- SPOILERMENTES -

A USS Enterprise ötesztendős mélyűri felderítőútja derekán, indulása után három évvel Yorktown népes kolóniáján tölti fel készleteit. A hosszú összezártság egyformán megvisel legénységet és tisztikart. Sulu nehezen dolgozza fel férje és kislányuk hiányát, Scotty viszont a hiányos felszereltséggel küzdve próbálja folyamatos működésre bírni a hajót. Kirk úgy érzi, belefásult a kapitányi kötelességek egyhangúságába, miközben Uhura és Spock szakítanak. A legénység tagjai lassan elidegenednek egymástól. Ebben a felállásban kérnek váratlanul segítséget tőlük. A Föderáció pedig sosem mond nemet egy bajba jutottnak.

A végén kezdem. Aki nem akarja a bejegyzés aljáig megtudni, hogyan értékeltem a filmet, ugorja át ezt a bekezdést! Szóval aludtam rá egyet, de nem tudok kilenc csillagnál kevesebbet adni a Mindenen túlra. Legyünk túl gyorsan a kötelező ütlegeken: elárultam a blog színvonalát és a jó ízlést, elvakít a fandom, szar a gusztusom, nem értek hozzá, idegesítő pöcs vagyok, és ezek variációi. Ha ez megvolt, elárulom, miért tartom az újraindított sorozat eddigi legjobb darabjának a Star Trek Beyondot, Zs. Zs. (vagyis duplán zseni hozzánk, mezei halandókhoz képest) Abrams stafétabot-átadása ellenére.

Nem értem, miért harapózott el az utóbbi időben a rajongó vagy a rajongás fogalmának megítélése terén a negatív felhang. Nem tudok ideálisabbat annál, mint amikor egy franchise-zal foglalkozó szaki nemcsak oda-vissza, keresztbe-kasul ismeri a terepet, de hosszú ideje intim viszonyt ápol vele, és sosem ártana imádata tárgyának, inkább hímes tojásnak kijáró óvatossággal nyúl hozzá. Persze ez vélemény és nem tény. Azt tapasztaltam, nekem azoknak a klasszikusoknak a leporolása jött be idáig igazán, amelyeken azok egy vagy több fanje munkálkodott. Ez van, az ízlés nem tudatos döntés kérdése. Nem nehéz kitalálni, hogy például Abrams és Simon Pegg renoválási munkásságáért lelkesedem és hálás vagyok érte. Külön örömforrást jelent, hogy a Star Trek kezdeteibe leheltek új életet, mert bevallom őszintén és töredelmesen – minő szentségtörés –, hogy az eredeti stáb leggyengébb láncszeme számomra mindig William Shatner volt, hangulattól függően a bájosan bumfordi és a bugyután bárgyú közötti mezsgyéről szalasztva. Ezért aztán Chrise Pine olyan nekem James T. Kirk szerepében, mint amilyen Daniel Craig feltűnése volt anno a Bond-szériában vagy Peter Capaldi szerződtetése tizenkettedikként a Doctor Who*-ba – egy nem remélt, csodálatos második esély az univerzális egyensúly helyrebillentésére.

*A valaha létezett legértelmetlenebb és legszörnyűbb magyar címet nem írom le még annyira sem, mint az Office, a Sons of Anarchy, a Big Bang Theory vagy a Breaking Bad elcseszett hazai megfelelőjét.

Csakhogy Justin Lin korábbi munkái eddig teljesen hidegen hagytak, zsánereik egyszerűen nem tartoznak az általam kedveltek közé, nem érdekelnek. Így a széjjelajnározását a werkekben, hogy ezen nőtt fel, és mekkora szakértője a területnek, kissé kétkedve fogadtam. Pedig nem túlzás. Lin, Pegg és Doug Jung társíró olyan folytatást hoztak össze, ami a Star Trek legklasszikusabb és legnemesebb időszakát idézi meg történetben, stílusban és mondanivalóban. A lehető legnagyobb áhítattal és abszolút érdemként értve, a Star Trek: Mindenen túl mintha egy tévéepizód lenne cirka 1967-ből. Utoljára nálam a Galaxy Quest találta el ennyire közel tökéletesen az autentikus arányt pátosz és humor, hagyomány és újítás, filozófia és akció között. Ezért nem értem végképp George Takei kifogásait, mert amellett, hogy Sulu új szexualitása egyértelműen éppen az ő aktív és bátor önazonossága irányában tett tiszteletadás, valóban változtat Gene Roddenberry örökségének szó szerinti tartalmán, de éppen a nagy álmodó szellemiségében teszi azt, vagyis paradox módon pont a változtatás őrzi meg a Star Trek tradicionális értékeit, az igazi örökségét.

Miközben már minden napra több terrortámadásról szóló bejelentés jut, mint örömteli hír, a Beyond az első álomgyári termékek között reflektál közel- és félmúltunk történéseire, legyen szó az Iszlám Állam robbantásairól vagy a Brexitről, a lágerek vagy a gulágok haláltáborairól, a békéért folytatott háború keserű önellentmondásáról, a forradalomról és felzabált gyermekeiről. Egyszerű, ám nem együgyű, követhető sztorija közérthetően artikulálja álláspontját biofegyverről és kibertámadásról, a modern kori hadviselés mocskáról és lelkiismeretéről, az ideológiák csatatérről utcákra és otthonokba kényszerített élethalálharcáról. Végig megőrzi a kényes témák igényelte komolyságot, ugyanakkor a legszórakoztatóbb blockbuster, amit egyelőre idén láttam, bár az egysorosokat kicsit keveselltem benne. Fordulatait a sci-fi nagykönyvéből, sokszor saját múltjából szemezgeti, mégsem válik kiszámíthatóvá. Öncélúan kegyetlen ellensége tényleg sosem tapasztalt fenyegetés, az elmúlt évek leghatásosabb belépőjével.

Egyetlen hibájaként saját mérete róható fel neki, hiszen a széles vászon kapacitása mégsem azonos a háztartások képernyőivel, hiába a televíziós keret, mégiscsak moziba illő méretű látvánnyal kell azt megtölteni. Ezért a cselekmény bármikor minden átmenet nélkül grandiózusba válthat, ami olykor durva döccenőt eredményez a hangsúlyosabb és a csendesebb részek között. Az alkalmanként furán megbicsakló-meglóduló tempójú dramaturgia amúgy szintén a tévés hagyaték jellegzetessége, tehát onnan nézve erény és nem botlás, feature és nem bug. Akik az alapoktól való túlzott elrugaszkodást kérték számon a második és a rebootot indító fejezeten, azok valószínűleg ki lesznek békülve a harmadikkal. Akiket épp ellenkezőleg, a vérfrissítés metajátéka, utalásai és csavart szerkezete hozták tűzbe, azoknak vélhetően nem nyújt majd eleget egy olyan kaland, ami "csak" egy átlagos küldetést mutat be. (Jut eszembe, nem valamelyik Mission: Impossible – már megint Pegg – kapcsán fogalmazódott meg hasonló igény, hogy klassz lenne a világot behálózó árnyékszervezetes konteó helyett végre amolyan régimódi bevetés elolvadó arany ékszerekkel, tudatalatti sugallatos kütyüvel és rükverc falmászással?) Szerencsére én mindkét megoldást kedvelem.

Kövess minket facebookon és twitteren!