aeon flux

ready for the action now, danger boy?

nem lesz dredd 2 Zalaba_Ferenc
2013. január 26. 12:25:00

Kategória: film 5 komment

Rajongunk a médiumért, és keményen pedálozunk azért, hogy az arra érdemes megnyilvánulásai kellő figyelmet kapjanak. A filmes sajtó és a globális blogoszféra kart karba öltve üdvözölte A Törvényt, de néha ez is kevés: mindössze 50 millió dollárból forgott, de ezt az összeget a Dredd - az utóbbi évek egyik legkitűnőbb akciófilmje - még globálisan sem volt képes visszatermelni: a kétharmadát se. És hiába a kitűnő home videós futás (Amerikában is jól fogy, de főleg szülőhazájában, Angliában, ahol második hete vezeti az eladási listákat), ez kevés lesz ahhoz, hogy az első rész forgatókönyvét jegyző Alex Garland által felvázolt folytatás (melyben Dredd kitaszítottá válik, és be kell járnia a kinti nagy pusztaságot) elkészülhessen, az ultimate harmadik részről (melyben Judge Death-szel mérte volna össze erejét) nem is beszélve.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a veszteségeit minimalizálni kívánó stúdió elárverezi a film kellékeinek, jelmezeinek jó részét. Ha nem tudsz mit kezdeni a pénzeddel, és szeretnél magadénak tudni egy kis mozitörténelmet, akkor hétfőtől itt licitálhatsz.

Emelt fővel búcsúzik

Címkék

sci fi action karl urban dredd lena headey filmhir

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr115044805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.01.26. 15:48:26

a sisak stipi stopi :D

megérne egy hosszabb elemzést, vajon miért szarik bele a jónép ebbe a filmbe? én speciel mindenkitől azt hallottam, hogy hihetetlen jó

SoZi · https://www.facebook.com/SosGraphicDepartment 2013.01.26. 20:53:41

@scal: Szerintem a bénácska előző miatt. Engem is hidegen hagyott, de a jónép bizony meggyőzőtt, a jövő héten el is megyek. Bár elég nehéz, mert már alig játszák.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.27. 08:41:34

@SoZi: a bénácska előző nem elehet elég indok, mert akkor a batman és robin után senki nem nézett volna batman filmet, és mi történt!

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.01.27. 08:49:14

@SoZi: Egyszerűen túl kevesen ismerik - a filmet is és a főhősét is -, és gondolom, az 50 milliós reklámkampány mellé nem járt még egyszer ennyi a reklámra, hogy a fenti tételen változtassanak.

SoZi · https://www.facebook.com/SosGraphicDepartment 2013.01.28. 20:41:50

Megvolt. Jó kis másfélórás párszereplős menetelés. Végre nem valami finomkodó cucc, hanem frankó karcos-darabos akció az igazi szar napok végére, amikor a f*sz kivan mindennel. Hiányzik manapság az ilyesmi, mindenki azzal van elfoglalva, hogy ha korhatásos lesz, nem lesz bevétel. Én néznék még belőle!

@Zalaba_Ferenc: 3-an voltunk a teremben, igaz ma (hétfő) délután.

@doggfather: Végülis igaz.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása