A vihar előtti csend kialakulásának utat engedve –vagyis a nyári szezon előtti utolsó hétvégén– elsősorban az Adaline varázslatos élete című romantikus dráma jelentkezett új néznivalóként az amerikai mozikban, és egészen szemrevaló bevételt ért el a harmadik helyen. Ugyancsak állta a sarat, vagyis a szélesedést, az Ex Machina, a Little Boy című drámát észre sem vették, miközben az élen negyedik hete a Halálos iramban 7. áll.

(Az alábbi kritikát 10 évvel ezelőtt írtam. Máskor is elő szokott fordulni, hogy előszedek az "archívumból" egy-egy írást, hogy némileg felpimpelve, aktualizálva osszam meg veletek, de ezúttal úgy döntöttem, hogy inkább nem nyúlok hozzá az eredetihez, mivel az írás nagyobbik részében kissé körbejártam az akkori magyar filmes helyzetet, és hát talán érdekes elgondolkodni azon, hogy mi változott azóta...) 

Három csapat szeli keresztül-kasul a nagy magyar ugart egy kétezer éves kincs nyomában. Tejesember (Oszter Sándor) és német különítménye (jellemzők: élre vasalt ruházmány és pofázmány) milliós technikát és túldimenzionált fegyverarzenált hív segítségül a kutatáshoz, míg Tézeusz (Görög László), a szellemi fejlődésben megrekedt bölcsész-karikatúra beéri egy cimbora szakadt verdájával és saját leleményével. A legütősebb kompániát kétségkívül Balog Tibi (Kovács Lajos) gyűjtötte maga köré, no nem azért, mert emberei olyan hatékonyak lennének: a legjobb rejtői hagyományokat követve ők előbb ütnek, aztán (sem) kérdeznek.

Bár hivatalosan még nem ért véget "Robert De Niro filmfesztiválja", a New York-i Tribeca időközben kihirdette főbb díjazottjainak névsorát. A díjátadó ceremóniát az északi filmesek uralták, nagyjából minden díjat elvittek a konkurencia elől. A Mozinet jóvoltából hamarosan nálunk is mozikba kerülő izlandi-dán koprodukcióban készült Fusi (Virgin Mountain) nyerte a fődíjat, mellé pedig behúzta még a legjobb színésznek (Gunnar Jónsson) és a legjobb forgatókönyvírónak járó elismeréseket is, ez utóbbit a film rendezője, Dagur Kári vehette át. A film 43 éves hőse még mindig az anyjával él, és agglegény életét semmi pénzért nem adná fel, ám feltűnik a színen két nő és komoly veszélybe kerül az izlandi szüzesség.

A zsűri maradék díja a dán-angol-amerikai Bridgendnél (r.: Jeppe Ronde) kötött ki, az igaz történeten alapuló, meglehetősen nyomott hangulatú dráma kapta a legjobb színésznő (Hannah Murray), a legjobb operatőr és a legjobb vágó trófeáját. A filmben egy új nyomozó érkezik egy angol kisvárosba, ahol rejtélyes módon megugrott az öngyilkos fiatalok száma. Miközben a férfi a tragédiák okait kutatja, lánya beleszeret egy helyi fiúba. 

Az északi inváziót csak a közönségdíj tudta elkerülni, a fesztivállátogatók a hazai színekben induló King Jack (r.: Felix Thompson) mellé tették a voksukat, amelyben egy tizenöt éves, ezer gonddal küzdő kamasz nyakába szakad unokafivére, miután nagynénje ágynak esik.

Két friss plakát a vizithez, avagy érezd jól magad, mintha otthon lennél, tömd magad ku... izé, cookie-val, de ne hagyd el a szobád este 9:30 után. Mert senki nem szeret téged úgy, mint a nagyiék.

2014-ben 10 filmre kelt el 200.000-nél több jegy a magyar mozikban, ami visszalépés volt ugyan a megelőző két évtől, ám alacsonyabb szinteken (úgymint 100.000 nézőn túl) akadt kompenzáció. Idén erre nem lesz szükség, ez már a csúcsszezon beköszönte előtt világos: áprilissal bezárólag négy film lépte át ezt a jelentőségteljes határt, és akad az év hátralévő részében további hat biztos befutó, vagyis 2015 már hátradőlve szemlélheti, miként pipálja le a tavalyi felhozatalt.

Az Elrabolva 3., a SpongyaBob: Ki a vízből!, A szürke ötven árnyalata és a Halálos iramban 7. már célba ért, most pedig számba veszünk másfél tucat bemutatás előtt álló filmet, ami valós esélyekkel vág neki a multiplexeknek – biztosan lesz, ami végül távol marad, és számolni kell a meglepő meglépőkkel is, amikről most még sejtésünk is alig lehet.

A 200.000 nézős határállomás jelentősége egyre nőtt, ahogy távolodtunk a rendszerváltozás évétől, s a 21. század első két esztendejében még legalább 20 film teljesítette a mérföldkövet, aztán az elmúlt évtizedben 10-12-es darabszámok váltak általánossá, a csúcsot 2009 jelenti ezen szűk intervallumban 14 filmmel, a mélypontot pedig 2011 képezi 9-cel.

Lehetséges lenne, hogy 13 év után újból teljesíthető a 20 darab? Próbáljuk meg kikalkulálni a választ...

Ha már a múltkor annyian szóvá tettétek, hogy mennyivel Wolfabb, mint amilyen Teen, legyünk igazságosak: az ötödik évad új főgenyával és dupla kezdőrésszel 2015. június 29-én és 30-án lódul neki a vérre menő hajszának, ez meg itt az első húscafat a cupákról.

David Ayer számomra igazi ultrabrutál humorérzéket villantott, és elsütötte az év gyilkos tréfáját, amikor magyar idő szerint ma hajnalban az Öngyilkos Osztag nevében boldog évfordulót kívánt Jokernek. Amellett, hogy ezzel egyúttal végre megmutatta az önnön valójáig, és szó szerint is lecsupaszított Jared Letót a Bűn Bohóc Hercegeként, igazi fricskát adott a Sötét Lovagnak - de erről, illetve a Suicide Squad moziváltozatának egy eddig nem ismert szereplőjéről a lapozást követően, a képpel együtt találtok infót.

Többet nem szeretnék ezzel foglalkozni.

Újabb figyelemfelkeltő flicknek örülhetnek a britmániások, ami remélhetőleg legalább annyira kiváló, mint amennyire érdekfeszítőnek ígérkezik. A 2006-os ipswichi történésekeket feldolgozó London Road esetében nem igazán állja meg a helyét, hogy tartalomhoz a forma, mivel egy öt prostituált meggyilkolásával végződő sorozatgyilkosság történetét mutatja be doku elemeket használva, ám a musical műfaján belül.

Legutóbb talán a Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya házasította ilyen meghökkentően a külcsínt a belbeccsel, s bár a Burton klán fénykorában a szokatlan húzásokat akár még kötelezőnek is tekinthettük, a zenés vonal mindig valamiféle egyedi végeredménnyel kecsegtet. Nincs ez másként jelenlegi példánk esetében sem: az előzetesben mintha éneklő szavalatok szólnának, ám kifejezetten élvezetesen. A verselésszerű előadásmód legfőbb oka, hogy a dalok szövegéül szóról szóra a suffolki fojtogató néven elhíresült Steve Wright elfogása után helyben elhangzott nyilatkozatok, beszélgetések, stb. szolgáltak. A trailert és néhány további részletet az elolvasomat követő folytatásban találhatjátok.

Megérkezett Oren Peli második filmjének előzetese, amiben sokadszorra is visszatérünk az 51-es körzetben található titkos katonai támaszpontra, ahol az ufós összeesküvés-elméletek hívői szerint a Roswellben lezuhant földönkívülieket és roncsokat is tárolták, illetve tanulmányozták. Ezúttal három mindenre elszánt fiatal tör be a bázisra elmaradhatatlan kézikameráikkal, az Area 51 előzetese szerint pedig kellemetlen harmadik típusú találkozásoknak is a részesei lesznek majd. Az elmúlt években több ufós found footage horrorfilm is készült (Alien Abduction, Hangar 10, Skinwalker Ranch, Extraterrestrial), de vajon sikerül-e Oren Pelinek megismételnie a Paranormal Activity kirobbanó sikerét: a 15 ezer dollárból forgatott mozi végül majdnem 200 millió dolláros bevételt ért el, sőt mi több, még az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz új kiadásába is bekerült. 

Mindaz alapján, amivel eddig szembesültünk Chris Pratt filmográfiájából, levonhatjuk a tanulságot, hogy a pályáját komikusként kezdő akciósztár mostanra valódi multifunkciós készségekkel rendelkezik. Ennek belátásához elég egy pillantást vetni a Jurassic World következő jelenetére, amiben ismét mély átéléssel kombinálja a sárgafosás sürgető kényszere miatt megszeppent kiscsókák grimaszparádéját a túlélésre szakosodott kommandós egységek elit menekülőművészeinek mozgásával, à la Peter Quill. Egyébként nyilván próbálja betartani a dinóvilág biztonsági előírásait, miszerint "Az állatok etetése szigorúan tilos!"

Mary Shelley klasszikus rémtörténetét tavaly ugyan (újabb) komoly filmes erőszak érte az Én, Frankenstein című akármi képében, a filmvilág mégsem képes leszállni róla. Talán majd most, Paul McGuigan (Alvilági játékok, Sherlock) és csapata talál egy új fogást ezen a történeten, ami mindenesetre egy csavart biztos kapott: nem az istent játszó doktor és teremtménye, hanem a tudós (James McAvoy) és szolgálója (Daniel Radcliffe) áll a történet középpontjában. Miközben Frankenstein "alkot", és szép lassan beleőrül a teremtésbe, saját inasát is maga akarja formálni, aki szemtanúja lesz az egész históriának. Túl sötét drámára azért nem kell számítani, McAvoy szerint a forgatókönyvnek megvan a maga humora, de a komorabb részek is lendületesek és fiatalosak.

A forgalmazó természetesen a hölgyeket igyekszik megszólítani a nagy nyári macsó vircsaft közepette, de valószínűleg a férfiak is szívesen lassítanak Alicia Vikanderrel ebben az első világháborús drámában, amelyben egy lány hagyja ott az egyetemet, hogy nővérnek álljon, miután szerelmét és testvéreit is kivezényelték a frontra. Bónuszként pedig ott van Jon Snow Kit Harington, aki a kritikusok szerint vége úgy csinál, mintha tudna is valamit.

A felkelő nap országának köszönhetően a villanyos kasztrolytata vidám napjait felelevenítő disztrolyszaga következő énekéhez érkezett néhány cseppet sem rozsdás előzetes: ötödik rész, öt tétel, így igazságos, nem van az? Manapság mire elérkezik a premierdátum, szinte kizárólag a nyitó és záró stáblista marad meg nekünk izgalmas, felfedezésre váró területnek. A cím japánul kiejtve majdnem elektromodulator povod.

"Everyday it's a gettin' closer, going faster than a roller coaster" dalolja Buddy Holly a film első trailerének elején, és bizony M. Night Shyamalan karrierjének tükrében nagyon is helytálló a dalválasztás. A minap debütált poszternél ismertetett történet tökéletesen passzol a direktor csavarokra épülő életművébe, amelynek talán majd az ezúttal szándékos vígjátéki felhang adja meg a kezdőlökést, hogy végre emelkedni kezdjen a rendező hullámvasútja. Ha mégsem, még mindig ott a Wayward Pines, de lassan tényleg csinálnia kell valamit, hogy megálljon ez a kínosan permanens zuhanás.