aeon flux

ready for the action now, danger boy?

az acélember: a magyar szinkron Takács Máté
2013. június 11. 09:10:00

Kategória: film 18 komment

Mikor Batman 2005-ben, hosszú idő után visszatért a hazai vásznakra, feliratos körülmények között tette, s nem is lett sikeres. Superman egy évvel később már nem kérette magát, ám a figura még úgy se tudta megkedveltetni magát a magyarokkal, hogy az ő nyelvükön szólt. 2006 óta viszont nagyot változott a képregényhősökhöz való hozzáállásunk, úgyhogy Az acélember biztonsággal, 3D-vel, IMAX 3D-vel és természetesen szinkronizáltan pályázik az eddigi legsikeresebb S-mozi címére.

man_of_steel_banner_1.jpg


Henry Cavill – Welker Gábor. Egyfelől mondjuk örvendetes, hogy nem olyasvalakit kértek fel egy harmincas egyenarcú fiatalember szinkronizálására, akit minden harmadik filmben hallhatunk hasonló megjelenésű szerepben. Másfelől pedig kénytelenül is arra lehet csak gondolni, hogy ezentúl a filmelőzetesek egy részét –és az AXN műsorajánlóját– Superman narrálja majd.

Amy Adams – Ruttkay Laura. Különösebb kihívást nem jelenthet egy Amy Adams-féle hölgyeménynek megtalálni a megfelelő szinkronhangot, és Ruttkay Laurát már több ízben megtalálták hozzá; először a Kapj el, ha tudsz!-ban, később a Charlie Wilson háborújában is, hogy csak a mozis afférokat említsük.

Michael Shannon – Széles Tamás. Michael Shannon igen sajátos figura, így érthető, ha kicsit nehezen boldogulnak vele a szinkronrendezők. De hogy a fickónak több mint egy tucat magyarra fordított szerepe legyen, melyek között egyetlen szinkronszínész-ismétlődés sincs, az már krízis. Széles Tamás személye ezt csak mélyíti – rá lehet bízni mindent, de nem biztos, hogy egy ikonikus képregényfilm-gonosztevőnél kell ennyire elkényelmesedni. (A Christopher Reeve-féle Superman-filmek egyikének egyik szinkronjában amúgy magát a főhőst szólaltatta ő meg.)

Kevin Costner – Kovács István. Szakácsi Sándor halálát követően igencsak hánytatott lett Costner szinkron-sorsa, nem mintha az Oscar-díjas fazon karrierjére magára ne állna ugyanez a jelző. Az acélember kisebb visszatérésként könyvelendő, és Kovács István is visszatér vele, méghozzá a Több mint testőrből, ami mondjuk nem tartozott a szinkronizálás fényes eredményei közé. Costner legnagyobb hazai sikerének felelevenítése ily módon tulajdonképpen dicséretesnek is mondható, s Kovács is túl ritkán hallható ahhoz, hogy kategorikusan ellenvessünk, de inkább Liam Neesonnál kellene őt forszírozni (akik így együtt nagyon jó tanáccsal szolgálnak a szinkronrendezőknek is: Érezz, ne töprengj. Hallgass az ösztöneidre!) Ha valakinél, akkor Costnernél ugyanis működik a dzsókerként dobált Kőszegi Ákos.

Diane Lane – Kovács Nóra. Kovács Nóra neve hallatán is egyre inkább a rendezői elkényelmesedés merül fel, hiszen lassan nem marad olyan 45-65 év közötti színésznő, akihez ne hívnák a stúdióba. A nevek sorolásától most tartózkodnék (legutóbb meg azelőtt megtettem), viszont azt megjegyezném, hogy most így a Clark Kentet és Peter Parkert felnevelő nőnek is ugyanaz a magyar hangja. Pár romantikus filmben volt már Kovács Nóra Lane megszólaltatója, de Vándor Évára például többször voksoltak a rendezők. Mi is rá voksoltunk volna.

Laurence Fishburne – Gáti Oszkár. A Mátrix szinkronja követendő példa lenne: csak a VHS-megjelenéshez készült el, de nem vették félvállról a dolgot, ennek a nem megalkuvó munkának egyik öröksége már csaknem másfél évtizedre nyúlik ki. Fishburne-höz azóta is Gátit hívják, ha elérhető, úgyhogy van legalább egy fekete színész, aki állandónak tekinthető magyar hangjával kitűnik a szokványból.

Russell Crowe – Kőszegi Ákos. Costner mellett Crowe is azon színészek halmazába esik, akikkel éppenséggel jól házasítható Kőszegi Ákos, de jelen esetben előbbi jobban kiált utánna, utóbbinak meg Vass Gábor is tett már jó szolgálatot, például Oscar-díjas szerepében. Jor-El is olyan figura, akitől egy ilyen öblös hang nem idegen.

Ayelet Zurer – Huszárik Kata. Lara Lor-Van szerepében az Angyalok és démonok főhősnőjét láthatjuk, akit abban a filmben egy egészen más karakterű hazai színésznő szólaltatott meg, méghozzá Tóth Enikő, de a Münchenben alakított rövidebb szerepe alkalmával már Huszárik Katához is lehetett szerencséje annak, aki a tévében nézte Spielberg filmjét.

valamint:
Lesley Bevan – Szitás Barbara (Ms. Rampling)
Rebecca Buller – Csuha Borbála (Jenny Olsen)
Richard Centrone – Vida Péter (Tor-An)
Jack Foley – Bogdán Gergő (tinédzser Pete Ross)
Coburn Goss – Renácz Zoltán (Leone atya)
Samatha Jo – Nádasi Veronika (Car-Vex)
Alessandro Juliani – Gubányi György (Sedowsky)
Brad Kelly – Tóth Zoltán (Byrne)
Michael Kelly – Kerekes József (Steve Lombard)
Heidi Kettenring – Varga Klára (Mrs. Ross)
Chad Krowchuk – Takátsy Péter (Woodburn)
Harry Lennix – Jakab Csaba (Swanwick)
Christopher Meloni – Epres Attila (Hardy)
Julian Richings – Csuha Lajos (Lor-Em)
Richard Schiff – Várkonyi András (Dr. Emil Hamilton)
Dylan Sprayberry – Czető Ádám (Clark 13 évesen)
Cooper Timberline – Straub Norbert (Clark 9 évesen)
Ian Tracey – Zöld Csaba (Ludlow)
Antje Traue – Horváth Lili (Faora-Ul)

további magyar hangok:
Bolla Róbert, Fehér Péter, Gesztesi Máté, Hágen Imre, Károlyi Lili, Király Adrián, Kis-Kovács Luca, Papucsek Vilmos, Sipos Eszter, Sótonyi Gábor, Sörös Miklós.

a magyar változat munkatársai:
magyar szöveg: Tóth Tamás
rendezőasszisztens és vágó: Kajdácsi Brigitta
hangfelvétel: Márkus Tamás
gyártásvezető: Fehér József
szinkronrendező: Nikodém Zsigmond

A filmet az InterCom mutatja be június 20-án.

poster_manofsteel_hun.jpg

Címkék

szinkron russell crowe kovacs istvan kevin costner laurence fishburne varkonyi andras diane lane amy adams csuha lajos michael shannon epres attila zöld csaba ruttkay laura man of steel henry cavill toth tamas kerekes jozsef nikodem zsigmond szeles tamas welker gabor horvath lili köszegi akos csuha borbala kovacs nora gati oszkar jakab csaba takatsy peter huszarik kata czetö adam straub norbert karolyi lili bogdan gergö papucsek vilmos kis kovacs luca nadasi veronika feher jozsef markus tamas kajdacsi brigitta bolla robert

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr195355077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2013.06.11. 09:24:13

Igencsak meglepő lesz valóban Welkert hallani Superman hangjaként. Nekem inkább a Mythbusters fog róla eszembe jutni. Sebaj, BD-n ez is kiküszöbölhető lesz, ha nagyon nem tetszene a párosítás, de előbb várjuk meg a mozit vele, hogy fog teljesíteni. Viszont Crowe-nál már csak azért is ütősebb lett volna Vass Gábor, mert ő szinkronizálta Brando-t is ugyanebben a szerepben. De összességében igényesnek tűnik így a listát látva a szinkron.

Oblath Ádám 2013.06.11. 09:25:36

Érdekes, hogy a legelső esetben is a Crow - Vass Gábor, Costner - Kőszegi Ákos duóval operáltak. De sokat pont Vass miatt nem kedvelik a Gladiátor szinkronját, és szerintem Kovács István abszolút megy Kevin Costnerhez.

Amúgy érdekesség, hogy a Smallville teljes 9. évadjában Zod tábornok főszereplő volt, és szintén Széles Tamás adta a magyar hangját hozzá.

TomPowell25 2013.06.11. 09:32:25

Szerintem abszolút rendben lesz ezen párosítások alapján a szinkron, a kényelmi megoldások pedig egy ilyen nagy horderejű filmnél szerintem teljesen érthetőek. A Neeson - Kovács István párosítást egyébként én is nagyon tudnám preferálni, viszont örülök, hogy Kovácsot Costnerhez megint előrángatták, mert így Crowe és Fishburne szinkronja nem okozott gondot, mert alapjáraton kettőt Kőszegi Ákos, kettőt Vass Gábor szokott megszólaltatni a háromból, a közös halmaz pedig ugyebár Crowe, ezt pedig most ügyesen feloldották (Gáti Oszkárnak pedig mindig örülünk).

DedPul 2013.06.11. 10:34:36

Horváth Lili telitalálat Antje Traue-nak!

MasterTom 2013.06.11. 10:49:10

Michael Shannon szerintem szinkronizálhatatlan, de ha nem lesz eredeti nyelvű vetítés, akkor muszáj lesz csökkentett módban élvezni a varázslatot. :)

m.martin91 2013.06.11. 11:20:20

Összességében ez egy jó szinkron. Viszont ahol hiba van, az pont a legfontosabb szereplő. Welker Gábor-t hallhattuk a harmadik előzetesben, nem volt meggyőző, nekem érthetetlen, hogy miért ő lett a végső megoldás. A második előzetesben Dolmány Attila volt a hang, én őt tartottam volna meg. Welker hangja gyerekes, jellegtelen. Egy Superman-nek kellene, hogy legyen egy erős, tiszta, komoly, férfias hangja. Dolmány Attila minden tekintetben megfelelt volna. Egyébként érdekes, hogy a harmadik előzetes megjelenése után a fórumokon szinte mindenki azt írta, hogy Acélember hangját egyáltalán nem találták el, mégis megmaradt Welker. Szerintem ez a szinkron egyetlen hibája, de ez túl nagy ahhoz, hogy szó nélkül elmenjünk mellette.

Persze a jó dolgok mellett sem szabad elmenni. Ruttkay, Kőszegi (nekem egyáltalán nem hiányzik Vass Gábor), Kovács Nóra kitűnő választás. Széles Tamás érdekes, az ő hangja alapvetően barátságos, jóságos, ezért nem tudom hogyan fogja megoldani a gonosztevő szerepét. Kíváncsian várom. Fishburne-nek Gáti Oszkár nagyszerű választás, de azért a Mátrix óta elvárható, hogy hozzá Gátit hívják be.

A szinkron legnagyobb húzása pedig egyértelműen Kovács István. Amikor a harmadik előzetesben benne volt, már gondoltam, hogy ő lesz a végső megoldás is egyben. Nagyon régen hallottam már, s igen, valóban nagyon jó lenne, hogy ha Liam Neeson esetében is őt lehetne hallani a jövőben. És persze Costner-nél is.

iopi 2013.06.11. 12:15:50

Széles Tamás inkább a címszereplőnek kellett volna. Tudom sablonos megoldás :)

TomPowell25 2013.06.11. 12:58:10

@m.martin91: szerintem meg pont Dolmány Attila hangja lenne gyerekes ehhez a szerephez (de ezt lehet, hogy csak a South Park-Family Guy kettős mondatja velem:)). Welker mindenképpen érdekes választás, de szerintem mélyebb, férfiasabb a hangja, és Cavill-hoz is jobban passzol. Annak idején, amikor a Batman: Kezdődiket néztem szinkronnal Fekete Ernő hangja is furcsán jellegtelennek tűnt Bale-hez, ma pedig már el se tudnám nélküle képzelni.

m.martin91 2013.06.11. 13:10:58

@TomPowell25: Olyan érzésem van, mintha a két embert összekevernéd. Welker-nek van gyerekes hangja, míg Dolmány-nak mélyebb, férfiasabb, erőteljesebb. A mesék alapján pedig Dolmány-t nem lehet megítélni, ott elváltoztatja a hangját. Sokoldalú, képzett szinkronszínész. De egyébként ha még nem nézted meg a szinkronos előzeteseket (a leírtak alapján következtetek arra, hogy még nem láttad), akkor keress rá youtube-on. Dolmány van a másodikban, Welker a harmadikban.

TomPowell25 2013.06.11. 13:42:01

@m.martin91: rosszul következtetsz, mert mindkettőt láttam szinkronosan.:) Mindkét esetben furcsának találtam a választást (bizonyos értelemben még most is), de továbbra is tartom, hogy Welker hangja valamivel mélyebb tónusú, karcosabb, mint Dolmányé, és jobban illik a karakterhez.

David S. 2013.06.11. 13:57:32

Nekem kissé megosztott lett ez a leosztás. Vannak benne nagyon jól eltalált párosítások, pl. Gáti Oszkár remek lesz Fishburne-nek, Kovács István is üde színfolt, Ruttkay Laura is tökéletes Adams-hez, szerintem ő jobban illik mind a színésznőhöz, mind a karakterhez, mint Major Melinda, aki még szinkronizálni szokta őt. Aztán Welker Gábor... hát szerintem nem jó választás. Superman ebben a filmben láthatóan inkább tragikus figura, és Welker hangja nekem ehhez nekem kevés. Továbbra is kitartok amellett, hogy Zöld Csaba vagy Makranczi Zalán közül kellett volna választani. Mindenesetre az azért jó jel, hogy egy ritkábban hallható hangot találtak hozzá. Széles Tamást sem nagyon tudom egyelőre elképzelni Zod-ként. Én Kamarás Ivánra voksoltam volna.

m.martin91 2013.06.11. 13:59:38

@TomPowell25: Az egészen biztos, hogy karcosabb, mint Dolmányé. De azt, hogy mélyebb tónusú lenne, én nem érzem. Ezen kívül az a tény, hogy karcos a hangja, szerintem ebben az esetben egyáltalán nem jó dolog. Dolmány hangja rendkívül tiszta, érthetően beszél, szerintem egy Superman-nek pont ilyen hang kellett volna.
Ezen kívül azt sem szabad elfelejteni, hogy Amy Adams majdnem 10 évvel idősebb Henry Cavill-nél, s bár Ruttkay Laura kitűnő választás, de azért hallatszik (és tudjuk is), hogy ő sem olyan fiatal már. Ezt csak azért írom, mert mint mondtam, szerintem Welker hangja gyerekes, túlságosan fiatalos. Olyan, mintha Superman a húszas évei elején járna, s egyfelől maga Cavill mondta, hogy Superman 33 éves, másfelől a korkülönbség miatt teljesen feleslegesen fiatalították Cavill hangját.
De persze ez csak egy szubjektív vélemény, biztosan sokan sokféleképpen látják/hallják.

BangoTomi 2013.06.11. 15:33:22

@m.martin91:
Minden szavaddal egyetértek! Reménykedtem, hogy Dolmány Attila lesz Superman hangja, de azt nem értem, aki ilyen jól összeválogatja a párosokat (Gáti-Fishburne, Costner-Kovács), hogy miért pont a leglényegesebb ponton hibázik ekkorát. Most már mindegy ezt megszívtuk és még csak feliratos kópia sem lesz :/
A szinkronstúdióknak kellene egy facebook oldal, ahol megkérdezik a közönséget egy ekkora Blockbuster gyanús filmnél...az tök jó lenne. :)

BangoTomi 2013.06.11. 15:39:36

Újranéztem a Welker-es trailert. Bízom benne, hogy jobb lesz, mint az előzetesben, mert ezen besírok, olyan tré. Sokadjára sem tudom megszokni ezt a párost :(

www.youtube.com/watch?v=aUYl59LTYO4

ezsolty 2013.06.11. 15:44:49

"Welker hangja gyerekes." Na, azért ez elég meredek kijelentés, főleg úgy hogy Dolmány Attilához hasonlítjuk, akinek ugyan valóban mélyebb hangja van, de szerintem Welkeré is simán belefér még ebbe a kategóriába.
Ha már Gábor, akkor én stílszerűen max. Csőre és Hevér hangjára mondanám, hogy gyerekes.
Bár alapból utálom ezt a kifejezést... mert igenis léteznek vékonyabb/lágyabb hangszínű emberek, szóval akkor már egyből mindegyikük gyerekes? :)
Bár ezt embere válogatja, hogy kinél mit is jelent pontosan a kifejezés... szóval nem tudom, hogy itt a korábbi kommentekben ezt hogy értettétek, de a vékony hang messze nem Welker Gábornél kezdődik...

chrispaul3 2013.06.11. 17:20:46

Én sem érzem Welker hangját gyerekesnek.Szerintem jó lesz ő ide. Az pedig egyáltalán nem biztos, hogy a szinkronrendező választotta ki őt, mert ha jól tudom sok esetben, pláne az ilyen nagyobb moziknál kiküldenek Amerikába hangmintákat és ott döntik el, hogy ki legyen az adott szereplő hangja. Pláne ilyenkor amikor a főszereplőnek, nincs bejáratott, állandó magyarhangja. Azon pedig nem lennék meglepődve, hogy a legutolsó előzetes már a kész szinkronból lett volna összevágva, mert mindenkinek ugyanaz a hangja mint a fenti szereposztásban.

Andrews 2013.06.11. 21:33:12

Azon mindig módosítanak, akkor is, ha ugyanazok a hangok maradtak, (az csak egy gyors összecsapás általában), tehát reméljük hogy jobb lesz Welker mint az előzetesben.

ezsolty 2013.06.12. 17:03:21

Ja, akartam még valamit, igaz nem teljesen kapcsolódik a témához, talán már inkább az offtopic kategóriát erősíti. Lesz benne néhány kisebb SPOILER a Vasember 3.-ból, a Batman: Kezdődik!-ből és a Mátrix-ból is:

Látom, hogy mostanában elég sokan nemtetszésüket fejezik ki, hogy Széles Tamás hangját több negatív karakterhez is párosítják, vagy épp örülnek annak, ha más kapja meg helyette. :D Mert hogy szerintük egyáltalán nem illik a hangja gonosz karakterekhez, pl. a viszonylag aktuális Vasember 3.-nál, ahol ugye Guy Pearce hangja Stohl András lett, holott Széles már-már állandó hangjának tekinthető, ennek ellenére mégsem rá osztották. Aztán olvastam több olyan véleményt, miszerint jól tették, hogy felborították a papírformát, mert Széles Tamás amúgy sem illene hozzá... mondván, hogy negatív szerepekben nem hiteles és hogy az ő hangja amúgy is csak jófiúkhoz, hősökhöz, vagy bármilyen pozitív karakterekhez illik.
A Mátrix - Forradalmak-ban ugyan nyúlfarknyi a szerepe (Bane, akinek a testébe Smith ügynök "beköltözött"), de szerintem teljesen korrekten hozta a negatív figurát és ott aztán nem volt se kedves, se jóságos, kegyetlenül passzolt hozzá. Igaz, hogy összesen csak kb. 10 perces szerep, de nekem nagyon bejött. :)
Ott van még a Batman: Kezdődik! is, ahol Madárijesztőt szinkronizálta, az már valamennyivel nagyobb kaliberű szerep. Szerintem ott is abszolút jól teljesített, nálam nyerő volt gonoszként a lassú beszéde és higgadtsága. Nyilván Cillian Murphy üveges, hideg tekintete is kellett hozzá, hogy a karakter valamilyen szinten ijesztőnek hasson, meg persze maga a színész is, de valahogy nekem Széles hangjával nagyobbat ütött.

Visszatérve: a Vasember 3.-hoz ugyan még nem volt szerencsém, de akár ő maga nem tudta elvállalni, akár nem őt választották, szerintem gond nélkül, simán megoldotta volna. Aztán kitudja, ha megnézem, lehet hogy én is inkább Stohl pártjára állok, de az előbb leírtak alapján nem hinném...

Szerintem igenis illik ő gonosznak, csak el kell vonatkoztatni, mert tényleg alig van ilyen szerepe. Ha ezekből indulok ki, akkor Az acélember Zod tábornoka is teljesen élvezhető lesz a hangjával, legalábbis nekem biztos. Bár az is egyértelmű, hogy eléggé elfogult vagyok, mert Széles Tamás szinte a kedvenc szinkronhangom, ezüstérmes helyezéssel. :)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása