aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: dracula told Takács Máté
2014. október 12. 18:13:00

Kategória: film 18 komment

A nagy tülekedés vége az lett ezen a hétvégén az amerikai mozikban, hogy a Holtodiglan ismét vezetést szerzett, ám ez nem jelenti azt, hogy meglepő debütök nélkül maradtunk volna: Az ismeretlen Drakulába életet leheltek a nézők, így erős másodikként lépett a forgatagba, miközben jól kezdett az Alexander and the Terrible, Horrible, No Good, Very Bad Day is. A bíró ezalatt főszereplője vonzerejével tudott az átlagdrámák szintjénél csöppet jobban teljesíteni, miközben az Addicted újabb jó pontot szerzett az afroamerikai közönségre szabott produkcióknak.

dracula_untold.png

> új filmek
A Universal nagyszabású ötéves terve –vagy ahány évre tervezik– jól indul, sőt a vártnál jobban. Klasszikus szörnytáruk új életre hívása Az ismeretlen Drakulával (Dracula Untold; hazai bemutató: október 23.) megkezdődött, és rögvest biztosak lehetünk a folytatásban is, franchise-on kívül és belül: pénteki elsőség után hétvégi második helyett hozott a 23 milliós start, ami figyelemreméltó annak tükrében, hogy sokszor látott-hallott figuráról van szó, egy még egyelőre feltörekvő színész megformálásában és túl sok extrát igazán nem kínálva, bár az eredet-történetekkel mostanság azért lehet hódítani, és a háborús képek ill. drámai vonal megszellőztetése is ígért bizonyos többletet holmi vérszívós históriánál. Tehát Drakula sztorija el lett mondva (bár a kritikusok szerint vérszegényen), meg lett hallgatva (és a nézőknek többnyire tetszett), úgyhogy a 70 milliós költségvetéstől nem túl távoli tengerentúli végösszeg van kialakulóban, a többit meg majd elintézni a nemzetköz.

Az Alexander and the Terrible, Horrible, No Good, Very Bad Day esetében egy klasszikus értelemben vett ifjúsági regény adaptációjáról van szó, mert ez igazán az ifjúsághoz szól, nem a fiatal felnőttekhez, és az Egy ropi naplója már bizonyította, hogy a kisebbek is komoly figyelemmel vannak a mozis adaptációk iránt. A Disney által istápolt Alexander 19 millió dollárt fialt, ami szépen mutat a 28 milliós büdzsé mellett, és erősen valószínűsíti, hogy a további két könyv is mozgóképpé válik a jövőben.

Hogy hol is van manapság Robert Downey Jr., arról fölösleges regélni, ám éppen ez a magaslat az, ami miatt egy olyan film, mint amilyen A bíró (The Judge; hazai bemutató: október 23.) egyfelől bátorságra vall, másfelől pedig elkerülhetetlen lépés a karrierjében. A két és fél órás tárgyalótermi dráma nem az a kifejezett sikerfilm-alapanyag manapság, mint ami a kilencvenes években volt, és nagyon kell neki a kritikai támogatás ahhoz, hogy hosszú távon sikeres projektté váljon. Ez most elmarad, az Anyámon a tanárom és a Télbratyó rendezője nem tudott kellően felnőni a feladathoz. Downey Jr. és Robert Duvall kettőse azért megdolgozott egy kielégítő nyitányért, de hogy a 13 millió dollár mire elég tulajdonképpen, azt csak a Warner tudja. Az 50 milliós gyártási költség visszatermeléséhez aligha.

A szeptemberi No Good Deed után újabb olyan film hasított nagyot, ami kifejezetten a fekete amerikaiak figyelmére számít. Az Addicted egy hűtlenkedő nőről szól, akinek bűnös szenvedélye az egész családjának idilljét veszélyezteti. Ezek az erotikus thrillerek, olybá tűnik, jól csúsznak, szóval a Lionsgate is örvendhet most csaknem 8 millió dollárnak kevesebb mint 850 moziból, és vélhetően filléres ráfordítások ellenében. Az ezúttal is mellékes, hogy a No Good Deedhez hasonlóan az Addicted is az év legrosszabb filmje közé sorol be a Rotten Tomatoes összesítései alapján...

Top 10-es helyezést ért el 3.4 millió dollárral, 347 moziból Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza finanszírozásában készült családi dokumentumfilm, a Meet the Mormons. Megesik az ilyen.

> korábbi filmek
Ahogy várható volt, a Holtodiglant övező, erősen pozitív visszhang hasznosult a kasszáknál: 30%-on belül csökkentek a Fox filmjének bevételei, így második hete első, 27 millió dollárral. David Fincher filmje tíz nap alatt 78 milliót halmozott fel, ami a direktor úr eddigi legjobbja.

Az Annabelle ugyancsak nem meglepő módon folytatta pályafutását: 56%-ot zuhant, ami ebben a műfajban és ebből a magasságból nem rossz éppen. A film eddigi 62 milliója nagyon ígéretes a Conjuring-franchise számára.

> végszó & ami jön
Elég nagy a rakás, de a többség mégis jól járt, a premierek közül egyedül A bíró bizonyítványát lehet kifogásolni, de ha nem az lenne a főszereplő, aki, hanem valaki más, akkor ott sem lenne helye panasznak. A tavaly októbert meghatározó Gravitációt így második körben is sikerült lenyomni, vagyis sok kicsi sokra ment, és október újabb remek víkenddel gyarapodott. Hogy aztán a Harag és Az élet könyve tudják-e folytatni a sort, az duplán kétséges, hiszen mindkettő érkezhet 20 millió fölé, noha egyik számára sem áll rendelkezésre semmi garancia. A Holtodiglan harmadjára is nyerhet... hacsak Nicholas Sparks be nem zavar a Vissza hozzád című románccal.

cím | becsült moziszám | nyitóhétvége-előrejelzés
Az élet könyve | 3000 | $14m
Harag | 3000 | $16m
Vissza hozzád | 2600 | $13.5m

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1 1  Holtodiglan $26.8m $78.3m $61m
2 ú  Az ismeretlen Drakula $23.5m $23.5m $70m
3 ú  Alexander and the...
$19.1m $19.1m $28m
4 2  Annabelle $16.4m $62.2m $6.5m
5 ú  A bíró
$13.3m $13.3m $6.5m
6 3  A védelmező
$9.7m $79.9m $55m
7 ú  Addicted
$7.6m $7.6m $6.5m
8 5  Az útvesztő
$7.5m $83.8m $34m
9 4  Doboztrollok
$6.7m $41.0m $60m
10 ú  Meet the Mormons
$3.4m $3.4m n.a.

 



Címkék

disney thriller box office warner drama universal robert downey jr robert duvall dracula adaptation lionsgate children movie

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr266784443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csaba Turbucz 2014.10.12. 18:47:19

tegnap megvolt a Gone Girl :)fasza film volt néha jó kis humorral!
Spoiler:nem értem a csaj,hogy úszhat meg egy gyilkosságot?nem szeretem az openending-eket!

kaamir 2014.10.12. 19:11:55

@Csaba Turbucz: spoiler: főleg, h a házban a kamerák rögzítettek mindent, ami cáfolja a meséjét...

Németh Barna 2014.10.12. 19:30:54

@kaamir: Csak a bejáratoknál voltak kamerák.

kaamir 2014.10.12. 19:46:45

@Németh Barna: Igen, és azok rögzítették, h csak napokkal később került a házba és hogy elrablásról szó sincs.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.10.12. 19:48:56

Lehet ám, hogy hozzáfért a feedhez.

Németh Barna 2014.10.12. 19:55:06

@kaamir: Szerintem egy magánháznál biztos nem őrződik meg hetekig a felvétel, hanem két-három naponta felülírja az új felvétel. Valószínűleg ezért csinálta azt a kis parádét ott a kameráknak az utolsó napon.

Csaba Turbucz 2014.10.12. 20:01:38

@Németh Barna:
Spoiler:nem vágtam, a borosüveget miért dugta fel magának? o.O

Csaba Turbucz 2014.10.12. 20:04:48

Spoiler:
Ja és amikor elvágta a torkát az durva volt!Kicsit lesokkolt :DD Mint amikor a sikoly 4 ben szétkapta a csajt a szobában!

Németh Barna 2014.10.12. 20:05:09

@Csaba Turbucz: Úgy egy kicsit könnyebb szimulálni egy nemi erőszak nyomait.

Csaba Turbucz 2014.10.12. 20:14:11

@Németh Barna: aaa! tényleg!profi volt a csaj!
Amúgy "kúró ikrek"résznél jót nevettünk a teremben:D tetszett!csiptem Affleck-et!

nortonp 2014.10.12. 20:39:10

Ezt nem hiszem el, kosz mindenkinek. Direkt kerultem a kesobbi gone girl trailereket, a legtobb leirast, hogy megmaradjon elmenynek erre fel a box office rovat kommentjeiben futok bele plot reszletekbe spoiler tag nelkul, ahogy egymasnak megy a reply. Ezt komolyan itt kell?????? Ennel a cikknel????? Hat menjetek a fenebe, ez az utolso lap / rovat ahol erre szamitottam.

cjnin 2014.10.12. 21:14:24

@nortonp: Na igen, erre lehetne egy kicsit figyelni jobban máskor! Olyan apróságról már nem is beszélek, hogy mondjuk a sztori bizonyos részeinek leírása előtt még egy plusz enter beférhetne az s betűs szó után. De hát ez van, mehet a fenébe aki nem első nap néz valamit, úgy is bele fog szaladni valahol valamibe...

cjnin 2014.10.12. 21:46:08

De hogy a témánál is maradjunk.
Kicsit meglepett a Drakula (viszonylagos) sikere, bár nem bánom, mert jöhetnek a hasonló filmek, akkor is ha majdnem mindig csak a pofára esés lesz belőlük. De igazából ahogy már le lett írva az utóbbi hetekben szépen szerepeltek a filmek (a bíróban se volt nagyon több, hiába Robert Downey Jr., mert a Vasember közönsége Vasembert akar, vagyis a sztárerő egyértelműen jelen van, legalábbis egy nagyon kicsi intervallumon belül.

Más: örülök, hogy ismét megy a Mojo oldala, talán nem vagyok vele egyedül. Én sokkal többet használom, mint például az IMDB-t.

Németh Barna 2014.10.12. 21:57:33

@nortonp: De miért olvasol el olyasmit, amihez oda van írva, hogy spoiler vagy ami válasz erre?

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.10.12. 22:09:37

@nortonp: @cjnin: Oda volt írva, hogy spoiler, de abban igazad van, hogy a film végének kitárgyalása itt offtopic, szóval az ember a spoiler-tag ellenére akaratlanul is belefuthat ilyesmibe.

@Csaba Turbucz: Kérlek, a jövőben a filmek saját topikjában, jobban kiemelt SPOILER-előtaggal (lehet nagybetűvel, több felkiáltójellel, sortöréssel) értekezz annak fordulatairól.

nortonp 2014.10.12. 22:19:49

@Zalaba_Ferenc: kösz Ferenc, korrekt.

@Németh Barna: "De miért olvasol el olyasmit, amihez oda van írva, hogy spoiler vagy ami válasz erre?"

szóval amikor elkezdem olvasni a kommenteket, akkor az az első, hogy nézzem vissza, hogy az esetleg egy spoileres bejegyzésre hivatkozik-e? nem kéne feltüntetni a válaszban is? általában a komment szekcióban (legalább is ezen az oldalon úgy szoktam meg), csupa nagybetű, sorkihagyás, felkiáltójelek és utána jön a poén.

én kérek elnézést, hogy a Dracula Untold alatt a nem kiemelt szövegben el van lőve egy Fincher film...de kit érdekel, úgyis évente akad több, majd a következő talán nekem is összejön.

NightBagoly 2014.10.13. 00:27:34

Talán én voltam az egyetlen ember a randomfilmesblogokon, akit a Lorde zenés Dracula Untold trailer megvett kilóra, jó látni, hogy nem lett belőle az előre sacccolt gigantikus bukta. Mozis lesz.

E900 2014.10.13. 10:18:38

Nemzetközben már $62,600,000 jár a Drakula. Én is várom de csak azért mert olyan lenne mintha ez egy Castlevania lords of shadow movie lenne. Aki ismeri az tudja miről van szó.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása