miért van az, hogy a legedzettebb horrorajongó sem bírja nézni, ha egy állatot bántanak a filmvásznon? tágra nylít szemmel csüngsz azon, ahogy olga karlatos szemét átszúrja a faszilánk, vagy ahogy david warner buksiját lecsapja az üvegtábla, de mikor a zombi leharapja a kanári fejét, és a kutya életet ad egy idegen lénynek, akkor szorongsz és nem nézel oda. miért érzed jobban az állat szenvedését, mint saját embertársadét?

talán ez azért van, mert könyebben kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy ki kell oltanod egy állat életét, és a realizmus pofán csap. lehet, egy gyerekkori emlék vagy egy mélyen őrzött titok tör elő a tudatod mélyéről, az is lehet, a civilizáltsággal kioltott ösztöneid miatt remeg a bensőd, vagy egyszerűen csak kényelmetlen dolog ott ülni a tápláléklánc csúcsán kezedben csirkecombbal, valódi bőr övedbe kapaszkodva, és egy pillanatig sem gondolni arra, mi lehet mindez mögött.

a filmszemle egyik díjnyertes alkotásában megölnek egy macskát. no persze, a média (nem akarok álszent lennni: jómagam is) botránykrónikát farag a témából, olvashatsz az eseményről többek között az indexen, meg az összes filmes fórumon. az emberek kikelnek magukból, vért és választ követelnek, és így van ez jól. én is a "legjobbakat" kívánom toepler zoltánnak és mindenki másnak, akiknek benne volt a keze ebben az egészben, viszont a kis konzervdobozban, amit az emberek erkölcsből kalapáltál maguknak, valahogy álszentnek tűnik a nagy kirohanás, mikor 99 másik esetben inkább balra nézünk, és különben is kultfilmet csinálunk a cannibal holocaustból meg a faces of death-ből.