Világ képregényrajongói, egyesüljetek!
Richard Donner és Tim Burton a filmművészet afféle hipsztereiként már akkor hatalmas lehetőséget láttak a képregény és a hetedik művészet fúziójában, amikor még szó sem volt akkora őrületről, mint napjainkban. Az első években még kissé bátortalan cuvée mára végérvényesen befészkelte magát a filmvilágba, és bár számos méltatlan alkotást fialt, közben megajándékozta a filmművészet és a képregény műfaj követőit rengeteg élménnyel.
Az Aeon Flux blog nem kisebb vállalkozásra adta fejét, mint, hogy összegyűjti minden idők 25 legjobb, képregényen alapuló filmalkotását, és könyörtelenül egymásnak ereszti őket, hogy kiderüljön, a szerkesztőség szerint melyiknek hol van a helye egy ilyen előkelő listán. Kritérium csupán annyi volt, hogy a filmváltozatot meg kellett előznie egy rajzolt kockásnak, de nem voltunk szigorúak; a klasszikus amerikai rágógumi hősöket a Távol-Kelet nagyjai és egészen elvont alakok is kerülgetik majd. És bár a karmesteri pálcát szerény személyem tartja kézben, a szerkesztőségben senki nem tartotta meg magának a véleményét.
Az üléseket kérjük függőlegesre állítani, következik a lista első része!
25. Penge [Blade] (1998)
Kiadó: Marvel Comics
Rendező: Stephen Norrington
Szereplők: Wesley Snipes, Kris Kristofersson, Stephen Dorff
A film: Vannak filmek, amiknek az idő múlása nem feltétlenül tesz jót. A Marvel nem kifejezetten gyermekbarát antihősének filmes bemutatkozását mai szemmel majdnem lehetetlen volna helyén kezelni, a malaclopó kabátba bújtatott, minden körülmények között teátrális, pusztító egysorosokkal és ezüsttöltényekkel támadó félszerzet érdemei azonban elévülhetetlenek. Annak ellenére, hogy a trükkök már akkor is megmosolyogtatóak voltak, és, ahogy Ted is megmondta, a színészet szónak rendkívül tág az értelmezési tartománya, a hangulata a mai napig lehengerlő, és a szereplők olyan kemények, hogy nem érdemes közel ülni a képernyőhöz, mert bármikor pofán csaphatnak, ha nem vigyázol. Mindez az elmúlt néhány évben Stephenie Meyer munkálkodásának köszönhetően még inkább felértékelődött.
A jó: Annyira azért nem jó. Elszánt, csendes, színpadias, tipikusan az a fazon, akinél nem akarod kihúzni a gyufát.
A rossz: Lázadó plakátfiú selyemingben, aki nem tisztel sem Istent, sem embert, és egy ponton túl már vámpírt sem.
Trivia: Eredetileg Stan Lee is kapott egy jelképes szerepet, mint a vérben fürdő klubra rátaláló egyik rendőr, de ez a jelenet végül nem került be a végső változatba.
Feledhetetlen: Mi más, mint a New Order által szponzorált mészárlás a klubban, ami nem csak a filmet követő évek összes valamire való bulijának himnusza volt, de az előttünk álló vérbő két óra hangulatát is tökéletesen meghatározta.
Buborék: "Some motherfuckers are always trying to ice-skate uphill."
Különvélemény: "Nem csupán a képregényfilmet, de úgy általában az akciófilmek műfaját is újra feltaláló mérföldkő. Előbb lenne a helye." (Zalaba Ferenc)
"Hát igen, egy darabig volt rá esély, hogy a modern kor így értelmezi újra a vámpír-mítoszt." (Kofrán Gergely)
"A vámpírkultusz meggyalázása közel sem Edward és Bella szerelmével kezdődött..." (Fata Richárd)
24. Batman visszatér [Batman Returns] (1992)
Kiadó: DC Comics
Rendező: Tim Burton
Szereplők: Michael Keaton, Danny DeVito, Michelle Pfeiffer
A film: Az állóvizet alaposan felkavaró 1989-es film folytatása, amelyben Tim Burton, kihasználva az elsöprő anyagi siker által kiérdemelt bizalmat a stúdió részéről, lényegesen jobban elengedte magát. A Michael Keaton visszafogott alakításában feszítő bőregér ezt persze alaposan megsínylette, az első részben Jack Nicholson mellett volt képtelen labdába rúgni, itt pedig már esélye sem volt három remek színész által prezentált, nálánál sokkal érdekesebb karakterrel szemben. Ennek eredménye egy hamisítatlan Tim Burton mozi lett, amiben éppen csak a DC Comics legendás hőse felett ült tort a szürrealitás. Ezzel együtt hiba volna elfelejteni, hogy nagyon szórakoztató darabról beszélünk, a Batman című első részhez való minőségbeli azonosságát az a kulisszatitok jellemzi leginkább, hogy Nicholsonék egyetlen hellyel csúsztak le a listáról.
A jó: A Nolan trilógia ismeretében felháborítóan semmilyen mellékszereplő, csoda, hogy a plakátra felkerült.
A rossz: Attól függ, melyik. Választhatsz a pofátlanul erotikus skizofrén, a nagyravágyó torzszülött vagy az emberbőrbe bújt farkas közül, de én mindhármat javasolnám egyszerre.
Trivia: Michelle Pfeiffer igazán elszánt volt a forgatás idején; nem csak, hogy valóban szájába vett egy élő madarat, de tonhallal is kitömte a szerelését, hogy a macskák folyton ott legyeskedjenek körülötte.
Feledhetetlen: A maszkabál, ahol Bruce Wayne és Selina Kyle közelebbről is megismerkednek, miközben a Siouxsie and the Banshees húzza a nem akármilyen talpalávalót.
Buborék: "You know, mistletoe can be deadly if you eat it..."
Különvélemény: "A váratlan sikert aratott Batmant megfejelő, annál valamivel sötétebb és abszurdabb folytatás, de az emléke jobb, mint maga a film." (Zalaba Ferenc)
"Gyerekfilmnek túl Tim Burtonös, Tim Burton filmnek túl gyerekes." (Kofrán Gergely)
"Tim Burton második Batman filmje köröket ver az elsőre, köszönhetően Michelle Pfeiffer zseniális Macskanőjének, és annak, hogy a stúdió ezúttal hagyta Burton fantáziáját szabadon tobzódni." (Fata Richárd)
23. Pokolfajzat 2: Az aranyhadsereg [Hellboy II: The Golden Army] (2008)
Kiadó: Dark Horse Comics
Rendező: Guillermo del Toro
Szereplők: Ron Perlman, Selma Blair, Doug Jones
A film: Akárcsak Tim Burton és Batman esetében, ezúttal is egy sikeres első rész kellett ahhoz, hogy a producerek engedjenek a pórázon. Ráadásul Guillermo del Toro a két film között elkészítette a zseniális A faun labirintusa című filmet is, mellyel az addig kételkedők szemében is bebizonyította, hogy elképesztő fantáziával rendelkezik. Ezt nem volt rest kamatoztatni a Dark Horse Comics kultikus hősét második alkalommal harcba küldő filmben sem, így az emlékezetes trollpiacon játszódó jeleneten túl is egymást kerülgetik a filmben az elképesztő kreatúrák, Kamarás Iván egy életre megjegyezte, hogy a fogtündér nem feltétlenül jelent egyet a párnánk alá fagyipénzt dugó kövér kis angyallal, és mire Írország partjain egy kőszikla ölt emberi alakot, már meg sem lepődünk. A fentiek miatt azonban kevésbé képregényszerű a folytatás, mint sötét tónusú elődje, és kicsit talán túl magabiztosan próbálja megugrani az első rész által magasra rakott lécet. Nagyszerű folytatás, kicsit kevesebb lélekkel, és rengeteg nyitva hagyott ajtóval.
A jó: Az első részhez képest szerencsére nem sokat változott, de a levegőben lógó önsors tragédia és a rá váró apaszerep tovább mélyíti a figurát.
A rossz: Egy két lábon járó társadalomkritika, akire éppen ezért nem is lehet igazán haragudni, így kényszerű bukása nem csak az ikertestvér vonal miatt tragikus.
Trivia: Johann Krauss hangját a Family Guy atyja, Seth MacFarlane szolgáltatta, aki elmondása szerint Jeremy Irons a Die Hard - Az élet mindig drága című filmben nyújtott alakításából merített ihletet.
Feledhetetlen: Bár a film bővelkedik felejthetetlen momentumokban, a fantasztikus teremtményektől hemzsegő trollpiaci balhé magasan viszi a prímet.
Buborék: "We die and the world will be poorer for it."
Különvélemény: "Csak önmagában a trollpiac grandiózusabb és látványosabb, mint az elmúlt évek akárhány fantasyje együttvéve. Amúgy szellemes, akciódús folytatás: fájlalnám, ha nem készülne harmadik rész." (Zalaba Ferenc)
"Guillermo del Toro szabadabb kezet kapott a folytatásban, amit lenyűgöző világépítéssel és szemkápráztató látványvilággal hálált meg. A könnyed hangvétel sokkal jobban áll a filmnek, mint az első rész erőltetett komolykodása." (Kofrán Gergely)
22. A holló [The Crow] (1994)
Kiadó: Caliber Comics
Rendező: Alex Proyas
Szereplők: Brandon Lee, Ernie Hudson, Michael Wincott
A film: A '90-es évek 100 percbe sűrítve. Bár a forgatókönyv néha kissé ügyetlen, itt-ott túlárad a ripacskodás, és a film íve bizony nem éppen nevezhető klasszikusnak, olyan döbbenetes hangulat árad minden pórusából, aminek nagyon nehéz ellenállni, főleg, ha az ember fia vagy lánya ezekben az években nőtt fel. Szűnni nem akaró pózolás, olykor korát meghazudtoló kamerakezelés, sötét humor, mindez olyan zseniális zenekarok dalaival vastagon aláfestve, mint a Nine Inch Nails, a Rage Against the Machine vagy a The Cure. Talán a zenék, talán az elképesztő cool hangulat, talán Brandon Lee tragikus halála volt az oka, hogy hosszú éveken át volt ez a film kultikus szereplője sokak fiatalkorának, a rongyosra nézett VHS szalagok egyik legékesebb példánya.
A jó: Már amennyire egy halottaiból visszatérő, bosszúszomjas fazon jó lehet, ugye. A célját egy pillanatra sem veszti szem elől, és amikor éppen nem döf fél tucat injekciós tűt valaki mellkasába, kifejezetten szimpatikus. Ami azt illeti, még olyankor is.
A rossz: Egy hidegvérű őrült, akinek borzasztó messzire gurult a gyógyszere, de leginkább csak egy kidolgozatlan céltábla, hogy legyen kihez eljutni a fináléban.
Trivia: A jelenetben, amikor a főszereplő és az életében általa pátyolgatott kislány találkoznak a régi lakásban, nem láthatjuk Eric arcát. Ennek prózai oka, hogy Brandon Lee ekkor már elhunyt, a jelenetben pedig egy dublőr látható.
Feledhetetlen: Minden, a gyilkosságokat összekötő színpadias háztetőkön ugrálás, vállon ülő hollóval lassítva sétálás a szakadó esőben, azokra a fantasztikus dalokra.
Buborék: "Can't rain all the time..."
Különvélemény: "Ha nem lett volna az a gyilkos golyó, akkor A hollóra talán már csak zenéje miatt emlékeznénk. Így viszont emléke örök." (Zalaba Ferenc)
"Az Empire kritikusának szavait kölcsönvéve: "Style over content, sure, but what style..." (Fata Richárd)
21. Pokolfajzat [Hellboy] (2004)
Kiadó: Dark Horse Comics
Rendező: Guillermo del Toro
Szereplők: Ron Perlman, Selma Blair, John Hurt
A film: Mike Mignola szörnyszülöttje az egyik legérdekesebb figura a képregény történelmében, de borítékolhatóan nem járt volna be ilyen sikeres utat a filmvásznon, ha nem Ron Perlman zseniális alakításában ölt alakot. A mostanában a Sons of Anarchy című sorozatban ügyeskedő színész több tonna smink alól is úgy hozza Hellboy figuráját, mintha örök életében erre a szerepre vált volna. A film ráadásul tökéletesen adagolja a fekete humort, az akciót, az ügyetlen romantikát, és a drámai vonal sem sikkad el. Iskolapéldája egy hős bemutatásának, miközben hasonlóan érdekes mellékszereplőket mozgat legalább akkora elánnal.
A jó: Leszámítva, hogy a Pokolban fogant, és az a sorsa, hogy pusztulást hozzon az általunk ismert világra, az egyik legemberibb képregényhős, akivel egy kicsit mindannyian tudunk azonosulni.
A rossz: Csak a szokásos anarchista, halhatatlan félőrült, oldalán egy örökifjú náci hölggyel és egy beteges öncsonkítóval.
Trivia: A legenda szerint Mike Mignola és Guillermo del Toro egyszerre mondták ki Ron Perlman nevét, amikor a főhőst megformáló lehetséges színészekről volt szó, így a stúdió már hiába ragaszkodott annyira Vin Dieselhez.
Feledhetetlen: Broom professzor temetése, amit Hellboy tisztes távolból figyel a szakadó esőben, kezében apja rózsafüzérével, miközben Marco Beltrami gyönyörű zenéje szól. Hatásvadász, és hatásos.
Buborék: "I hate those comic books. They never get the eye right."
Különvélemény: "Így lesz szerető kezekben egy másodvonalbeli hős igazi ikon. Del Torónak és Perlmannek sikerült gyönyörűen megragadnia a képregények kettősségét, melyben a misztikum találkozik a túlvilági Rambóval." (Zalaba Ferenc)
"A jól eltalált karakterek mentik a menthetőt, már amennyire a borzasztóan modoros okkultnácis, Raszputyinos kerettörténet engedi, de azért a film legfőbb erénye az, hogy megszülethetett a második rész." (Kofrán Gergely)
Ők volnának hát listánk sereghajtói, de amíg jövő hét szombaton bemutatkozik a következő öt helyezett, ne fogjátok vissza magatokat; szerintetek minek van helye a listán a fentiek közül, és melyik az a film, aminek már idáig sem lett volna szabad elverekednie magát?
Az oldalon található tartalmak kizárólag
