aeon flux

ready for the action now, danger boy?

box office: kicked in the ass Takács Máté
2010. április 18. 18:04:34

Kategória: 12 komment

> Amerikai mozibevételek, 2010. április 16 - 18.

Nem különb versengés alakult ki a hétvégi bevételi lista első helyéért, mint egy hete. Ennek oka egyrészt, hogy a nagy várományos HA/VER (aka KICK-ASS) című képregény-adaptációt a közönség távolmaradásával jelképesen jól fenékbe billentette, de legalábbis az elé rakott lécet nem bírta megugorni. A másik tényező, mely a szoros versenyhez vezetett, hogy az ÍGY NEVELD A SÁRKÁNYODAT nem akar szabadulni a dobogótól, sőt...

> Amerikai mozibevételek, 2010. április 16 - 18.

Nem különb versengés alakult ki a hétvégi bevételi lista első helyéért, mint egy hete. Ennek oka egyrészt, hogy a nagy várományos HA/VER (aka KICK-ASS) című képregény-adaptációt a közönség távolmaradásával jelképesen jól fenékbe billentette, de legalábbis az elé rakott lécet nem bírta megugorni. A másik tényező, mely a szoros versenyhez vezetett, hogy az ÍGY NEVELD A SÁRKÁNYODAT nem akar szabadulni a dobogótól, pedig már negyedik hete látható.

> #1
Kevés híja volt, hogy nem kapott nagyobb pofont annál a Lionsgate, minthogy szembe kell nézniük vele: magasra tették a mércét a prognózisok a 25-30 millió dolláros nyitánnyal a HA/VER (Kick-Ass; hazai bemutató: június 17.) számára. Merthogy erről szóltak az előrejelzések, amik kalkulálásakor megint egy nagy hibát vétettek az illetékesek, olyat, ami már korábban is elkövettek. Nevezetesen, hogy az interneten tapasztalható felhajtásra alapozták a magas számokat, márpedig ez semmiképp sem elegendő egy ilyen filmnél, aminek nézőbázisa is számottevő részt a felhasználókból kerül ki. Mert a HA/VER hiába az amúgy általában kedvelt képregény médiumából került a vászonra, nem elég népszerű darabból készült, nem azonosítható hősökkel (sőt: pont a hős-mítoszon kíván egy kis igazítást véghezvinni, ami ritkán talál be), ismert színészekkel csak mellékszerepben (na nem mintha Nicolas Cage mostanság nagy selling point lenne, de itt még csak annak se szánták), s magas korhatárral megbélyegezve, amit az előzetesek csak nyomatékosítanak: gyerekek (közöttük is egy lány) gyilkolják a rosszfiúkat, ami a specifikus célközönségnek bejön, ellenben taszítólag hathat a további esetleges nézőkre. De hiába, a 2009-es Comic-Con óta nagy kedvenccé nőtt produkciót olyan figyelem övezte, hogy joggal vártak a box office-szal foglalkozó oldalak 20 millió dollárnál jelentősen magasabb számokat.

Persze korántsem rossz eredmény ez, de ismét megölte a bemutatót övező érdeklődés vélt nagysága. Jártunk már így; 2006-ban a KÍGYÓK A FEDÉLZETEN-re még hatást is gyakorolt az internetes társadalom: utólagosan külön mondatot forgattak hozzá Samuel L. Jacksonnal. A film aztán erőtlenül nyitott és csakhamar a süllyesztőbe jutott, holott általában ennyire telik egy B-filmtől, amiben állatok vagy szörnyek embereket öldösnek. Csak hát a buzz. Volt olyan film, aminek bejött, ám pl. a 300-hoz társult még egy sokkal szélesebb közönséget megmozgatni bíró történelmi kalandfilm-jelleg is, s persze jókor is volt jó helyen. A HA/VER éppenséggel boldogulhatott volna így április derekán, de erre az időszakra jellemző, hogy gyorsan lemorzsolódnak a bemutatók a nyári szezon májusi kezdetével. Szó se róla, a forgalmazóhoz idővel visszakerül a film jogaiért kipengetett 25 millió dollár, de a produkcióból sikersztori nem válik, annak ellenére, hogy egy 50 milliót megkereshet az igencsak kedvező újságírói vélemények mellé.

> új filmek
Ugyancsak elmaradt pármillióval a neki szánt céltól a DEATH AT A FUNERAL. A Sony/Screen Gems fekete humorú vígjátékától 20 millió feletti összeget reméltek, ami nem is volt túlzó ambíció: meglehetősen sok ismert nevet vonultat fel a film, akik közül tagadhatatlanul Tracy Morgan számít jelenleg a legmenőbbnek (Martin Lawrence és Chris Rock már jó pár éve nem villantott jelentőset), s a brit eredeti sem volt épp népszerűtlen, hiszen közel 9 millió dollárt gyűjtött anélkül, hogy országos szintre lépett volna. A két közelmúltbeli, afro közönséget megcélzó film közé állt be Neil LaBute rendezése 16 milliós rajtjával (s egyébként megegyezik Lawrence 2008-as, szintén családi perpatvarral operáló VAD VAKÁCIÓ című opusának indításával): a WHY DID I GET MARRIED TOO? talán némi korlátozást is jelentett a DEATH AT A FUNERAL számára közelsége miatt, míg a OUR FAMILY WEDDING egyebek mellett forgalmazója kevés erőfeszítése miatt nem ért el jelentős eredményeket egy hónapja. Vádoljuk megint az elbukásokban gazdag április végi időszakot (néhány cím korábbról: CRANK 2, BUNYÓ, A SZÓLISTA, SZEX TELEFONHÍVÁSRA), már ha nagyon szigorúak vagyunk, és annak vesszük a nagyjából 20 millióból forgatott film 40 milliós várható bevételét.

> további filmek
Sárkány okádta futótűzként terjed jó híre a DreamWorks animációs mozijának, így az ÍGY NEVELD A SÁRKÁNYODAT ismét nagyon jó változási mutatót regisztrált. Kevesebb mint 25%-ot csökkent a hétvégi bevétele a múltkorihoz képest, s ráadásul még előre is lépett egy helyet a listán. A közel 20 millió dollár negyedik hetes összegnek még a 3D-s vetítések jelentette felár mellett is figyelemreméltó, s bizony ez már top 20-as helyezést ér a 4. hétvégék mindenkori listáján, olyan hírhedt sikerek szomszédságában, mint a HATODIK ÉRZÉK, A PASSIÓ és a JURASSIC PARK. A végkifejlet nem várható ezekével megegyező magaslatokba (s ha mégis, a nézők számát tekintve emberes különbség állna fenn továbbra is), de annál biztosabbat, minthogy 200 millió alatt nem áll meg a film, még nem lehet mondani.

Jól alakult a sora a PÁRTERÁPIA című vígjátéknak. A múlt héten visszafogottan, de ígéretesen kezdő Fox-film alig több mint 33%-ot veszített nyitányából, s emellett sikerült a dobogón maradnia. Mindebből némi bátortalan következtetést is levonhatunk, miszerint a nézők kedvelik annyira Steve Carell és Tina Fey megpróbáltatásait, hogy még sokáig ne hagyják magukra őket. A mostani közel 50 millióból ugyanakkor megint csak korai a végére következtetni, de ha a 100 nem is valószínű, a 85-90 millió megvalósulhat.

Az elsőről az ötödik helyre bukdácsolt le A TITÁNOK HARCA. Az amerikai listát két héten át vezető fantasy ugyan visszavett a múlt heti tempóból (-57%), a fenti duó idevágó adatának ismeretében a mostani 42%-os mínusz nem túl kecsegtető a továbbiakra nézvést. A közzétett költségvetésen (125 millió dollár) már túl van a Warner 3D-s pénzcsinálója, azonban lényegesen többet ennél nem fog keresni; nevezetesen 160-165 millió tájékán lesz vége a csörtének.

> végszó
Akárhogyan is értékeljük a két premier bemutatkozását, karöltve az erősen szereplő több hetes filmekkel, 110 millió dollár fölé juttatták a top 12-t, ami meghaladja 2009 azonos hétvégéjének teljesítményét. Jelen időszakban ez már elég is.

> ami jön
A felállás marad: egy képregény-adaptáció és egy vígjáték érkezik. A THE LOSERS jobb kilátásokkal rendelkezik, mint a HA/VER, így akár 20 millió fölé is kerülhet a Warner terjesztése, ám Jennifer Lopez jobb esélyekkel indul az elsőségért az ILYEN A FORMÁM főszerepében. Oldalukon a Disney igyekszik ismét pénzt sajtolni a Föld napjából az OCEANS című dokumentumfilmmel, ami már csütörtöktől látható.

> a top 10
1. Kick-Ass ($19.8m/$19.8m)
2. How to Train Your Dragon ($19.6m/$158.3m)
3. Date Night ($16.7m/$48.9m)
4. Death at a Funeral ($16.2m/$16.2m)
5. Clash of the Titans ($15.4m/$132.6m)
6. The Last Song ($6.0m/$50.2m)
7. Why Did I Get Married Too? ($4.1m/$54.8m)
8. Alice in Wonderland ($3.7m/$324.1m)
9. Hot Tub Time Machine ($3.5m/$42.4m)
10. The Bounty Hunter ($3.1m/$60.3m)

> kapcsolódó írások
box office: 2009 azonos hétvégéje
box office: 2008 azonos hétvégéje

follow me on twitter!

Kevés híja volt (persze ki tudja, mit hoznak a végleges adatok), hogy nem kapott nagyobb pofont annál a Lionsgate, minthogy szembe kell nézniük vele: magasra tették a mércét a prognózisok a 25-30 millió dolláros nyitánnyal a HA/VER (Kick-Ass; hazai bemutató: június 17.) számára.

Címkék

comics box office nicolas cage comedy action kick ass

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr644537922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_1068 2010.04.18. 19:26:28

Ezzel a magyar címmel a KICK-ASS itthon sem számíthat nagyobb érdeklődésre. Persze, bukásról nem beszélhetünk, hisz Matthew Vaughn kultuszgyanús filmje aprópénzből készült (ráadásul mindenféle stúdiószerű beszólástól mentesen, így igazi fil,csemegére számíthatunk - június közepén).

Deadly 2010.04.18. 20:19:22

én úgy olvastam, hogy 70millióba került a Kickass, de most mojon azt írják 30 a budget. mert nagy hír volt, hogy ez a legdrágább stúdiófüggetlen film. de ha csak 30, akkor ez jó bevétel. :)

nemess 2010.04.18. 20:33:41

Nocsak, van egy olyan érzésem hogy az így neveldnek nemsoká bejelentik a 2ik részét, aminek persze személy szerint örülnék

Dilibogyo 2010.04.18. 22:31:29

Áhh, végre megint lesz mit szidni .... a Halálos temetésen nagyon sokat röhögtünk nejemmel, érzésem szerint ezen inkább sírni fogunk. :) Kick-Ass aktuális állás: Top 250: #166 :D

Ismeretlen_1068 2010.04.19. 06:45:03

Azt én csak félszemmel láttam, de az a szemem inkább sírt, mint nevetett. Adnom kellene neki még egy esélyt?

Dilibogyo 2010.04.19. 07:25:39

Egy ilyen kérdés után a vert helyzetet max. döntetlenre lehet kihozni, úgyhogy NEM! :) Ha az első felütésen (Ez nem az én apám!) nem kezdtél el harsányan röhögni, akkor nem érdemes végignézni ... :)

Ismeretlen_112472 2010.04.19. 12:58:03

Melyik mondat volt az, amit utólag adtak Samuel szájába a KÍGYÓK A FEDÉLZETEN-ben?

Ismeretlen_82723 2010.04.19. 17:05:55

7: Hát az a motherfuckerolós a kígyókkal meg repülőkkel. Látszik is eléggé a filmben, hogy be lett kopírozva oda.

Ismeretlen_82723 2010.04.19. 21:34:25

Az élen ezúttal is helycserés támadás.

Ismeretlen_1068 2010.04.19. 22:18:34

Szépen írhattad át az egész cikket. :) A KICK-ASS jól elporolta a DRAGON-t... not.

Ismeretlen_82723 2010.04.19. 22:40:49

Ami azt illeti, most is és egy hete is a végül kialakuló helyzet szerint írtam meg, s az első hivatalos becslések felbukkanásakor szabtam át, s azt került ki. Most meg vissza az eredetit. :)

Lackó 2010.04.21. 19:35:19

a jacuzzi időgép hátha elporoszkál 50 milláig. necces lesz...

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása