Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

aeon flux

ready for the action now, danger boy?

a 10 legrondább színész, akit istenítünk zsé77
2011. május 06. 15:45:49

Kategória: 51 komment

Hölgyeim (és uraim)! Talán még emlékeztek arra, hogy néhány szökőévvel ezelőtt volt egy tízes lista a legszexisebb férfiszínészekkel: valljuk be, az ilyesmivel Dunát lehetne rekeszteni, szóval most itt az ideje, hogy szóljunk a legrondábbakról is, akiket mindezzel együtt imádunk és istenítünk.

Buxatársaim segítségét kértem, hogy adjanak ötleteket a válogatáshoz, mert azt hittem, sosem szedek össze 10 olyan színészt, akik ugyan bűnrandák, ám mégis karriert csináltak Hollywoodban, és az én szívembe is belopták magukat. Természetesen tévedtem: hamar összejöttek a nevek, és nyilván raklapnyi akad, akiket kifelejtettem, így most felszólítom az összes olvasót, hogy ossza meg velünk véleményét a listán szereplőkről illetve írja meg, kik azok, akiknek helyet kell szorítani a legcsúfabbak között!

AE szereti az ilyen listákat hátulról kezdeni, úgyhogy én az elsővel indítok. Hányászacskókat kikészíteni!

Hölgyeim (és uraim)! Talán még emlékeztek arra, hogy néhány szökőévvel ezelőtt volt egy tízes lista a legszexisebb férfiszínészekkel: valljuk be, az ilyesmivel Dunát lehetne rekeszteni, szóval most itt az ideje, hogy szóljunk a legrondábbakról is, akiket mindezzel együtt imádunk és istenítünk.

Buxatársaim segítségét kértem, hogy adjanak ötleteket a válogatáshoz, mert azt hittem, sosem szedek össze 10 olyan színészt, akik ugyan bűnrandák, ám mégis karriert csináltak Hollywoodban, és az én szívembe is belopták magukat. Természetesen tévedtem: hamar összejöttek a nevek, és nyilván raklapnyi akad, akiket kifelejtettem, így most felszólítom az összes olvasót, hogy ossza meg velünk véleményét a listán szereplőkről illetve írja meg, kik azok, akiknek helyet kell szorítani a legcsúfabbak között!

AE szereti az ilyen listákat hátulról kezdeni, úgyhogy én az elsővel indítok. Képtelen voltam dönteni, hogy ebből a két utálva csodált emberből melyiket kommentálnám úgy, hogy "húúbazzegdedurva", hogy egyszerre kérjek tőle autogramot és dobáljam meg valamivel, így kezdjük a megosztott első hellyel:

1. Steve Buscemi

Miért került a listára: FOGAK! Puhos test, vizenyős szemek, göthös összkép. Akárhányszor megláttam egy filmben, mindig feltolult bennem a kérdés: hogyan csinálhat a mindenki-tökéletes-álomgyárban egy ilyen figura karriert?

Miért istenítjük: mivel nem láttam a Boardwalk Empire-t, ezért nem tudom, mivel érdemelte ki a Golden Globe-ot, de biztosan nem csodálatos felsőteste villogtatásával. Egyszerűen jó színész, aki a ráosztott, sokszor szerencsétlen figurákat hitelesen alakítja.

Melyik filmben tetszett a legjobban: a Párizs, szeretlek Tuileries-jelenetében, melyben az egészen elképesztően peches amcsi turistát szállít, aki rosszkor van rossz helyen. Én még nagyon szerettem a Fargóban és szörnyen szégyellem, de tetszett a Con Airben is... és semmiképp sem feledkezzünk meg Mr. Pinkről!

1. Paul Giamatti

Miért került a listára: csak vess egy pillantást a képre, és nem lesznek kétségeid afelől, hogy ennek a manusnak helye van a listán. HOMLOK! Fekete keretes SZTK-szemüveg, yeti szakáll. Alacsony és tömzsi.

Miért istenítjük: természetesen a Kerülőutakért. Akármilyen szerencsétlen, kiégett, kisebbrendűségi komplexusban szenvedő figurát alakít, azt szerethetővé teszi.

Melyik filmben tetszett a legjobban:
Kerülőutak, Ember a Holdon.


3. Ron Perlman

Miért került a listára: ha Zizet kérdeznénk, akkor ő a Szépség és a Szörnyeteg című förmedvényt jelölné meg, és ha másért nem, azért külön dicséret illeti Ront, hogy annyi éven keresztül kibírta, hogy minden nap hajnali 4-kor kezdjen a sminkesnél és utána hosszú órákon át enyelegjen Sarah Connorral. Az arcszerkezete zavarba ejtő, kb. úgy a szeméig már-már arányos, de onnantól lefelé mintha csak önmaga karikatúrája lenne.

Miért istenítjük: nagyon egyszerű, SONS OF ANARCHY. Clay figurája egyszerre autokrata és könyörtelen vezető, ugyanakkor majd minden részben megláthatjuk esendő és szeretetteljes énjét. Persze a férfi felesége, Gemma nélkül mit sem ér. (igen, reménytelen Gemma rajongó vagyok, na és!?)

Melyik filmben tetszett a legjobban:
Elveszett gyerekek városa, Sons of Anarchy (most mindenki sürgősen nézze meg az első évadokat eredeti nyelven, mielőtt be nem mutatják magyarul, hogy aztán jól tönkre vágják a szinkronnal), Hellboy összes (Oh, crap!).


4. Nick Nolte

Miért került a listára: néhány évtizeddel ezelőtt talán egy másik listán kapott volna helyet, mert fiatalabb korában egészen jóképű faszi volt, de az idő, az alkohol és a drogok mélyen bekarcolták magukat az arcába és egészen elképesztő pusztítást végeztek rajta.

Miért szeretjük: nehéz tőle bármit is kiemelni, karrierje vaskosabb, mint az orgánuma, személy szerint szerettem az Éjanyánkban, a Párizs, Szeretlek furfangos epizódjában és a Mullholland - Gyilkos negyedben is. Nyílván mindenki a The Thin Red Line-béli alakítását emelné ki, de nekem az a film olyan szinten nem tetszett, hogy végigülni is alig tudtam (ez mondjuk részben a régi Vörösmarty üléseinek köszönhető).

Melyik filmben tetszett legjobban: az Éjanyánkban (nagy Vonnegut-rajongó kellően elfogult vagyok).

5. Mickey Rourke

Miért került a listára: ha nem vereti szét módszeresen az arcát profi(?) bokszolói karrierje során, akkor az előző listámon lenne a helye. Fogalmam sincs, hány plasztikai műtéten eshetett át, de arca még nyomokban sem hasonlít régi énjére. Mintha minden vonását újrarajzolta volna valami őrült és gonosz felsőbbrendű intelligencia.

Miért istenítjük: nem csak ikon és nagy visszatérő, de egyben remek színész is. Legyen szó az Angyalszív nyomozójáról vagy A pnakrátor kiégett és menthetetlen emberi roncsáról, mindig hitelesen formálja meg figuráit. És igen, gulity pleasure-ként meg kell említenem, hogy a Vasember 2-ben Robert Downey mellett ő is nagyon cool volt.

Melyik filmben tetszett a legjobban: Angyalszív, A pankrátor, Sin City.

6. Danny Trejo

Miért került a listára:
az arca olyan, mintha valaki egy késsel (it figures...) mély barázdákat szántott volna bele. Ez lehet, hogy így is volt, mert a való életben szerény 11 évet ült börtönben, ahol bokszolói karrierje is kiteljesedett. Mélyen ülő, gonosz fekete szemei és Lemmy-féle harcsabajsza ördögi kifejezést kölcsönözarcának.

Miért istenítjük: mert ő az igazi rodriguezi rossz fiú. Egy biztos, nem fogjuk Jennifer Aniston oldalán látni egy romantikus komédiában (pedig én szívesen megnézném - AE). És ez így van jól.

Melyik filmben tetszett a legjobban: Grindhouse (mert a Machete egyelőre kimaradt), Alkonyattól pirkadatig (vagy bármely más Rodriguez-film).

7. John C. Reilly

Miért került a listára: mintha arcának szemöldöke és a szája közötti részét összenyomta volna valami. A szemei között a bőr meg is gyűrődött. Elmaradhatatlan velejárója a béna göndör haj és a krumpli orr, no meg a hattttalmas homlok.

Miért istenítjük:
sokféle figurát képes megformálni, de azért szívtipró akcióhős szerepében nem tündökölne. Legjobban komikus-szerepeiben szeretem, láthatóan egymásra találtak Will Ferrell-lel, de számtalan filmjében remekül alakítja a hétköznapi átlagembert is.

Melyik filmben tetszett legjobban: Boogie Nights, Tesó-tusa, Magnólia, Taplógáz.

8. Christopher Walken

Miért került a listára: olyan "ravasz róka" képe van, hogy nem érezném magam biztonságban a közelében. Van valami nyugtalanító abban, amikor mosolyog.

Miért istenítjük: bár színészi pályáját rendkívül sokszínű szerepek jellemzik, mégis akkor érzem igazán hitelesnek, amikor gonosz vagy mentálisan kihívásokkal küszködő karaktereket alakít. Külön jó pont érdemel Fatboy Slim "Weapon of Choice" című számában előadott zseniális táncos száma.

Melyik filmben tetszett a legjobban: Tiszta Románc, Álmosvölgy legendája, Kapj el, ha tudsz.

9. Luis Guzmán

Miért került a listára:
ő a gonosz kis törpe. Az ember azt gondolná, hogy egy mindössze 171 centi mély magas, farkasember-arcú latinót nem engednének kamera elé. És mégis. Mintha neki is ugyanaz a csapás lapította volna össze az arcát mint John C. Reilly-ét.

Miért istenítjük: típikus karakterszínész, aki mellékszerepeiben piti kis bűnözőket vagy szerencsétlenkedő hétköznapi lúzereket alakít. Ugyanakkor van valami megmagyarázhatatlan jóság a szemében, ami szerethetővé teszi a figuráit.

Melyik filmben tetszett a legjobban: nem kérdés, zseniális volt a Mint a kámforban; imádom azt a rövidke jelenetet, melyben még a letartóztatása alatt is Kathrine Keenert faggatja a varázsló-trükkökről.

10. John Turturro

Miért került a listára:
nem nagyon találtam rajta kiemelkedően ronda testrészt, ő úgy csomagban csúnya és kész. Rettenetes húzásként képes egy feketekeretes szemüveggel rátenni még egy lapátot az imidzsére és bárcsak soha ne mosolyogna...

Miért istenítjük:
előszeretettel alkalmazzák olyan kultfilmes rendezők, kiknek filmjeiben rendre megállja a helyét, egy valamit viszont nem tudok megbocsátani neki: a két Transformers-filmet (és úton a harmadik, abban is szerepel, mert ugyebár amióta a főniciaiak feltalálták a pénzt...). Ott pont olyan bűnrossz, mint maguk a filmek.

Melyik filmben tetszett a legjobban: Miller's crossing, Ó, testvér, merre visz az utad.

És végül a futottak még kategória: Willem Dafoe, Danny Devito, Joe Pesci, Tim Roth, Will Ferrell.

Várom a kommenteket remélhetőleg tele rettenetesebbnél rettenetesebb arcszekezettel rendelkező, mégis nagyformátumú arcokkal. Képek is jöhetnek.

kövess minket facebookon!

Címkék

szex pasi nick nolte danny trejo mickey rourke christopher walken steve buscemi paul giamatti ron perlman john c reilly top film zse

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr964539666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_1068 2011.05.06. 15:56:37

Nem is tudom, milyen érzések rohantak meg a cikk aktiválása közben: hányinger? elismerés? tisztelet? megint csak hányinger? Erős ez a tízes, mondjuk az én legújabb (Danny McBride) és all-time (Sylvester Stallone) favoritom fájó hiány. Még szerencse, hogy Will Ferrell ott van a futottak között. :)

Ronin 2011.05.06. 16:02:37

Robert Z'Dar. Ő volt a csúcs a Conan, a barbárban! :)

Ismeretlen_62927 2011.05.06. 16:06:39

Hoool van Gary Busey? Egyébként Giamatti a Nincs alkuban is jó, bár ott csak egy kis mellékszerepet játszik.

Ismeretlen_62927 2011.05.06. 16:11:20

Csak hogy alátámasszam: http://www.thenervousbreakdown.com/wp-content/uploads/2008/07/gary-busey-batshit-crazy.jpg

Ismeretlen_1068 2011.05.06. 16:11:25

Gyerekek, képeket! (Én ugyan ismerem mindkét jómadarat, de a szerzőnek az üllőállú Z'Dar talán nem sokat mond.)

Ismeretlen_1068 2011.05.06. 16:12:18

4: Na, erről beszélek. :) Gary nyúl a pácban, hm?

Ismeretlen_99954 2011.05.06. 17:42:39

a listak alapszabalya, hogy mindig hatulrol kezdjuk, ha elolrol kezdjuk, kinyirjuk az izgalmat, es amugy is, kb semmi ertelme :P #bitchin'

Pizsama 2011.05.06. 18:23:06

Torturro-nál azért a Nagy Lebowski-beli alakítását is megemlíthetnénk! "Nobody fucks with the Jesus"

Ismeretlen_1068 2011.05.06. 18:30:48

7: Mehh. Egy ilyen komolytalan listánál halál mindegy, hogy melyik végéről fogyasztjuk, meg aztán mikor meglát egy listát, úgy is mindenki azzal kezdi, hogy azonnal a végére lapoz. Szóval STFU. :)

Ismeretlen_180758 2011.05.06. 18:37:33

Vincent Schiavelli (Ghost, Száll a kakukk...) http://1.bp.blogspot.com/_v8Zg3RjUumY/S8f18qM10JI/AAAAAAAAC04/C4lB8Ac-u1g/s1600/29809_hideousHeroes_subwaySpirit_l1.jpg

pitypangvirág 2011.05.06. 18:57:20

Tök jó a lista! Érdekes, hogy milyen sok egykori szépfiú lett idővel csúnya, de jobb színész. Nolte, M. Rourke, meg pl. Jeff Bridges is. De az echte csúnyák a legjobbak! :-)

Ismeretlen_90239 2011.05.06. 19:42:37

10: húbazzeg!! ez komolyan listaátrendező lehetne. közben nekem is eszembe jutott a színvonalas és eredeti (höhö) Ágyugolyófutam dokija, akinek az egyik szeme előre a másik pedig oldalt felfelé nézett. keresek képet.

Ismeretlen_1068 2011.05.06. 19:47:13

1: Szuperszexi densz Danny McFuckinBride prezentálásában: http://www.youtube.com/watch?v=W_MplFLBhjg

ace 2011.05.06. 21:41:45

nem védeni akarom vagy ilyesmi, de szerintem Walkenről igazságtalanul előnytelen képet sikerült berakni. nem szép ember, persze, de azért ez a kép nagyon meredek... ilyen fejjel bármilyen zombis filmbe mehetne statisztálni makeup nélkül :/ egyébként korrekt lista.

Dave Campestre 2011.05.06. 22:12:51

Bazzeg... Buscemi :D Épp tegnap jött szóba Facebook-on milyen jó, hogy nem hasonlítunk rá... - És hogy nézett ki? - Hát... olyan vicces képe vót

Ismeretlen_1068 2011.05.06. 22:27:04

14: Tök igazad van. Míg Guzmán vagy Perlman a legjobb arcát mutatja a beszúrt képeken, addig Walken egy csőd. :)

Ismeretlen_180758 2011.05.06. 23:09:02

Egyébként jöhet még ilyen női szemmel lista. Például érdekelne azon romantikus maszlagok sora, amitől még a nők is agybajt kaptak:)

Gonzo 2011.05.06. 23:45:13

mucsi zoltán eddie bunker woody allen rodney dangerfield

Ismeretlen_63220 2011.05.07. 09:56:21

Rhys Ifans hol maradt? http://www.cinemablend.com/images/news_img/12537/_12537.jpg

Ismeretlen_63220 2011.05.07. 09:58:35

És Bruce Spence, természetesen. http://static.cinemagia.ro/img/db/actor/00/92/67/bruce-spence-787477l.jpg

Ismeretlen_1068 2011.05.07. 11:44:46

19: Ő csak egy átlagos brit. :D 20: Ő viszont kemény. Egy időben az ő neve merült fel, mint minden idők legjövedelmezőbb színésze, lévén szerepelt a Matrix, a LotR és az új Star Wars-filmekben is. :)

Ismeretlen_63220 2011.05.07. 12:41:20

21: Ifansról kicsit nehéz volt gusztustalan képet keresni, viszont filmekben határozottan hánytató hatású. És felőlem lehet ilyen az összes brit, azoknak a nevét nem ismerem :) Spence a LotR-ban?? Nahát, nem emlékszem rá. Mondjuk ő nekem mindig is a pilóta marad :)

Ismeretlen_115179 2011.05.07. 14:31:42

Bruce Spence neve hallatán nekem is a Mad Max jut azonnal eszembe.

Leslie 2011.05.07. 16:27:50

Elég jó lett a tízes lista. A futottak még-résznél azonban Tim Roth-ot nem értem. Ő miért lenne ronda?

Kerti Törpi 2011.05.07. 17:33:57

Úgy érzem méltánytalanul hanyagoljátok a francia/olasz felhozatalt.... Depardieu, Louis De Funes, Bud Spencer...régebbről Adriano Celentano... és szerintem Jean Reno is. :D Szerintem linkelt kép nélkül is megvannak mindenkinek ezek az arcok :D:D:D

Josh 2011.05.07. 18:03:46

Nekem a Mel Brooks filmekben (Young Frankenstein, Silent Movie) látott Marty Feldman-től voltak álmatlan éjszakáim: http://2.bp.blogspot.com/_XcekdU_rv40/TKuPRs3BWPI/AAAAAAAABqk/-QFUhm1r8dk/s640/marty_feldman_512.jpg Ja és természetesen az óriástól a Twin Peaks-ben. http://2.bp.blogspot.com/-D06k0LGE1nY/TX6bNuGXT2I/AAAAAAAAIrw/lzQooni6kt4/s1600/052-The-Giant.jpg Aki aztán játszott az Addams Family-ben és a Men In Black-ben is...

Jack Skellington 2011.05.07. 20:32:21

Nick Nolte-nál kihagyni a Hulkot és a Holtpontot? :-) E lista alapján több felületet a hölgyeknek ebben a blogban...

Ismeretlen_1068 2011.05.07. 20:36:52

27: Holtpont? :D Te kevered a szezont a fazonnal, pontosabban a Nolte-t a Busey-vel. A másik résszel egyetértek. :)

Migu 2011.05.07. 22:28:34

Imádtam már régen is a kétes arcú karakterszínészeket. Pár tőlem is (Robert Z'Dart már említették) Patrick Kilpatrick (The Sandman): http://www.imdb.com/name/nm0453304/ Brion James (Ő már nincs közöttünk) (a Jeges...): http://www.imdb.com/name/nm0001397/ Brian Thompson (a kalapácsfejű, Bounty Hunter az X Filesból) http://www.imdb.com/name/nm0859921/

Ismeretlen_51087 2011.05.09. 08:35:03

Haha, ez jó!:-)

Ismeretlen_91804 2011.05.09. 09:01:31

Malcolm McDowell, csúnya, de zseni, akárcsak Donald Sutherland...szerintem ők ketten a csúcsok.

ZIz 2011.05.09. 09:16:09

Brion James - igen, igen, a gonosz szerepre predesztinált színész, felejthetetlen szinkron a a Tango és Cash-ben, mikor a kézigránát a szájába van szikszalagozva, de mégsem robbantják rá, megszólal: "Francos krumli" erről jut eszembe: nem tudom a nevét, de az az áll megér egy misét, aki a börtönbe várja őket "ide tegyétek, ide hozzám!" (2:18-nál, az előtte látható zuhanyzós jelenet egy másik listán - mely összeállítását Zsu meg is kezdhetné iziben... - lehetne az élmezőnyben) http://www.youtube.com/watch?v=J9NmMO7Yi0o

ZIz 2011.05.09. 09:22:15

Mickey Rourke-ért még mindig fáj a szívem, gyönyörű volt... Tim Roth pedig szuperszexi, nincs itt helye. :) Christopher Walken miért szeretjükhez: Madonna Bad Girl klipp, és a fogtündér hasonlata az Amazonas kincsében.

Ismeretlen_21264 2011.05.09. 09:27:40

Természetesen John Malkovich nem maradhat ki a sorból.

Ismeretlen_1068 2011.05.09. 09:33:25

32: Ő az üllőállú Robert D'Zar - már szerepelt a kommenteket között. Hatalmas figura. :) Egyébként nagy volt a Maniac Cop című csodában is (természetesen ő játszotta a címszerepet :).

ZIz 2011.05.09. 09:58:38

John Malkovich is a szexinek indult (Veszedelmes viszonyok) de csúf lett belő kategória.

Ismeretlen_162007 2011.05.09. 11:21:57

Tényleg durva, hogy az idő és a káros szerek mennyire oda tudnak b@szni egyesek képének. Mickey Rourke anno egy eszméletlen jóképű pasi volt, most meg csivavákat tart, és gumiszalagok tartják helyén az arcát.Buscemi nekem is tetszett a Con Air-ben, szoktuk is énekelni az "Ott volt a világ egy kézben" kezdetű nótát :-) Walken a Fat Boy Slim klipben szintén nagyon jó volt, azt is imádom. Guzmán meg azt hiszem szerepelt Turturro-val egyetemben a Ki nevel a végén-ben, zseniálisak voltak :-)

Ismeretlen_81097 2011.05.09. 12:04:58

Hm. Hát kevés igazán Ronda ember van, de ezek a karakterek, hát hűha. Buscemi bácsi engem egy melankolikus teknőcre emlékeztet egész pontosan:) Mondjuk némelyik szinte már munkakörileg ijesztő (Trejo), némelyik meg csak egészségesen idétlenül néz ki (az a szemüveges stöpszli pasas az elején, aki még grimaszol is). A hollywoodi porcelán átlaghoz képest elég vicces társaság, még a legkonszolidáltabb is:))) meg főleg, hogy némelyiknek még a felmosómopra/rőzsekötegre emlékeztető haja is korona a 'szépség' tetején:) Na de amúgy ennek az a tanulsága, hogy előadni tudni kell, és akkor elvileg lehetsz bármilyen fura kinézetű, az nem nettó rasnyaságként jelenik meg, hanem karakterként:)

Ismeretlen_90239 2011.05.09. 15:39:29

igazatok van, Tim Roth tényleg nem olyan rossz, de azért róla is tudok olyan képet találni, hogy hűűű: http://www.hotflick.net/flicks/2008_The_Incredible_Hulk/008TIH_Tim_Roth_005.jpg

Ismeretlen_104405 2011.05.09. 21:16:59

Brad Dourif

Ismeretlen_139112 2011.05.09. 23:22:24

39: és mennyire botrány rossz volt az a CG, atyavilág...

Ismeretlen_95617 2011.05.09. 23:33:04

Nick Nolte nekem a Bajnokok reggelijében is nagyon tetszett. Sőt, akkor jöttem rá, hogy ez a "brucevillis" nem is olyan rossz színész.

ZIz 2011.05.10. 09:31:23

39. Zsé, hogy tehetted ezt velem??? soha többé nem tudom átérezni a Lie to me fülledt erotikáját!!!

Ismeretlen_1068 2011.05.10. 09:37:05

43: Nyugodj meg, ezen a képen Tim Roth komputerizált formáját hozza (az IC Hulkban prezentálták ilyen göthösnek, mielőtt szuperszörnnyé változtatták volna). Szóval nyugodtan elhívhatod szaunázni. :)

ZIz 2011.05.10. 09:41:47

Hú, megnyugodtam, köszi. :))) hol tart már a computer technika!

Ismeretlen_90239 2011.05.10. 09:47:28

43.: Ziz, bots, az a showbusiness...

Ismeretlen_23120 2011.05.10. 17:50:31

Nick Nolte-tól mindenképpen kötelező film az alig emlegetett Kisvárosi gyilkosság (Affliction, 1997), ami egy kíméletlen havas pszichothriller, arról nem is beszélve, hogy Coburn és Defoe is lenyűgöző benne!

Ismeretlen_152683 2011.05.12. 01:17:37

Nick Nolte-nál a rettegés fokát és a 48 óra párost nem megemlíteni főbenjáró bűn! :) Rowan Atkinson? Gene Wilder? John Belushi? Peter Weller? Billy Crystal? Bolo Yeung ( Van Damme filmek egyik alap gonosztevője pfhuj) De Nic Cage hajkoronái is esélyes indulók :)

ZIz 2011.05.12. 10:33:51

Igazad van, Nic Cage egyértelműen ide tartozik!!!

Ismeretlen_82259 2011.05.23. 14:51:03

Sokkoló Christopher Walken kép: http://2.bp.blogspot.com/_Ut2djuT8OYk/S1Wjty83o0I/AAAAAAAAI2U/7ql_Jl_8VaM/s1600-h/stars_117.jpg

Ismeretlen_16964 2011.05.23. 16:40:54

A mindensességességit! 0_o

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása