aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: nem dicsérni Takács Máté
2016. február 29. 19:31:00

Kategória: film 6 komment

Lehűtötték magukat kicsit a kasszák ezen a hétvégén, legalábbis az eddigiekhez képest, mert egyébiránt hiába maradt el az Egyiptom istenei és az Ave, Cézár! nézettsége is a remélhetőtől, a nemzetközileg tapasztalható érdeklődést hozták nálunk is. Harmadik hete a Deadpool vezet, súlyos magasságokban.

ac001.jpg

> új filmek
Minden egyes ókori fantasynál elszövegelem, hogy az ókori fantasyk kedvére vannak a magyar közönségnek, még ha oly sok ókori fantasy nem is bukkan fel a vásznon. Mindazonáltal az Egyiptom isteneire vastag filctollal volt ráfirkantva, hogy magyarok, nektek való vagyok, és hát ehhez képest - a térhatáshoz, IMAX-hez, 4DX-hez, szóval a látványattrakcióhoz - a 36.591 néző nem olyan elsöprő. Szó se róla, több ez, mint amit a film érdemel, de ilyesmit e helyütt, a mérlegre kerülésnél nem szoktunk figyelembe venni. Nem lennék meglepve, ha a Big Bang Media várakozásai 50.000 jegy - és az első hely - felé húztak volna, s hogy nem verődött össze ekkora tömeg, talán azt jelzi, a honiaknál is van egy határ, amibe a film előzetese éppen úgy beleütközött, mint másutt. Gerard Butler 58 vászonra kiterjedő ármánykodása a 100.000 főre elég kell, hogy legyen, hogy többre is viszi-e, azt csak az istenek tudják.

Ugyan a sztárparádés vígjátékok, legyen bármilyen is a sztorijuk, ugyancsak nagyon mennek Magyarországon, ne verjük el nagyon a port az Ave, Cézár!-on, amiért csak ímmel-ámmal vonultak az 55 moziterem felé a honiak. Ez egy hollywoodi szatíra, a közeg idegenebbnek hat, mint odaát, Clooney végig szoknyában van, ráadásul a címmagyarítás is latinra sikeredett. Ha eltekintünk eme mondvacsinált ellenérvektől, akkor kijelenthetjük, hogy a 14.605 néző nagyjából fele annak, ami ideális lett volna ilyen nívó mellett ("Az Ave, Cézár! presztízsfilm."). Megesik, a UIP krokodilkönnyeket azért nem fog hullatni, bár kétségtelenül érdekesen festhet majd a Universalnál, hogy a Barbie: Titkos ügynökök és ez a Coen-opus minimális különbséggel csábította a népeket itt a Kárpát-medencében. A nyitány összege 21,1 millió forint volt, ami az 5. helyet érte.

> korábbi filmek
A Deadpool 46.496 új látogatót regisztrált, ezzel az InterCom akció-vígjátéka 327.012 magyart ültetett már maga elé. Beszarás, beszarás.

Túl van a 100.000 nézőn a Hogyan legyünk szinglik és az Alvin és a mókusok: A mókás menet, ugyancsak az InterCom istállójából, és a forgalmazó még egy 200.000-es játékost felírhat, hiszen A visszatérő is átkrosszolt e jelentőségteljes határon.

> végszó & ami jön
Hiába döcögtek a premierek, ez mégis csak egy 150 ezer néző felett termő víkend volt. És most jöhet a március, egyből a Zootropolis - Állati nagy balhéval és az Agyas és agyatlannal. Lesz mulass!

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 1  Deadpool
64.9m -48.0% 449.9m 327.012
2 ú  Egyiptom istenei
56.4m - 56.4m 36.591
3 2  Hogyan legyünk szinglik
25.0m -43.2% 161.5m 118.559
4 3  Nagyfater elszabadul
23.5m -42.3% 412.2m 297.286
5 ú  Ave, Cézár!
21.1m - 21.1m 14.605
6 7  Alvin és a mókusok: A mókás menet
8.2m -27.0% 128.3m 103.191
7 4  A nagy dobás
7.9m -40.5% 86.8m 59.651
8 5  Spotlight - Egy nyomozás részletei
7.5m -35.3% 22.2m 15.111
9 6  Norm, az északi
7.1m -37.5% 38.7m 30.296
10 8  A visszatérő
6.9m -33.8% 286.5m 205.224

 

 

 

Címkék

fantasy box office comedy george clooney gerard butler deadpool coens 3d cinema uip duna film box office hazai big bang media gods of egypt

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr78430376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cel 2016.03.01. 10:25:02

Lehet, hogy csak én nem értem de mi a baj a az egyiptom isteneinek az előzetesével??
Nekem bejött :)

Repce Manó 2016.03.01. 14:37:47

@Cel: én is ugyanígy vagyok vele, az előzetes alapján semmivel nem bénább, mint az Amerika kapitány vagy a Batman v Superman. Pontosan ugyanolyan tömeglátványfilm.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2016.03.01. 15:46:58

Deadpool hogy áll a hazai superhero listán?
Kik vannak még előtte? Avengers, Iron Man 3, esetleg TDKR a tippem...

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2016.03.01. 17:32:54

@Adam Van Helsing: Azt már mind lehagyta. Még a Bosszúállók második része és a '89-es Batman van előtte a szuperhősösök közül. Mondjuk utóbbi előtte is marad.

zombieman 2016.03.01. 22:47:41

Az Index szerint a Star Wars 7 legyűrte az Avatart 1.223.167 nézővel, bár az lemaradt, hogy a Star Wars 1 3D-újrakiadásával még mindig első (1.251.531) összesítésben.

Van még 28 ezer néző aki becsődíthető? Egyáltalán ilyen top 10-ből kiesett filmeket hol lehet tovább követni?

2016.03.01. 23:59:01

@zombieman:

de az már egy másik lista, hiába mossák össze.
én egyértelműen külön kezelném.
első bemutatót követően---összes bemutató alapján

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása