aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: tűzgyűrű [pacific rim] (2013) Zalaba_Ferenc
2013. július 11. 00:01:00

Kategória: film 56 komment

A Csendes-óceán mélyén keletkezett dimenziókapun át gigantikus óriásszörnyek érkeznek Földünkre, hogy jó óriásszörnyi hagyományokat követve milliós nagyvárosokban rendezzenek rombolást. Mikor az egyik tábornok azt javasolja, hogy küldjünk rájuk föld-levegő rakétákat, őt gyorsan elhallgattatják, mivel valakinek egy sokkal egyszerűbben és olcsóbban kivitelezhető ötlete támad: gyártsunk gigantikus robotokat, melyek kezeléséhez két, neuralgikus szinten egymásra kapcsolódott pilóta vezet, és ezekkel pofozzuk őket vissza oda, ahonnan jöttek. Igen, ez egy ilyen film.

pacificrim620_3.jpg

It is what it is. Óriásrobotok (jaegerek) óriásszörnyek (kaijuk) ellen. Japánban egy egész iparág épült erre az alaptézisre, de ha úgy vesszük, nincs olyan gyerek a világon, aki ne játszott volna már el a gondolattal, hogy az egyik kezében tartott öltöztetős katona valójában akkora, mint egy felhőkarcoló, a másikban fogott plüssdínó meg még nagyobb, és dzsí meg dzsá! Guillermo del Toro azon szűkös számú kiváltságosok egyike, aki eme Gyermeki Álom™ 101-et vászonra is vihette, méghozzá nagyobb költségvetésből, mint bárki más korábban.

Hogy korunk egyik legtehetségesebb zsánerfilmese (ha esetében egyáltalán lehet még ilyen titulusról beszélni) vonzódik a gigantikus szörnyekhez, abban nincs semmi újdonság, hisz két Hellboy-epizódot is azzal töltött, hogy elképzelhetetlen méretű entitásokat próbáljon rászabadítani világunkra, és ha egyszer sikerül megvalósítania Az őrület hegyeit, hát abban is akad majd néhány túldimenzionált szörnyűség.

A Tűzgyűrűt látva pedig azt mondanám, uccu neki: del Toro elképesztő fantáziával realizált monsztereket állít hadrendbe, melyek a szó szoros értelmében túlnőnek azon, hogy félelmetesek legyenek; pompázatos titánok, csodálatra méltó jelenségek ezek, melyek elképesztő rombolást rendeznek a vásznon (kényesen ügyelve arra, hogy eme destrukció még véletlenül se járjon látható emberáldozattal), és a velük szemben felvonultatott anakronisztikus robotistenségek – melyek magukon hordozzák a középkori lovagok magasztosságát, az ipari forradalom gőzromantikáját és a tudományos-fantasztikum izgalmát – is egyszerűen... faszák.

Miközben a fentieket tekintve a film simán rálapátol Michael Bay bármely eddigi szüleményére, az azt keretbe foglaló történéseket, illetve az azt megélő/irányító karaktereket tekintve azonban beéri az ő szintjével. Emiatt lehet dühöngeni (nem hiszem el, hogy már megint ugyanazokat a szaros közhelyeket nyomják le a torkomon!), lehet szomorkodni (itt van ez a kiváló szüzsé, erre azt kell néznem hosszú félórákon át, hogy Károly a bátyát siratja, Makó a szüleit, Luther meg a lányát félti?), lehet ellene érvelni (hát nem érted? a film is egy életre kelt manga, hát a szereplők is legyenek érzelmileg túlcsorduló, könnyes szemű, képregény buborékokban beszélő, nagyra nőtt gyerekek!) vagy szembesülni a felismeréssel, hogy a Tűzgyűrű is csak egy nagy hollywoodi szuperprodukció, melyben merészségnek, újításnak és kreativitásnak legfeljebb a látnivalók tágításában van helye: a nézőket nem szabad új érzésekkel, szokatlan fordulatokkal, urambocsá cselekménnyel bombázni, mert még ki talál zökkenni a futószalag-szerű fogyasztásból, amit évtizedek óta folytat.

De ez akkor sem fair. Del Torótól semmiképp sem az. Ő, aki képes összeházasítani a gyermeki vágyakat, a keresztény mitológiát és a valóság horrorját, aki szexuális aberrációkkal, szédítő szimbolikával, túlvilági szépséggel és evilági hévvel tölti fel a szuperhős mozik amúgy steril világát. Hogy érhette be ő ilyen sekélyes figurákkal, akiket tulajdonképpen figuráknak sem lehet nevezni, maximum hangnak, melyek mindig ugyanazt ismételgetik. „Felkészültem a harcra!” „Én mondom meg, ki készült fel a harcra!” „Én vagyok a legjobb harcos!” ...és így tovább. Egy kimért, de jószívű parancsnok, egy igen tehetséges harcos, akit kísért a múlt, egy izé... másik igen tehetséges harcos, akit szintén kísért a múlt, és nem egy, de mindjárt két idegesítően gesztikuláló/artikuláló excentrikus tudós: az ő társaságukban kell eltöltened a film nagyobbik felét, ugyanis a bunyók (ebből van három, és sajnos mindhárom ugyanabban a sötét és vizes környezetben játszódik) kisebb játékidőt tesznek ki. És ha a figurák érzelmi viaskodása nem lenne elég, még az amúgy ötletesnek tűnő egymásra kapcsolódás is csak azt szolgálja, hogy saját érzelmeik mellett egymáséban is vájkálhassanak. Egyedül Ron Perlman Hannibal Chauja („a keresztnevemet kedvenc hadvezéremtől, a vezetéknevemet pedig második kedvenc kínai kajáldámtól kölcsönöztem”) ússza meg a dolgot, mivel ő olyan szinten játszik rá a kliséjére, hogy egyszerűen nem lehet nem szeretni.

A cselekmény leginkább alibiként szolgál, habár egy-két dolgot ügyesen oldott meg (például a jaegereket üzemeltető szakadár kommandót a levadászott kaijuk tetemeit feldolgozó szervkereskedők pénzelik – az már más kérdés, hogy a kormányok ölbe tett kézzel nézik, ahogy eme kommandó többek között atombombákkal játszadozik), viszont a minden eddiginél nagyobb költségvetéssel gazdálkodó del Toro ahelyett, hogy a vacsorázó szereplők köré is valami elképesztően látványos, csillogó-szikrázó díszletet emeljen, inkább a film intrójában trailerszerűen összefoglalt „első részt” fejthette volna ki jobban.

A Tűzgyűrű ugyanis olybá tűnik, mint egy sokkal jobb film második része, melyben már nem foglalkoznak a miértekkel és hogyanokkal, csak azzal, hogy nagyobb és látványosabb legyen, mint az előző.

***                                                                                            

Eredetileg ezzel a fenti bekezdéssel lett volna vége a kritikának, de miután letöröltem az epét a monitorról meg a szám széléről, azon kaptam magam, hogy valami elkezdett odabenn mosolyogni. Vélhetően az a siheder, akit nem érdekel sem a lemenő napfényben pózoló hősök ízlésromboló látványa, sem a plafonrepesztő marhaságok a szkriptben (tényleg egy számláló mutatja, mikor jön a következő kaiju? egyáltalán ki adja nekik azokat a mókás neveket abban a pillanatban, hogy megjelennek?), aki a fentiekből simán kihúzna 8-9 bekezdést, és aki legszívesebben arra emlékszik vissza, hogy a Tűzgyáráben gigantikus robotok és szörnyek a szart is kiverik egymásból. Mert ez az, ami.

kövess minket facebookon és twitteren!

Címkék

kritika guillermo del toro sci fi pacific rim action disaster movie ron perlman monster movie idris elba charlie hunnam 6csillagos

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr135399803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.07.11. 00:05:18

Hát 6/10-nél többre számítottam :D De majd ma meglátom én is, hogy mennyi lesz nálam. Nagyon várom már a filmet.

Gőbölös Ákos · http://filmek.kepregeny.net 2013.07.11. 00:14:39

Nálam 3 és 4 között billegett a film (természetesen 5-ös skálán), és végül kompromisszumot kötöttem magammal: 3,5-öt adtam rá.
Sok szép meg jó dolog van a Pacific Rim-ben, de minden egyes ilyenre jut két bárgyú, klisés és "láttuk már" jelenet/beszólás/beállítás. A két tudós inkább idegesítő, mint vicces, viszont Ron "Hellboy" Perlman figurája és a színész játéka tényleg csillagos ötös. Spin-off-ot neki! :-D

Angyalosi Ádám · http://aeonflux.blog.hu 2013.07.11. 00:22:39

A filnről érdemben majd ha megnéztem, de addig is érdemes elolvasni ezt a tegnapi interjút arról, hogyan közelítette meg del Toro a film egyes aspektusait (és miért úgy, ahogy).

vargatom 2013.07.11. 00:37:26

A másodikat csak most olvastam, de az utolsó része, az nagyon:

"Legendary is in the unique position in that they have the resources to take risks, which I think has really benefitted PACIFIC RIM. They were open to putting something out in the world. When I grew up in the '80s, you had these sort of original action-adventure/sci-fi movies all the time: GHOSTBUSTERS, E.T., BACK TO THE FUTURE... all of this stuff constantly. It breaks my heart that you don't really see that anymore. I hope that we're entering a new phase. We certainly can't be more reliant on stuff from other mediums. There's only one direction to go in."

Angyalosi Ádám · http://aeonflux.blog.hu 2013.07.11. 00:55:58

@Angyalosi Ádám: direkt lerövidítem bitly-n, erre a bloghu kibontja az URL-t. Nem szeret ma a technika ördöge. És még csak 55 perce tart a nap.

Mitisz 2013.07.11. 01:25:33

Spoilerek miatt nem olvastam el, a kommenteket se..
De ami a legjobban érdekelne így előtte, hogy 3d vagy 2d inkább?
Del Toro nagyon ellene volt a 3d konverziónak, aztán a stúdió nyomására belement. Maradjunk a 2d-nél, Del Toro eredeti elképzelésénél, vagy érdemes 3d-re beülni rá?

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2013.07.11. 03:01:41

AE, benned a kritikus és a gyermek mindig háborúzik :)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.07.11. 09:52:50

@Gevin: Remélem, ezzel nem vagyok egyedül. :)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.07.11. 09:54:01

@Mitisz: Spoilerek? Miféle spoilerek? :)

Szerintem filmélményen semmit se ront vagy javít, hogy hány dimenzióban látod. Tény, hogy ha 3D-ben nézed, akkor végig egyenes háttal kell ülnöd, különben szétesik a kép.

Andrews 2013.07.11. 10:26:32

Az utolsó 2-3 mondatod fájt igazán. Ugyanis beteljesült az, mitől féltem....
No azért láthatóan nem Transformers minőség, de pl a Star Trek 2-t , Acélember,-t Mellékhatások minőségét nem hinném, hogy eléri idén. Del Toro inkább térjen vissza mindig is mondtam, ahhoz amihez igazán ért. Horrorokhoz és egyedi mesélési módjához. (Ördöggerinc, Hellboy 1, Faun labirintusa).

goodjohnwin 2013.07.11. 10:43:04

Pár éve minden második "rumored" projektnél del Torót emlegették, később jött is a hír, hogy csak a félig komolyan vehetőkkel is 2020-ig megtelne a naptárja - és akkor még a Hobbit is képben volt.
Ehelyett se Hobbit, se más "rendes" film, csak ez. pff..

Robert Horvath · http://bowl.hu/ 2013.07.11. 11:12:59

@goodjohnwin: ötös számú vágóhíd!

Mondjuk az eggyel korábbi kommentben a Transformers és a minőség szavak egy mondatban való elhangzásától összerezzentem, én sose fogom azt megbocsátani Hollywoodnak, amit azzal a branddel műveltek, és így már ezt a filmet se merem megnézni...

Kamen 2013.07.11. 12:36:31

Remélem ebben nem sok a "shakycam", mert az Acélember élvezhetetlen volt számomra IMAX 3d-ben a túlzott használata miatt.

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2013.07.11. 12:44:20

@Zalaba_Ferenc: Nem bizony :)

A film továbbra is érdekel.

Andrews 2013.07.11. 12:45:54

Hát az Acélemberben is a shaky cam nem volt zavaró de csak szigorúan 2D-ben! Már észrevettem hogy ha 3D-ben nézed még sokkal zavaróbb as shaky cam. Itt is sok shaky cam van?

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.07.11. 13:48:00

@Kamen: Nem rezeg a kamera, ellenben minden egyes bunyó sötétben és esőben/vízben játszódik. :\

Trottervoltam 2013.07.11. 14:40:02

Az ilyen alkotások után szokott felmerülni bennem rendszeresen, hogy valahogy megnevezésben különbséget kellene tenni film és mozgókép között. (Sideways, L.A. Confidential, Az őslakó vs. Transformers, Pacific Rim, Vasember)

És mondom ezt úgy, hogy imádom a szuprhősös mozikat (mint egy gyerek), de hogy ugyanazt a szót használjuk a kétfajta alkotásra olyan abszurd, mint egy napon említeni egy hangoskönyvet és Tom Waits Raindogs lemezét mert mindkettő CD-n kapható.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2013.07.11. 15:21:30

Ha valaki esetleg angolul látta, Glados hangja benne maradt?

mikice 2013.07.11. 15:38:09

Ma láttam 3D-ben Pécsett. Tényleg utólag konvertálták, ahogy itt, az egyik kommentben olvastam? Gyanús volt. Nyári rombolásnak amúgy szépen működik, de nekem például hiányzott a még szélesebb vászon (1.85:1 egy ilyen látványorgiához?), szerettem volna látni nappali bunyót, de tényleg mindig csak sötétben/esőben/vízben történtek a találkozók. Mindamellett a Tűzgyűrű eséllyel indulhatna a "Melyik filmben ered el a legtöbbször a szereplők orra vére?" versenyben.

Atesz1987 2013.07.11. 19:04:07

Na azért a Vasember jó film. Ez se rossz, csak nem szabad gondolkodni a logikátlanságokon. :D

vargatom 2013.07.12. 00:15:47

Jaeger pilóta akarok lenni.

7/10 lenne amúgy, ha nagyon muszáj, de ennél magasabbat ebben a kategóriában ilyen Star Wars IV-V meg talán-talán Avengers kaphat...

ilovebubbles 2013.07.12. 00:29:12

Nem volt ez rossz. A karakterek és a történet sem volt annyira szörnyű mint ahogy 1-2 kritika írja. Igazából kész csoda, hogy legalább ennyi volt. Ha már történet. A film után olyan dolgokat hallottam, hogy nem hittem a fülemnek! Tényleg vannak olyan emberek akik még ennyit sem tudnak felfogni mint ami ebben a filmben volt? Szóval... valakinek még ez is sok.
A látvány jó, inkább legyen egy kicsit sötét mint össze vissza rángatózó kamera. Jó lett, na!

vargatom 2013.07.12. 01:52:15

@ilovebubbles: Igen, nagyon durva hogy sokan olyan dolgokat kritizálnak, amik teljesen félreértéseken alapulnak és ráadásul a film teljesen az arcodba tolja a magyarázatot.

SPOILER
Pl. az Origo kritikusa nyavajog hogy a kaiju vér savas és épületeket bont le, és mégis nyugodtan darabolja őket Perlman stábja. Ehhez képest a filmben egyértelmű, hogy csak _egyetlen_ kaiju tud savat _köpni_ amivel totál meglepi a Jaeger pilótákat, és csak addig tudja csinálni amíg ki nem tépik a pofájából a vonatkozó szervet.
Vagy pl. valaki azt hitte hogy a Jaeger program kizárólag a főhős tesójának balesete miatt lett leállítva...

Na ilyenből van vagy egy tucatnyi hasonló, szóval eleve elvár némi intelligenciát és figyelmet a film a fő sztorihoz is. Ráadásul a mögötte lévő világ piszkosul ki van dolgozva, csak nem érnek rá minden 5 percben részletesen kifejteni a magyarázatokat az egyes kérdésekhez.

A színészeknél a japán kislányt kéne mindenképpen kiemelni az első helyen, az a flashback az nagyon erős volt. Idris Elba is jó meg a japán lány is, Hunnam meg szerintem jobb értékelést kap azoktól akik látták a Sons of Anarchy-ban.

Egyébként szerintem tipikusan az a film, amin a magyar szöveg és a magyar szinkron nagyon sokat ront; mindannyian tudunk példákat arra, amikor vlaami lefordítva egyszerűen idiótaságnak hangzik, hát még ha bénázik is vele a magyar színész.

Ja és aki teheti, 3D-ben nézze - a sok dumával ellentétben nem szimpla konvertált 3D a film, az ILM az összes CG-t sztereóban csinálta, csak a forgatott részeket kellett utólag feljavítani.

ilovebubbles 2013.07.12. 02:45:34

@vargatom: gondolom kavarták azzal, hogy a vérük mérgező, nem pedig savas. a másik meg...

de ez még semmi. idézek: "a néger meghalt?", "miért nem dobták le a bombát az első 5 percben?". ahhhh... tudom, hogy béna kicsit a történet, de nem ennyire ostoba, csak aranyosan butácska. igazából már maga az alaphelyzet is korlátozza az igazi történet mesélést.

Dualla 2013.07.12. 06:16:01

@vargatom: na jó, de... bár meg tudnám fogalmazni spoilermentesen a kritikámat a savas jószággal kapcsolatban. :'D Sajnos nem megy, de azért volt ott is hülyeség, na.

Mint a film egészében, jaj. Megjegyzem, kegyetlenül jól szórakoztam, mert akciófilmre számítottam, de vígjátéknak éreztem, még annak ellenére is, hogy totális reménytelenséggel ültem be rá. Körülbelül öt percenként felvetődött valami irreális, minden logikát nélkülöző lépés... komolyan, a Transformers okosabb film volt, mint ez. :)

Mégis, a kedvenc jelenetem az volt, amikor kérdezték, hogy miért akarják megint megpróbálni ugyanazt, amit már egyszer megpróbáltak, de nem jött össze, mire a válasz: "Ezúttal van egy tervem." Jaaa, hogy legutóbb elmentek bulizni egyet oda, hátha történik valami magától? :) Szeretem a hasonlóan összeszedett katonai akciókat. :D

ilovebubbles 2013.07.12. 06:59:15

@Dualla: Te sem nézted a filmet. Elmentek már oda, de semmit sem tudtak kezdeni az átjáróval. Most az volt a terv, hogy akkor mennek amikor átjönnek a szörnyek és hátha akkor majd betudják dobni a bombát. Úgy gondolták, hogy csak ekkor van nyitva, de kiderült, mindig nyitva van, de erről az oldalról csak a szörnyek mehetnek át rajta, mert "dns zár" van rajta. Ezen mit nem lehetett érteni? WTF!

Dualla 2013.07.12. 08:02:14

@ilovebubbles: nyugodj meg, és olvasd át még egyszer, amit írtam. (De bár lett volna bármi, amit nem értek ebben a filmben. :))

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.07.12. 08:34:50

@ilovebubbles: Nagyon megengedő vagy. :)

No de embere válogatja. Van, aki szerint a Star Trek és a Super8 pocsék (egy bizonyos Tűzgyűrű-kritikában eme filmek rendezőjét nevezték pojácának), szerintem meg abban vannak az utóbbi évek blockbuster-történetének talán legjobban realizált karakterei és párbeszédei.

Amúgy tényleg tök jó volt, hogy nem rázkódott a kamera, de még így se lehetett sokat látni a bunyókból, mert szakadt az eső, fröcsögött ide-oda a víz és kurva sötét volt. :)

ilovebubbles 2013.07.12. 08:37:17

@Dualla: Akkor szerinted mit kellett volna ott csinálniuk? Idris Elba karaktere nem egy "fejes". Jager pilóta volt (ha rákeresel a neten, akkor kiderül, hogy a vissza vonulása után pilótákat oktatott). Ő sosem hozhatott olyan döntéseket, hogy mit csináljanak a portálnál. A filmben úgymond szakadárként, végső elkeseredettségében öltötte ki a tervet. Én ezért is mondtam a tesómnak, hogy rövid volt a film, ugyanis az ilyen dolgokat tényleg nem fejtették ki rendesen, csak utalgatnak, hogy a háttérben van egy kis susmus. De ezen mit kell röhögni? Vagy mire gondolsz? Az egész portál egy olyan helyen van, ahol rengeteg a földrengés, a szunnyadó és működő vulkán. Gondolom még egy Jagerrel sem jó móka huzamosabb ideig ott tartózkodni, nemhogy bármit is oda építeni (hatalmas ágyukat, akármit, ha már scifi). De lényegében nem is mondják, hogy már próbáltak bombát bejuttatni a portálba (ha én nem figyeltem és mégis, akkor bocs), tehát nem próbálják meg újra ahogy te írod. Én tényleg nem értem, hogy most mibe kötöttél bele.
Ha az zavarna, hogy egy random tudós miért sok év után jön rá a szörnyek közötti szorosabb kapcsolatra (klónok?), azt megérteném, mert ez tényleg vicces. De így legalább lett a filmben egy poénos karakter.

Amúgy bocs a sok spoileres írás miatt, jelölhettük volna.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.07.12. 08:40:28

@vargatom: Hát épp ez az, hogy nem érnek rá, basszák meg. Inkább foglalkoznak a szereplők picsogásának tizedik visszajátszásával, nehogy valami komplexebb is történhessen a nyekergésen túl, mert még meg találja terhelni az egyszeri néző agyát. A világ (le)építésére meg bedobnak három másodperces híradóbejátszásokat meg monitorra pakolt öltönyösöket, akik még öt év után is a falaikat építgetik.

A magyar szinkronba nem lehet betakarni a két ausztrál fószert, akik jelzőpisztollyal állnak ki kaijura lövöldözni, ami meg persze hosszú perceken át semmit se csinál a kikapcsolt állapotú, de egyáltalán nem permanensen kiiktatott jaegerrel, mert arra még szükség lesz a következő jelenetekben. Pedig állítólag fejlett lényekről van szó.

Dualla 2013.07.12. 09:16:19

@ilovebubbles: mindössze arra, hogy az idézett mondat alapján (annak is az _ezúttal_ töredéke a lényeg) arra engedett következtetni, hogy legelső alkalommal terv nélkül mentek oda. Vicces volt. Felesleges túlpörögni. :) Annyira meg pláne, hogy megmagyarázzuk a csattanót (már ha csattant volna), mert a második nekifutásra is kvázi felkészülés nélkül értek oda, egy féltervvel, amelyről mondjuk már a huszadik percben sejthető volt, hogy ki hogyan és miként fogja kideríteni, hogy mi a helyzet.

(Ha már itt tartunk, nektek is feltűnt, hogy senki sem használt mobiltelefont? Ha valaki valami fontos információt akart közölni a többiekkel, személyesen tette. Plusz, láthatóan a lakosság értesítése a támadásokról soha nem volt elég fontos ahhoz, hogy előzetesen bejelentsék. Sigh.)

Ehhez hasonlóan még millió nüansznyi baromság volt a filmben, de a robotok szépek voltak, a pilótáknak menő mass effectes páncélja volt (főleg az első jelenetekben jött át a cerberusos színkombináció, imádtam), és ennyi elég is volt egy estére.

ilovebubbles 2013.07.12. 09:16:20

@Zalaba_Ferenc: Az a rész kicsit olyan volt mint amikor a macskánk elkap egy egeret és az nem akar tovább mozogni, nincs mivel játszani. Olyankor nem is bántja, próbálja békén hagyni, hátha újra megmozdul. Igen, igazad van, de nem akkora blődség mint amekkorának elsőre tűnik. Szerintem az intelligencia sem arra vonatkozik, hogy annyira okosak, hanem inkább egy kutya szintjén állnak, tudnak parancsokat követni. Legalábbis nekem így jött le. Vannak a filmben ilyen dolgok, de nem az a 100%-os hülyeség.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.07.12. 09:18:29

@ilovebubbles: Necces. Egy macskával vagy kutyával nem lehet inváziót levezérelni. A lehető legnagyobb stratégiai baklövés az, hogy egy ideiglenesen ártalmatlanított ellenfelet állva hagynak. De mint mindig, ebben a filmben is idióták támadták meg a Földet. :)

vargatom 2013.07.12. 10:39:23

SPOILER

@Zalaba_Ferenc: Ez nem invázió, ez az amikor a kész házba beengedik a macskákat hogy irtsák ki a patkányokat mielőtt beköltöznének a lakók. Csak itt azok építettek egy ellenmacskát... :D
És amúgy az intelligencia sem a kaijukra jellemző, hanem az őket kitenyésztőkre. Kellemesen Lovecraft-es áthallás a másik dimenzióból betörni akaró, semmihez se hasonló Izék... Jajj, mit nem adnék ha láthatnám Wayne Barlowe designjait a Mountains of Madnesshez!

Szóval engem se vágott arcba ilyen logikátlanság egy sem a film nézése közben. Most direkt nem fogok másik filmet felhozni ellenpéldának.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.07.12. 11:02:08

@vargatom: Szép hasonlat, de teljesen nonszensz elképzelés. A filmben egyébként elhangzik az "invázió" szó és az "ezek a lények fejlettebbek, mint gondolnánk" szöveg, és ezt alátámasztandó a szóban forgó lények nem csak speciális küldetéseket teljesítenek (kapjátok el Charlie Day-t!) és összehangoltan támadnak (az egyik monszta hátulról lepi meg a szenzorokkal ezek szerint nem rendelkező kaijut, miközben az egy másikkal bunyózik), de ha a szükség úgy hozza, egy időzített EMP-robbantást is képesek levezérelni, ami azért nem smafu.

Mondjuk, én nem a film logikáján akadtam fenn, hisz ez nem az a produkció.

vargatom 2013.07.12. 11:07:25

@Zalaba_Ferenc: Nem értem hogy ez miért lenne nonszensz. A lények azért fejlődnek, mert a gazdáik egyre nagyobb és halálosabb macskákat tenyésztenek ki, amikor azt látják hogy az egerek ellenállnak. Az intelligencia a film végén villanásnyi időre látható Dolgokban van és nem a kaijukban :)
Ráadásul ilyen elcseszett intelligencia ami atomtöltet helyett mutáns szörnyeket használ fegyvernek, meg az a térkapu is inkább organikus eredetű, mintha nem találták volna fel a tüzet. Gondolom a porszívózásra is valami génmanipulált izét használnak. Lovecraft-fíling ezerrel, kicsit mintha kompenzált volna GDT a leállított ATMOM után, tudod, shoggoth meg minden...

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.07.12. 11:34:44

@vargatom: Azért nonszensz, amiről a második bekezdésben beszélsz. :)

capacete 2013.07.12. 15:15:41

@Zalaba_Ferenc: Szerintem félreértetted a filmet, a magyar szinkron hihetetlenül ótvar, ezért nem érthető világosan, hogy a kaijuk sima fegyverek, valószínűleg minimális intelligenciával. Az pedig, hogy egy idegen civilizáció biológiai eredetű technológiát használ, elég gyakori sci-fi toposz, nem látom, miért lenne nonszensz...

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.07.12. 15:32:59

@capacete: Nem is tudom, hogy fogalmazhatnám meg egyszerűbben. Egy film, melyben óriásrobotok verekednek óriásszörnyekkel, totálisan nonszensz. Minél tovább próbálják magyarázni, értelmezni, annál inkább az. És mint említettem, nekem nem is az alaptézissel van bajom, hanem az azt körbevevő hányavetiséggel.

capacete 2013.07.12. 16:16:12

@Zalaba_Ferenc: Ebben nagyon igazad van, mondjuk nem értem, hogy írhatsz kritikát ezután bármilyen fantasztikus filmről.
Nézzük csak meg az elmúlt hónapok filmtermését:

Acélember: teljesen nonszensz, földönkívüli, repülő, sebezhetetlen lény. Nooormális?
WorldWarZ: élőhalottak. Nooormális?
Jack és az óriás paszuly: Óriások. Nooormális?

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.07.12. 16:56:36

@capacete: Sajnálom, hogy nem sikerült megértened azt, amit írtam. :(

goodjohnwin 2013.07.12. 16:59:09

@vargatom: "Ja és aki teheti, 3D-ben nézze - a sok dumával ellentétben nem szimpla konvertált 3D a film, az ILM az összes CG-t sztereóban csinálta, csak a forgatott részeket kellett utólag feljavítani."

minden konvertált 3D-s filmben a CGI néz ki elfogadhatóan, és "valódi" részeknél borulnak fel az arányok vagy lesz csúnya a kép. A Nagy Gatsby-ben (pedig reménykedtem Luhrmann jóízlésében) a legtöbb belső térbe helyezett jelentben "babaház" effektus látható, vagyis a "babák" nem illeszkednek az interior méretarányaihoz, és még le is esnek a háttérről.
Iszonyú nagy lehúzás a 3D, na.

Cameron már be is van szarva, hogy ez a sok sz@r film majd kihat a drágalátos Avatárjaira is, és nekiállt szidni a stúdiókat a konvertálások miatt.

capacete 2013.07.12. 17:01:16

@Zalaba_Ferenc: Valóban nem. Ezt írtad: "Egy film, melyben óriásrobotok verekednek óriásszörnyekkel, totálisan nonszensz."
Ebben igazad is van, csak éppen ez teljesen lényegtelen, hiszen ez megállapítható valamennyi olyan filmről, ami a "suspension of disbelief" faktorral dolgozik.

Ettől persze még a film tele van ostoba és értelmetlen dolgokkal (pl. a működésképtelen robotot nem támadja meg a szörny, a pilóták pedig kimennek jelzőpisztollyal lövöldözni, WTF?!), az alapkoncepciót kritizálni viszont értelmetlen és érthetetlen...

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.07.12. 17:06:46

@capacete: No, most már sikerült megértened, mit írtam. :)

vargatom 2013.07.12. 23:18:38

@goodjohnwin: Hát ezzel nem értek egyet teljesen, mert a Man of Steelben a totál CG dolgok is bénák voltak a 3D-ben. Plusz sokszor az Avatarnál is utómunkában csinálták a sztereót, amikor rossz lett a forgatott anyag. Meglepően sok probléma lehet (és van) a sztereo kamerákkal még mindig...

Amúgy ha már Man of Steel, akkor az megvolt hogy a kriptoniak közül egyedül Russel Crowe meg Antje Traue viselt ténylegesen páncélt?
Zod és a többiek pizsamában tolták a forgatáson, és minden mást az összes rohadt jelenetben CG-vel raktak rájuk. Pedig én úgy-ahogy szakmabeli lennék, de még csak fel sem merült bennem a filmet nézve :O

winterrain 2013.07.13. 21:49:50

Most néztem meg, kurva jó volt. Égbekiáltó igazságtalanság lenne ha ez a film megbukna.
Ráadásul még maga Torrente is játszik benne.
SPOILER
Kicsit lefogyott.

winterrain 2013.07.13. 22:06:34

Elolvastam itt pár kommentet a "logikátlanságokról". Szerintem egy filmet "szeretni" kell kicsit és úgy nézni, nem pedig gyanakvóan hibákra lesve.

SPOILER
Rakétapisztolyos jelenet. Már nem tudtak mit csinálni, a gép leállt. Várhattak volna ölbe tett kézzel, de úgy döntöttek hogy harcolnak azzal amijük van. Láttunk már ilyet. Tom Hanks karaktere a Ryan közlegény megmentése c. filmben a pisztolyával lövöldöz a közeledő tankra. Miért? Mert volt még egy pisztolya és pár másodperce az életből. Ennyi.

CyrusRamsey 2013.07.14. 13:54:12

!!!!!!SPOILER!!!!!

Coyote Tango-t a japán jeaegert kihagyták, nem tudja valaki hogy miért?

Spender 2013.07.23. 23:53:28

SPOILER!

Most láttam IMAX-ben.

Tökéletes a kritika. Minden szavával egyetértek és hasonlóan vegyes érzésekkel jöttem ki a moziból.

De tényleg.. Mr. Del Toro.. mondja már meg, hogy gondolta ezt a pofátlanul sok vérlázítóan igénytelen klisét? Hogy gondolta ezeket a párbeszédeket? Hát mi volt az a "lelkesítő beszéd" a végén ami 20 éve a Függetlenség Napjában is ciki lett volna Bill Pullmanntól? Vagy az "Armageddon parodia" amit inkább nem is részleteznék. Jézusom! :(

A film összességében 10/7, de a gagyi klisékért nagyon haragszom!

vargatom 2013.07.24. 00:21:26

A film 12 éveseknek készült, annak pedig tökéletes.

Ha valaki ennél többet várt (amire minden alapja megvolt Del Toro eddigi munkásságát nézve) az így járt...

vargatom 2013.07.24. 00:22:12

@CyrusRamsey: Gondolom nem volt zsé arra hogy az ILM valami komolyabbat toljon...

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.07.24. 06:44:17

@vargatom: A bevételeket elnézve bízom abban, hogy innentől kezdve Hollywood is többet vár majd.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.22. 14:41:28

A LÁTVÁNYFILM. ha nem is minden időké, de az idei évé biztosan. Hellboy és luther is nagyon jók voltak. Jax teller meg ott volt, és ahhoz képest, hogy esik az eső állandóan, meg harcolni kéne egy csomót felmeztelenkedik. :D

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása