Trükköm, trükköm... Nem mondom meg néktek, miféle furmányossággal is kötődik A vadász és a jégkirálynő a négy évvel ezelőtti Hófehér és a vadászhoz, mert ha nem is áll fenn a veszélye, hogy jéggé dermed az agyatok, pár relé azért kiéghet a sequel-prequel-spinoff-reboot tengelyen való elhelyezés közepette. Maradjunk annyiban, hogy van ez a film, meg van a másik film. Mesefilm mindkettő, és én azt mondom, ez a film jobban mesél, mint a másik film.

De ez még nem igazán dicséret, mert a másik film egyszerűen csak meglovagolta a klasszikus történetek új élőszereplős virágzását, míg ez a film a korábbi filmek továbbfonásának virágzását lovagolja meg. Szőrén. A vadász (Chris Hemsworth) gyermekkora is felsejlik röpke pillanatokra, majd tanúi lehetünk szárba szökkenő szerelmének a harcosnővel, Sarával (Jessica Chastain).

Itt van megint Ravenna (Charlize Theron) is, a gonosz királynő, akinek, úgy látszik, szintén volt előélete a másik film eseményeit megelőzően, nevezetesen húgán, Freyán (Emily Blunt) végezte számító ármánykodását. Freyának pedig összetört a szíve, ezért kizárta életéből a szerelmet és a szeretetet, így lett belőle a jégkirálynő, aki egyetlen szabályt állított félreeső palotájában képzett harcosainak és harcosnőinek: sosem szerethetnek.

Megszimatolható a konfliktus a fentebbi két bekezdés végződéséből, és mesefilm lévén, korrekt húzás a szerelem köré fűzni az elmesélnivalót. A körítés és kerítés már nehézkesebb. A vadász és a jégkirálynő legnagyobb baja, hogy roppant határozatlan film; hogy ki is valódi főszereplője, sem alkotó, sem néző nem tudja bizonyossággal tisztázni, mert a két történeti-szereplői szál akár egyenként is megérne egy misét... mondom ezt úgy, hogy valójában a film nincs túltömve, sőt még némi hiány is érezhető.

Szerencsére nem ott, ahol ez káros lenne. Ez a film módfelett visszafogott a másik filmhez képest, igaz, az nyári blockbusternek készült, ez meg tavaszi talán-keresünk-vele-nyolcvanat-odahaza-és-százat-kínában típusú, szolid attrakció. Mert azért attraktív, szó se róla. Külsőségekben világbajnok: vizuális effektusai kifogástalanok, kreált és valós helyszínei szemet gyönyörködtetőek, színészei szépek, Colleen Atwood jelmeztervező pedig csak azért nem fog Oscar-jelölést bezsebelni, mert a másik filmért már megtette.

S ha már színészei szépek: a hölgytrió közül szerepe és lehetőségei alapján is Charlize Theron emelkedik ki, majdnem olyan világos fénypontja ő ennek a filmnek, mint a másik filmnek. Azzal pedig, hogy a hölgytrió mindegyike ilyen-olyan természetű hatalmat gyakorol férfiak és birodalmak felett - éppenséggel a férfi főhős figurájának kárára és elhomályosodására -, igazán kielégíti a legfrissebb hollywoodi kívánalmakat.

Úgyhogy van itt néhány elfogadható indok a létjogosultsághoz, bár hézagból sincs hiány. Szörnyteremtmények muszájból, kétséges jellemtorzulások, irritáló tisztázatlanságok teszik kevésbé elfogadhatóvá a decens és nem mindig gyermekbarát humort is magáénak tudó kalandfilmet, ami tehát végső soron egy mese a szerelemről és a szeretetről, egyúttal a Disney lenyomatától megmentett Hókirálynő/Jégvarázs-feldolgozás. Nem a legszebb a vidéken, de felolvaszthat pár jégszívet.