aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: expressz Takács Máté
2017. november 12. 17:33:00

Kategória: boxoffice 2 komment

A Thor: Ragnarök prímán alakította bevételeit a második hétvégén is, miközben a két fő újdonság meglepően szoros vetélkedésbe keveredett a második helyért. Ez a Megjött apuci! 2.-nek jelent kellemetlenséget, hiszen a folytatás nemhogy nem tudott felérni elődjéhez, de még a Gyilkosság az Orient expresszen meglepően jó bemutatkozása is csaknem elgázolta.

orient.png

> új filmek
2015 karácsonyán igencsak elszállt a közönség a Megjött apuci!-val, hiszen a Paramount vígjátéka tipikus háromszavas sztoriból kovácsolt 150 millió dolláros kasszasikert. A folytatást, vagyis a Megjött apuci! 2.-t (Daddy's Home 2; hazai bemutató: december 7.) tehát még úgy is megérte pályára állítani, hogy biztos volt, nem tud majd felérni az eredetihez. Azért próbálkoztak: duplázták az apucikat, ráadásul John Lithgow-val és Mel Gibsonnal, akik bizonyos körökben igen megnyerő új tényezők, csakhogy e körök nem éppen frekventált látogatói a moziknak, és nem is ez az a műfaj, amiért kimozdulnak. Szóval egyszerűen az első rész talán jó emlékét és Will Ferrell-Mark Wahlberg kettősét kellett megint vásárra vinni, és józan mértékben el is adták magukat. 30 millió dollárral nyitott a film, ami több mint nyolcmilliós veszteség a két évvel ezelőttihez képest, de még jó kiindulópont ahhoz, hogy megugorja a 100 milliót. A kritikák irtó gyenge filmről tudósítanak, a premier esti nézők viszont nagyon elégedettek voltak a látottakkal, szóval itt lesz ez még karácsonykor is a mezőnyben.

Kenneth Branagh komoly terveket sző Hercule Poirot mozis jövőjét illetően, ez igencsak érezhető a Gyilkosság az Orient expresszenből (Murder on the Orient Express; hazai bemutató: már a mozikban). Kellőképpen a mai elvárásokhoz igazította a figurát (botjával harcol, golyót kap, ésatöbbi) és magát a filmet is, de a történeten nem módosított, így próbálva régi és új közönséghez is szólni. A jelek szerint a tálalás - szimpla, de jól működő rejtéllyel és a sztárszereposztással - ínyére is volt az amerikaiaknak, igazolva, hogy van még létjogosultsága e két tényezőnek is magasabb box office-körökben is. 28,2 millió dollár értékben váltottak jegyet az adaptációra, ami pármillióval meg is haladja a prognózisokat. A Fox 55 millió dollárt költött a filmre, és ha nem siklik ki hamar - márpedig nem az a fajta film ez, amire hamarjában rohannak -, akkor 90 millió dollár fölött állapodik meg, beváltva a Fox stúdió és a rendező-főszereplő reményeit.

> korábbi filmek
A Thor: Ragnarök szélsebesen léptett túl a korábbi két Thor-filmen. A második hétvégéjén 56,6 millió dollárt begyűjtő Disney-mozi 54%-ot esett, ami kicsit jobb mint az MCU-szokások, vagyis kiérződik belőle, hogy mennyire kedveli a közönség a filmet. 211,6 millió dollárnál jár 10 nap után, globális egyenlege pedig meghaladja a 650 milliót.

> végszó & ami jön
Thoron nem múlott, és az Orient expressz is megtette, amit tudott, így hát maradnak az apucik bűnbaknak (meg az egy hétnél korábbi filmek), amiért a 45. hétvége 2011 óta a legalacsonyabb forgalmúnak bizonyult. Nagyágyúkkal kellett ugyan felvenni a versenyt, de novemberben már kevés az elfogadható kifogás. A következő víkend majd hoz fordulatot, hiszen Az Igazság Ligája egymaga le fog szállítani több mint 100 millió dollárt. Farvizén Az igazi csoda című családi dráma is becsorog Julia Robertsszel.

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1  Thor: Ragnarök $56.6m $211.6m $180m
2  Megjött apuci! 2. $30.0m $30.0m $69m
3  Gyilkosság az Orient expresszen $28.2m $28.2m $55m
4  Rossz anyák karácsonya $11.5m $39.9m $28m
5  Fűrész: Újra játékban $3.4m $34.4m $25m
6  Boo! 2: A Madea Halloween $2.1m $45.9m $25m
7  Űrvihar $1.5m $31.6m $120m
8  Szárnyas fejvadász 2049
$1.4m $88.0m $150m
9  Boldog halálnapot! $1.3m $55.0m $4.8m
10  Lady Bird $1.2m $1.8m $10m

Címkék

fox mel gibson box office comedy thor paramount will ferrell mark wahlberg sequel kenneth branagh john lithgow adaptation crime movie thor ragnarok murder on the orient express daddys home 2

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr413250589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Repce Manó 2017.11.12. 19:42:56

Meg voltam győződve róla, hogy kicsit bukás lesz a Gyilkosság az Orient Expressz-en, de örülök, hogy jól muzsikál. Nemzetközileg még jobban, 57 millió gyűjtött eddig és még be sem mutatták mindenhol.

Repce Manó 2017.11.12. 19:48:15

Kingsman meg még csak nem is nehezen, de összekukázza a nézőket a 100 millióhoz. 600 dollár hiányzik hozzá, és hiába vezetik ki a mozikból látványos mértékben, de a mozinkénti átlaga csak alig csökken. Ha jövő héten még nem is, de rá következő héten érdemes lesz visszahozni párszáz moziba és meg is ugorhatja majd kicsit azt a 100 milliót. Nemzetközileg meg a 300 milliót, ha januárban bemutatják Japánban, szóval 400 millió összejön, ez azért csak indok egy harmadik részre, remélem.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása