Jó lett volna valami hangzatos közhellyel nyitni a következő filmes generáció fontosságáról, de mivel nem jut eszembe semmi ilyesmi, marad az, hogy végre valaki fontosnak találta, hogy a mozi ne csak esemény legyen, de életre is keljen (és lehetőleg eközben a füledet se törje). A Magyarhangya tegnapi akciója az amatőr filmes élet egy kis szeletkéjét hozta el az Odeonba, amire azért nem gyakran akad példa kis hazánkban. Pedig milyen érdekes dolog sülhetne ki belőle, ha az énekes és táncos tehetségkutatók mellett lenne egy filmes is, ahol a közönség juttatna el valakit egy egész estés produkcióig.

A tovább mögött egy rövidke eszmefuttatás mellett az egyik filmet meg is tekinthetitek. Megéri!

Jó lett volna valami hangzatos közhellyel nyitni a következő filmes generáció fontosságáról, de mivel nem jut eszembe semmi ilyesmi, marad az, hogy végre valaki fontosnak találta, hogy a mozi ne csak esemény legyen, de életre is keljen (és lehetőleg eközben a füledet se törje). A Magyarhangya tegnapi akciója az amatőr filmes élet egy kis szeletkéjét hozta el az Odeonba, amire azért nem gyakran akad példa kis hazánkban. Pedig milyen érdekes dolog sülhetne ki belőle, ha az énekes és táncos tehetségkutatók mellett lenne egy filmes is, ahol a közönség juttatna el valakit egy egész estés produkcióig.

De a valóság talaján maradva nézzük, mit is láttunk ma este. Voltak itt lelkes amatőrök, és hozták magukkal az amatőr körülmények között forgatott kisfilmjeit; voltak (fél)amatőrök vizsgafilmjei, és volt olyan is, ami egyáltalán nem tűnt amatőrnek. Akadt köztük egy poénra alapozott kisfilm, volt helyzetgyakorlat, gegekre épülő zsánerdarab és nagyjátékfilmmé bővíthető életkép. Egyik jobb volt, másik rosszabb, de az ingadozó színvonal ellenére egy dolog hiányzott: a lila ködbe burkolózó köldökbámulás, ameddig - ezt azért be kell látnunk - csak több éves szakmai képzéssel lehet eljutni.

Összehasonlítani most nem akarom őket, nem is nagyon lehet. Sokkal fontosabb, hogy a legtöbb produkción érződött, hogy nem erőlködve, hanem szívből csinálták őket. Mert a beállításokat meg lehet tanulni, de minden más ösztönös. Tanulnivalója pedig még mindenkinek bőven akad, mert azért a lelkesedés sem minden. Nem elég, ha a stáb jól szórakozik, a nézőre is oda kéne figyelni. Ezt elsősorban a két kisfilmmel is jelentkező Falcon Pictures csapatnak üzenném, akik jobb színészekkel, jobb zeneválasztással és jóval több mértéktartással messzebb jutnának. A Kopasz csirke és a Sétálómagnó film rendezőjének egy kicsit több természetességet javasolnék, mert ugyan élveztem őket, mégis túlságosan kiszámított filmecskék voltak. És ha már üzengetek, akkor a Kávészünet alkotóinak egy gondolat: bővítsétek ki ezt a filmet bátran, ebben az író karakterben sokkal több van - hadd legyen már nekünk is egy Linklater-filmünk. Ha az írásom elején emlegetett tehetségkutató megvalósulna, titeket juttatnálak tovább a Szalayfilm égisze alatt érkezett A kedvenc esernyő című alkotással karöltve. Ez utóbbit ti is megnézhetitek alul. Én pedig nem is húzom tovább az időt, csak még egy üzenet az olvasóknak: menjetek hangyás eseményekre, mert kaptok valami mást!

A vetített filmek:

Számadás (Szalay Kristóf)
Kedvenc esernyő (Szalay Kristóf)
Homo Ludens (Szalay Kristóf)
Kopasz csirke (Szombath Máté) 
Sétálómagnó (Szombath Máté és Z. Faltisz Dániel)
Autótolvajok (Selley Csaba és Selley Gábor)
Késésben (?)
Kávészünet (Gyöngyösi Zsolt)