A Muppets bizonyos szempontból minden idők legjobb filmje.

A Muppets bizonyos szempontból minden idők legjobb filmje. Sőt, több szempontból is, bár az az igazság, a magyar közönség körében könnyen úgy járhat, mint a Koszorúslányok pár hónapja: a zajos tengerentúli kritikai- és közönségsiker ellenére is erős megosztottságot generált. Ez a mostani film merőben szokatlan a hazai palettán, s hiába van bizonyos fokú ismertségük e szereplőknek, egy "bábfilmre" aligha tévednek be a felnőttek, a családi mozizásnál pedig a gyerekek mondják ki a döntő szót, így Brekiéknek kevés esélyük van...pedig, és ez az egyik indok a korábbi, bátor kijelentésre, a Muppets a tökéletes fúziója a kis-, közepes- és nagykorúakhoz szóló filmeknek.

A kicsiket elszórakoztatják a bolondos bábok és vicceik, a közepeseket a haláli filmes/tévés/akármilyenmás utalások és sztárfelvillanások, a nagykorúak pedig...majd elszórakoznak a két öregen, tudjátok. Kevés film születik, ami mindennemű erőlködéstől mentesen képes korosztályfüggetlen lenni, s ezalatt nem viszi túlzásba a popkulturális beidézéseket (rád gondolok, DreamWorks Animation) sem, ám nem ez az egyetlen érdeme az alkotóknak: ez a Muppets-film egyszerre kötetlen Muppet-show, minden őrültségével, meg nem hazudtolva gyökereit, és infantilizmusba sosem áthajló, teljesen filmszerű mozi, direkt kikacsintásaival együtt is.

Egyszerűen, de nagyszerűen oldja meg a forgatókönyv a szereplők belépőjét: a régi közönség pontosan tudja, kikre kell számítania, az új közönség pedig érdeklődéssel figyeli egy-egy, mulatságosabbnál mulatságosabb polgári elfoglaltságát hátra hagyó Muppet becsatlakozását a történetbe. Az introdukció/re-introdukció kérdése tehát sikerrel megoldott, a konfliktus is csakhamar világossá válik (erről külön gondoskodnak nekünk), s addigra már a dalbetéteknek is átengedte magát a legszívósabb ellenálló is. Igen-igen, ha bárki is elfeledte volna, ez egy musical, ahol a Muppetek és a hús-vér színészek –sőt, elsősorban a hús-vér színészek– időnként dallamosítva adják tudtunkra, hogyan is éreznek éppen, de szerencsére ezt rendre humorba oltva (hogy máshogy? ez most nem olyan Disney-film) és nem minden történetbeli következménytől mentesen teszik. Szóval nem kell megijedni, sőt, a magyarítások is jól sikerültek.

Azt hiszem, még nem kapott elegendő hangsúlyt, mennyire vicces film is a Muppets. Olyan szellemességgel támad minden percben, amit nagyon ritkán látni manapság, s biztosan kevés olyan néző akad, aki mindent képes dekódolni; a magyarok kifejezett hátrányból indulnak (Molly Ringwald, na?), de sebaj, Chris Cooper (és Dörner György) magánszáma arról, mennyire kapzsi is az általa játszott Steksz Tex, vagy az alkalmasint a Csupasz pisztolyt idéző poénok már önmagukban elegendők ahhoz, hogy az esztendő legjobb vígjátékává váljon a világbajnok cameókkal tarkított film. Még a kötelező tanulságokat is elfogadható módon mondja fel – kötelező, mert mégis csak gyerekeknek szóló filmről van szó...nemde? Ördög tudja: a hóbortos, most már bizonyosan örökzöld figurák olyannyira elszórakoztatják a nézőt, hogy az hazafelé tartva a moziból még az élet olyan nagy kérdéseit is felteszi magának, hogy ember vagyok még, vagy már muppet?