aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: apokalipszis Takács Máté
2016. május 23. 16:06:00

Kategória: film Szólj hozzá!

Az igazán jó idő beköszönte gyakorlatilag a világvégét hozta el a moziknak, elvégre a hosszú hétvégét követő szokványos hétvégének már önmagában is nehéz állnia az érdeklődés csökkenését. 60% feletti volt a legkisebb zuhanás is a top 10-ben, miközben az X-Men: Apokalipszist a kültéri programok felé irányító napfény gátolta abban, hogy a mutánsos franchise háza táján a negyedik helynél jobb első hétvégi nézettséget generáljon.

> új filmek
Már örültünk két éve, amikor az X-Men: Az eljövendő múlt napjai meglepően nagy közönséget fogadott premierjekor: 51.190-en segítették a szériát olyan magasságba, amit előzőleg csak 14 évvel korábban, az első résszel járt be. Ez érvényes volt a végső látogatószámra is (164.547), úgyhogy ezután nem lehettek alacsonyak az elvárások az X-Men: Apokalipszis iránt. Alighanem a szándék ott is lappangott a magyar közönségben, ám van az úgy még mostanság is, hogy a kedvező időjárás kinyírja az elvárásokat, s idén aztán különösképpen, mert jó sokat váratott magára. Az InterCom 61 moziban futtatott sci-fije 40.599 látogatót regisztrált, aminél három X-mozi csábított többeket az eddigi hétből: a legelső, Az ellenállás vége és Az eljövendő múlt napjai. Azért rossz eredmény nem született, kiváltképp úgy, hogy az Amerika Kapitány: Polgárháború még javában terheli a képregényhős-kedvelők pénztárcáját. Sűrű lesz a nyári kínálat, és IMAX-ben is csak ezen a héten látható a film, de egyelőre lemondani nem kell arról, hogy őrizze is ezt a negyedik pozíciót a sorozat berkein belül; ehhez legalább 135.000-es táborra lenne szükség végül.

X-Men nyitóhétvégék toplista (nézőszám alapján)
# film csüt-vas
 nézőszám 
premier
 1   X-Men - A kívülállók 57.520  2000.11.02.
2  X-Men: Az eljövendő múlt napjai  51.190  2014.05.22.
3  X-Men: Az ellenállás vége 41.885  2006.05.25.
4  X-Men: Apokalipszis 40.599  2016.05.19.
5  X-Men kezdetek: Farkas 36.855  2009.04.30.
6  X-Men 2. 34.052  2003.05.01.
7  Farkas 31.077   2013.07.25.
8  X-Men: Az elsők 23.163   2011.06.02.


A Vertigo Média igyekezett nyerészkedni egy francia romantikus vígjátékkal a mindent elsöprő(nek tűnő) újdonság árnyékában, és a kietlenségben sikerült egész jó, hetedik helyezést elérni A szerelem gyerekkel jönnel. A szinkronizáltan is futó film 2.260 nézőt invitált vásznai elé, ami 3.4 millió forintos bevétellel járt. Viszonylag szokványos számok ezek e nemzetet, e műfajt és e forgalmazói erőket illetően, de jó alap tud lenni a 10.000 eladott jegy felé mutató úton. Ahhoz most kicsit jobb visszhang szükségeltetne, de 7-8 ezer közé így is meg lehet érkezni.

A Big Bang Media vállalta Fliegauf Benedek új filmjének gondozását, és emlékeim szerint ez a forgalmazó első magyar bemutatója. A Liliom ösvénytől nem várhatott senki csodákat, ha már egyszer a Hurok vagy a Tiszta szívvel sem lódult meg, mindazonáltal a több plázamozit is igénybe vevő (de vajon mi végre?) dráma 262 főnél többeket is megmozgathatott volna, már csak a rendező nívója miatt is. Na mindegy, a 344.5 ezer forint távol tartotta a top 10-től a filmet, aminek a titanicos és premier előtti vetítéseivel együtt 654 látogatója és 792 ezer forintocskája van jelenleg.

> korábbi filmek

Szóval a múlt heti csúcsra járatás és a mostani 25 fokok jóformán kihalttá tették a teátrumokat. Az Amerika Kapitány: Polgárháború 73%-ot zuhant, miközben 17.970 új nézővel a második helyre szorult vissza. A Forum Hungary terjesztését több mint negyedmillióan látták eddig.

Súlyos pofon az Angry Birds - A filmnek a 67%-os erózió, amivel szembesült, de gyerekfilm lévén, feltámad majd még az InterCom propagáltja. A 17.459 látogató bronzéremhez juttatta a játékadaptációt, össznézettsége pedig alig tízezerrel múlja alul a százas határt.

A Rossz szomszédság 2. áll a negyedik helyen 15.966 látogatóval, ami 62%-kos bevételcsökkenést takar. Tizenegy nap és a premier előtti vetítések eredménye kis híján 74.000 néző, ami még így is tízezerrel veri az első részt ezen a ponton.

A UIP A főnöke a hét folyamán átlépte a 100.000 nézőt, a Cloverfield Lane 10. pedig a 30.000-et, ami igen gyatra szám, de mégis olyan magasság, ahová a 2008-as Cloverfield nem jutott anno.

> végszó & ami jön
A sok nagy negatívkodás ellenére a top 10 filmjeinek forgalma jócskán 100.000 néző fölött maradt, köszönhetően annak, hogy X-Men: Apokalipszis nem nyitott tragikusan, még ha a benne rejlő teljes potenciálhoz nem is tudott felérni. Kihívója egy hét múlva a Warcraft: A kezdetek lesz, amit már szerda este meg lehet majd nézni; a filmnek elég az, hogy fantasy, a magyar közönség túl tud lépni ezzel a videojátékos eredeten. A Rendes fickók esélyei is biztatóak, A legkúlabb nap és a Pelé viszont mondhatni kérdőjelek sokasága...

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# film csüt-vas
Ft bevétel
csüt-vas
nézők
bevétel-
változás
Ft össz-
bevétel
össznéző
1  X-Men: Apokalipszis
60.3M 40.599 - 60.3M 40.599
2  Amerika Kapitány: Polgárháború
26.5M 17.970 -72.6% 378.1M 257.327
3  Angry Birds - A film
23.3M 17.459 -67.1% 121.8M 90.460
4  Rossz szomszédság 2.
21.0M 15.966 -61.7% 99.8M 73.978
5  A dzsungel könyve
9.2M 6.312 -73.9% 245.6M 170.141
6  Anyák napja
7.1M 4.825 -70.3% 165.2M 118.914
7  A szerelem gyerekkel jön
3.4M 2.260 - 3.5M 2.643
8  A főnök
2.9M 1.983 -63.8% 142.3M 103.688
9  A vadász és a jégkirálynő
2.4M 1.634 -74.6% 95.7M 65.178
10  Zootropolis - Állati nagy balhé
2.4M 2.063 -73.6% 419.4M 315.001

 

Címkék

magyarfilm box office intercom sequel x men x-men fliegauf bence eurocinema box office hazai big bang media vertigo media french cinema

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr488740712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása