letters from iwo jima (2006). a tora! tora! tora! óta nem volt olyan vállalkozás, amely ennyire aprólékosan mutatta volna be az egymással harcoló feleket, mint eastwood kettőse. hozzáteszem, unalmasabb se nagyon. nem tudok elszakadni a gondolattól, mennyivel hatásosabb hatékonyabb lett volna az ivo dzsimai ütközetről szóló duológia, ha rendezője egyetlen filmbe gyúrja össze azt. annak ellenére, hogy a letters már keresi a néző társaságát, a film jóval hézagosabb a flagsnél: ez leginkább az utolsó egy órán érezhető, amely jóformán mást se mutat, mint barlangban bújkáló, a halált és/vagy az amcsikat váró japán katonákat. klausztrofóbiát már rég éreztem ennyire laposnak.
pedig tényleg ígéretesen indult. a flags jellegtelen szereplőivel és a rájuk aggatott celofánidológiákkal szemben a letters hús-vér figurákkal szolgál: egy rendíthetetlen generálissal, akinek kisujjában van ez a nemszeretem háború, egy közkatonával, aki csak szeretne hazajutni, egy kirúgott rendésszel, akit kiközösítenek a többiek, s így tovább. plakátfigurák, de legalább vannak körvonalaik.
történétük viszont aligha. a hihetetlenül felkapott paul haggis és iris yamashita forgatókönyve a háborús filmek dramaturgiáját követi (egy darabig): I. felvonás: felkészülés az ütközetre. II. felvonás: ütközet. III. megváltás... helyett kínlódás. tulajdonképpen rá lehetne húzni az ivo dzsimára, hogy mennyire különleges, mennyire analitikus darab: bejárja az emberi tűréshatár legvégső lépcsőfokát is, de leginkább csak egy fojtogató türelemjáték, amely részegen és a végefelé egyre homályosabban kóvályog a háborús közhelyek és a tanácstalanság között. (trailer)