aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: smash Takács Máté
2012. május 06. 17:49:56

Kategória: 17 komment

Új kor köszöntött az amerikai mozikra: az erőforrások maximális kihasználásával immáron képes egyetlen film, egyetlen hétvégén több száz millió dollárt gyűjteni. Ahogy tíz esztendeje a 100 millióst, úgy most is egy képregény-adaptáció állította be az első 200 milliós nyitóhétvégét. Ez pediglen a Bosszúállók.

Új kor köszöntött az amerikai mozikra: az erőforrások maximális kihasználásával immáron képes egyetlen film, egyetlen hétvégén több száz millió dollárt gyűjteni. Ahogy tíz esztendeje a 100 millióst, úgy most is egy képregény-adaptáció állította be az első 200 milliós nyitóhétvégét. Ez pediglen a Bosszúállók.

ÚJ FILMEK
A Bosszúállók, ami már több mint egy hete pörög magas fordulatszámon a mozivilág reflektorfényében. Az évtized üzleti vállalkozása kerekedett-kerekedhet a Marvel-hősök mozis meneteléséből, ami megvalósításában is tulajdonképpen precedens nélküli. Hiszen nem volt még példa arra, hogy egy filmet több másik film vezessen fel a sikervárományos daraboknál megszokott a kiterjedt körítés, ám ezen produkciót joggal léptetheti majd az utókor a Cápa és a Top Gun nyomába, mint a nyári blockbusterek újabb mérföldköve. És itt nem magára a box office-sikerre kell gondolni, hanem az eladásra, a prezentálásra, arra, hogy mindenkihez odaférkőzött, marketingje, vagy csak létének puszta ténye polipkarszerűen nyúlt mindenki után, és ültetett mindenkit a mozik elé, méghozzá globálisan.

Ahogy az május elején általában lenni szokott, az észak-amerikai piac igencsak ki volt éhezve a látnivalóra, és jobb ajánlatot aligha kaphattak volna a nézők annál, minthogy az ilyenkor megszokott szuperhős-adagjukat négy-ötszörösen szervírozzák nekik. A Disney közel 4400 moziba juttatta el a 3D-ben is látható akciófilmet, amiről mindenki pontosan tudta, hogy megrengeti a kasszákat. Szükségtelen túlzott magyarázásba fogni, a Bosszúállók 200 millió dollárt hajtott fel röpke három nap alatt, amivel abszolút rekorderré vált az első hétvégés rangsorban, s nem pusztán a Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész 169 millióját váltotta le, de eladott jegyek számában (több mint 25 millió néző!) is lényegesen meghaladja a korábbi bajnokot, a A sötét lovagot.

Mikor 2002-ben a Pókember átlépte a lélektani, 100 milliós határt nyitóhétvégéje alkalmával, új felismerés csapott a stúdiókba: fel lehet úgy pörgetni egy filmet a hírveréssel, hogy a megfelelő időzítés mellett olyan összegeket kasszírozzon az egyre inkább sorsdöntőként értékelt első három nap folyamán, amik más esetekben végeredményként is becsületére válnának számos vetélytársnak. A kilenc számjegyű startok az elmúlt évtizedben megszaporodtak, aminek velejárója volt, hogy ez a jelentőségteljes léc egyre feljebb tevődött: idén már másodjára kaphat a szívéhez néhány stúdiómogul eleve nagy reményű projektjének túlteljesítése láttán.

A kimagasló eredményt segítette, hogy egyelőre még nincs iskolaszünet szemben az említettek, a legutolsó Harry Potter-film és A sötét lovag esetével, így a hétvégére koncentrálódott a jegyváltók száma; így fordulhatott elő, hogy a csütörtök éjféli vetítésekből befolyt összeg (18,7m) csak töredéke a pénteki napi bevételnek (80,5m), szemben A Halál ereklyéi 2. rész csaknem 50%-os megoszlásával. Ugyancsak hangsúlyozza a tanulók, gyerekek (családok) jelenlétének nagyságát, hogy a péntekről szombatra bekövetkezett csökkenés igen kedvezően alakult. Ha a nyitónapi rekordot nem is szerezte meg a Bosszúállók, a szombati napot egyértelműen uralja mostantól, csaknem 20 milliót (!) licitálva rá az eddigi csúcstartó Pókember 3.-ra. A vasárnap ugyancsak az övé: 50 millióval szorította le A sötét lovag 43,6 millióját. Ezen felül a mozinkénti átlagos bevétel, azaz a moziátlag tekintetében is kacérkodik az elsőséggel: kereken 200 millió dollár mellett 46 ezres nagyságról beszélhetünk, ami ha nem is sokkal, de meghaladja a 2008-as Hannah Montana: Mindenből a legjobbat koncert kevés moziból fakadó, erőteljes teljesítményét.

Alighanem napestig lehetne még sorolni a részrekordokat, ehelyett koncentráljunk inkább a továbbiakra: az első hetet 255 millióval zárhatja a film (vagyis a gyártási költség 220 milliós, kolosszális mérete ellenére pár nap alatt kitermelődik), s tekintve, hogy a kritika és a közönség egyöntetűen éljenzi Joss Whedon munkáját, nem kell a legrosszabbra készülni a második hétvégét illetően: 65%-os zuhanás mellett is 325 millióig érhet első tíz napja végeztével a produkció (eddig nem látott gyorsaság), és innentől kezdve pedig bárhol végezhet de legfőképp 500 millión felül. A sötét lovag meglehet, búcsút mondhat az all-time lista harmadik helyének, egyúttal komoly kihívás előtt áll a júliusi folytatás, hogy a Bosszúállókétól egészen eltérő hangvételével és arculatával fel tudjon nőni e lehengerlő teljesítményéhez.

A film nemzetközileg 441,5 millió dollárnál jár, vagyis világszerte 641,8 milliót kasszírozott napi szinten több mint 53 milliót!

KORÁBBI FILMEK
A korábbi filmek teljességgel eljelentéktelenedtek a Bosszúállók árnyékában: az előző heti brancs mindegyike erőteljesen visszaesett, és ez mindegyiküknek kifejezetten rossz hír; a Kalózok! A kétballábas banda és az Ötéves jegyesség felezett, míg A holló és A biztonság záloga messze 60% felett eresztett.

Az éhezők viadala jelentős mozielvonáson esett át, de továbbra is tényező bírt maradni, mi több: a hetedik héten is dobogós helyen áll a Lionsgate terjesztése, kicsivel kevesebb, mint 6 millió dollárral. Eddig összesen 380 milliót költöttek az amerikaiak a sikerkönyv adaptációjára, aminek a kínai vezetés is zöld utat adott június elejére, így a világszintű összeg meghaladhatja majd a 700 millió dollárt ideális ugródeszka a folytatás számára az egymilliárdhoz.

VÉGSZÓ & AMI JÖN
Ez egy szenzációs hétvége volt az amerikai mozik számára. A top 10 bevétele megközelíti a 240 milliót, aminek több mint 80%-a a maximálisan teljesítő Bosszúállók érdeme. All-time top 5-ös víkendről beszélhetünk, illetve a 2012-es, nagyon forrónak ígérkező nyári moziszezon lehető legütősebb bevezetéséről. A folytatásban továbbra is a világmentőké a főszerep, hiszen Tim Burton és Johnny Depp legújabb közös munkája, az Éjsötét árnyék aligha lehet kihívójuk. A komikus fantasy lehetőségei még mindig bizonytalanok; két szuperlátványos mozi között ilyenkor nehezebb érvényesülni, de könnyen lehet, hogy éppen azzal lesz nyerő, hogy kilóg a sorból. 28-38 millió dollár között bármi előfordulhat.
cím
| becsült moziszám | első hétvége-előrejelzés
Éjsötét árnyék | 3700 | $30,000,000

A TOP 10
(# (múlt heti #) | cím | hétvégi bev./összbev.)
01. (ú) The Avengers ($200.3m/$200.3m)
02. (1) Think Like a Man ($8.0m/$73.0m)
03. (3) The Hunger Games ($5.7m/$380.8m)
04. (4) The Lucky One ($5.5m/$47.9m)
05. (2) Pirates! Band of Misfits ($5.4m/$18.6m)
06. (5) The Five-Year Engagement ($5.1m/$19.2m)
07. (7) The Raven ($2.5m/$12.0m)
08. (6) Safe ($2.5m/$12.9m)
09. (8) Chimpanzee ($2.4m/$23.0m)
10. (9) The Three Stooges ($1.8m/$39.6m)
(hivatalos becsült adatok)

E HÉTVÉGE KORÁBBAN
2011 | 2010 | 2009 | 2008

Kövess minket Facebookon!

http://aeonflux.freeblog.huhttp://aeonflux.blog.hu/2007/05/03/title_1657314

Címkék

joss whedon disney comics box office marvel sci fi action superhero the avengers 3d cinema

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr14541902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_1068 2012.05.06. 18:19:47

Továbbra is fenntartom, hogy a film 1.2-1.4 milliárdot hoz majd, mi több, azt sem tartom kizártnak, hogy újabb Avatar-jelenséggel lesz dolgunk, habár ez már kissé elrugaszkodott elképzelés, hisz a filmnek van egy nagy hátránya az Avatarhoz képest: előismereteket igényel. Ki mennyit tippel a végére?

Ismeretlen_1068 2012.05.06. 18:24:22

S azt hiszem, a Warner egy-két héten belül zöld utat ad a Justice League-filmnek. :) Mondjuk, az lenne a legjobb, ha nulláról kezdenék az egészet: Nolan trilógiája úgy is véget ért, Henry Cavillt és Ryan Reynoldsot pedig nem lenne nehéz beszerkeszteni egy filmes találkába. S baromira kéne már az a Wonder Woman-film.

Ismeretlen_1068 2012.05.06. 18:24:39

(A Flashről nem is beszélve!)

Helsing · http://helsing.blog.hu 2012.05.06. 18:46:54

Szerintem a Warner előbb maxra állítja a Batman marketinget :-) Én megtippelem az Avengersnek az 1.5-öt, de az Avatart nem fogja utolérni, mert van még egy hátránya: amíg Cameron filmjének hónapokig nem volt érdemleges konkurenciája, addig most sorban állnak a nagyobbnál nagyobb dobások.

Scotty 2012.05.06. 18:58:40

Akkor a képregény filmek nem pukkadnak ki? Egyes elemzők azt mondták korábban, hogy a közönség ráun majd, adtak neki 10-15 évet a 2000-es évek elején. Erre meg jön az Avengers, pofán üt mindenkit, és boldog boldogtalan studió elkezd majd leporolni mindenféle képregényfüzetet, és a következő évtized nyarai is arról szólnak majd, hogy jönnek az agyzsibbasztó szuperhősmozik?? A fene vigye el. Amikor még a Termintor 2 és társai számítottak nyári blockbusternek..

Bádogbagoly 2012.05.06. 19:19:52

5: Nem kötelező ezeket a szuperhősmozikat megnézni, Agyzsibbasztókám ! Ha ezek nem jönnek be, akkor nézzél Twilight filmeket meg Transformers-eket életfogytig ! A Bosszúállóknak meg körülbelül 1300 000 000 $-t tippelek

cjnin 2012.05.06. 19:24:01

Nagyon durva számokat hozott. Vajon a 200 millás kezdés elég lesz, hogy beelőzze a legjobb második hétvégén az Avatart, vagy még ez is kevés? Világszinten pedig jó eséllyel ugrik a Harry Potter 3. helye. Egyébként már eddig is nagyon jó év volt bevételek szempontjából, és a nyár is hasonlóan komolynak tűnik, ellenben ez nem mondható el a következő évről, szóval jövőre majd folyamatosan azt lehet hallani, hogy így visszaesés, meg úgy visszaesés. Amúgy én is olyan 1.4 milliárd környékére saccolom, az Avatart se ez, se pedig más film nem fogja megelőzni még évekig (akkor is csak azért mert a mozi szempontjából iszonyatosan növekvő országok eljutnak egy bizonyos szintig). Ez az egy amit tényleg nem lehet megcsáklyázni Cameron filmjén, és nem a 3D miatt, vagy mert nem kell hozzá előismeret, vagy mert nem volt kunkurenciája. Amúgy igenis volt konkurenciája, igaz, hogy nem akkora (bár most az Avengersnek is van két szabad hete (de inkább három), ami ilyen szinten a bevétel messze nagyobb szeletét jelenti), de nem is nyári szezonról beszélünk, nem véletlen, hogy a nagyobb filmeket erre az időszakra rakosgatják. Elég megnézni az Avatart bevételeit, aki mást mond, az szimplán nem ért a témához.

Ron · http://daniaronblog.blogspot.com 2012.05.06. 20:53:08

SRÁCOK, VALAKI SEGÍTSEN NEKEM, KÉREM!!! A Cápa, a Top Gun majd a Pókember mit csinált, amit előtte soha senki se? És hol marad a listából a Star Wars? Nem Lucas találta ki a merchandiset?

Ismeretlen_82723 2012.05.06. 21:41:48

8: A Cápa tekinthető a nyári blockbusterek ősatyjának - onnantól kezdve sokkal kiszámítottabban programozták erre a szezonra a filmeket. A következő évben az Óment, majd a Star Wars-t. A Top Gun esetével én magam is egy érdekes cikkben találkoztam egy éve (hosszú, de jó, és kitér a Cápára meg a többire is): http://www.gq.com/entertainment/movies-and-tv/201102/the-day-the-movies-died-mark-harris A Pókemberre pedig én is kitértem a fentiekben, de erről a legkönnyebb találni valamit.

cjnin 2012.05.06. 23:26:02

Néhány nemzetközi adat: Avengers: $442 m (a legutóbb Transformers rész előtt van eddig) American Reunion: $117 m (veszélyes vizek ezek, még a végén folytatást kap...) Battleship: $200 m (nem lesz ebből túl nagy valami) Titanic 3D: $276 m (!!)

Ismeretlen_139112 2012.05.06. 23:57:07

Ami képregény fronton fix: - Iron Man 3, Thor 2, Captain America 2 biztosan jön - az egész bagázsnak szerződése van ezen kívül legalább egy Avengers 2-re (Whedonnak is, aki mellesleg sztem egyszeriben a legkeresettebb rendező lett a stúdióknál, de azért remélem legalább egy Dr. Horrible 2-t össze tud hozni) - plusz a közönség reakcióit és a merchandising eladásokat nézve egyre valószínűbb egy Hulk 3 - a Sony nyilván nagyon szeretne Amazing Spiderman 2-t, ami akár össze is jöhet az új trailer alapján; és asszem a Fox is dolgozik egy Fantastic Four reboot projekten - a Syder-féle Superman meg egy bazi nagy kérdőjel még mindig A Justice League film szerintem több okból is esélytelen a közeljövőben... - a Lantern hatalmasat bukott - a többi hősnek kéne egy-egy legalább 3-400 milliós bevételű bemutatkozó film - a Nolan-féle Batman univerzum realizmusa és komorsága semmiképpen se egyeztethető össze egy ilyen színes-szagos, természetfeletti képességekkel rendelkező társulattal, viszont újra rebootolni nem nagyon akarnak a következő filmmel - meg sztem bármely stúdió exec kész elismerni, hogy az Avengers sikere egy nagyon-nagyon szerencsés csillagzatnak köszönhető: a marha jó első Iron Man, plusz Downey úgy általában, meg a többi film tűrhető színvonala, és Whedon zsenije mind-mind kellettek hozzá, és ezekből egyiket se lehet előre tervezni... Downey az IM1 előtt egy kegyvesztett drogfüggő volt, óriási kockázatott vállalt a Marvel hogy megbíztak Favreu döntésében!

Ismeretlen_86698 2012.05.07. 02:10:33

Ne felejtsük jövő júliusban érkező Wolverine 2-t és a 2014-ben érkező X-men First Class 2-t sem. Hulk külön filmet most 2015-re mondják. :) Downey Jr. már bőven az Iron Man előtt próbálkozott a visszatéréssel. Ennek egyik jó példája a Durr, Durr és csók. Justice League-ben meg kik lennének, ha lenne? Batman, Superman, Green Lantern, esetleg felvezetésnek előtte egy Flash film? (Ja, még Wonder Woman..) Egyébként milyen csoportosulás fogná őket össze?

Ismeretlen_86698 2012.05.07. 02:23:13

Origo-s interjú alapján Mark Ruffalo-nak és Chris Hemsworthnek 6 filmre van szerződésük. Mármint karakter. Vagyis Hemsworth-nek 2 lement, jövőre a 3. Ruffalonak meg most kezdődött. Ő még bőven benne van a buliban, főleg, hogy ő játszotta magát Hulkot is.

frew 2012.05.07. 08:58:39

7: "az Avatart se ez, se pedig más film nem fogja megelőzni még évekig" Majd az Avatar 2-3 :) 11: Elvileg a Nick Fury film is jön majd, amit személy szerint nem bánok, mert ez a karakter így az előzményfilmek + az Avengers után is eléggé a levegőben lóg.

batboy 2012.05.07. 10:17:42

2. ha a jövőre bemutatott Man of Steel végén nem tűnik fel Ryan Reynolds vagy egy sárga Sinestro, a Warner elkezdheti magára húzni a földet, különben az Iron Man 3 és a Thor 2 felváltva fogja rálapátolni.

Ron · http://daniaronblog.blogspot.com 2012.05.08. 01:57:09

Köszi a válaszokat, de még mindig nem világos. Mit csinált másképp a Pókember, amiért a bevételei 1/3-át megtermelte 3 nap alatt? És mivel lehet nyárra pozicionálni valamit? Kijön akkor, és kész, nem? Mik ennek az eszközei? Sajnos az angol szöveg nekem kicsit magas, örülnék, ha dióhéjban mégis elmondanád, mi volt a Top Gunnal. :) Annyit tudok róla, hogy ez a film indította el azoknak a betétdaloknak a trendjét, amiknek nincs is semmi közük a cselekményhez. :) Egyébként a Bosszúállók 200 milliója időközben 207-re módosult? Elszámolták magukat, vagy mivan?

spike0007 2012.05.08. 08:40:51

16: Bizony ám, alábecsülték az összeget! A 200 az valójában 207 milla! :)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása