SPOILERMENTES!

Megállnál az úton, ha közlekedési balesetbe botlanál, hogy megnézd, hol tört össze a karosszéria, vagy hogy milyenek a vérfoltok az anyósülésen? A világ minden kincséért el nem mulasztottad volna az I love Gjoni aktuális részét? Hát rettenetesen ostoba texasi lakókocsis prolikat akarsz-e nézni? Ja, hogy te is visszasírod az időt, amikor feliratozva adták a Jerry Springer Show-t a késő esti műsorsávban? Eljött a te időd.

A 77 éves William Friedkin, aki anno a Portyánban tövig meríttette a kést a New York-i Freddie Mercury Club tagjainak nemesebb testrészeibe, ezúttal sem hazudtolta meg magát, sem azt a márquezi aranyköpést, miszerint csak egy aggastyán tud igazán harapós lenni. Itt ugyan bevazelinozott ököl helyett a szőrös szörny (mostohaanyué, nem a Bábelből) tolakszik rögtön az arcunkba, és a Diane Keaton által gyilkosan szép arcúnak titulált Al Pacino után a kidolgozott felsőtestű Matthew McConaughey bújik fekete gúnyába, hogy levezekelje a bájgúnár szerepét. Nem, ez nem randifilm.

Hanem pokolian jó mulatság azt látni, ahogy Texasban, az olajban sült, bundázott vaj szülőhazájában ravaszkodik a lakókocsik és konténerek diszfunkcionális white trash családja meg egy Zippót csattogtató, szúrós szemű bérgyilkos (aki roppant kényelmes módon a rendőrség nyomozója főállásban) az 50.000 dolláros életbiztosítás körül. Chris, a tinédzserpihés állú, piti díler (Emile Hirsch az Út a vadonba főszereplőjének tenyérbemászó ikertestvérét játssza) igencsak megszorul, amikor az anyja állítólag meglovasítja a kábítószerkészletét. Cserébe ő azzal az ötlettel környékezi meg bamba tekintetű apját (Thomas Haden Church), aki már egy fehérmájú második feleséggel (Gina Gershon) él, hogy tegyék el láb alól anyut az életbiztosításért, amelynek Dottie, Chris enyhén gyengeelméjű szöszi húga (Juno Temple) a kedvezményezettje. Sajnos a remélt pénz felét gondolatban már el is költötték a profi bérgyilkos, Joe 'Gyilkos' Cooper (McConaughey) díjazására, aki azonban tapasztalt szakember lévén nem dolgozik hitelbe.

Mi jó sülhet ki ebből? Valóvilágos kaliberű bazmegelés és tarantinós dialógusok közepette, Twin Peaks-es countryszámok és nagybőgődünnyögés mellett váratlanul, brutálisan, szintén tarantinósan érkezik az erőszak, és érik kellemetlen meglepetések a tettestársakat; McConaughey-t is, aki hajmeresztő stílusban teszi zárójelbe a kétezres évek összes romantikus vígjátékszerepét. Belőlünk pedig dől a politikailag teljesen inkorrekt nevetés. (Igaz, a magyarra szinkronizált trágárságok élvezetéből valamelyest levon, hogy nem a zsíros, rágós texasi akcentusban halljuk őket. Meglehet, magyar fordítóban már sosem lesz meg az a merészség, hogy a parasztos tájszólást is visszaadja.)

Friedkin rendhagyó KFC-reklámja, ha messze áll is az időtlen klasszikustól, ritka lehetőséget kínál némi felszabadítóan bunkó röhögésre. És mert a rántott csirkecomb soha többé nem lesz már a régi, a mester munkásságához viszonyítva megajánlok neki-ot.