- SPOILERMENTES -

Maude Watts (Carey Mulligan) az east end-i Bethnal Green egyik mosodájában dolgozik, mióta az eszét tudja, valamint kisgyermekes anya és szerető feleség. Egy átlagos munkanap befejezéseként főnöke, Mr. Taylor (Geoff Bell) utasítására frissen vasalt ruhákat visz házhoz London nyugati városrészébe, mikor is protestáló nők és az őket lefogó rendőrök kereszttüzébe kerül. A szüfrazsettek között meglepetten fedezi fel a taposómalomban nemrég megismert munkatársát, Violetet (Anna-Marie Duff), aki másnap a hangjukat hallató hölgyek körébe invitálja a tájékozatlansága miatt zavarban lévő fiatalasszonyt.

Maude érzi, hogy látástól Mikulásig robotoló nőként és házastársként élete rögzült része a férfiakkal szembeni kiszolgáltatottság, amely állapotot a nemek törvény előtti egyenlősége alapjaiban tehetné jobbá. Az Emmeline Pankhurst (Meryl Streep) által irányított mozgalom céljaival kezdetben szerényen szimpatizáló nő hozzáállása a David Lloyd George (Adrian Schiller) pénzügyminiszter vezette alsóházi meghallgatást követő, a nők szavazati jogát törvénybe iktatni szándékozó tervezet parlamenti elutasítása után változik meg gyökeresen. Más utat nem látván, idejét és energiáját a brit jogrendszer átalakításáért küzdő asszonyok ügyének szenteli. Feminista ismerősei közt nemcsak sorstársakra, hanem olyan támogató barátokra is lel, mint Violet lánya, Maggie (Grace Stottor), Edith Ellyn (Helena Bonham Carter), vagy Emily Wilding Davidson (Natalie Press).

A szüfrazsett a XX. század elejének egyik fontos, és talán nem elégszer citált politikai-társadalmi törekvésére emlékeztet bennünket. Óriási pozitívuma az erős, a fikciót Maud alakján túl szőrmentén használó, és a szentimentalizmust a megfelelő pillanatokban jó érzékkel, finoman adagoló forgatókönyve, nagyszerűen újrateremtett és fényképezett milliője, illetve intenzív alakításai. Carey Mulligan, ha nem is nyer aranyszobrot Maude megformálásáért, szinte biztos lehet egy idei Oscar-jelölésben.

Emiatt nehéz felróni az alkotóknak, hogy az 1912-ben és a következő évben játszódó történet a több évtizedes mozgalomnak csak egy rövid periódusát villantja fel, de közben mélyen hallgat arról, hogy az Egyesült Királyságban 1918 előtt a felnőtt férfiaknak alig 60%-a rendelkezett választójoggal - a tény egymondatos említése tovább árnyalhatta volna a tízes évek korrajzát. A dramaturgia jeleskedik viszont annak bemutatásában, hogy mai szemmel nézve a hihetetlenül megalázó és lehetetlen helyzetben élő nők az igazságosabb jövő érdekében nem egyszerűen tiltakoztak és vonulgattak, hanem politikai tevékenységük következményeként igen durva, egy évszázada még természetesnek számító atrocitások is érték őket.

Sarah Gavron rendezőnő mozija emellett kitűnően ábrázolja a Maud és férje, Sonny (Ben Winshaw) közti korabeli párkapcsolati paradigmát, illetve a nő fokozatosan kibontakozó aktivizmusának házasságára gyakorolt hatásait. Dacára annak, hogy nem elnyomó alkat, Sonny nem képes magát a pater familias uralkodó és gondoskodó szerepéből kiszakítani, ami nemcsak kettejük, hanem George fiuk (Adam Micheal Todd) életének ívét is átrajzolja. Az east endi közösség tagjainak – nőknek és férfiaknak egyaránt – a család sorsának alakulására adott válaszreakciója is beszédes, amiben együttérzésnek vagy segítőkészségnek nyomát sem találni.

Maud és részben Violet alakjának a központba állításával a film ráadásul több, a történetmesélés szempontjából fontos összetevő mellett is elsiklik. Hiába élményszámba menő Helena Bonham Carter alakítása Edithként, ha a karakter félig elnagyoltnak tűnik. Emily Davidsonról alig tudunk meg valamit, miközben személye meghatározó szerephez jut a cselekmény lezárásában. Emmeline Pankhursttől csak eszméi és elképzelései kiáltványszerű ismertetését kapjuk kézhez, emberi oldala rejtve marad előttünk.

Nyilván igaz, hogy a kevesebb néha több, és hogy egy zaklatott időszak pengeéles bemutatása nehéz vállalkozás, az alkotógárda valószínűleg ezért tarthatta prioritásnak a szereplők alakjának kidolgozásánál a befogadhatóság szempontját. Mindezen észrevételek ellenére A szüfrazsett nagy odafigyeléssel és kitűnő empátiával vászonra vitt felkavaró történet, melynek nem egy megállapítása napjainkban is helytálló. Ha nem is filmtörténeti remekmű, de egy ideig emlékezni fogunk rá.

Kövess minket facebookon és twitteren!