- SPOILERMENTES -

A rajzfilm főhőse, a vélhetően egyedülálló, ám biztosan eredménymániás édesanyjával új lakókörnyékre költöző kislány és a szomszéd öregúr, az egykorvolt pilóta között szép lassan barátság szövődik. A szürke hétköznapok hajtásához szokott nebuló nagypapapótléka hóbortos iránymutatásának segítségével megismerkedik a kis herceg színpompás fantáziavilágával, ami észrevétlenül megváltoztatja egész életét.

Rövid időn belül a második feldolgozás kerül a mozikba, ami klasszikus örökzöldet próbál napjaink elvárásainak megfelelően adaptálni. Mindkét, látszólag gyermekded irodalmi alapanyag valójában több generációt szólít meg, egyúttal a közöttük zajló kommunikáció működőképességéről is szól. A "Weird Al" Yankovic és SpongyaBob háza tájáról indult, majd a Kung Fu Panda egyik direktoraként elhíresült Mark Osborne és nemzetközi csapata a Pán stábjához képest jóval sikeresebben teljesítette az aktualizálás jelentette kihívást. Ennek oka javarészt abban keresendő, hogy különbözőképpen nyúltak a választott matériához, hiszen nemcsak a vásznakon láthattuk már számtalanszor annak igazolását, hogy néhány finom gesztus jóval többet érhet a hatásosnak szánt, ám végül hatásvadásznak bizonyuló csinnadrattánál.

A film elsődleges érdeme, hogy nem csupán Antoine de Saint-Exupéry művének mondanivalójához, hanem annak visszafogott hangneméhez is hű marad, miközben kifejezetten naprakész, és korunk apraja-nagyja számára érthető. Olyan, mára talán elcsépeltnek tűnő érzelmeket mutat be őszintén és giccsmentesen, mint a félelem és a szeretet. Nem kell nagy dolgokra gondolni, mint a háborútól vagy természeti katasztrófától való rettegés, esetleg valamilyen szélsőséges fóbia bármitől: a manapság szinte népbetegségnek számító szorongás olyan jelentéktelennek látszó kérdésekkel őrli fel a lelket, mint "vajon mi lesz, ha kirúgnak és nem kapok munkát?" vagy "hogyan tudom biztosítani a leginkább az utódom jövőjét?" Ockham óta tudjuk, hogy a legegyszerűbb megoldások a legnagyszerűbbek, így aztán ne számítsunk másra válaszként, mint a gyermeki képzelet szeretet- és örömteljes, teremtő erejére.

A regényt kizárólag a központi szálra koncentrálva még narrációval együtt is lehetetlen lenne úgy dramatizálni, hogy ne vesszenek el a szöveg egyes fontosnak tartott részei, ezért nagyszerű ötlet a sztori a sztoriban módszer alkalmazása a megfilmesítésnél. A kétféle technika és ábrázolásmód, vagyis a CGI és a stoptrükk váltogatásának köszönhetően a legkisebbeknek sem okoz nehézséget az események követése és elkülönítése egymástól, ráadásul az alkotók igen dicséretesen a szerző eredeti illusztrációit használták a modernizálás során. A két stílus emellett tökéletesen ellenpontozza egymást, megadják a történet ritmusát, kiemelnek és hangsúlyoznak ott, ahol szükséges. Könnyen belátható (-hallható?), hogy egy animációs produkció esetén nem kevés felelősség hárul a figurák hangját adó színészekre. E téren a magyar változat munkatársai egyáltalán nem vallanak szégyent, különösen Csuja Imre végzett tiszteletre méltó munkát, a tőle általában megszokott szerepkörtől eltérő karakter miatt hatalmas piros pont jár a szinkronrendezőnek, honfitársunk simán Jeff Bridges-zével egyenértékű teljesítményt nyújt.

Számomra az év egyik meglepetésmozija A kis herceg, méghozzá az egyszerre szép és okos fajtából. Kézenfekvő parafrázissal élve aki nem csak a szemével, ámde nyitott szívvel nézi a megelevenedő mesét, hasonlóan felemelő élményben lehet része.

Kövess minket facebookon és twitteren!