ha hozzánk ilyen darabok jutnak el, mint az Exek és szeretők. Magasan emelkedik ki az átlagból ugyanis, stabilan állva mindkét lábán, nevezetesen: az alakításokon és a forgatókönyvön.

Pedig története éppen olyan egyszerű, mint akár az eredeti, akár a magyar cím. Az elvált negyvenes/ötvenes Eva (Julia-Louis Dreyfus) egy partin két emberrel is megismerkedik: Alberttel (James Gandolfini), akivel kezdeti kételyei ellenére találkozgatni kezd, illetve a kiábrándító házasságból szabadult Marianne-nel (Catherine Keener), akivel meg nyomban összebarátkozik. Nemsokára az is kiderül számára, hogy a két illető exférj és -feleség.

Két út indul innen, és a film rendkívül érett humorral biztosítja be magát sokkal inkább vígjátéknak, semmint drámának, de ezzel mégse mond le a komolyságról. Az alapötletet egy fősodorbeli komédia felütéseként is könnyen el tudjuk képzelni, itt viszont Nicole Holofcener író-rendező nem ragad le a bonyodalmon, hanem kiindulópontnak használja néhány fajsúlyos, de legalábbis színvonalas kérdés feszegetésére, úgymint: tényleg ugyanattól az embertől válunk el, akihez hozzámentünk? Mennyire tűnhet másmilyennek valaki két különböző ember szemében? Hol szabható meg bármilyen határ egy középkorú, elvált ember elvárásaiban, ha új kapcsolatba bonyolódik? A válaszok jobbára az egyénre bízottak, de az egytől-egyig valószerű figurák és a helyzetük érdeklődést fenntartó alakulásának hála még csak nem is feltétlenül muszáj foglalkozni velük.

Holofcener mindkét fronton figyelemreméltó munkát végzett, ám kétségtelen, hogy a billentyűzeten határozottabban mozgott keze, mint a forgatáson. Azon a forgatáson, ahol alighanem túl sok instrukciót amúgy sem kellett osztania a szereplőgárdának. Julia-Louis Dreyfus élénk és lendületes, Eva körülményes szituációját éppen csak annyira látványosítja, hogy még könnyűszerrel elnyerje a nézői szimpátiát, úgy is, hogy nem kimondottan etikus, miként a figura eljár. Catherine Keener és Toni Collette a tőlük megszokott módon teremtenek erős mellékalakokat a fők támogatására, előbbinél jobbat egy költőnő szerepére találni se lehetne. Ami pedig James Gandolfinit illeti, ne higgyük, hogy ebben az esetben is csak az idő előtti elhalálozás manipulálta a fennkölt szavakat a külföldi kritikákban; a fickó valóban élete legjobb filmes alakítását nyújtja, amihez Holofcener könnyű terepet biztosított, mondhatni: rá öntötte Albert szerepét.

Az Exek és szeretők tehát méltó búcsú Gandolfini számára, de persze több ennél, és nem szabad, hogy csak úgy maradjon meg a kollektív filmes emlékezetben, mint a színész utolsó, vagy egyik utolsó munkája, lévén konkrétan az év egyik legjobb mozijáról van szó. A legjobb értelemben vett felnőtt szórakozást biztosítja, és mivel kimerítően körbejárja azt, amire vállalkozik, nem csak a címben foglalt két kategóriába esőknek ajánlott, hanem harmóniában élő házasoknak, sőt tizenéves gyermekeiknek is hasznos néznivaló. De exeknek és szeretőknek feltétlenül az.