aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: végtelenség Takács Máté
2018. április 29. 17:33:00

Kategória: boxoffice 4 komment

Tetőpontjához érkezett a Marvel Cinematic Universe, és alighanem a box office is, legalábbis egy újabb megdönthetetlennek látszó mérföldkövéhez. A Bosszúállók: Végtelen háború globális szintű nyitányrekordot jegyez több mint félmilliárd dollárral, s Észak-Amerikában is neki áll immáron a zászló.

infin1.jpg

> új filmek
Minden csak perspektíva kérdése; mindent lehet fokozni. Már jó ideje az az egyik előretörő irány az álomgyárban, hogy több filmre elegendő figurát és színészt zsúfolnak egybe, lévén külön már nem mozgatják meg úgy a közönséget, mint egykoron. Ez volt a pláne már A feláldozhatókban is, és mekkora szenzáció volt, mikor négy, azaz négy film főhőse gyűlt össze a Bosszúállókban hat évvel ezelőtt. Oltári siker volt, régen látott mértékben termett a dollár, a nyitányrekord áttörte a 200 milliós korlátot, csaknem 40 millióval licitálva rá az előző pionírra. Szuperhősök, filmfranchise-ok, némi (igazság szerint a korábbiakhoz képest nagyobb tempóban történő) mozijegyár-emelkedés és tökéletesített reklámfogások együttese vezetett odáig, hogy az azóta eltelt hat évben újabb két alkalommal született új bajnok, és a határ is egyre inkább a csillagos égre kezd emlékeztetni. Már nem olyan időket élünk, amikor a Titanic menetelését látva képtelenségnek hatna, hogy valaha elébe kerekedik bármi.

A Star Wars ugyanis rögvest leszállógba kapcsolt a valóban galaxisrenget
ő Az ébredő Erő után, miközben a Marvel mozis univerzuma csak tágul és tágul - immáron tíz éve, és látványosabban mint valaha. A Fekete Párduc döbbenetes kaszálása ebben hatalmas szerepet játszott, és felvetődik a kérdés: vajon ez is ennyire tudatos volt a Marvel részéről, hogy éppen a Bosszúállók: Végtelen háború (Avengers: Infinity War; hazai bemutató: már a mozikban) dobták be ezt a masszív bázisbővítést? Mert kétség se férjen hozzá: a februári sikerfilm, amely 700 millió dollárhoz egészen közel horgonyoz majd le végül, elég komoly szerepet játszik abban, hogy ez a "minden ide vezetett" marketing a legnagyobb hévvel érvényesüljön.

A 4474 moziban (ennél csak a Gru 3. indult több teátrumban) futó sci-fi akciófilm nem kezdte az el
őrejelzéseket azon a szinten, ahol végül kikötött: az első felmérések még csak 200 milliót sem szavaztak meg neki - aztán a jegyelővételi rekordot felküzdötték a prognózisokat, és valós kérdéssé vált, hogy Az ébredő Erő legyőzőre találhat. Tekintve, micsoda magasságokról van szó, végső ítéletet a végleges számok mondanak majd, de az ábra szerint a Disney terjesztése 250 millió dollárt hajtott fel, bebbe a valaha volt legmagasabb szombati és vasárnapi összeggel. Ezzel tehát nem csak az MCU-nak - egy tíz éves megafranchise-nak - faragott új csúcsot, hanem megismételte a hat évvel ezelőtti tettet, miközben nem mást nyugdíjazott, mint a Star Warst.

Az odaát mer
őben szokatlan április végi nyárkezdési dátum igen komoly magabiztosságról tanúskodik, de korábban már bizonyosságot nyert persze, hogy bármikor sikert tud aratni egy ilyen film. A Végtelen háború kristálytisztán kínálta magát: tetőpont, mindenki felvonul, s lesz, aki utoljára. Ebben a kietlen hónapban annál is simább ügy volt mindenki bevonzása, akiben a legminimálisabb hajlandóság is akadt, innentől pedig már öngeneráló a folyamat. A május első még a mai nyári moziszezon kialakulása előtt volt utoljára ilyen eseményfilm-telen, mint amilyen most lesz, úgyhogy van itt még lehetőség, mielőtt a Deadpool 2. és a Solo: Egy Star Wars-történet is megmérkőzik. A Végtelen háború kiemelkedő nézői visszajelzései és tulajdonképpen meglepő módon nem teljesen makulátlan, de kétségtelenül jó kritikai fogadtatása (a 100-as mutatón értékelő Metacriticen 20 ponttal marad el a Fekete Párductól) stabilizálják helyét a szezon legmasszívabb sikereként. A Fekete Párduc fölé, azaz 750 millió dolláron túlra várható a végső amerikai bevétel, globálisan pedig 2 milliárd dollár jóformán garantált, sőt minden idők második legsikeresebbjévé avanzsálhat az Avatar mögött.

> végszó & ami jön
Természetesen a Végtelen háború elsöpörte a mez
őnyt, a korábbi filmek közül kevés talpa alatt maradt meg a talaj. Ez leginkább a Rampage - Tombolásnak rossz hír, hiszen 100 milliós esélyei zsugorodtak. A top 12 összforgalma 296 millió dollár, ami a második legforgalmasabbnak számít (Az ébredő Erő premierje vezetett csak nagyobbhoz), és amúgy ha ezt a 250 milliós nyitányt degradáljuk 1989-es árfolyamra, az akkori új rekorder, a Batman rajtjának is közel háromszorosát jelenti még. Senkit sem érdekel, de egy hét múlva az Átejtve című vígjáték-remake, a Bad Samaritan című thriller és a Tully című fekete komédia nyit Charlize Theronnal. 120 millió dollárral lehet majd újfent első a Végtelen háború, és akkor kábé 440 milliónál fog tartani 10 nap után.

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1  Bosszúállók: Végtelen háború $250.0m $250.0m $300m
2  Hang nélkül $10.7m $148.2m $17m
3  Túl szexi lány $8.1m $29.6m $32m
4  Rampage - Tombolás $7.1m $77.9m $120m
5  Fekete Párduc $4.4m $688.0m $200m
6  Super Troopers 2 $3.6m $22.1m $13.5m
7  Felelsz vagy mersz $3.2m $35.3m $3.5m
8  Szűzőrség $2.9m $53.2m 21m
9  Ready Player One $2.4m $130.7m $175m
10  Traffik $1.6m $6.8m $4m

Címkék

disney box office marvel sequel avengers avengers infinity war

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr1813879388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csaba Turbucz 2018.04.29. 19:36:09

Aztakurva.és az Oroszoknál és Kinában eztán nyit.Kinában 100+ feletti nyitást várok.2 milliárdot neccesnek tartom.1,7-1,8 milliárd meglehet.

Atkakukac1989 2018.04.30. 10:42:40

USA-ban számítottam a 250-re. Nem is értettem a lanyhább előrejelzéseket. Szerintem, amúgy meglesz a 2 milliárd.
A Quiet Place sikerének meg nagyon örülök.

Csaba Turbucz 2018.04.30. 11:20:22

Máté a Kanadai piac mennyi mozit ölel fel?Ezekben a számokban a kanadai piac is benne van azért kérdem.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2018.04.30. 19:28:18

@Csaba Turbucz: Passz, de a Balerinát pl. ott előbb kezdték el játszani, annak az aránya itt látható:

www.boxofficemojo.com/movies/?id=ballerina2017.htm

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása