aeon flux

ready for the action now, danger boy?

greengrass & damon: jöhet a harmadik közös bourne Zalaba_Ferenc
2014. szeptember 16. 09:15:00

Kategória: film 4 komment

Megjött az eszük, vagy csak lemerült a kassza, nem tudom. Mikor lazán leforgatták a 2000-es évek két legjobb akciófilmjét, Paul Greengrass rendező és Matt Damon címszereplő elbúcsúzott Jason Bourne-tól. A Universal fejesei természetesen úgy vélték, ez nem jelenti a széria végét, ám a direkt behelyettesítés helyett a világépítés irányába indultak el, melyet aztán a nézők és a kritikusok egyaránt langyos lelkesedéssel fogadtak. De bukásról szó sincs, ezért aztán elkezdtek munkálkodni a folytatáson, melyet első körben 2015 nyarára időzítettek Jeremy Renner főszereplésével és Justin Lin (Halálos iramban 4-5-6.) rendező dirigálásával, majd eltolták 2016-ra azzal a címszóval, hogy jó munkához idő kell.

A jelek kedvezők voltak, hisz Lin egyszer már segédkezett visszatornázni a csúcsra egy kiégni látszó franchise-t, és úgy tűnt, 2016-ban Aaron Cross tovább bontogathatta volna a Treadstone-t (vagy hogy is hívják őket most) sáncait, de most itt van a Deadline meglepő bejelentése, hogy Greengrass és Damon mégis csinál még egy Bourne-filmet, méghozzá nem valamikor a jövőben, hanem 2016-os bemutatóval. Ez azt jelenti, hogy a Lin/Renner-projektnek megint költöznie kell, de egyelőre nem a kukába, hanem egy későbbi időpontra.

A bejelentés meglepő, de azért nem földrengető: Matt Damon már többször hangoztatta, hogy ha Greengrass-szal találnak valami jó sztorit, akkor ő szívesen visszatér a karriercsináló sorozatához, és már az is elhangzott, hogy a két ügynök útja keresztezheti egymást, mindenesetre örvendetes hír (már amennyiben igaz, hisz a Universal hivatalosan még nem erősítette meg a dolgot), hogy a Bourne-sorozat két aduásza nem hagyja elsorvadni portékájukat, mi pedig felkészülhetünk arra, hogy hamarosan újabb feszült kémkalandot szoronghatunk végig még egy Bourne-visszhang helyett. És ki tudja, lehet, hogy a Bourne-széria ázsiója ismét a magasba emelkedik olyannyira, hogy az a későbbi Lin-projekt egészen más elbírálás alá esik majd, és Renner mellé beugrik Damon is. Mert hát a több filmen át tartó univerzumépítés amúgy is nagyon megy.

Címkék

bourne matt damon action sequel paul greengrass justin lin jeremy renner

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr746702335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2014.09.16. 09:53:11

Békén kellene már hagyni Jason Bourne-t.

montipájton 2014.09.16. 10:43:14

Abszolút rendben volt az a negyedik rész is, de kétségtelen, hogy a két Greengrass produkció (különösen a második) a szériában felülmúlhatatlan, szóval várós, de kíváncsi vagyok hogyan hozzák vissza Bourne-t, hogy annak ne legyen izzadságszaga, mert ilyen téren Cross karakterére jelenleg jobban lehet építeni. De a csúcs az kétségtelenül egy közös kaland lenne a két ügynökkel.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.16. 12:43:56

Ennek a Rennernek se lesz szerencséje ezek szint sose.

Először a mission impossible sorozatot akarták átadni neki, de cruise nem hagyta, aztán a bourne-t akarták ráhúzni, de az se akar összejönni.

Jah és közben az AmKap 2ből is kihagyták. :D

Nyílméregbéka 2014.09.16. 14:54:48

Jobban örülnék a Lagacy folytatásának.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása