aeon flux

ready for the action now, danger boy?

box office: drágaság Takács Máté
2009. november 15. 18:50:49

Kategória: 8 komment

Az amerikai mozik bevételei, 2009. november 13 - 15.

Szép lassan a végéhez ér a XXI. század első évtizede, és egy ilyen időintervallum után nem árt néhány korábbi képletet újraértelmezni; akkor, mikor Hollywoodban a 'minél nagyobb közönség igénye = annál nagyobb költségvetés' egyenlete a végletekig feszül. A büdzsé mínusz bevétel axiómája már a múlté, hiszen hiába rengette meg Észak-Amerika mozikasszáit a 2012 című film nyitánya alkalmával, kétszázmilliós produkciós költségei nem engedik, hogy sikerfilmnek kiáltsuk ki. Pedig erről volna szó. És hiába tűnik hosszú távon életképesnek a KARÁCSONYI ÉNEK a második hétvége eredményét látva, a szintén kettessel kezdődő és nyolc nullával végződő ára még számos bravúrt kíván meg. A felfoghatatlan összegek árnyékában azonban ismét növekszik egy apró film, amiről még sokat fognak beszélni: a PRECIOUS című független produkció kevesebb mint 180 moziban látható, mégis dobogós helyezést ért el; ezzel szemben a késlekedő ROCKHAJÓ az első tíz közé sem jutott be.



Az amerikai mozik bevételei, 2009. november 13 - 15.

Szép lassan a végéhez ér a XXI. század első évtizede, és egy ilyen időintervallum után nem árt néhány korábbi képletet újraértelmezni; akkor, mikor Hollywoodban a 'minél nagyobb közönség igénye = annál nagyobb költségvetés' egyenlete a végletekig feszül. A büdzsé mínusz bevétel axiómája már a múlté, hiszen hiába rengette meg Észak-Amerika mozikasszáit a 2012 című film nyitánya alkalmával, kétszázmilliós produkciós költségei nem engedik, hogy sikerfilmnek kiáltsuk ki. Pedig erről volna szó. És hiába tűnik hosszú távon életképesnek a KARÁCSONYI ÉNEK a második hétvége eredményét látva, a szintén kettessel kezdődő és nyolc nullával végződő ára még számos bravúrt kíván meg. A felfoghatatlan összegek árnyékában azonban ismét növekszik egy apró film, amiről még sokat fognak beszélni: a PRECIOUS című független produkció kevesebb mint 180 moziban látható, mégis dobogós helyezést ért el; ezzel szemben a késlekedő ROCKHAJÓ az első tíz közé sem jutott be.



A csúcson

A maja indiánok naptára szerint a létezés három év múlva véget ér a Földön, azonban addig még bizton számíthatunk az élet rendjére: Roland Emmerich lerombolja a fél, de az új produkciójára jellemző progresszív szellem jegyében inkább már az egész világot, a nézők pedig tömegesen felsorakoznak a mozikasszáknál világszerte. A 2012 (hazai bemutató: már a mozikban) természetesen sikerre volt ítélve. Egy olyan ösvényen halad, amit rendezője a még mai szemmel sem kismiska számokat produkáló A FÜGGETLENSÉG NAPJA által jelölt, majd a természet mumusát bemutató HOLNAPUTÁN-nal taposott ki. A legújabb darabban nem csak ezek, de az elmúlt másfél évtized szinte minden katasztrófafilmjének elemei visszaköszönnek, s tekintélyes játékideje még inkább felhívja rá a figyelmet: ez bizony az ősz első eseményfilmje, amit feltétlenül látni kell. A marketinggépezet már jó ideje kattog: a korábban bevált, világhírű-épületek-veszélyben momentum ezúttal sem maradt el, az előzetes nem fukarkodott spielbergi módra a lényeg felvillantásával, és persze az internet is beszállt a játékba ("google it!"). A maja időszámítás végére való alapozás is itt volt igazán fontos, hogy valami megfogható, talán aggasztó, de az érdeklődést mindenképpen felkeltő, valóságbeli kapaszkodót nyújtsanak a potenciális közönségnek; ez a vélt tény (sic!) a filmben magában jóval visszafogottabb, s mellé tudományos alapot is igyekszik szolgáltatni a világvégére. S bár van olyan perverz az ember, hogy önmagában otthona vesztének látványa is hívogassa és elszórakoztassa, azért nem árt feneket keríteni a dolognak. Lévén, hogy nemre, korra, rasszra, vallásra és minden egyéb ismérvre tekintet nélkül igyekeztek az alkotók és a stúdió megszólítani a lehető legnagyobb közönséget, a többség igényeit kielégítő, bevált formulákkal egészült ki a forgatókönyv. Az alkalmi moziba járó ugyanis mit szeretne látni egy effajta filmben? Hozzá hasonló embereket, akiknek csak családjuk épsége számít, a megpróbáltatások által (újra) közelebb kerülő szereplőket, izgalmas, végletekig fokozott és kitartott akciójeleneteket, némi humort és a szükséges drámát, nem kimondottak fair politikusokat vagy hasonló állásban ténykedőket, akiknek fondorlatain felülkerekedik a legtisztább morál, és végül megoldásként az elmaradhatatlan ígéret a folytatásra. Azonban minél nagyobb magasságokba törnek a készítők, annál kisebb az esély, hogy a tapasztalt, sokat látott mozilátogató is maradéktalanul megtalálja számítását.

A legkevésbé persze ők hagynának ki egy event movie-t, amit a Sony jól időzített november közepére, az év végi mozgolódást megkezdő, globális blockbusterként. És a nézők jöttek: az első hétvégén 65 millió gyűlt össze a még visszafogottnak is mondható 3404 teátrumban, ami nem sokkal marad el az öt és fél éve látott HOLNAPUTÁN adatától. Az azóta megnövekedett jegyárak miatt a nézőbeli elmaradás magasabb, de meglehet, nyáron könnyebben, de főként sietősebben csúszik az ilyesmi. Sietősebben, mert a 2012 esetében a másnap 5%-os emelkedést hozott, ami jóval magasabb arány, mint a HOLNAPUTÁN-é, s a jövőre nézvést is kecsegtető adat. A jövő márpedig végtelenül fontos egy ekkora költségvetés mellett (200 - 260 millió között és további 100-150 milliós marketing), s bár a nullszaldó az USA és Kanada piacán közel van a kizárthoz, a 175 millió dollár egy ésszerű végkifejletnek tűnik ezen a ponton. Ehhez társul hozzá a világ többi részének bevétele, ahol a nézőket jobban lázba hozza a látványos katasztrófák ígérete: szerda és péntek között csaknem 60 millió dollár gyűlt össze mindössze 38 országból, amiben benne foglaltatik egyebek mellett minden idők második legerősebb nyitónapja a még mindig növekvő piacú Oroszországban. A nemzetközi bevételek vasárnappal bezárólag 160 millió dollárra rúgnak, s némi kitartással a félmilliárdot is elérhetik végül.

Mivel világpremierről van szó, a kritikusok szava a legkisebb mértékben sem árthatott a film pénzgyűjtő hadjáratának, s a nézői szájhagyomány, legyen bármilyen is, könnyebben szárnyra kap a továbbiakban. Nagy kérdés, hogy vajon ártott volna-e a kritikai rossz hír, ha eleve csupán a látványelemek keltették fel a néző érdeklődését. A becsmérlő vélemények ugyanis túlnyomó részt (most komolyan, hogy lehet a vizuális effektusokat 'cheesy'-nek titulálni?) a körítésnek szólnak, azaz a gyenge és hosszúra nyúlt forgatókönyvnek. A 39%-os Rotten Tomatoes-átlag masszív emelkedés a rendező előző munkájához, az I. E. 10 000-hez képest, azonban kevesebbeket nyert meg, mint a HOLNAPUTÁN.

A 2012 a hetedik legerősebb novemberi rajt birtokosa: három Harry Pottert, A HIHETETLEN CSALÁD-ot, a tavalyi A QUANTUM CSENDJÉ-t és az ALKONYAT-ot nem tudta megelőzni; jövő héten azonban az ÚJHOLD felülkerekedik rajta. Ez biztosabb a halálnál.

További bemutatók
A Focus Features minden erőfeszítés ellenére nem tudta az amerikai közönség számára csábítóvá tenni a ROCKHAJÓ (The Boat That Rocked / Pirate Radio; hazai bemutató: már DVD-n) című koprodukciós, de leginkább brit zenés vígjátékot. Először a dátum változott, majd a cím is, s a mozikat már új vágással érte el Richard Curtis filmje. A forgalmazó a reklámkampányban a hangsúlyt Philip Seymour Hoffman karakterére fektette: a 60-as években a brit zenei forradalmat egy amerikai DJ kezdte el. Mindez tehát csupán egy gyenge közepes átlagot generált 883 moziból; a 2,9 millió dolláros nyitány a top 10-en kívülre helyezi a művet, amit az amerikai újságírók nagyobb része élvezett, de csak módjával: erről árulkodik a Rotten Tomatoes pillanatnyilag épphogy nem friss 59%-a. A ROCKHAJÓ meglehet, 7 millió dollár alatt zátonyra fut.

Korábbi filmek
A második helyre csúszott vissza, de kiválóan tartja magát a KARÁCSONYI ÉNEK. A Disney animációs meséje 22 millió dollárt hozott második hétvégéjén, ami mindössze 26%-os negatív változást jelent. A film tehát a POLAR EXPRESSZ útjára lépett, magasabb kezdőtéttel, s ha tökéletesen követné annak vágányát, akkor még a 200 millió dollár is megvalósulhatna. Robert Zemeckis filmje a Hálaadás-hétvégét már 80 millió fölött fogja köszönteni.

A dobogó két felső foka alatt hamar érdektelenné válik a mezőny, egyedül a múlt héten mély benyomást tevő független film, a PRECIOUS: BASED ON THE NOVEL "PUSH" BY SAPPHIRE teljesítménye méltó figyelemre, de az nem is kicsit. A Lionsgate 174-re emelte a vetítő mozik számát, a hétvégi bevétel pedig 6 millióra ugrott; kísértetiesen rémlő folyamat ez a múlt hónapból. A PRECIOUS egy 1996-os könyv alapján készült, amely egy hánytatott sorsú, New Yorkban élő, 16 éves afroamerikai lányról szól. A kritika által méltatott filmet a manapság a szórakoztatóipar legbefolyásosabbjai között számon tarott Oprah Winfrey és Tyler Perry is melegen ajánlotta a szavára adóknak, amit nem elhanyagolható faktorként értékelnek az elemzők a film sikerében. A PRECIOUS a hétvégi lista 3. helyére lépett fel, 33 ezer dolláros mozinkénti bevétellel.

A KARÁCSONYI ÉNEK-en túl a múlt heti premierek egytől-egyik szaltóztak. A THE MEN WHO STARE AT GOATS bevétele 6 millióra csökkent, így 30 milliónál sokkal messzebb nem jut. A THE FOURTH KIND még nagyobbat zuhant, számára a vég bőven 30 millió alatt dereng fel, míg a THE BOX a 20 millióért is küzdeni kényszerül. Ezalatt a PARANORMAL ACTIVITY és a PÁROS MELLÉKHATÁS átlépte a százmillió dolláros határt, 23-ra növelve az idei kilencjegyűek számát.

A 2012 minden földrengető energiája nem volt ellenfél James Bondnak, hiszen A QUANTUM CSENDJE 2008 azonos víkendjén több zöldhasút termett, s ezzel megszerezte a győzelmet a tavalyi évnek az ideivel szemben.

Ami jön
Az valami megmagyarázhatatlan méreteket ölt. Az ALKONYAT tavalyi, kiugró sikerére igyekszik rálicitálni az ÚJHOLD, és itt bizony minden pozitív irányú eshetőségre fel kell készülni. Ezalatt 60 milliós nyitónap és hasonlók értendők. Az egyéb választási lehetőség illúziójának megtartása érdekében Sandra Bullock sportol (THE BLIND SIDE), a Sony pedig az 51-ES BOLYGÓ-ra repít.

A Top 10
1. 2012 ($65.2m/$65.2m)
2. A Christmas Carol ($22.3m/$63.3m)
3. Precious ($5.9m/$8.7m)
4. The Men Who Stare at Goats ($5.9m/$23.0m)
5. This Is It ($5.1m/$67.2m)
6. The Fourth Kind ($4.6m/$20.4m)
7. Couples Retreat ($4.2m/$102.0m)
8. Paranormal Activity ($4.0m/$103.7m)
9. Law Abiding Citizen ($3.8m/$67.2m)
10. The Box ($3.2m/$13.2m)

updated: 2009. november 17. 7:47

Címkék

box office independent comedy drama disaster movie richard curtis brit flick

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr554537284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_1068 2009.11.15. 23:16:10

"az előzetes nem fukarkodott spielbergi módra a lényeg felvillantásával" érdekes módon pont spielberg az, aki a trailerekben nem szereti ellődözni a money shitjait. ott van pl. a WAR OF THE WORLDS: nem volt olyan előzetese, amelyben láthattuk volna a tripodokat, mégis özönlött a filmre a nép (teljesen érthető módon, ugyanis jó darab :).

Ismeretlen_1068 2009.11.15. 23:31:00

by the way: jó kis hegyi beszéd eme csodafilm mellett. :)

Ismeretlen_129422 2009.11.16. 12:42:42

Szép számok. :) Kíváncsi vagyok, nálunk hogy szerepelt, az ilyesmit szoktuk szeretni. :)

Ismeretlen_1068 2009.11.16. 13:10:04

itt azt írják, 225 milliót hozott világszinten: http://www.empireonline.com/news/story.asp?NID=26293

Ismeretlen_82723 2009.11.16. 13:29:28

1. Lehet, hogy rosszul raktam össze azt a mondatot, ugyanis ugyanezt gondoltam. Nem fukarkodott spielbergi módra, vagyis úgy, ahogy Spielberg szokott fukarkodni a dinókkal meg tripodokkal. Ismerni kell a jó értelmezéshez a mondatalkotási szokásaimat. :)

Ismeretlen_82723 2009.11.16. 13:34:44

Amúgy idézet tőled februárból: "a 2012-nek én bukást jósolok. :)" Igazad is lett meg nem is, mint a népmesebeli talpraesett leánykának.

Ismeretlen_1068 2009.11.16. 13:58:19

ó, akkor úgy kellett volna írni, hogy "spielberggel ellentétben nem fukarkodott", szerintem. :) a 2012 nemzetközileg sikeres lesz, ez van, lesz még rombolda: ha az ID4 2-3 lesz a következő, akkor jöhet is. :)

Ismeretlen_82723 2009.11.16. 14:17:35

Én akkor már előbb nézném meg a Godzilla folytatását. Annak meg is alapozták az utolsó jelenettel. :)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása