aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: kihalás Takács Máté
2015. december 07. 20:34:00

Kategória: film 1 komment

A Dinó tesó nálunk is egyből a gyengélkedőre került, bár Pixar-produkcióknál ez nem ritka diagnózis. A Mikulás hétvégéjét így inkább a borzongásnak szenteltük: mind a Krampusz, mind a Szemekbe zárt titkok nagy közönséget toborzott, miközben bevételileg harmadjára is Az éhezők viadala: A kiválasztott (befejező rész) vezet, ám a legtöbben most a Kémek hídját választották.

the_good_dinosaur_48_b.jpg

> új filmek
Pixarék az állatokkal eddig jól jártak mifelénk, hiszen a L'ecsó és a Némó nyomában is top 3-as a 15 eddigi produkcióból, ám most ennek is vége szakad, mert miért ne. A Dinó tesóra kiábrándítóan kevesen, 20.870-en voltak kíváncsiak első körben, amikor ráadásul a gyerekek csizmájába is lehetett éppenséggel mozijegyet dugdosni. Maradt a csoki, s így az asztalilámpás cég fennállásának második leggyengébb magyarországi nyitányát kénytelen elkönyvelni a Toy Story - Játékháború 2. (egyébként kietlen, áprilisi) indítása előtt. Miért e lom? Hát úgy néz ki, a túl szimpla sztorira még mi is kényesek vagyunk, pláne ha van mellette A kis herceg meg Hotel Transylvania 2. is a top 10-ben, illetve családi filmeknél kevésbé számít, de a magyar címválasztás is szerencsétlen, és hát attól se lehet eltekinteni, hogy egyes online orgánumok igen komoly ellenszelet fújtak a filmnek, elrettentést generálva alkalmasint. A Forum Hungary így csak egyszer örülhetett idén, az Agymanók legalább a csúcsra tört (hiszen már a 270.000. nézőjét ostromolja), ez a 68 moziban pergő őskori mese pedig a téli szüneti hajrával behúzza majd a 100.000-et, de jó az esély rá, hogy a legkisebb érdeklődést kiváltó Pixar-mű kerekedik belőle nálunk is, akárcsak Amerikában.

A horror kezd kicsit magához térni tetszhalott állapotából idén, annak ellenére, hogy azért akadtak jókora megfeneklések (Insidious: Gonosz lélek, Akasztófa). A Valami követ és a Sinister II: Az átkozott ház a vártnál határozottan jobb szereplése után másféle ijesztgetők is kérnek szépen a kicsit élénkülő figyelemből: a Krampusznak éppen ez a másféleség vált javára, hiszen nem egyszerűen természetfeletti gyilkolászásról, hanem fantasyról van szó, amit a karácsonyi háttér csak közelebb hoz a még oly válogatós magyar nézőkhöz is. Dobjuk még be a szinkront (ami bizony mégiscsak komoly tényező, mese nincs) és a forgalmazó megfelelő erőfeszítéseit, és a Krampusz 17.014 premiernézőjén egyre kevesebb a csodálnivaló. A UIP szuper évének újabb fényes állomása ez, és ha nem távoznak kiakadva túl sokan a 36 mozi vetítéseiről (bár mifelénk aligha hat a szitokszó), akkor 50 ezer fölé is lazán elbaktathat a rém az ünnepek végére.

Mi végre készült el a legjobb külföldi film 2009/2010-es Oscar-díjasának amerikai verziója? Hogy a magyarok jól megnézzék. A Szemekbe zárt titkok is azon filmek táborát gyarapítja, amelyeket odaát alig méltatnak figyelemre a nézők, itt pedig kiemelt péntek esti programnak bizonyul. A Big Bang Media forgalmazta krimire 15.202-en ültek be, ami igazán szép szám, és aláhúzza a mystery-szeretetünk mellett azt is, hogy a sztárnevek (úgymint Julia Roberts és Nicole Kidman) érnek valamicskét, ha izgalmasnak tűnő körülmények közé vetik őket. És persze tegyük hozzá sietve, hogy ez sem feliratosan fut abban a fél száz moziban (legalábbis túlnyomó hányadukban nem). Ez is elkúszhat 50 ezer látogatóig, és ezzel megteszi, amit lehet (20 ezerrel múlva felül az amúgy itt is sikeres argentin eredetit).

1.785 magyar vállalkozott hazai drámára a hétvégén, ennyivel startolt el ugyanis a Szerdai gyerek. Nem tűnik soknak egy 29, köztük plázámozis terjesztéstől, de ha azt vesszük, hogy a még szélesebben tolt, vígjátéknak reklámozott és jobban nyomott, egyúttal többre hivatott Az éjszakám a nappalod ennél kevesebbeket mozgatott meg, illetve hogy nincsenek benne szokásos arcok-nevek (bár Thuróczy Szabolcs egyre inkább az lesz), akkor máris jobbféle startnak tűnik. Hogy ki a forgalmazó, azt én nem tudtam kideríteni, de 1.8 millió forintot számlálhatott az első hétvége után.

> korábbi filmek
Ismét felezett, s így már hétvégi nézőszámban az előző rész alá esett Az éhezők viadala: A kiválasztott (befejező rész). A Forum gondozottja 21.963 új látogatót regisztrált (szemben a tavalyi 23.633-ával), az össznézettség viszont még mindig előnyösebb, és tizenharmadikként csatlakozott is a film a 200 ezresek idei táborába – 2009 óta nem akadt ennyi film ilyen magasságban. A bevétel az, ami a hétvégén elsővé teszi a young adult-szenzáció zárását, az pedig 32.9 millió forint.

A térhatású jegyekkel nem gazdálkodó Kémek hídja csak 31.5 milliót gyűjtött az elmúlt napokban, ám 21.997 patrónusánál többen más filmen nem gyűltek össze. Az InterCom –szinkronizált– thrillere nagyon jól tartotta magát, s több mint 60 ezren látták tizenegy nap leforgása alatt.

> végszó & ami jön
A Dinó tesó bukását jól kompenzálta a Krampusz – Szemekbe zárt titkok kettős, így a top 10 összforgalma még nőni is tudott az előző körhöz képest. Ez jó ómen decemberre, a folytatásban pedig A tenger szívében mindenféle dimenziós bemutatója kívánja fokozni az izgalmakat, de a Káosz karácsonyra is megtalálhatja számításait hosszabb távon.

A magyar box office-jelentés elkészültét biztosította: a UIP-Duna Film.

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 1  Az éhezők viadala: A kiválasztott (bef. r.)
32.9m -50.9% 302.7m 210.587
2 2  Kémek hídja
31.5m -24.3% 86.0m 61.671
3 ú  Dinó tesó
26.5m - 26.5m 20.870
4 ú  Krampusz
23.4m - 23.4m 17.014
5 ú  Szemekbe zárt titkok
21.9m - 21.9m 15.202
6 3  Spectre - A Fantom visszatér
11.3m -43.0% 349.3m 247.831
7 4  A kis herceg
5.7m -19.7% 76.2m 59.080
8 5  Hotel Transylvania 2.
4.7m -34.1% 364.3m 294.530
9 8  A kezdő
2.9m -28.4% 219.8m 163.713
10 10  Mentőexpedíció
2.3m -32.7% 412.9m 298.294

 



Címkék

horror thriller magyarfilm box office animation nicole kidman forum hungary drama pixar julia roberts the hunger games children movie uip duna film box office hazai big bang media

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr858146966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atkakukac1989 2015.12.07. 21:39:57

Örülök, hogy ennyien nézik a Kémek hídját itthon. Ezt nem hittem volna, még annak tükrében sem, hogy szeretjük Tom Hankset. Meg is lepődtem én is a szombati egyik vetítésen, hogy mi ez a sok ember itt mögöttem. :D

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása