aeon flux

ready for the action now, danger boy?

10 évnyi box office Takács Máté
2017. október 29. 11:53:00

Kategória: boxoffice 9 komment

Háromszor is utánaszámoltam, de mindig ugyanaz jött ki, úgyhogy biztos: ezen a hétvégén tíz éve, hogy az első box office-os bejegyzés megjelent az aeonfluxon. Akkor, 2007 októberének végén a legújabb Fűrész-film volt a slágerpremier, és ez történetesen most sincs másképp. Ez is megérne egy misét, de most maradjunk a tárgynál.

Egy évtizeddel ezelőtt, nem előélet nélkül, de kétségtelenül egyszerűbben, kisebb rálátással, inkább elsősorban ifjonti lelkesedéssel, semmint biztos gondolatokkal fűtve indult útjára a vasárnap esti, az amerikai közönség mozizási kedvének tárgyait és miértjeit taglaló cikksorozat, s csupán egy röpke hónap erejéig iktattam be szünetet, de helyettesítés akkor is akadt. 2009 májusa óta a magyar mozik is górcső alá kerülnek, és az évek folyamán ezek a beszámolók, toplisták, áttekintések megszolgálták azt is, hogy az aeonflux mérvadó legyen box office témakörben, akár hivatkozási alap, nem egy közismert internetes lap számára.

Most, 2017 októberében lényegében már csak ezzel szolgál az olvasóknak a blog (meg persze a premierek szinkroninfóival), de az érezhető, hogy a kezdetek óta ill. közben csatlakozott érdeklődők rendületlenül kitartanak heti olvasnivalójuk mellett, amiért végtelenül hálás vagyok. Ma este is változatlanul folytatódik a sor. Hogy aztán meddig még, majd az idő eldönti.

Az üzenet csak ennyi: ha valami kifejezetten foglalkoztat, mások számára is érdekessé teheted.

Az elmúlt tíz év (2007 október – 2017 október) emlékezetes sikerei az amerikai mozikban

10ev.png

Címkék

anniversary box office

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr1513114032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kaamir 2017.10.29. 12:02:40

Gratula és még legalább 10 évet!

Csaba Turbucz 2017.10.29. 12:34:50

Gratula és még ugyanennyit!!Remek szinvonalú írásaid vannak!!Itthon az egyik legjobb vagy!a másik abelh(filmbuzi)

dzsoker1976 2017.10.29. 12:57:44

Gratulálok én is!És remélem,hogy még nagyon sokáig teszed elviselhetővé a vasárnapi és a hétfői napokat.(Plusz azokat a heteket,amikor összejön egy jó kínai box office)

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2017.10.29. 13:53:49

@dzsoker1976: Sajnos a kapacitásból az kiszorult, pedig nem volt így se rendszeres, de azért majd...

dzsoker1976 2017.10.29. 17:27:25

Amit külön szerettém még,az az időszak volt amikor a magyar box office-hoz hozzá volták fűzve az 5,10,15,20,25 évvel korábbi heti bemutatók magyarországi szereplései(a UIP-Duna Film jóvoltából.)
A Facebookon is nagyon szeretem,amikor megjelenik egy egy "megemlékezés" valamelyik film éppen akkorra eső korábbi évekből való film szerepléséről.Nagyon meglepő,hogy a Collateralt a szinkronizáltsága ellenére,ami a 2000-es évek közepén szokatlan volt,csak 69ezren nézték meg.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2017.10.29. 18:56:08

@dzsoker1976: Jaj, egy kis kavar. A UIP szerepe régen az volt, hogy ők juttatták el a sajtónak a heti top 10-es listát (amit a Filmforgalmazók Egyesülete állított össze). Ez tavaly tavasszal megszűnt.

Az "ugyanekkor, régebben" ettől független dolog volt, azért maradt abba, mert sok időt vett igénybe összeszedni és csak késleltette a friss hétvégi infók posztolását.

A Collateral pedig feliratos volt. :)

dzsoker1976 2017.10.29. 20:46:48

@Takács Máté: Gondoltam, hogy nem lehetett egyszerű/hogy sok időt igényelt.
Nem tudom miért emlékszem rá úgy hogy szinkronosan láttam a mozikban.
Mindenesetre akkor is elég gyenge nézettség egy Cruise filmtől, nem gondoltam volna hogy ilyen kevés embert érdekelt.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2017.10.29. 22:19:44

@dzsoker1976: Hát igen, mostanság biztos jobban menne, még feliratosan is. Cruise idei két filmje együtt több mint 300 ezer nézőre tett szert...

Csaba Turbucz 2017.10.30. 12:23:03

@Takács Máté: Cruise még az utolsó akció sztárok egyike aki még a neve alapján bevisz embereket moziba.Megkell becsülni az öreget.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása