aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: törpök és vörösök Takács Máté
2013. augusztus 12. 16:16:00

Kategória: film 2 komment

Egyetlen új film pályázott a top 10-be biztos reményekkel, ami kellő teret hagyott a korábbi bemutatóknak is az egyszerre viharos és forró hétvégén. Amellett, hogy a RED 2. jócskán túllőtt az első rész céljain, a további kilenc toplistás film is felettébb kedvező változási mutatókat produkált. Nem fért be az élmezőnybe a másik két premier, a Csak Isten bocsáthat meg és a Bennfentes játék.

red_2_zetajones.jpg


> új filmek
2010 decemberében a ma már nem működő Palace Pictures hozta el a magyar mozikba a RED című akció-vígjátékot, ami az amerikai sikerhez és alapvető lehetőségeihez mérten is csalódást okozott csupán 49 ezer eladott jegyével. A folytatás így a tengerentúlival ellentétes sorsra ítéltetett: lényegesen jobb eredményekben van és lesz része, mint elődjének, s ezt már a premier előtti vetítések adatai is megszellőztették. A sztárparádés szórakoztatóegységet 43 moziban mutatta be a ProVideo, ami elég magas szám, de a Dörner Györggyel felszerelt Bruce Willis ismertsége és megszokottsága igényli is ezt a szintet. A számok is ehhez mérten alakultak: 23.771 magyar ült be a RED 2.-re, ami több mint kétszerese az első rész nyitányának (11.865), a bevételt jelentő 32.56 millió forint pedig csaknem 120%-a a két és fél évvel ezelőttinek. Hogy a köztes időben ennyi követőt szerzett volna Frank Moses és bandája? Az se kizárt, de sokkal inkább a jó időzítés (lényegében egyedüli premier) játszott a növekedésben szerepet, na meg hogy a megcsömörlés határát feszegető trükkparádés blockbusterekhez képest hagyományosabb kikapcsolódást ígérő produkcióról van szó. Ezek a jó adatok az első helyhez viszont így is kevésnek bizonyultak.

Bruce Willis-nyitányok (cs-v) (2009-től)
film nézőszám forgalmazó premier
 Hasonmás
22.275 Forum  2009.10.01.
 RED
11.865 Palace  2010.12.09.
 Az igazság nyomában
6.054 ProVideo  2012.04.12.
 Holdfény királyság
2.135 Big Bang  2012.05.31.
 Felültetve
3.339 Parlux  2012.07.05.
 The Expendables - A feláldozhatók 2.
42.292 ProVideo  2012.08.30.
 Looper - A jövő gyilkosa
11.991 ProVideo  2012.09.27.
 Die Hard - Drágább, mint az életed 69.971 InterCom  2013.02.14.
 G.I. Joe: Megtorlás 28.177 UIP  2013.04.04.
 RED 2. 23.771 ProVideo  2013.08.08.


2011 őszén a Drive - Gázt! meglepően jó fogadtatásra lelt a magyar mozikban, hiszen több mint 40 ezren váltottak rá jegyet. Hogy kifejezetten Nicolas Winding Refnre hányan is kattantak rá akkor, annak jó tesztje a most debütált Csak Isten bocsáthat meg. A rendezőt Ryan Goslinggal ismét egyesítő film 2.286 nézőt érdekelt csütörtök és vasárnap között, ami kevésnek bizonyult a top 10-be való bekerüléshez. A szám a 15 kópia mellett kicsi, de amúgy nem meglepően az, hiszen még a Drive-hoz képest is módfelett szokatlan darabról van szó, amit alighanem a nézői visszhang sem fog megcáfolni. A Vertigo Média talán fontolóra vehette volna az irgalom szó valamilyen formában történő használatát, bár sokat még egy jobb cím sem lendített volna a 3.3 millió forintos bevételen, ez elég valószínű.

A Parlux Entertainment nem szokványos publicitást csinált új filmjének: a Bennfentes játék bemutató vetítéséről még a Hír TV híradója is megemlékezett, hiszen az eseményre hajléktalanokat és bankelnököket is meginvitált a forgalmazó, gondosan egymás melletti helyeket kijelölve a társadalmi létra két végletének (csak az egyik fél képviselte magát, lehet tippelni, melyik). Costa-Gavras a bankszektor machinátorait kritizáló thrillere az aktuális témával együtt is csak 1.361 fő fantáziáját mozgatta meg az elmúlt hétvégén, akik a nyolc moziban összesen 1.8 millió forintot hagytak ott. Remélhetőleg ebből az összegből egyetlen bank sem lát majd egy fillért sem.

> korábbi filmek
Megőrizte elsőségét, méghozzá kiváló százalékos csökkenéssel a Hupikék törpikék 2. Az InterCom 3D-s családi filmje az előző hétvégi 36.056 néző után most 35.444-et ültetett a vásznak elé, s ezzel valamennyit lefaragott az első résszel szembeni hátrányából a folytatás. Eddig 92.814 honi szegődött a törpikék nyomába (vs. 100.128 2011-ben), és még bőven vannak napok a nyárból ahhoz, hogy tovább szűküljön ez a hézag.

Ugyancsak rendkívül sokan választották ezúttal is a Nagyfiúk 2. című vígjátékot. Az InterCom gondozottja negyedik hete van műsoron, s még ennyi idő után is újabb 18.801 nevetésre vágyó zarándokolt el a legközelebbi multiplexbe Adam Sandler poénjaiért. A filmet eddig 164.179-en látták, ami tetemes előnyt jelent a 2010-es első részhez viszonyítva (114.542 ugyanezen a ponton), s 200.000 eladott jegy feletti végződést helyez kilátásba, sőt akár a főszereplő eddigi leglátogatottabb produkciója is válhat belőle.

A negyedik helyen tartózkodó Farkas immáron jobban áll, mint a 2009-es X-Men kezdetek: Farkas, pedig erős hátrányból indult két hete. Az iskolaszüneti napok azonban megtették hatásukat, és Hugh Jackman japán kalandja a mai napon már 90 ezredik nézőjét is fogadja.

> végszó & ami jön
Hiába a csupán egyetlen érdemleges eredményt produkáló premier, a top 10 összforgalma közel 10%-os emelkedést hozott az előző víkendhez képest, ráadásul egy éve is karcsúbb számokat tapasztalhattunk, pedig akkor három új film is mozgásba lendült. A következő hétvégén forrósodik a hangulat: az InterCom duplán támad, egyrészt a nálunk is relatíve jól teljesítő előzmény után érkező Percy Jackson: Szörnyek tengerével, másrészt pedig az itt talán szerencsével járó Elysium - Zárt világgal. Ezen felül a Repcsik kínál majd új alternatívát a családoknak, s a Mielőtt éjfélt üt az óra is igyekszik befogni a régi és az új nézőket.

A TOP 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 1  Hupikék törpikék 2.
46.4m -2.4% 102.9m 92.814
2 10  RED 2.
32.6m +734.4% 37.4m 27.192
3 3  Nagyfiúk 2.
24.4m -2.9% 204.5m 164.179
4 2  Farkas
19.0m -31.4% 126.9m 88.657
5 5  Gru 2.
16.5m +6.0% 380.0m 288.654
6 4  Pain & Gain
14.4m -22.5% 42.8m 32.520
7 6  Női szervek
8.5m -10.0% 122.5m 92.943
8 7  Tűzgyűrű
7.2m +1.6% 133.3m 89.926
9 8  Szemfényvesztők
6.6m +11.4% 215.0m 161.882
10 9  Szörny Egyetem
5.0m -5.2% 219.7m 168.220

a cikk elkészültében segítségünkre volt: UIP-Duna Film

Címkék

box office bruce willis sequel costa gavras ryan gosling parlux provideo nicolas winding refn eurocinema box office hazai vertigo media french cinema

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr155457802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

freddyD 2013.08.12. 17:05:13

Nekem tetszett a "Csak Isten bocsáthat meg", de nem egy kihagyhatatlan film. Ugyanakkor ha már valaki meg akarja nézni, mindenképpen moziban érdemes a képi világért, mert szerintem attól billent csak át nálam a pozitív oldalra.

Bublos Zoltán 2013.08.12. 17:30:28

@freddyD: Hát ez a vörös neonfény, nagyon el lett találva. Enélkül nem is lett volna olyan hangulatos az egész. A zenék is rendben voltak. Mikor Chang utoljára énekel, az kifejezetten tetszett. Azóta vagy 10x hallgattam meg azt a thai zenét.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása