aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: race Takács Máté
2016. február 21. 17:44:00

Kategória: film 3 komment

Miközben a Deadpool tör előre, három kevéssé érdekes film nyitott: a Risen című történelmi dráma tudott tízmillió fölé férkőzni, a Race című sportdráma nem mozgatott meg számottevő tömeget, de egyébként a The Witch eredménye jelenti a legmeggyőzőbb bemutatkozást.

witch_kiskep.jpg

> új filmek
Folytatódik a vallásos közösséghez szóló filmek dömpingje, ám a Risen azért eltér a megszokottól: történelmi kalandfilmként funkcionál, semmint kortárs, csodát látó gyerek élményeit taglaló melodrámaként, jóllehet, ezzel nem biztos, hogy többre viszi. A Sony gondozta film ugyanakkor 11 millió dollárt magáénak tudhat, és ha a nagyjából elégedett közönség érdeklődése a Jézus feltámadásának ügyében vizsgálódó római elöljáró (Joseph Fiennes) története iránt nem apad úgy, mint mondjuk a 2014-es Isten fia esetében, akkor 30 millió fölé ér majd a 20 milliós, szóval igen olcsó vállalkozás bevételi mutatója. Nem épp az a visszatérés, ami megillette volna a tíz éve nem forgatott Kevin Reynoldsot, de rosszabb is lehetett volna.

Az A24 forgalmazó eddigi legjobb nyitányát regisztrálta a The Witch című horror. A nem egészen 9 millió dollárnál módfelett kevesebbet vártak az elemzők, ám olybá tűnik, a film már egy ideje keringő jó híre megtette hatását. A zsáner szokásos bajai a nézők oldaláról ettől függetlenül jelentkeznek: a megkérdezetteknek alig tetszett, amit láttak, így kérdéses, 25 millió fölé vezethet-e az útja, ám 3.5 milliós költségvetés mellett az már szinte nem is számít, mert eleve sem voltak nagyok az elvárások ettől a VOD-os meg hamar DVD-re küldendő darabtól.

Jesse Owens olimpiai futó életét dolgozza fel a Race című dráma. Mint ilyen, áttörésre nem számíthatott a kasszáknál, de ami rosszabb, hogy kritikái is felemásak. Ez persze a közönséget nem fogja eltántorítani, ők ugyanis nagyon kedvelik a visszajelzések alapján. Ebből kifolyólag a 7 milliós start után tán marad némi szufla a Focus Features terjesztésében, de a főszereplő négy aranyérméhez felérő mutatványt nem fog tudni bemutatni. Amúgy ezt is egy régi motoros, a Ragadozó Los Angelesbent és a Ragadozókat (nem azt, hanem az oroszlánost) is jegyző Stephen Hopkins dirigálta.

A Kínában irdatlan sikert arató The Mermaid című fantasy Amerikában is komoly vizet zavar: csupán 35 moziban vetítik, ám így is megcsípte az egymillió dollárt, vagyis csaknem 30 000 dollár folyt be minden teátrumból. Na persze, mi ez ahhoz a 275 millió dollárnak megfelelő összeghez képest, ami otthonában született alig egy hét alatt...

> korábbi filmek
A Deadpool 55 milliót kasszírozott ezúttal, és 235 milliós, 10 napra vonatkozó bevétele már több is, mint bármely X-Men-filmé. Ejha! Többet most nem is tudunk szólni.

> végszó & ami jön
Nyugalmas víkenden vannak túl a tengerentúli mozik, és könnyen lehet, hogy ott meg is marad ez az állapot a következő körben is, hiszen az Egyiptom istenei csilivili látványvilága arrafelé nem tud már úgy hatni, mint mondjuk nálunk. A 140 milliós produkció már boldog lehet 15 millió feletti indítással is – ami aligha jön majd össze. A Triple 9 és az Eddie, a sas jól néznek ki, ám hasonlóképp, egyikre sem várható tolongás. Deadpool triplázik.

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1 1  Deadpool
$55.0m $235.4m $58m
2 2  Kung Fu Panda 3.
$12.5m $117.1m $145m
3 ú  Risen
$11.8m $11.8m $20m
4 ú  The Witch
$8.7m $8.7m $3.5m
5 3  Hogyan legyünk szinglik
$8.2m $31.8m $38m
6 ú  Race
$7.3m $7.3m $5m
7 4  Zoolander 2.
$5.5m $23.7m $50m
8 7  Star Wars: Az ébredő Erő
$3.8m $921.6m $200m
9 5  A visszatérő
$3.8m $165.1m $135m
10 6  Ave, Cézár!
$2.6m $26.2m $22m

Címkék

horror sony box office drama biopic deadpool religious focus features

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr878408990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marcos26 2016.02.21. 18:31:18

Az Egyiptom istenei kajak 140 millióba került?
Ki volt az az idióta, aki rábólintott erre?:D:D

csanvesz 2016.02.21. 18:58:56

A The Witch mostmár jöhetne hozzánk is valamilyen formában.Nagyon várom már!!

Repce Manó 2016.02.22. 08:24:39

@Marcos26: én mindenesetre örülök, hogy vannak olyan idióták, akik megpróbálnak valami egyedit is letenni az asztalra és nem csak folytatást/képregényadaptációt stb... Szerintem semmivel nem néz ki rosszabbul, mint bármelyik Marvel/DC film. Nekem kell ilyen is.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása