Tony Scott remake-et gyárt. A hetvenes évek végén Walter Matthau egyezkedett a metrókocsi-rabló Robert Shawval, ezúttal a pocakosó Denzel próbálja jobb belátásra bírni a - lássuk be - túszszedésben nagy gyakorlatra szert tett John Travoltát. Természetesen a filmben jóval több akciójelenet lesz, mint az eredetiben, de azért olyan sok nem. Trailer a Yahoo-nál, HD-ben is.

Ha még nem élne bennem élesen a tavalyi dupla nullás hangosítás, akkor most azt mondanám, megyek.

Kulturális portál blog vagyunk, vagy mifene, ezért mindenképp meg kell említeni, hogy 2009. augusztus 22-én Madonna, a pop folyton-folyvást megújuló állócsillaga végre Magyarországra látogat a Sticky & Sweet turné keretében. Lehet rosszmájuskodni, hogy biztosan hanyatlik a díva karrierje, s azt is kevesen vitatják, mekkora moslék a legutóbbi album, ettől függetlenül a 2008-ban indult turné rekordokat döntöget, s a kíváncsiskodók hadát még a több helyről is visszahallott "szar a hangosítás" címszóval ellátott dühöngés sem tudta elriasztani.

A magyar koncertnek egy új placc, a jó 80 hektáros Kincsem Park ad helyet, amely valahol a BNV környékén helyezkedik. a Jegyárak a vártnak megfelelően combosak lesznek, idézném a sajtóhírt:

"A küzdőtérre 3 különböző állójegy kerül értékesítésre:
Gold (limitált mennyiség): 30.000,- Ft
Silver (limitált mennyiség): 22.500,- Ft
Bronz: 15.000,- Ft
A jegyár kifejezi a színpadtól való távolságot.

Emellett 2 fajta ülőjegy lesz a budapesti koncertre, az egyik a korlátozott számú VIP jegy, amelyhez külön parkolóhely és állófogadás is jár, 110.000,- Ft áron; a normál ülőjegy 35.000,- Ft."

Vajh az állófogadásra a mostansg ismét Miss Cicconi is ellátogat? Az "előzenekar" Paul Oakenfold lesz, aki miatt talán el is mennék. :) No és te?

Illuminati, latin szó, magyarul azt jelenti: "elkapunk".

Az ACToysnak hála két eddig titkolt figura is lelepleződött a készülő TRANSFORMERS: REVENGE OF THE FALLEN moziból. Az egyik a Devastator, amely egy nyugodt természetű sakkrobot, míg a másik a címszereplő Fallen (a UIP-nál kezdhetnek töprengeni a "Bukottak" többesszámán), amely egy kutyafodrászatban dolgozik hasi trimmelőként, mert olyan alacsony. Amúgy épp a film fináléjában szereplő egyik piramis csúcsán áll, s vélhetőleg az En-ra-ha-t keresi. Vagy nem. Majd ha legközelebb elmegyünk teázni, megkérdem.

Brad Pitt nácikat skalpol, Tarantino pedig ezúttal szerencsére nem hülyepicsákról írt filmet. Legalábbis reméljük, a lenti teaser alapján joggal. (itt hd-ben)

Hányszor, de hányszor koppintottak már oromra különböző helyeken, hogy én nem is szeretem a mozit. Csak kritizálok és kritizálok, minek nézek filmeket, ha nem is élvezem őket, s így tovább. Néha gondolkodóba esek, hogy talán nem is beszélnek hülyeséget. Tényleg belefásultam volna? Nem azokat az érzékszerveket használom, melyeket a normális emberek? Szemem elé mikroszkópot teszek, fülembe sztetoszkópot dugok, s azon ültő helyemben analizálok? Talán tényleg nem is élvezem ezt az egészet?

Badarság. A filmrajongó és a filmkritikus majdnem egy és ugyanaz a személy; tetszik, nem tetszik, ez így van. Mi vagyunk azok, akik számolják a napokat a bemutatóig; mi vagyunk azok, akik azért elemeznek, hogy felfedezzék a titkokat, azért keressük a kulisszákat, hogy megleljük az összefüggéseket. Mi vagyunk azok, akik nagyon-nagyon szeretik a filmeket, így aztán mi vagyunk azok, akik a legkönnyebben csalódnak, s itt jön az a kicsike kis "majdnem", amit a bekezdés elején említettem: jó esetben a filmrajongó is szétkürtöli bánatát, mi le is írjuk, fel is vállaljuk, ki is tartunk mellette.

Szóval isten áldja az olyan filmeket, mint amilyen a HAPPY-GO-LUCKY, amit lehet elemezni jobbról és balról, s akár úgy is le lehet huppani elé, hogy "lássuk!", az élmény így is, úgy is tökéletes lesz.

Szinte már banális, hogy a film hátterében az a Mike Leigh (SECRETS AND LIES) áll, aki átlagemberek hétköznapi tragédiáiról szóló szociodrámáiról ismert, pedig ha egy Leigh-moziban kacagnak, akkor az a nevetés nem csak harsogó, de bámulatosan őszinte is egyben. Szóval könnyen elképzelhető, hogy Leigh ezzel a faltól-falig tartó feelgood mozival akarta végleg elsöpörni a vele szemben támasztott prekoncepciókat. Miért is ne?

Ráadásul a főhőse, Poppy (Sally Hawkins Golden Globe-díjas alakításában) rikító cuccaival és elképesztően pozitív gondolkodásmódjával annyira kilóg környezetéből, a tipikusan brit felhős fásultságból, hogy az ember hajlamos arra gondolni, hogy 1. egy másik bolygóról jött, 2. nem normális, 3. egyszer betépett és úgy maradt, 4. hülye, szegény.

De nem. Poppy egyszerűen csak ilyen. Irigylésre méltóan. "Nem tehetsz mindenkit boldoggá" figyelmezteti barátnője. "De azért megpróbálhatom" jön a válasz, s tényleg, mi rossz van ebben?

Rettegtem, hogy Leigh megbünteti őt. Mikor beül a fél-pszichopata mizantróp vezetési oktatója (Eddie Marsan: zseniális!) mellé, annyira féltem, hogy a gyűlölködő ideggombóc egyszer kitekeri a lány nyakát, aki folyamatos riposztokkal felesel a férfi negatív életszemléletére. Jobban féltettem őt, mint a Brooklynban tévelygő "Helmet Lampshade"-et a NIGHT ON EARTH-ben; szerencsére félszem alaptalan volt.

Poppy talán naiv, de biztosan nem tehet róla, hogy a körülötte lévő emberek vagy irigylik vagy beleszerelmesednek a nagy rózsaszín pluszjelbe, ami a homlokán virít, húsz centivel permanens mosolya felett, de amíg lesznek ilyen nők - mozivásznon innen és túl, addig lesz miért örülni és bánkódni: érezni. Csak ennyi számít.

A filmek ezerféle hangot ütnek meg, ezek közül nem mindegyik szól hozzád, nem mindegyiket hallod meg - egy kritikus/rajongó valószínűleg többet kap el belőlük, s a legtöbb esetben nem is mindegyik hangot érzi fülének, eszének, szívének kedvesnek; szerencsére vannak ritka kivételek. A HAPPY-GO-LUCKY ilyen, úgyhogy a nagy harmónia felett örvendezve, uszkve két év után újra kiosztok egy maximális csillagszámot.

Hát ezt?

akarjuk?

ezt is megértük: tarantino + brad pitt + nácik
most tényleg ragozzam? (holnap hd)

Olly Blackburnnek valószínűleg bennfentes haverjai vannak az angol sajtóban, de az is lehet, hogy megnyerte a lottó ötöst vagy fogta a gazdag fater lóvéját, elment dőzsölni Mallorcára, két tivornya között összedobott valami filmecskét, aztán hazajött, megvett minden szószólót kilóra és most janinak érzi magát.

Váljék egészségére. Engem megszopatott, csúnyán bedőltem neki, szégyellem is magam, de mentségemre szóljon, hogy bíztam a film hátterében álló Warpban, amely annó rendesen átfestette a zenei spektrumom, de úgy tűnik, megint csak igaz a mondás, a suszter maradjon a kaptafánál, Olly Blackburn pedig maradjon távol a filmektől. És ha jót akartok, vagy csak hasznosan eltölteni másfél órát az életetekből, akkor ti is távol tartjátok magatokat eme végterméktől.

A nyitány kellőkép sablonos egy horrorhoz: három csaj elmegy hajókázni négy fiúval, akiket épp csak most ismertek meg. A drogok feltűnésével fordított arányban tűnnek el ruhák a szereplőkről, aztán az orgiának egy szamárütés vet véget (magyarázat itt), s jöhet a para, pszicho és patakvér - ebben a sorrendben.

A figurákon is nagyítóval kell kutatni az eredetiséget (megjelenésük után öt perccel elhalálozási sorrendjüket is kitalálhatod), de nem ez a baj: annyi jó klausztrofóbiás thrillerből lehetett volna meríteni - s volt köztük olyan is, ami egy hajón játszódott, az isten szerelmére! - , de Olly egyszerűen nem tudott mit kezdeni a helyzettel, sem pedig a sablonos figuráival, akik természetesen a lehető legidiótább módon próbálnak kitörni a sztereotíp korlátjaik mögül.

A film utolsó harmadában törne ki a vérengzés, de az izgalmat csírájában irtják ki a retardált döntések és a béna rendezés (érdekes, hogy a film egyébként decens kamerázása minden egyes halálesetnél csúnyán megbukik). Szamárütést a rendezőnek!

Csak akkor kattints az "Elolvasom"-ra, ha már láttad az első részt!

Heath Ledger posztumusz Oscarja mellett nálam a legbiztosabb tipp a BENJAMIN BUTTON ijesztően valóságos speciális effektusai, hisz most már tényleg csak egy hajszál választja el a trükkmestereket attól, hogy teljesen becsapják a nézőket: de a szemek, azok még mindig nem élnek... Mindenesetre íme egy klassz montázs arról, hogy készült a 70-80 éves Brad Pitt a Digital Domain műhelyében.

A britek legnagyobb filmes hátbaveregetősdijén természetesen a brit SLUMDOG MILLIONAIRE győzedelmeskedett, habár a származási ország annyira nem jellemző, ugyanis az Indiában játszódó mesefilm mostanság mindenhol happol, míg a visszafelé öregedő Benjamin Buttonnak be kell érnie egy-két technikai biccentéssel. Rourke, Winslet, Ledger, Cruz. A többi díj is papírforma. A nyertesek listáját itt találod.