aeon flux

ready for the action now, danger boy?

box office: a végtelenbe és tovább! Takács Máté
2008. június 29. 20:09:02

Kategória: 4 komment

Az amerikai mozik bevételei, 2008. június 27 - 29.


A csúcson
Andrew Stanton utalt rá egy interjúban régebben, hogy a WALL-E, amelynek ötlete még a kezdetekkor ötlött fel a cég animációs mágusainak agyában, a Némó nyomában levegőbe, azaz világűrbe helyezett variációja. A világűr pedig kellően tágas, a lehetőségek végtelenek. A WALL-E lehetőségeit sok vita övezte, már ami a box office-t illeti, hiszen egy jóformán dialóg nélküli, a felhőtlenséget nélkülöző alaptörténettel bíró science fictionről van szó. Hogy a szöveg hiánya hátrány lenne? Na, ebből is látszik, mennyire bizonytalan dolog ez az bevételprognosztizálás és -analízis. A film természetesen kellően határozott összeggel, 63 millió dollárral szerezte meg a legnézettebbnek járó érdemeket a hétvégén. És ez azt jelenti, hogy végeszakadt a Pixar nyitánycsökkengetéseinek, amely filmről filmre tapasztalható volt az eddigi csúcstartó A Hihetetlen család 70,5 milliós premierje óta. WALL-E eredménye egyébiránt a kilenc egész estés film sorában a harmadik legerősebb rajt.

Ugyanakkor valamiben precedenssel is bír: az első mozi az asztalilámpás cégtől, amelynek másnapi bevétele alulmúlja az elsőét. Ez a nyári indulás hatása, s a Verdák és a L'ecsó minimális ilyen jellegű emelkedése után csak idő kérdése volt bekövetkezte. De persze húszmillió dollár fölötti állapotokról beszélünk, és megint valami olyasvalamiről, ami azonnali klasszikussá és az év legjobb filmjévé avanzsált pillanatok leforgása alatt. Hasonlítást nyert Némó mellett a némafilm fénykorának legjobb darabjaihoz, nem egy helyütt a Pixar eddigi legjobbjának titulálták, egyszerre nagyszerű science fictionnek és romantikus filmnek, és a környezetvédelmi üzenetet is sikerült a jelek szerint úgy tálálni, hogy annak még hatása is lehet - ha úgy dönt a néző, hogy befogadja, mivel szó sincs pofábatolásról. Összefoglalva, a Rotten Tomatoes-on 140-ből 135 kritikus keblére ölelte a Pixar "eddigi legimádnivalóbb" szereplőjét, a maradék öt firkászt pedig kíméletlenül porbadöngölték a felhasználók.

A jövőbeli kilátások? A bejegyzés címében. Most nem jön semmi valamirevaló kihívó egy jó darabig, így a 180 milliós WALL-E előtt szabad a Föld körüli pálya. Ha abból indulunk ki, hogy a L'ecsó nyitóhétvégéje 22,8%-a lett végül teljes bevételének, akkor a 275 millió tájéka kerül a látómezőbe, de a 300 millió is abszolút teljesíthető cél.

További új országos bemutatók
Mégis a Wantednak jutott a torta. A második helyre, pusztán 11 millióval lemaradva a Disney bemutatójától farolt be a Mark Millar képregényalbuma ihlette akciómozi. Az 51 milliós start olyan fantasztikus, hogy senki sem mert ennyit jósolni az R-rated Universal-terjesztésnek. Mit írhat máris a számlájára Bekmambetov frenetikusra sikerült hollywoodi debütje? Minden idők második legjobb nyitánya nem a dobogó tetején (a megdönthetetlennek látszó első a Holnapután 2004-ből, 68 millióval), a hetedik legjobb start a korhatárkategórián belül, és ami az erkölcsi győzelmet bizonyítja a családi mozival szemben, az a magasabb mozinkénti átlagos bevétel. Ugyanis míg WALL-E közel négyezer teátrumból hódította össze azt a 63 milliót, addig a Wanted kevesebb mint 3200 helyen látható. A 75 millióból forgatott filmet a kritika is jól fogadta, amit talán meglepőnek is nevezhetünk, de mindjárt legyintünk is rá, ha eszünkbe jut: A hihetetlen Hulkkal is ez volt a helyzet.

Elvehetetlen a Wantedtól a százmillió dollár feletti bevétel, a 125 millió könnyedén teljesíthető cél, az út a folytatásnak pedig aszfaltozott.

Június revisited
Így összegezhetjük június havát. A nyolc bemutatóból hat kilencszámjegyű bevételre tett/sz szert. Kung Fu Panda és WALL-E kétszázmillió fölöttre tör, újabb biztosítékot szolgálva afelől, hogy még mindig a családokat érdemes megcélozni, ha pénz köll. De szintén kifizetődő a képregényeket átkonvertálni mozgóképpé, hiszen Hulk és a fraternity of assassins kalandja is dobbantott. Két vígjáték zárja a sort. Azonos összeggel indult Adam Sandler és Steve Carell komédiája, ám míg előbbi irdatlan módon zohan (khm) lefelé a toplistán, s komoly erőfeszítést igényel majd számára az átkúszás a 100 millión, addig a Get Smart 20 milliós, 50%-os esésen belüli második hétvégét zár, immáron közel 80 millióval.

Ha ismerjük a körülményeket, akkor M. Night Shyamalan Az eseményét is a vonalon felülre helyezhetjük. A 30 milliós, impozáns startot totális megsemmisülés követi ugyan, most újabb 63%-os visszalépéssel, de a költségek megtérültek, a nemzetköz pedig még 100 millió felett is alakulhat, mentve a menthetőt. Maradt tehát a kötelező hónap vesztese cím, ami ezúttal a Love Gurunak jutott. -61% a jussa a második körben. A 35 millió már nagyon messzinek látszik.

Mindeközben A kristálykoponya királysága áthuppan a 300. millión.

Ami jön
A jövő héten beköszönt a függetlenség napja, úgyhogy wilszmissz lesz, s egyszerre kínál humort és akciót. Nagy kaszálások várhatók, öt napon át, gyenge kritikák ide vagy oda. Ellenfele saját lánya lesz, ahogy azt előszeretettel emelte ki az illetékes amerikai sajtó, hiszen Williow Smith Abigail Breslin oldalán szerepel a Kit Kittredge: An American Girlben. Smith szívesen mondogatta az újságírók előtt: szeretlek kislányom, de le foglak zúzni a jegypénztáraknál. Merné ezt vitatni egy 7 és fél éves gyermek? Hát mi se.

A Top 10
1. WALL-E ($63.1M/$63.1M)
2. Wanted ($50.9M/$50.9M)
3. Get Smart ($20.2M/$77.5M)
4. Kung Fu Panda ($11.7M/$179.3M)
5. The Incredible Hulk ($9.6M/$115.9M)
6. The Love Guru ($5.3M/$25.2M)
7. Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull ($5.2M/$300.1M)
8. The Happening ($3.9M/$59.1M)
9. Sex and the City ($3.8M/$140.2M)
10. You Don't Mess with the Zohan ($3.2M/$91.2M)

updated: 2008. június 30. 23:29

Címkék

box office animation wanted angelina jolie action morgan freeman pixar cgi wall e james mcavoy

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr504535597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_1068 2008.06.29. 20:39:23

a wall-e még szerezhet egy-két kellemetlen meglepetést második héten. az itészek szerint a film meglehetősen dark. csak le ne merüljön szegény. :(

Ismeretlen_1068 2008.06.30. 07:47:09

hú, láttátok, hányadik a wall-e az imdb all time toplistáján? ilyen magasra elég ritkán hajt bármit is a hype.

Ismeretlen_82723 2008.06.30. 08:08:17

Azért mégis sok benne a látatlan 10-es. Külön fórumtéma nyílt arra, hogy "szavazzuk be, biztos megérdemli!".

Ismeretlen_1068 2008.06.30. 08:14:33

nem ez az első ilyen topik. van, amikor ennek pont az ellenkezőjét forszírozzák. szegény uwe boll. :)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása