Vannak filmalkotások, amelyek elkészülte már azzal létjogosultságot nyer, hogy ráirányítják a világ figyelmét egy problémára, hogy közbeszéd tárgyává tesznek egy helyzetet. A kérdés ilyenkor mindig az, hogy az alkotó megelégszik-e a transzparens jelleggel, vagy visszhang helyet inkább nyomot akar hagyni. A lecke rendezői egyértelműen az utóbbit tűzték ki célul, filmjük felér egy kijózanító pofonnal.

A legszebb (és egyben legszomorúbb) az egészben, hogy Magyarországról nézve még a történetig sem kell eljutnunk, elég ha végignézünk az első néhány jelenet külsőségein. Az osztályterem, az emberek ruházata, az utcakép, a lakásbelsők; akárhova nézünk, minden azt ordítja, hogy ez a keleti blokk egy hatalmas, jól kitapintható massza. És ez még csak a díszlet, amely a benne zajló történettel vegyítve tényleg kitehetne egy táblát a „Kelet-Európa egy szabadon választott kisvárosában” felirattal.

Igen, leszámítva a hatos osztályzatot, A leckének nincs olyan eleme, ami ne játszódhatna akár itt is. De nem ettől lesz hatásos, sőt, egy magyarországi moziból nézve éppen a transzparens jellegét veszíti el, hiszen mindent láttunk már, ismerjük az efféle történeteket a sajtóból, az ismerőseink elbeszélésiből és a politikai propagandából. Nincs itt semmi új, viszont a film túlnő azon, hogy pusztán példabeszéd akarjon lenni, ügyesen vezetve végig szereplőt és nézőt a Kelet-európai néplélek különböző stációin.

Már az első jelenet megdolgoztatja az erkölcsi fokmérőnket, amint az eltűnt uzsonnapénz után nyomozó tanárnőnek (Margita Goseva) szurkolunk, hogy találja meg a tettest, hogy évtizedekre tanítsa meg a nebulóknak a leckét.Majd a tanárnő hazamegy és a fokmérőnk teljesen más irányba kezd kilengeni: a férj nem dolgozik, iszik, a család sufnituning élete a bank kezében van. Beköszön a jól ismert kapitalizmus a kisember ellen szituáció, a főszereplő Nagyezsda eléri azt a pontot, ahonnan tavaly már a Dardenne-testvérek hősnőjének is tovább kellett lépnie. Nézőként persze tudjuk hova álljunk, a hírneves káeurópai önérzet nem is enged mást, csakhogy miközben a bank, a tőke és még néhány cifra szó kavarog a fejünkben, pontosan tudjuk, hogy ez itt nem Belgium, Goseva útja másfajta morális kérdések szegélyezik majd, neki másmilyen döntéseket kell hoznia.

Hoz is, filmhez méltón szélsőségeset, de kis realista szociográfiához méltón tipikusat. És attól jó film A lecke, hogy elhisszük neki. Hogy bár kissé didaktikus, mégis megkapjuk a hideg zuhanyt. Az is nyilvánvaló, hogy egy gyomrostól nem lesz Bulgáriából Belgium, de apró lépésekben haladva is meg lehet tenni nagy távolságokat, csak nem szabad megállni. Beszélni kell a problémákról, hideg fejjel, önérzettel, de propaganda és önámítás nélkül.