saw 2 (2005): same shit, different day.

strange day. ártatlan mesedélutánnak indult, végül elég meredek agyreszelés lett a dologból. kezdés gyanánt sz. kapásból kirántotta a szőnyeget a lábunk alól a legend rendezői változatával , melyet látva nem csodálom, hogy tom cruise belépett a scientológia egyházába - szigorúan a fogorvosi rendelőt követően. ridley "megrendeztem az alient és a blade runnert, és most azt csinálok, amit akarok" scott fantasy-förmedvénye olyan súllyal nehezedik a vászonra, hogy az ember még a levegőt is nehezen veszi a nézése közben, mi több, nincs olyan jelenet a filmben, amiben ne szálldosna valami gusztustalan izébizé a levegőben, szóval többször is azon kaptam magam, hogy visszafojtom a lélegzetem. íme egy film, melynek nézése fizikai fájdalommal jár. ezt követően fenntartásokkal fogadtam a labyrinth című lucasarts/jim henson produkciót, melyet oly sokszor láttam kiskrapek koromban, de azóta egyszer sem. a film jól megöregedett: néhány bábfigura nem nagyon haladja meg a "szörmók a bot végén" besorolást, a blackscreen (fel lettem szépen homályosítva) előtt játszódó trükkök nagyon gázosak, a limahl-frizurás david bowie-t pedig még a cicanadrágja is lejátssza, a film viszont egy pillanatig se veszi komolyan magát, a monty pythonos terry jones poénokra kihegyezett forgatókönyve nagyon pöpec, a muppet show-ból kigyógyult henson-stúdió lélegzetelállító mesevilágot teremtett, bennem pedig számtalan gyermekkori emlékkel egyetemben még a könnyek is majd' feltolultak... miután kikászálódtunk a labirintusból, az asztalra csaptunk erélyesen, hogy elég már a mesékből (megúsztuk a caspert, phew), s inkább nézzünk meg... egy mesét a coen-testvérek varázskonyhájából. oké, a the hudsucker proxy tényleg a brazil bürokrata-paródiájára hajaz, és néha nehéz eldönteni, hogy inkább börleszkel, vagy screwballokkal dobálózik, de ez a film még akkoriban született, mikor a coen-tesóknak voltak egészen eredeti ötleteik, és a tetemes költségvetésnek hála vizuális téren is rendesen elkapathatták magukat. a látvány-fiesztához add hozzá a baromi jó párbeszédek, a remek szkeccsek és a kiválóan felépített struktúra (habár a szürreális befejezéssel kicsit messzire mentek) nyújtotta élményt, s máris egy másik bolygón találod magad, ahol egy papírra vetett karikával karriert lehet csinálni.

sajna, a chi5 bulit kénytelen vagyok kihagyni: egyrészt eléggé el vagyok pilledve (azok a fárnya tokaji borok :), másrészt az A38 csak limitált férőhellyel bír, a 250 elővételes jegyet már rég elkapkodták, a buli kezdete előtt 1-2 órával kiszórt 100 jegyért meg vérre menő a küzdelem folyik, illetve folyt (mondjuk, az egyik lány felajánlotta, hogy szervál nekem belépőt, de csak nekem, ami azért gáz, mert nem egyedül érkeztem volna), harmadrészt lesz egy találkám holnap délelőtt, amit már egy ideje tologatok, s morc lenne az illető, ha megint lemondanám. summa summarum, nem leszek ott, mikor kevin és tsai elfúják a gyertyát a chi recordings születésnapi tortáján. remélem, azért anjáéknak sikerült bejutniuk, én meg hallgatok egy kis tippert lefekvés előtt. :)

ruff day. mivel délután vendégsereglet özönlötte el szerény lakom, délelőtt takarításra adtam a fejem, s gondoltam, most az egyszer csináljuk meg normálisan, ne söpörjünk mindent a szőnyeg alá, mint mindig. szóval jó öt órás masszív takarításba fogtam, amelynek központi részét képzete a cd-k és dvd-k összerámolása, mert a kisebb-nagyobb tornyokba álló médiumok lassan átváltoztatták a szobámat manhattan makettjévé. szortírozás melett portörlés, porszívózás, kád/csap/wc-sika, tűzhely- és hűtő letakarítása, felsöprés és felmosás, edények elpakolása volt napirenden, de hiába minden sürgés-forgás, az egyik (természetesen nőnemű) vendégemnek az volt az első dolga, hogy kiszúrja a fritőzt, amit történetesen most töltöttem fel új olajjal, sz'al eszem ágában nem volt kipucoválni. ó, ti nők, képesek vagytok ártatlan mosollyal az arcotokon kettéharpani a gyenge férfi gerincoszlopát! :)

frat pack triót nyomtam le a társaság torkán (süti pedig hozott egy nagy rakás pogácsát, amely annyira nagy sikert ért el, hogy a kajarendelés el is maradt): a 40-year-old virgin 135 perces, bővített változata másodszor is simán lecsúszott, habár egy-két új jelenetet kár volt belekalapálni az amúgy sem rövid játékidőbe. az anchorman-ről már rengeteget rizsáztam, a társaság ugyan fenntartásokkal fogadta, volt olyan, aki egyenesen rühellte, de én azt mondom, rég nem láttam ennyire merész, frissítően debil, ugyanakkor félelmetesen okos komédiát - rövid időn belül negyedik alkalommal. :) egyedül a wedding crashers (szintén bővített változata) okozott csalódást; nem is értem, mi ez a nagy felhajtás körülötte, 200 milliós bevétel amerikában és dícsérő szavak mindenfelől: ez a film nem több, mint egy ügyes ötletre (amely 20 perc után teljesen irrelevánsá válik) épített tökátlagos vígjáték a szokásos klisékkel és mérsékelten vicces jelenetekkel. azért washingtont jó volt újra látni. :)

két állati jó poén egy elég gyönge filmből (the dukes of hazzard ): bo és luke a félreérthetetlen jelzésekkel (és névvel) megáldott lee tábornok kormányánál ül a pirosnál, mikor hirtelen egy csapat bepöccent néger veszi körbe őket, az egyikük rájuk ordít, hogy "what are you rednecks doing here?!", s már meg is ragadja luke (johnny knoxville) grabancát, a fickó bocsánatkérő vigyorral a képén így felel: "we prefer appalachian-americans." muhaha. egy másik jelenetben bo (seann william scott) egy excsajáról beszél: "she pulled a keyser soze on me: just like that... (*csettint*) she was gone." mehehe. no, már csak ezért a kettőért megérte volna, ám:

új v for vedetta trailer! itt-ott kicsit mátrixos, de úgy érzem, a stílus nem fogja agyonnyomni a sztorit. nathalie portman akcentusa pedig nagy plusz. :)

howl's moving castle (2004). hayao miyazaki új rajzfilmje talán eddigi legszürreálisabb munkája, ami azért meglepő, mert egy brit mesekönyv alapján készült. mondjuk, hozzá kell tennem azt, hogy az írónő, diana wynne jones tolkien és lewis tanítványa, s maga is felépített egy olyan világot, amely csak távoli rokonságban van az emberekével. miyazaki szédületes fantáziájával oltja be a különleges regényt, s ami a vásznon látható, az maga a csoda. de ezt már igazán megszokhattuk tőle: egyik vizuális ötlet tapos a másik sarkára, szimbolikus karakterek tesznek allegórikus lépéseket, és persze az egész világ egy nagy metafora. ám bajban vagyok, ha a tükör mögé szeretnék nézni: sejtem én, hogy a szokásos greenpeace üzenetek mögött ott húzódik a háború által megsebzett világért való aggódás igénye, de még az is lehet, hogy ezt csak bele akarom látni...

a sztori nem sokat segít: egy elvarázsolt birodalomban háború dúl, dehogy miért, az nem világos. ráadásul alig van olyan ember(?), akit ne sújtana valami szörnyű átok, pl. a főszereplő lányt vénasszonnyá változtatták, és még a gonosz ige kimondója se tudja, hogy lehet megszűntetni az átkot. az egyre halmozódó kérdőjelek ellenére a történet lineárisan megy előre, a főhőst szemlátomást nem lehet kihozni a sodrából (nem győzi hangsúlyozni, hogy ilyen korban már nem lehet megijeszteni - én meg azt hittem, hogy csak a teste öregedett), s emiatt valahogy távolt állt tőlem, hogy megkedveljem. szerencsére a film második felében a fantázia mellett végre az érzelmek is szárnyra kapnak, ebben nem kis szerepe van joe hisaishi szívbemarkoló zenéjének és a remek angol szinkronnak. (lehet felhördülni: angolul néztem - billy crystal nagyon jóóó calciferként!)

hogy az egri csillagok lett végül magyarország kedvenc könyve vicces, de nem meglepő: valószínűleg ezt olvasták el legtöbben, akár kötelező jelleggel, akár hobbiból (hátulgombolós koromban én is kivégeztem féltucatszor, az első 50-60 oldalt még annál is többször), s most olyanokban, akik utoljára az alsó tagozatban vettek könyvet a kezükbe - mert muszáj volt -, megfogalmazódhat a gondolat, hogy ha ez a legjobb, akkor a többit már nem is kell elolvasni...

bounce biatch! the hip-hop helper is here!

north country (2005). based on a true story. így kezdődik. this film is dedicated to this and that. így lesz vége. a közben eltelt két órába belefért a thelma és louise, a few good men, a dead poets society nagyjelenete ("ó, kapitány, kapitány"), mi több sally field teljes életműve... hogy a film mégsem fullad bele a közhely-panoptikum sötétjébe, az niki caro (whale rider) színvonalas rendezésének és frances mcdormand, (az örök mellékszereplő) richard jenkins és charlize theron odaadó játékának köszönhető. szigorúan csak a paneldrámák kedvelőinek. 

ed alleyne-johnson - purple electric viloin concerto (1992). megkapóan szép. már az alapok olyan harmóniát alkotnak, melyeket napestig elhallgatnék, a hegedűszóló pedig hol haverkodóan laza, hol könnyfakasztóan érzelmes, hol pedig metallicát megszégyenítően vad; elejétől végéig ámulatba ejtő. s hogy még innen is van tovább: az szerző-előadó nem vacakol a konvenciókkal, elektronikus kütyükkel, wah-wah pedállal olyan hangokat csikar ki a vonós hangszerből, melyekre stravinski álmámban se gondolt volna.

king kong (2005). nem értek semmit. oscar-susmus, egyöntetű kritikusi leborulás, leglegekkel való dobálózás, meg minden... szerintem már az előzetes is szar volt, a film nem különben. azért ne gondold azt, hogy mindenféle prekoncepciókkal ültem be a king kong legújabb újrájára: peter jackson ugyan eddig még nem hibázott, mégsem sorolnám a kedvenc rendezőim közé, mert minden kreativitása és tehetsége ellenére filmjei nem érintenek meg úgy, ahogy szeretnék. a king kongtól néhány órányi felhőtlen szórakozást vártam, ez minden, becs'szó.

a problémák ott kezdődnek, ahol a film is: a nagy gazdasági világválság korát remekül bemutató képmontázst követően a szereplők megszólalnak, s nem telik el 1 perc, de lágy klimpírozás kíséretében már egymás nyakába is borulnak páran. mi a f...?! mi ez a lírikus bazseva, miközben egy nyolc méteres gorilláért fizettem egy ezrest? a rossz felütésnél csak a folytatás szerencsétlenebb: dúl a szerelem, zakatol a szenvedély, és mindeközben képtelen voltam azonosulni bármelyik szereplővel (sem a butuska szőkével, sem az orson welles imitátor rendezővel, sem a ködös tekintetű íróval - a néger nevelőapa+féktelen suhanc mellékszállal meg főleg nem), de azok csak mondják a magukét és egyik színpadias dilettanizmusból a másikba esnek: a lucas féle klónok szerelme ezek után már nem is tűnik olyan esetlennek. nem baj, kitartás: mindjárt megérkezünk a koponya szigetre, s lesz nemulass!

1 órányi játékidőt követően már ott is vagyunk, orkok, izé... vademberek támadnak hőseinkre, a csajt elragadják, rendeznek egy oltári bulit, majd a címszereplő előáll, s jöhet a mehet. innentől kezdve beköszönt a CGI-diktatúra, az ám, de legyen bármennyire grandiózus a látvány, a megalomán túlzások és rajzfilmbe illő akciók, irreális ökörségek csírájában oltják ki a feszültséget, s basszus, néhol még az effektusok is baromi gyérek. elnézést kérek, hogy logika után kutakodok egy kong-filmben, de miért van az, hogyha emberünk 3 t-rexet fogyaszt el pár perc alatt, akkor később tucatnyi bőregér (akik valamilyen véletlen folytán a lakóhelye szomszédságában telepdtek le) kifog rajta? miért van az, hogy a kérlelhetetlen kékszem kapitány minden ellenvetés nélkül visszafordul az életveszélyes mentőakció kedvéért? a sikongatva menekülő szőkéből hogy lett egyszer csak könnyező harcos amazon ("a kongomat akarom"), aki szerelmetes pillantásokat vet a szőrös hős felé? miért ütközöm úton-útfélen kérdésekbe, pedig csak lazán hátradőlve akarom élvezni a filmet?

a kígyóverem-jelenet gyomorforgatóan szokatlan (=tetszett), a korabeli new york látványa javít valamit a helyzeten, a lerombolása meg főleg (dino de laurentiis nevének szétzúzása nagy grimasz!), de kong tisztességes távozását is megzavarják egy szörnyű konklúzióval. jól van, PJ, játszhattál kicsit gyermekkorod bálványával, most menj és csinálj egy normális filmet.

coming soon. the da vinci code (2006). az "overhype" szó mellett a da vinci kód című "na neee" regény szerepel a szótárban, hisz még a harlemi utcai árusoknál is ott figyel a papírfedeles kiadás a don king életrajz és martin luther king nyilatkozatainak gyűjteménye mellett. a filmváltozatot hamar összekalapálták: overhype itt is akad rendesen, ron howard rendező filmjeit nem különösebben bírom: sokoldalú direktor, de nem túl merész: megbízható iparos, aki kicsivel több rivaldafényben részesül, mint amennyit érdemelne (legjobb munkája szerintem az, amit a nézők legkevésbé szeretnek: the missing). tom hankset bírom, de nem biztos, hogy egy okult thriller testhezálló feladat a számára (félhosszú hajat növesztett hozzá!), rajta kívül viszont csak telitalálatok szerepelnek a stáblistán: ian mckellen, jean reno, audrey tautou, alfred molina és paul bettany, mint albino szerzetes egy lovecraft-regényből (nos, olyasmi). a trailer sejtelmes, hangulatos, satöbbi-satöbbi. sűrű lesz a május... várométer^TM

komment. nagyszerű, most az a legújabb módi, hogy mindenki tud kommentezni, csak én nem. vagy te látod, hogy mit írok? (lásd: golden globe jelöléseket. már vagy ötször hozzászóltam, számolja is őket, de egyiket se hajlandó nekem megjeleníteni...)