aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: a számolás joga Takács Máté
2017. január 08. 17:45:00

Kategória: boxoffice 7 komment

Ebben az idényben nem csak a díjszezonban, hanem a box office-listán is a rasszok változatossága jelenti az irányadót: A számolás joga című NASA-s-afroamerikais dráma nagyon erősen kezdte meg országos üzelmeit, alaposan megszorongatva a Zsivány Egyest. Az Underworld: Vérözön a vártnak megfelelően, közepesen nyitott, miközben a Szólít a szörny szélesedése észrevétlen maradt.

hidden_figures_kiskep.jpg

> új filmek
A bevételi lista sosem volt olyan sápadt, mint az Oscar, bár meglehetősen ritka, hogy egy kifejezetten fekete közönségnek szánt film érkezzék. Ha mégis felbukkan egy-egy, könnyen termel jó pénzt, viszont érdemi színvonalat ritkán képviselnek (lásd a szokásos, idriselbás erotikus thrillereket), kivéve persze, ha kifejezetten díjakra gyártják őket. Most aztán kijut ilyenből dögivel, és ami a Fences-nek nem sikerült (kevés kategóriás esély, rövid box office-élet), az most A számolás jogának (Hidden Figures; hazai bemutató: január 19.) összejött. A roppant kedvező kritikák alaposan felturbózták az esélyeket az Akadémiánál is, és a közönség reakciója csak még több fa a tűzre. A Fox terjesztése ugyanis két remek limitált hétvége után csaknem 22 milliót bankolt nem egészen 2500 moziból, amivel szoros küzdelembe került a Zsivány Egyessel az első helyért - végeredményt a végleges számok mondanak majd. A célközönség számára vonzó színészgárda, a szokásosan kellemes és felemelő igaz történet (a NASA-t az űrutazáshoz kellő számításokkal segítő fekete nőkről) és az alternatíva utáni érthető vágyódás így a téli szezon után mind hozzájárult e kiemelkedő szám megszületéséhez. Szép jövő áll a film előtt, érdemes számolni vele, hogy 100 millió felett zárja kapuit majd.

Az Underworld-sorozat Amerikában nagyjából egy szinten mozgott A Kaptár-szériával, és mindkettő idén januárban kapja meg jól megérdemelt utolsó utáni részét. A Resident Evil biztosan megmozgat még elég játékost, a vámpírok és likánok kivéreztetett harca viszont már csak vegetál. Tény és való, hogy az öt évvel ezelőtti, negyedik rész volt a bevételi bajnok a franchise-ból, ám azt a 3D-s turbó segítette, ami manapság igazán nem ér sokat, így hát az Underworld: Vérözönre (Underworld: Blood Wars; hazai bemutató: már kifutott) elkelt jegyekből befolyt 13 millió dollár kifejezetten korrektnek mondható (na persze, vaskos visszaesés az előző részekhez képest), és a gazdaságos készítés (35 millió, legutóbb ennek kétszerese volt) biztosítja, hogy ne faragjon rá se a terjesztő Sony, se a Lakeshore, se az egyéb befektetők. A nemzetközi babérok learatása volt itt a megfogalmazott cél, ezt tükrözi, hogy a legtöbb országban már decemberben mozikba került a film. A hitvány kritikák megszokottak már, a gyors elpártolás is a szériába van kódolva, így vélhetően 30 millióval zárja majd földi pályafutását az Underworld.

A Focus Features sajnos csúnyán elmérte a Szólít a szörny (A Monster Calls; hazai bemutató: március 2.) amerikai terjesztését. Semmi sem garantálta volna ugyan a korrekt futamot, ha marad az októberi premier, mindazonáltal a díjlehetőség reményében fogant változtatás december végi limitált, ill. januári országos premierre rossz döntésnek bizonyult. A Spanyolországban, a rendező szülőországában tavaly ősszel prímán gyűjtögető, nagyobb gyerekeknek és felnőtteknek szóló fantasy már néhány mozira korlátozott premierje alkalmával is küszködött, 1500 teátrum feletti teljesítménye pedig egyenesen katasztrofális: 2 millió dollár gyűlt össze, amivel még a top 10-be sem nyert bebocsátást. Az érdektelenség oka viszonylag nyilvánvaló, és részben már el is hangzott: a célközönség felettébb szűk, hiszen komor témája miatt a gyerekeknek nem ideális néznivaló, a felnőtteknek pedig ritkán fedi le az érdeklődését egy képzeletbeli lényről és szenvedő kisfiúról szóló fantasy-dráma (bezzeg a '90-es években lehetett rájuk számítani ilyesféle produkcióknál is). Szóval a Szólít a szörny igencsak a pad alá esett két szék között, és feltápászkodásra sincs esély. Gyorsan kiszórják majd, még mielőtt elérné a hatmilliót.

Immáron 600 moziban játsszák szimultán az Oroszlánt (Lion; hazai bemutató: február 16.). A Weinsten Company által nyomott Oscar-aspiráns kétmillió dollárral szerepel a listán, aminél volt már jobb hétvégéje, de nem az a lóhalálában halmozó darab ez, így hát sok kicsi sokra fog menni február végéig. Most tízmilliónál jár, húsz még simán lehet belőle.

> korábbi filmek
22 millió dollárral a jelenlegi állás szerint megőrizte vezető helyét a Zsivány Egyes, ugyanakkor a végleges számok helycserés támadást is eredményezhetnek A számolás jogával. A Disney fantasztikus akciófilmje 477 milliót halmozott fel eddig, globális egyenlege pedig 914 millió dollárt mutat, amiben a most esett, csalódást keltő kínai debüt is benne foglaltatik.

Az Énekelj! 20 milliós hétvégét jegyez, s közben a Universal gondozottja átdalolta magát a 200 milliós határon - felettébb jó időket hozva a gyártó Illumination Entertainmentre, akik 2016-ban két filmet is bemutattak 75 millióból, s együttesen több mint 600 milliót kasszíroznak csak az amerikai mozikban.

> végszó & ami jön
2017 első víkendjén közel 125 millió dollárt termelt a top 12, ami idomul a hasonló naptár alakította korábbi években tapasztaltakhoz. Ezzel az első akadályt vette az új moziév, mondhatjuk ezt, a következő fordulóban pedig elszabadulnak a dolgok: mozikba kerül pár bukásra ítéltetett, alig halott vagy halogatott film, úgymint a The Bye Bye Man című horror, a Fehér éjszaka remake-je Sleepless címmel Jamie Foxx főszereplésével és a hozzánk majd csak áprilisban érkező, a briteknél meg már decemberben elindult Monster Trucks című fantasy-komédia. A reflektorfény a már mozgásban lévő és most nagy pályára lépő filmekre összpontosul: Az éjszaka törvénye és a Patriots Day is ideális januári néznivaló lehet a tengerentúliaknak. Ugyancsak jelentősen emelkedik majd a Silence-t vetítő helyek száma.

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1  Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet
$22.0m $477.3m $200m
2  A számolás joga
$21.8m $24.8m $25m
3  Énekelj! $19.6m $213.4m $75m
4  Underworld: Vérözön
$13.1m $13.1m $35m
5  Kaliforniai álom
$10.0m $51.7m $30m
6  Utazók $8.8m $80.9m $110m
7  Miért pont ő?
$6.5m $48.6m $38m
8  Vaiana
$6.4m $225.4m $150m
9  Fences
$4.7m $40.7m $45m
10  Assassin's Creed
$3.8m $49.5m $125m

 

 

 

Címkék

fox sony fantasy box office underworld vampire drama action sequel rogue one focus features a monster calls underworld blood wars hidden figures

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr2512109619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2017.01.08. 18:29:59

Az Utazók milyen jól tartja magát. Még a végén meglesz a százas és vele a becsületmentés?

A Szörnyet nagyon sajnálom - most már csak azért szurkolok, hogy az amerikai szereplés fényében ne kukázzák a hazai bemutatót.

K. Kálmán 2017.01.09. 08:04:08

A Szólít a szörnyet valóban elbaltázták, noha tény, hogy nem egyszerű belőni a célközönséget. Számomra az utóbbi évek egyik legmaradandóbb olvasmányélménye volt, de - legalábbis a regényt - fantasynek semmiképp nem nevezném. Szerintem ez egy kőkemény lélektani dráma, amiben fontos szerepet játszik a fiú fantáziája.

Én is remélem, nem marad el a hazai bemutató; már így is a harmadik bemutatódátumnál tartunk.

isvaen 2017.01.09. 09:15:49

brutális, mekkorát ment/megy a BuenaV....

misafeco 2017.01.09. 17:07:25

Hivatalos végeredmény még nincs, de szinte biztos, hogy a Hidden Figures nyeri a hétvégét. A Zsivány Egyes csak három hétvégét uralt.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2017.01.09. 18:57:53

@misafeco: "Csak" :) Durva, hogy egy hétvége kivételével novembert és decembert végig a Disney uralta (és csak három filmmel).

misafeco 2017.01.10. 15:27:47

@Takács Máté: Persze, ez semmit nem von le a ZsE teljesítményéből.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása