- SPOILERMENTES -

A megszállottan rajzoló Daniel Párizs elővárosában, Versailles-ben él családjával. Osztálya legalacsonyabbjaként a Tökmag becenévre hallgató kamaszt ugyanazok foglalkoztatják, mint kortársait: a lányok, a zene, az élet, a világmindenség meg minden. Nincsenek közeli spanjai, de a közösségbe újonnan érkező Théo személyében nem kizárólag új padtársat kap, ám igaz barátra is lel.

Holott első bekkre a két fiú nem is különbözhetne jobban egymástól. Amíg a művészlélek Daniel (Ange Dargent) visszahúzódó, aggodalmaskodó, keveset beszélő, kissé bipoláris jegyeket mutató alkat, addig a találékony és jól fogalmazó Théo (Théophile Baquet) szüntelenül löki a sódert, folyton bütyköl valamit – innen, illetve szinte mindig piszkos kezéről kapta a Gázolaj csúfnevet is –, és a világ dolgaiban tájékozottnak mondható, emiatt mindenről határozott véleménnyel rendelkező figura.

A mások szemében különcöknek tűnő cimbik nemcsak szívesen töltik egymással idejüket, de rövidesen a változás utáni vágy is megfogalmazódik bennük. Ez egy kidobott fűnyírómotorból és némi faanyagból összefabrikált, házikónak álcázott, a sufnituning jegyeit erősen magán viselő "autóban" manifesztálódik, amivel a nyári szünet kitörése után azon nyomban Frankhon útjainak meghódítására indulnak.

Sztorijukat azonban túlzó egyszerűsítéssel szuszakolhatnánk a road movie-k skatulyájába csupán, hiszen azon túl számos egyéb műfaji kontextusba illik: a srácok életkoránál fogva tinimozi, a közöttük kialakuló kapcsolat miatt buddy movie, az úton megélt kalandok okán pedig a felnőtté válás egyik lépcsőfokáról szóló, "így jöttem" típusú alkotás. A megszokott életteréből kilépő két, egymással ellentétes habitusú személyiség miatt ráadásul több párhuzam is tálcán kínálja magát. Michel Gondry pályájának ismeretében az introvertált Daniel és az extrovertált Théo a szerzői-művészi lét egymástól látszólag messze eső és különböző, de egymást örökösen vonzó pólusai. Guruló házikójuk egyszerre a magánszféra meghitt helye, és a távoli élményekhez elvezető meseautó.

A film erénye a két fiatal főszereplő, illetve dilemmáik hiteles ábrázolása, amiről főként a remekbe szabott párbeszédek, a felnőttes komolysággal kifejtett elméletek és elvek gondoskodnak. Utóbbiban természetesen a barátjánál kicsit érettebben viselkedő Gázolaj jár élen, míg Tökmagra inkább a kérdésfeltevés, és a szabad filozofálgatás a jellemző, így barátja lassacskán a mentorává is válik az utazás során. A történetet egy szempontból viszont 2015 valóságából kilógónak érzem: a duóból gyakorlatilag hiányzik a mai tizenévesek kütyü- és alkalmazás-mániája, sőt bármilyen ilyen irányú affinitása – Danielnek még mailcíme sincs, ami jó családi háttérének ismeretében több mint valószínűtlen.

Persze lehet erre az a magyarázat, hogy két régimódi csodabogárról szól a mese, vagy hogy az író-rendező ki akarta küszöbölni az informatikai eszközök elidegenítő hatását; esetleg még az, hogy bár kimondatlanul, de fiatalkori önéletrajzi elemekkel átszőtt művet látunk, ami egy furcsa csavarral napjainkban játszódik. Ettől függetlenül a humor imádni való, aminek bőséges forrása a murisan összevágott montázsok, a régi vágású képi poénok, nem utolsósorban pedig a két központi karakter jellemének tökéletes elegye.

A Tökmag és Gázolaj egy tartózkodó, minimalista hangvételű mozi, melynek hőseit a mindennapok valóságában megélt viszontagságok vezetik el a külső és belső világ feltérképezéséhez, és ezáltal a megismeréséhez. A végeredmény megható és szerethető, azonfelül a maga egyszerűségében sokkal személyesebb és őszintébb, mint bármi, amit korábban láthattunk zseniális alkotójától. Daniel és Théo közös kiruccanásától egy franciásan könnyed vígjátékot vártam, ehelyett a tinédzser lélek mélyebb rétegeit úgyszintén kiválóan bemutató, jó értelemben vett ifjúsági filmet kaptam. És kötelező nemzeti kellékként még Audrey Tautou is feltűnik.

Kövess minket facebookon és twitteren!