Oké, nem csak mi, magyarok vagyunk képesek látványos jelét adni annak, hogy mozizni szeretnénk, adjanak nekünk megfelelő filmeket: az Amerikai mesterlövész mindent felülmúlva nyitott a hosszú hétvége rendes részében. A Bérhaverok című vígjáték és a Paddington is jó…
Luc Besson és kompániája az utolsó cseppet is kifacsarta Liam Neeson ügynökfigurájából, mert hát volt még benne pár csepp: az Elrabolva 3. magától értetődő módon nem ért a második rész nyomába, de így is nagyon impozáns nyitányt jegyez.
> új filmekMég biztos…
Az Imgurra töltötte fel és a Redditen osztotta meg a fenti fotót egy felhasználó, és kb. annyit írt hozzá, hogy van egy iPhone-videója a teaser trailerről, amit sosem fog közzétenni, csak ezt a kivágott képet belőle. Az infó egyrészt ellent mond minden eddigi hivatalos…
A tavasz már minimum duplán a triplázás jegyében fog telni a színészi-rendezői együttműködések terén. A korábban a Viasztesteket és Az árvát is elkövető Jaume Collet-Serra előbb az Ismeretlen férfit forgatta le, majd tavaly a Non-stop került a mozikba, és finoman fogalmazva…
Nem elég, hogy a hajójukat ripityára töri, de hosszú-hosszú hánykolódásra kényszeríti őket a tenger közepén: Ron Howard arról a történetről forgatott szemlátomást GIGAlátványos kalandfilmet, amely a Moby Dicket inspirálta. Inspirálta, mert hát Chris Hemsworth nem az az Ahab…
A hobbit ezúttal öt naposra nyújtotta belépőjét, kimentve magát az előző két résszel való direkt összevetés alól, de 90 millió dolláros eredménye mindenképpen jó fényt vet rá. Kezdetnek szintén megfelel az Annie nyitánya, ám az Éjszaka a múzeumban: A fáraó titka számai…
Trailert készíteni művészet. Az alábbi torokszorító két percet látva egyszerűen nem tudom elhinni, miért hanyagolják ezt az Amerikai mesterlövészt a díjátadókon, de hát ők jobban tudják: már látták a filmet... Nekünk február 19-ig kell várnunk a magyar bemutatóra, de…
Ha már kaidzsukat emlegettünk, ejtsünk pár szót a jaegerek háza tájáról is! Guillermo del Toro a Tűzgyűrű folytatásának sztorijáról elárulta, hogy pár szörnymentes évvel az első rész után fog játszódni, ami nem sokáig marad így, mert az emberiségnek újra az…
Két nagy reményű premier is a mozikba került azon a héten, ami rendszerint az egyik legjövedelmezőbb az amerikai mozikban: a hálaadás azonban most nem csak az élni vágyó pulykáknak, hanem A Madagaszkár pingvinjeinek és a Förtelmes főnökök 2.-nek sem kedvezett. Második hete Az éhezők viadala: A…
A kisfiú, aki soha nem akar felnőni, és pláne nem akar kimenni a divatból. Jövő nyáron érkezik Joe Wright (Anna Karenina) feldolgozásában a J.M. Barrie örökbecsű figurájának eredettörténetét feldolgozó filmalkotás, amelyben Garrett Hedlund lesz majd Hook kapitány, Hugh Jackman…
Azt már tudjuk, hogy 2016 augusztusában érkezik a Suicide Squad, méghozzá David Ayer rendezésében. Ebben a szuperhős-történetekből ismert főgonoszok csapata indul öngyilkos küldetésre a kormány parancsára, többnyire azért, hogy elkerüljék a szigorú büntetést. A projekttel kapcsolatos legnagyobb…
Ron Howard és Chris Hemsworth új közös filmje bemutatja, honnan ered a legenda, amely... na, azt nem mondom meg, miről szól, mert nem akarom elvenni az előzetes élét, mert az aztán van neki.
Legutóbb még csak dátumaink voltak, és ugyan a Warner és a DC. most kiadott sajtóközleményében felsorolt címekhez még csak évszámokat rendeltek, azért többé-kevésbé ki lehet totózni, hogy mikor mire számítsunk. Márpedig nem csak a Marvel (meg persze a Sony és a Fox), de a nagy…
A nagy tülekedés vége az lett ezen a hétvégén az amerikai mozikban, hogy a Holtodiglan ismét vezetést szerzett, ám ez nem jelenti azt, hogy meglepő debütök nélkül maradtunk volna: Az ismeretlen Drakulába életet leheltek a nézők, így erős másodikként lépett a forgatagba,…
Kerma:
Rengeteg kritika van itt, ez totál sok munka! Gratulálunk! Egy jó film tele van jobbnál jobb képek... (2024.05.13. 14:52)hazai bemutatónaptár 2019
Kerma:
Nem gondoltam volna, hogy filmekről ilyen sokat és ennyi érdekeset lehet írni! Köszönjük a cikket!... (2023.07.03. 10:46)usa box office: új élmény
Beszélt