aeon flux

ready for the action now, danger boy?

díjszezon 2013: kitekintő (1.rész) Németh Barna
2013. március 23. 14:41:00

Kategória: film 8 komment

Már egy hónapja túl vagyunk az Oscar-gálán, úgyhogy ideje rajthoz állítani a 2013-as díjszezon versenyzőit. Rengeteg izgalmas alkotás vár a nagy megmérettetésre, ezekből válogattuk ki a legérdekesebbeket (a következő adag hétfőn érkezik). Nagy párosok térnek vissza, lesz George Clooney dögivel, Mr. Weinstein most sem aprózza el, miközben igazi legendák elevenednek meg a 2013-as moziszezonban. Várható nagy kiugrás és nagy visszatérés, persze a pakliban benne van a nagy lebőgés esélye is. Szemezgessetek és áruljátok el nekünk, miben látjátok a nagy aranyesőt és miben a nagy zuhanást.

serena.jpg

De még mielőtt a jövőben tekintünk, vessünk egy pillantást az elmúlt három hónapra. A Sundance Filmfesztivál idén két filmnek hozott igazán nagy sikert. Az igaz történeten alapuló Fruitvale megkaparintotta a legfontosabb díjakat, Harvey Weinstein pedig gyorsan begyűjtötte magának a pár éve történt tragédia eseményeit feldolgozó film jogait. A másik nagy reménység James Ponsoldt munkája, a Spectacular Now, ami színészeinek és írójának hozhat kisebb-nagyobb elismeréseket (a filmekről bővebben itt olvashattok). Ugyanitt díjat ugyan nem nyert, de mindenkiben mély benyomást tett Richard Linklater trilógiájának záró darabja a Before Midnight. Mivel az előző kettőt is imádtuk (ki nem?), nagyon szorítunk neki az év végi hajrában. Berlinben is volt elég mozgás, mégis egy filmet tudunk csak kiemelni, méghozzá Paul Rudd és Emilie Hirsch keserédes komédiáját, ami szép karriert futhat be független terepen. És végül lezajlott az SXSW is, ahonnan egyértelműen a Mud, Jeff Nichols (Take Shelter) új mozija távozott a legszebb visszhanggal, ami nem csak a rendezőjének, de színészeinek (Matthew McConaughey, Reese Witherspoon és Michael Shannon) is hozhat elismeréseket. És akkor lássuk, mi jön még:

(A filmek rendezői névsorrendben vannak, az ABC vége hétfőn érkezik)

Woody Allen: Blue Jasmine
szereplők: Cate Blanchett, Sally Hawkins, Alec Baldwin, Peter Sargaard, Louis C.K., Bobby Cannavale, Michael Stuhlbarg
sztori: Egy gazdag nő elveszti vagyonát, így testvéréhez költözik, de ezzel a lépéssel hátsó szándékai vannak.
buzz: Lehet belőle csuklógyakorlat, lehet belőle agyonimádott film, Woody Allennél sosem lehet tudni. Mindenesetre oda kell figyelnünk rá, különösen, hogy a rendező hosszú évek után hazatért szülőhazájába.

blue jasmine.jpg
Pedro Almodovar: I'm so Excited (Szeretők, utazók)
szereplők: Antonio Banderas, Penélope Cruz, Antonio de la Torre, Javier Camara, Hugo Silva, Paz Vega, Cecilia Roth
sztori: Egy bajba jutott repülő utasai úgy gondolják, hogy itt a vég, így minden gátlástól megszabadulva kitárulkoznak egymás előtt.
buzz: Almodovar az a rendező, aki tök mindegy mit csinál, tengeren innen és tengeren túl is mindig a figyelem középpontjában van.

Noah Baumbach: Frances Ha
szereplők: Greta Gerwig, Adam Driver, Mickey Sumner
sztori: Egy New York-i nő veti bele magát álmaiba, miközben a valóság egyre jobban szorongatja.
buzz: Egy rakás fontos fesztiválon megfordult már tavaly, és mindenütt imádták. Többször elhangzott a "mestermű" kitétel, ami egyáltalán nem elképzelhetetlen Baumbach-tól, úgyhogy repesve várjuk a bemutatót. Ha az Oscarig nem is evickél el, a kritikusoknál és az Indie Spiriten még jól szerepelhet.

Susanne Bier: Serena
szereplők: Jennifer Lawrence, Bradley Cooper, Rhyas Ifans, Toby Jones
sztori: A nagy gazdasági világválság idején George Pemberton világa meginog: jól menő faipari vállalata is veszélybe kerül, ráadásul megtudja, felesége nem tud gyermeket szülni neki.
buzz: Lawrence és Cooper újra együtt, Bier odaát is elismert, mi baj lehet? Igaz, egyelőre még nem érezni a film körül semmit, de ha be tudják nyomni Torontóba, akkor elkezdődhet valami.

Neill Blomkamp: Elysium
szereplők: Matt Damon, Jodie Foster, Diego Luna, Alice Braga, William Fichtner
sztori: A nem túl távoli jövőben a Föld népessége két részre szakadt. A gazdagok egy űrállomáson élveznek minden földi jót, míg a szegények a szinte lakhatatlan felszínen sínylődnek. Egy férfi elhatározza, hogy feljut az űrállomásra, ahol megfelelő orvosi ellátásban részesülhet.
buzz: Blomkamp egyszer már bebizonyította, hogy jól vegyíthető a sci-fi és a szociális problémákat bemutató dráma, és a recept most sem más. A társadalmi egyenlőtlenségek és a bolygó szétrombolása már önmagában is két olyan téma, ami állandóan terítéken van, és ehhez jön még az USA-ban különösen sokakat érintő egészségügyi kérdés, ami sokak figyelmét irányíthatja a filmre. A szakma pedig meg szokta hálálni, ha valaki egy tartalmas látványfilmet tesz le az asztalra, arról nem is beszélve, hogy mi is.

Elysium.jpg
Danny Boyle: Trance (Transz)
szereplők: Vincent Cassel, James McAvoy, Rosario Dawson
sztori: Két haver ellop egy festményt, majd az egyikük elrejti - ám egy szerencsétlen közjáték folytán elfelejti, hogy hova. Itt lép közbe egy hipnotizőr, hogy előkerüljön a milliókat érő zsákmány.
buzz: A legkevésbé sem tűnik díjszezonos alapanyagnak, de Boyle most virágkorát éli, úgyhogy bármi lehet belőle. (trailer)

Guillaume Canet: Blood Ties
szereplők: Marion Cotillard, Clive Owen, Zoe Saldana, Mila Kunis, Marion Cotillard, James Caan, Billy Crudup, Matthias Schoenaerts, Lili Taylor
sztori: Két testvér a törvény két oldalán feszül egymásnak a '70-es évek Brooklynjában.
buzz: A "francia Ben Affleck" (akit egyébként az amerikai Ben Affleck akar remake-elni) egy pont olyan történettel állt elő, ami manapság kifejezetten szeret a szakma. A pazar színészgárda csak hab a tortán, amit majd egy Cannes-i siker koronázhat meg.

Blood Ties.jpg
Derek Cianfrance: The Place Beyond the Pines
szereplők: Ryan Gosling, Bradley Cooper, Ray Liotta, Eva Mendes, Rose Byrne, Bruce Greenwood
sztori: Egy motoros, gyermeke védelmében bűnt követ el, és meg is gyűlik a baja egy rendőrtiszttel.
buzz: A Blue Valentine nagyot szólt, a visszajelzések erről is nagyszerűek, a két főszereplő pedig szalonképesebb mint valaha. Mi kellhet még?

George Clooney: Monuments Man
szereplők: Daniel Craig, Cate Blanchett, Matt Damon, Bill Murray, John Goodman, Hugh Bonneville, Jean Dujardin
sztori: Az igaz történet alapján készült filmben művészettörténészek és múzeumi kurátorok fognak össze, hogy visszaszerezzék a nácik által elrabolt műkincseket, mielőtt megsemmisítenék azokat.
buzz: Igaz történet, nácik, művészek, George Clooney, decemberi bemutató - valaminek piszkosul félre kell csúszni ahhoz, hogy ne ez legyen az egyik legjobb film jelölt.

Joel és Ethan Coen: Inside Llewyn Davis
szereplők: Oscar Isaac, John Goodman, F. Murray Abraham, Justin Timberlake, Carey Mulligan
szori: Bob Dylan dalszövegíró cimborájának élete ihlette film a '60-as évek New York-i zenei életről.
buzz: Ha valakinek nem tűnt volna fel, itt most legendákról van szó, ráadásul hányattatott sorsú művészekkel megspékelve. Meg különben is, melyik volt az utolsó Coen-film, amit nem jelöltek Oscarra? Na ugye.

inside-llewyn-davis.jpg
Bill Condon: The Fifth Estate
szereplők: Benedict Cumberbatch, Daniel Brühl, Laura Linney, Anthony Mackie, Moritz Beibltreu
sztori: A WikiLeaks alapítója, és egykori társának története.
buzz: Aktualitása miatt nagyok az elvárások, a stúdió szeretné megfuttatni Benedict Cumberbatch-t és arra is kíváncsiak vagyunk, hogy tér vissza Condon a valóság mezejére.

Sofia Coppola: Bling Ring
szereplők: Emma Watson, Leslie Mann, Taissa Farmiga, Israel Broussard, Katie Chang, Claire Julian és Georgia Rock
sztori: Igaz történet néhány Los Angeles-i fiatalok egy csapatáról, akik divat- és trendmániás életvitelük fenntartása érdekében sztárok otthonaiba törtek be.
buzz: Miss Coppola érdekes figura, vagy nagyon betalál, vagy nagyon nem. Ezzel kapcsolatban most jó előérzeteink vannak, de ha nem is jön be, Emma Watsonnak ez akkor is egy újabb remek lehetőség.

Anton Corbijn: A Most Wanted Man
szereplők: Philip Seymour Hoffman, Rachel McAdams, Willem Dafoe, Robin Wright, Daniel Brühl
sztori: Az illegálisan Hamburgba érkező volt fegyenc a terrorizmus elleni harc kellős közepén találja magát.
buzz: Bár Az amerikai nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Corbijn új munkája talán kiköszörüli a csorbát. Biztató jel, hogy az őszi fesztiválforgatagba akarják bedobni.

a_most_wanted_man.jpg
Alfonsó Cuarón: Gravity
szereplők: George Clooney, Sandra Bullock
sztori: Miután hajóját baleset éri, az asztronauta kint reked az űrben... egyedül.
buzz: 100 milliós művészfilmként nehéz dolga lesz, de ha bejön, a Pi élete után újfent bebizonyosodik, hogy megéri Hollywoodnak ilyesmikkel foglalkozni. Reméljük a legjobbakat, egyelőre mást nem tehetünk.

Lee Daniels: The Butler
szereplők: Terrence Howard, Forest Whitaker, Melissa Leo, Oprah Winfrey, John Cusack, Robin Williams, Alan Rickman, Liev Schreiber, Vanessa Redgrave, Jane Fonda, Lenny Kravitz, Mariah Carey, David Oyelowo, James Marsden, Cuba Gooding Jr.
sztori: A Fehér Ház főkomornyikjának története, aki 1952 és 1986 között nyolc elnököt szolgált.
buzz: Harvey Weinstein egyik nagy dobása, amihez ugyanazt lehet hozzáfűzni mint Clooney filmjéhez: valamit nagyon el kell rontani, hogy ne legyen tuti befutó.

the-butler.jpg
Atom Egoyan: Devil's Knot
szereplők: Colin Firth, Reese Witherspoon, Bruce Greenwood, Kevin Durand, Mireille Enos, Elias Koteas, Alessandro Nivola, Amy Ryan
sztori: Három tizenéves vádolnak meg három gyerek megölésével. De vajon tényleg ők a bűnösök?
buzz: Nagyon sokan, nagyon sokat várnak Egoyan új filmjétől, amivel majd Toronto környékén találkozhatunk először. Mindenesetre biztató, hogy akik kicsit közelebb tudtak kerülni a projecthez, azok a Hideg nyomon és a Zodiákust emlegetik vele kapcsolatban.

James Grey: Lowlife
szereplők: Jeremy Renner, Joaquin Phoenix, Marion Cotillard
sztori: Egy szegény bevándorló lány az éjszakai életben köt ki, amíg meg nem érkezik egy bűvész, aki a segítségére siet.
buzz: James Grey egy érdekes eset. Szinte most már állandó résztvevője Cannes-nak, hazájában viszont nem nagyon vesznek tudomást a létezéséről. Talán most sikerül megtörni a jeget, mindenesetre az jó jel, hogy emögött is a Weinstein tesók állnak.

Paul Greengrass: Captain Phillips
szereplők: Tom Hanks, Katherine Keener, John Magaro
sztori: Igaz történet a szomáliai kalózok által 2009-ben elrabolt amerikai hajó kapitányáról.
buzz: Greengrass és Hanks stílusa nem is állhatna egymástól távolabb, de éppen ez teszi érdekessé ezt a pojectet. A producerek viszont bíznak a végeredményben és egy év végi, díjszezonra időzített bemutatóval terveznek.

CaptainPhillips.jpg

Címkék

oscar george clooney emma watson sandra bullock woody allen cate blanchett daniel craig danny boyle mila kunis joaquin phoenix tom hanks paul greengrass marion cotillard colin firth ethan coen joel coen ryan gosling bradley cooper melissa leo jeremy renner weinstein jennifer lawrence benedict cumberbatch dijszezon dijszezon 2013

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr325164081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.03.23. 16:06:19

Hű, rengeteg itt az izgalmas filmterv, és jól látom, hogy Egoyan arról a valós drámáról csinál filmet, amelyről többek között Peter Jackson is gyártott egy dokumentumfilmet?

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.03.23. 16:09:12

Remélem, a harmadik Corbin-film már elhozza a kritikai és anyagi elismerést, hátha meggondolja magát, és nem tartja magát ahhoz az ígérethez, hogy életében összesen három filmet akar forgatni.

nekromanta4 2013.03.23. 16:16:26

Blood Tiesban Cotillard kisasszony vajon dupla gázsit is kap?

Fata Richárd · http://riczike.tumblr.com/ 2013.03.23. 18:08:07

@nekromanta4: Végül is a rendezővel hál, szóval nem kizárt... ;-)

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.03.23. 20:24:44

@Fata Richárd: Kétszer szerepel a neve a színészek közt :)

Van itt jó néhány érdekesnek ígérkező alkotás, várom a Gravityt, a Captain Philipset, a Monuments ment, a... fenébe is, rohadt sokat várok ezekből :)

Fata Richárd · http://riczike.tumblr.com/ 2013.03.24. 02:00:58

@lisztes: Igen, felfogtam, hogy mire utal nekromanta4 kommentje, csak gondoltam, elütöm egy kézenfekvő poénnal... :-)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.03.24. 11:00:11

Én a nácis műkincsrablásból már elsőre sem néztem ki, hogy nagy film lesz, de még mindig így vagyok vele. Sztem inkább vmi Indiana Jones jellegű szórakoztató bohóckodás lesz, de hogy az év filmje... (bár mondjuk az Oscar-zsűritől minden kitelik)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása