aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: szörnyháború Takács Máté
2013. június 23. 17:47:00

Kategória: film 17 komment

Ahogy egyre biztosabbra kívánnak menni az amerikai filmstúdiók, úgy sodródik egyre szélsőségesebb állapotokba a szezonokra osztott esztendő: 2013-ban talán minden eddiginél erőteljesebb lesz a kontraszt az év első pár hónapja és a zakatoló nyár között. Januárt a karácsonyi slágerek vitték el a hátukon, február több mint egy évtizedes mélypontot jegyzett és április is csak a 2007-est haladta meg az elmúlt tizenkét esztendőből. Aztán jött május a rekordösszegével, s most június második fele is nagyon ígéretes számokat produkál. A kulcs azonban sosem az évszak, hanem a filmkínálat, márpedig már nem csak a nagy, de a közepesnek szánt durranások is ide sodródnak, a főszezonba. A Szörny Egyetem mindig is nehézsúlyú versenyzőként várta bemutatóját, nem is okozott most csalódást, a Z világháború viszont annál inkább – csak éppen pozitív irányban. Brad Pitt zombihajszája egy pillanat alatt vált ugyancsak keménykötésű bevételzsonglőrré, ezzel Supermant is igen hamar száműzve a reflektorfényből.


> új filmek
Számtalan indokot lehetett volna találni arra az esetre, ha a Z világháború (World War Z; hazai bemutató: június 27.) megbukott volna, kezdve mindjárt a legingatagabb lábakon állóval, ámde mégis legtapinthatóbbal, azaz a csaknem egy évnyi rossz sajtóval. Max Brooks Zombiháború című könyvének adaptációja ugyanis megszenvedte elkészültét, ezt mi, magyarok igazán tudhatjuk, hiszen kicsit közre is működtünk benne, például pár lefoglalt éles kellék-lőfegyverrel. Mindazonáltal a Paramount már a nehézségek nélkül is komoly kihívás elé nézett, egyszerűen csak azzal, hogy zöld utat adott a filmnek. A zombik ugyanis bármennyire is képesek megőrizni népszerűségeket az évtizedek folyamán, sosem voltak kasszasiker-matéria, legsikeresebb tengerentúli mozgóképes afférjuk is egy vígjátékhoz (Zombieland) fűződik. Kompenzációként egynek ott a producerként is közreműködő Brad Pitt, aki még mindig az egyik legnépszerűbb színész, bár egymaga nem képes csodákra, ezt legutóbbi filmje, az Ölni kíméletesen látványosan demonstrálta bő fél éve. Ami azonban már a stúdión múlott, abban a jelek szerint jeleskedtek: sikerült egy kétkedéssel övezett anyagot teljes értékű nyári blockbusterré varázsolniuk úgy, hogy zombifilm-mivoltát tompították (de nem elhallgatva az egyébként rajzásukkal még érdekesebbnek is tűnő élőhalottakat), s sokkal inkább egy újabb világvége-katasztrófafilmnek igyekeztek eladni. Az pedig mindig rezonál a közönséggel. A másik nyerő pont az időzítés volt: eredeti bemutatója 2012 karácsonyára szólt volna, ám némi extra munkálatigény jelen hétvégére lökte a produkciót (a költségvetést pedig 125 millió dollárról 200 millióra). Márpedig jelen hétvégén, amikor Az acélemberen túl már semmi érdemleges nincs terítéken az elmúlt hetekből, mondhatni üresedést töltött be Marc Forster filmje. A fiatal közönségszelet fantáziáját mindig megragadják a zombik, miközben Pitt már sokkal inkább az idősebb (40+) korosztályt tudja mozgósítani, de itt most a világégéses/idővel versenyfutásos sztori dolgozott igazán. Ennek folyományaként a pénteki nyitónapon mindössze 5 millió dollárral maradt el a Szörny Egyetemtől a film, vagyis 25 milliót markolt fel, amit az igazán pesszimisták talán hétvégi eredménynek jósoltak, s egyébként csaknem akkora összeg, mint amekkorát Will Smith néhány héttel ezelőtti zakója préselt ki a nézőkből egy teljes hétvége folyamán. A teljes hétvége a Z világháború esetében 66 millió dollárt mutat, ami az elhangzottak fényében is megdöbbentően nagy összeg, minimum másfélszer akkora, mint amennyire a prognózisok szóltak. Azért is kiemelkedő számról van szó, mert egy eredetinek minősülő film produkálta (regényadaptációk csak a legritkább esetben tekinthetők bejáratott névnek), ami már nagyítóval keresendő bravúr. Nem mellékes módon a kritikusok nagyjából elégedettek voltak a végeredménnyel, és a nézői visszajelzések is nagyon erősek, így igazából csak a következő hetek konkurenciáján múlik, meddig jut ez A nagy Gatsbyt és a Szemfényvesztőket is utcahosszal beelőző meglepetés. A 150 millió nem is kérdés, s halvány reménysugár még arra is mutatkozik, hogy a költségvetés összegét már az amerikai porondon a kasszákban tudja a film – szóval igazán csak arra volna itt szükség, hogy kordában bírják tartani ezeket a számokat. Ékes bizonyíték rá a Z világháború, hogy a problémás, elhúzódó munkálatok önmagukban nem jelentenek semmit, csupán némi vágyott csámcsognivalót biztosítanak a sajtónak. A nézőket csak a kész termék érdekli, ha jól prezentálják nekik, és most a Warner után a Paramount is megérdemli a kitűnő osztályzatot ezen a téren.

Eközben a Disneynek pedig még csak szüksége se lenne hasonló erőfeszítésekre, ha a Pixar Animation Studios filmjei kerülnek sorra. Persze nagy luxus lenne nem nyomni valamit minden felületen érkezése előtt, hiszen hiába képesek az animációs filmek hosszabb távon érvényesülni, a nyitóhétvége szerepe csaknem olyan jelentőséggel bír, mint a játékfilmeknél. Így hát a Szörny Egyetem (Monsters University; hazai bemutató: június 27.) alaposan felkészítette magára az iskolából szabadult, A zöld urain csak rágódó gyerekeket, akik annak rendje és módja szerint meg is rohamozták szüleikkel a több mint 4000 filmszínházat: a 82 millió dolláros első hétvégi eredmény (ebből a péntek több mint 30 millióval részesedik) a gyártó második legerősebb ilyen adata a három évvel ezelőtti Toy Story 3. mögött, noha eladott jegyek számát tekintve némileg elmarad a 2001 novemberében debütált, komputeranimációs filmként még ritkaságszámba ment Szörny Rt. mögött: az akkori 11 millió néző mai árakon csaknem 88 millióhoz segítette volna hozzá Mike-ot és Sullyt, de persze a legkevésbé sincs ok a panaszra, elvégre távolról sem volt biztos, hogy a Toy Storyhoz hasonlóan élénk és megismételni vágyott emlék lesz az Iszony Cityben tett látogatás. 11 és fél év telt el, ám úgy tűnik, a köztes időben sikerült az első résznek aktívnak maradnia a gyerekszobák DVD-lejátszóiban, ugyanakkor nem folytatásról, hanem előzményről van szó, s ez nagy könnyebbséget jelentett az érvényesülésben, no meg a Pixarra már automatice is befizetnek az emberek, bármi is kerüljön le a szalagról. Ami most került le, az páratlanul sikeres vállalkozásnak bizonyul: bevétele megelőzheti majd a Szörny Rt. eredeti futása során szerzett 256 millióját, ezzel a 14 Pixar-mozi top 5-jébe nyerve bebocsátást. Szerencsés, hogy már javában készülnek egyéb projektek, így ha vérszemet is kapnak a korábbi produktumok felmelegítését illetően, legközelebb, sőt azután is egy eredeti produkcióval állnak majd elő, de persze a Némó nyomában folytatása is sínen van már. Ami a Szörny Egyetem megítélést illeti, a kritikusoknál már nehéz lesz egyenesbe hozni a dolgokat – mondjuk ők se nagyon tudják, mit mondjanak, legalábbis a Rotten Tomatoes képtelen úgy összegezni egy animációs filmről született véleményeket, hogy ne teljesen ugyanazt állítsa mindegyiknél (látványos és jó móka minden korosztálynak, ámbár nem túl eredeti). A film globális szinten 136.5 millió dollárnál jár.

Messze a nagyok vetélkedésétől, még mindig meglehetősen limitált kópiaszámon, de már országosnak tekinthető szinten játsszák a Lopom a sztárom (The Bling Ring; hazai bemutató: június 27.) című Sofia Coppola-darabot. Az egy héttel ezelőtti premier vaskos mozinkénti átlagos bevételt hozott, ez a nagy lépés előre viszont alaposan visszavetette ezen adatot – a hétvégi bevétel pedig csak fogcsikorgatva igazolja a szélesebb körű vetítést. A 2 millió dollár nem volt elég a top 10-be való bejutáshoz, és a 10 milliós szint eléréséhez is kevés lesz. Az A24 forgalmazó tehát a Spring Breakers - Csajok szabadonnal bőven jobban járt.

> korábbi filmek
Új csúcsot beállító rajtja után Superman mélyrepülésbe kezdett: Az acélember csaknem 65%-ot szaltózott, vagyis 41 millió dolláros második hétvégét zárt. Magasról mindig nagyot lehet esni, azonban ebben a méretes elpártolásban a váratlanul erős premierek mellett tagadhatatlanul szerepet játszik a film felemás megítélése, hiszen az olyan közönségkedvencek, mint a Vasember vagy A sötét lovag bármely epizódja, sokkal olcsóbban megúszták második hétvégéjüket. A Warner Bros. magában biztosan mérgelődik egy kicsit, hiszen bár 10 és negyed nap alatt 210 millió dollárt hősködött össze nekik Zack Snyder filmje, a 300 millió most kicsit messzebb került a korábbiaknál.

Ezalatt a Vasember 3. bevette a 400 milliót, A zöld urai pedig átszenvedte magát a 100 millión.

> végszó & ami jön
A Szörny Egyetem és a Z világháború fenomenális startja az év második legerősebb víkendjéhez járult hozzá az egy hónappal korábbi nyomában, de tavaly is csak két hétvégén termelt nagyobb összeget a top 12. A Z világháború csak egy hajszállal maradt le a Holnaputántól, mint a legmagasabban, de nem #1 pozícióban nyitó film, míg a Szörny Egyetem a negyedik legerősebb animációs rajtot jegyzi a Harmadik Shrek, a Toy Story 3. és a Shrek 2. mögött. Már e két film újabb menete is elég izgalmat szolgáltat a jövő héten, de mellettük két teljesen eredeti forgatókönyvből készült akciófilm is helyet követel. A Női szervek két népszerű színésznőt társít a Koszorúslányok rendezőjével, érdemes hát felkészülni felettébb méretes számokra – azok Roland Emmerichtől sem idegenek, Az elnök végveszélyben viszont könnyen köthet ki csupán másodikként a premierek között.

cím | becsült moziszám | nyitóhétvége-előrejelzés
Az elnök végveszélyben | 3000 | $31m
Női szervek | 3000 | $39m

> a top 10 (előzetes becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1 ú Szörny Egyetem
$82.0m $82.0m n.a.
2 ú Z világháború
$66.0m $66.0m $200m
3 1 Az acélember
$41.2m $210.0m $225m
4 2 Itt a vége
$13.0m $57.8m $32m
5 3 Szemfényvesztők
$7.9m $94.5m $75m
6 4 Halálos iramban 6.
$4.7m $228.4m $160m
7 6 Gyakornokok
$3.4m $38.3m $58m
8 5 A bűn éjszakája
$3.4m $59.4m $3m
9 8 Sötétségben - Star Trek
$3.0m $216.6m $190m
10 10 Vasember 3.
$2.2m $403.1m $200m

Címkék

superman disney box office animation brad pitt paramount pixar post apocalypse marc forster sofia coppola zombiemovie children movie 3d cinema

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr285374638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szkristof92 2013.06.23. 17:54:56

Hát a World War Z-ből enyhén szólva nem 66 milliót néztem ki, max csak a felét. Ez tényleg meglepetésnek számít.

Dzsedáj 2013.06.23. 18:03:07

Az elnök végveszélyben filmnek én speciel sikert jósolok. Channing Tatum beviszi a nőket a mozikba.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2013.06.23. 18:09:24

A World War Z engem is meglepett. Főleg azután, hogy mennyire lehúzták már előzetesen a filmet és sokan már szinte előre elkönyvelték a bukást.

Vannak még meglepetések.- Jövő héten én is meglesem.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.06.23. 18:14:14

Kedd délután szállítjuk a film kritikáját. :)

Wintermoots (törölt) 2013.06.23. 18:19:15

@Prof. William:

egyesek már akkor értékelnek filmeket, mikor még el sem kezdték őket forgatni:). az ilyenekre sokat én nem adnék.
nem tudom, mennyire tudják befolyásolni a kész film sikerét/megítélését, nyilván ezt nehéz mérni.

ilovebubbles 2013.06.23. 18:32:36

a nemzetközi porondon én is hozzá fogok járulni a sikerhez :)

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2013.06.23. 18:52:12

azt a könyvet Max Brooks írta :-))

Conjurer 2013.06.23. 19:25:38

@Adam Van Helsing: Pontosan. Ráadásul Mel Brooks fia.
Ki az a "Richard Books"?????

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.06.23. 20:45:30

@Conjurer: Korrigáltam a nevet. És kérdésedre válaszolva, Richard Brooks Oscar-díjas rendező-forgatókönyvíró volt. :)

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.06.23. 20:54:27

@Zalaba_Ferenc: Csak egyszer tudnék előttetek kritikát írni :D :P De sajna Pécsről ez nehéz :D

No, de kíváncsi vagyok, én szerdán megyek nézni.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.06.23. 21:22:22

Több se kellett a Paramountnak, a folytatás már hivatalos.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2013.06.23. 22:05:36

@Takács Máté: Máris? Azt hittem még várnak 1-2 hetet, hogy tisztább legyen, hogy kb mennyi bevétel lesz.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2013.06.23. 22:07:30

Mellesleg már 118Milliós eddigi bevételről írnak. Akkor hogy is van ez?

abelh 2013.06.23. 22:28:36

mi a végére a tipp? nálam kb USA: 170-180M + 200 kintről, ennél sokkal többre szerintem nem lehet számítani. ami persze szép, de túl sok hasznot csak moziból nem hoz, és ha rádupláznak egy 200M-s költségvetésű folytatással, onnét már nagyot lehet zakózni.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.06.23. 22:54:21

@abelh: Szerintem nemzetközileg a 300 milliót is bőven elérheti. Csak többet hoz annál, mint amennyit Az ördög Pradát visel termelt! :)

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2013.06.24. 08:08:29

Azt nem értem miért bontják ketté a bevételt? Mert anno 118-milliós a nemzetközi bevétel, de a legtöbben csak a 60 milliós USA bevételről beszélnek.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása