aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: részletek Takács Máté
2016. február 22. 18:53:00

Kategória: film 9 komment

A Deadpool tán még szédítőbb iramban tör előre Magyarországon, mint Amerikában, miközben a top 10-be egyetlen premier tudott beférkőzni: a Spotlight - Egy nyomozás részletei kielégítő bemutatkozáson van túl. A Hókirálynő 2. című rajzfilm elődjéhez sem tudott felérni, a tessék-lássék módra mozikba küldött Félvilág pedig majd inkább a tévés ismétlésekkel fog újabb babérokat aratni.

> új filmek
Az utolsó Oscar-versenyző is megérkezett a hazai mozikba, és a Spotlight - Egy nyomozás részletei lehetőségeihez mérten rajtolt el. Az InterCom 22 moziba, feliratosan küldte szét a hat kategóriában esélyes drámát, és 11.6 millió forintos nyitánya az ötödik helyet érte számára. Ezzel együtt 7.566 nézője csak a hetedik legnagyobb emberforgalmat jelenti, de ez mit sem változtat rajta, hogy megbecsülendő lesz az az ideális esetben 25-30 ezer látogató, aki végül tiszteletét teszi a nézőtereken.

Tavaly októberben 26 mozi tűzte műsorra a 2012-es Hókirálynő című orosz rajzfilmet, amit végül tizenhétezren láttak. Nem egy olyan szám, ami láttán egyből nyomatni kell a folytatást, de vélhetően a Freeman egyszerre csapott le a két filmre, úgyhogy a Hókirálynő 2. most 25 moziban várt az ítéletre. A négy hónappal ezelőtti 4.114 premiernézőt nem sikerült tartani, ami nem csoda, hiszen egyelőre DVD-n sem jelent meg, hogy esetleg építsen kicsit bázisán. A 2.466 néző tehát igen silány, de nem meglepő eredmény, pláne így, hogy akad most azért több családi film is a top 10-ben. A bevétel 3.1 millió forint volt.

A televíziós produkcióként született Félvilág roppant kedvező visszhangja arra sarkallta az illetékeseket, hogy mozikban is bemutassák a művet. Az A Company Hungary jó szokásához híven vállalta a hazai alkotás istápolását, ám a csak artmozikra korlátozott bemutató sejteti, hogy csodákat azért nem várt senki. A tíz teátrumban 898 fő gyűlt össze, akik vagy nagyon imádják a Félvilágot, vagy nincs tévékészülékük. Az egyéb vetítésekkel együtt 1.101 látogatónál jár a film, amit megítélni nehéz speciális helyzete miatt, de láttunk rosszabbat ambiciózusabb versenyzőktől.

> korábbi filmek
Olybá tűnik, a Deadpoolt nem csupán a Valentin napi forgalom repítette az égig: az InterCom akciófilmje csupán 32%-ot csökkent, így második körben is jó volt 89.594 nézőre - valami ilyesmi számot produkált anno a Jurassic World is, például. A nehezen magyarázható siker ki fog tartani 400 ezerig is, pedig olyan magasságokba még a sikeresebbik Bosszúállók (a második) sem jutott, sőt képregény-adaptációk közül is csak pár kiváltságos. A filmet eddig közel 260 ezren látták.

Ismét a top 10-ben köszönthetjünk a Star Wars: Az ébredő Erőt. A Forum Hungary terjesztésére, ha minden igaz, eddig 1.218.495-en ültek be, azaz az Avatar 1.220.866-os látogatószáma már csak egy karnyújtásra van, a Baljós árnyak 1.251.531-e pedig behozhatatlan távolságban - ámde első futásra az a film is csak 1.196.113-ig vitte, úgyhogy nyugodtan kiálthatjuk ki az új részt a rendszerváltozás utáni időszak igazi bajnokának.

> végszó & ami jön
Ezúttal is kétszázezer felett a top 10 filmjeire költők száma, és most már egyre izgalmasabb kérdés, hogy vajon csak a nem túl kedvező időjárásnak köszönhető-e ez a kitartó szellem? Február végén leginkább az Egyiptom istenei nyerészkedhet a körülményeken, s furcsa lenne, ha nem néznék meg legalább 45 ezren ezt az előre lesajnált látványpornót. Az Ave, Cézár! ezalatt - sztárokkal tűzdelt vígjáték lévén - megcélozhatja a 25-30 ezer néző közötti mezőt.

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 1  Deadpool
124.6m -31.5% 357.5m 259.318
2 3  Hogyan legyünk szinglik
44.0m -32.1% 125.9m 92.304
3 2  Nagyfater elszabadul
40.8m -40.7% 382.0m 276.096
4 4  A nagy dobás
13.3m -35.6% 75.7m 52.048
5 ú  Spotlight - Egy nyomozás részletei
11.6m - 11.6m 7.566
6 5  Norm, az északi
11.4m -32.0% 30.7m 23.916
7 8  Alvin és a mókusok: A mókás menet
11.2m -20.5% 118.7m 95.690
8 9  A visszatérő
10.5m -23.1% 277.3m 198.955
9 -  Star Wars: Az ébredő Erő
10.3m -22.4% 1,802.3m 1.218.495
10 7  A fiú
9.3m -34.8% 47.8m 33.663

 

 

 

Címkék

magyarfilm box office animation drama intercom sequel deadpool eurocinema children movie box office hazai a company hungary freeman film star wars the force awakens

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr818411260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nekromanta4 2016.02.22. 19:56:21

Nézünk, mint a moziban rovattal mi lett?

Repce Manó 2016.02.24. 12:38:09

A Lovasíjász hogy áll? nálunk átlag kétszer annyian nézik, mint a Deadpool-t.

aPollo 2016.02.24. 16:28:04

1,2 millió néző? Az átlag vajon hányszor nézhette meg?

Fejlődő szervezet 2016.02.24. 17:45:40

@Repce Manó: állítólag közelít a 30.000-hez. Nem rossz.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2016.02.25. 16:05:03

@Fejlődő szervezet: El is érte. Heti lebontásban (múlt csütörtök és tegnap között) már az 5. legnézettebb volt, összesen 30.322 nézőnél jár. Nagyon érdekes lesz ez...

Seraphin 2016.02.25. 19:14:02

Akkor most a Lovasíjász egy kultfilm?

Richter Géza 2016.02.26. 00:12:03

@Seraphin: pontosan, a lovaskultuszé ;)

kurtvonnegutemailcime 2016.02.26. 09:46:51

az a bajom ezzel a lovasíjásszal, hogy speciel kurvára kíváncsi voltam arra, hogy MI ez, már maga a műfaj, a lovasíjászat, de egy jól beállított, ügyes húzáson (jó időben - ugye Saul fia oscar kapu - bemutatva egy olyan közönségnek, aki azon derpeg, hogy neki nem gyártanak filmeket, csupáncsak a tudjukkiknek, és rongyosgárda és FOGYAM AGYAR!!!!) kívül nem kaptam semmit. Kassaiistenítőfilm.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása