A folytatásgyártó gépezet, „csináljunk moziból sorozatot” alosztálya ezúttal Steven Spielberg Különvéleményét és Neil Burger Csúcshatását ültette át a tévék képernyőire, hogy mostantól hetente lehessen gyilkosságokat megakadályozni vagy éppen csodabogyókat szedni...

Minority Report

Bár a 2002-es filmfeldolgozás biztos nem tartozik a legtöbbet emlegetett Spielberg mozik közé (az alapjául szolgáló Philip K. Dick írást most hagyjuk, ahhoz a sorozatnak már nem sok köze van), a többség azért egy abszolút szórakoztató, többször nézhető sci-fiként emlékszik a Különvéleményre. A kis képernyőre szabott folytatás 10 évvel a film fináléja után játszódik, a világ ismét a régi kerékvágásban halad tovább, azaz újra vannak gyilkosságok. A médium testvérek azonban még mindig élnek, igaz, jól elrejtve a világ szeme elől, ahol továbbra is látják a jövőt. Az egyikük nem tud belenyugodni ebbe, mindenáron meg akar akadályozni legalább egy gyilkosságot, és az egyik akciója során lelepleződik egy fiatal nyomozónő előtt.

13 év sok idő, ezt az alkotók is tudták, így egy gyorstalpalóval mindenkiben tudatosítják a történet eddigi legfontosabb állomásait, a sorozat első része mégsem Spielberg mozijára emlékeztetett, inkább a két éve szintén a Foxon indult (és rögtön elkaszált) Almost Human világa ugrott be. Ez nem is baj, hiszen a lehetőségeihez mérten pofás kis sorozat volt az, de míg ott működött a zsaru egy nem hétköznapi társsal felállás egy különös világban, itt nagyon nem akar összeállni a kettős. A médium fiút alakító Stark Sands próbálkozott ugyan, de cseppet sem volt karizmatikus, a nyomozónőt játszó Meagan Good pedig még annyira sem tudta különlegessé tenni a karaktert, hogy akár egy jelenet erejéig is kitört volna a puszta eye candy szerepkörből. Persze az összekovácsolódáshoz idő kell, de ha hozzáveszem, hogy ezek mellé betettek még egy geek ázsiaiban és egy bunkó szépfiúban megtestesülő klisét, már nem vagyok benne biztos, hogy ki akarom várni.

De hát egy krimiben úgyis a bűnügy a lényeg, ami sajnos ugyancsak nem hozta el a megváltást. Pedig nagyon akarták tálalni, nagyon akarták a nagy rádöbbenést, de minek, mikor már a film felénél mindenki tudja a megoldást. Poénnak ugyan jó, tényleg ilyen lehet a krimi egy gyilkosságmegelőző médiumokkal felszerelt világban, csak sajnos ebből már az is sejthető, hogy mi lesz itt később, ha az első részben csak ennyire futotta.

Limitless

2011 viszont nem volt régen, talán a szuperdrogtól kitágult tudatú Bradley Cooper vesszőfutására élénkebben él a köztudatban, a tévés folytatáshoz pedig nem csak Cooper, hanem az eredeti film rendezője is visszatért. Ezek után mi baj lehet? Olyan nagy nincs is, a kezdő epizód szépen felvezeti az új lúzert (Jake McDorman), aki a pirulát bekapva egy bűnügy közepébe csöppen, természetesen egy olyan rendőrnő (Jennifer Carpenter) közelébe, aki személyesen is érintett a turbódrog készítőinek kézre kerítésében.

Lehetett volna ebből egy jó kis high concept, maximum 10 részes évadban elmesélt történetet gyártani, megtartva a film stílusát. Ez utóbbi egyébként hellyel-közzel sikerült is, a képernyőn is működik a film jellegzetes látványvilága, viszont a high conceptből csak egy átívelő szál maradt a minden részben új eset felállás mellett. Persze lehet ebből is kihozni valami jót, de az első rész alapján ezt még nem merném kijelenteni. Az alaptörténet beindítása és a családi problémák körüli mizéria (a második, a bűnügybe taszító pirula azért kell, hogy megoldást találjon apja betegségére) mellett nem volt elég idő arra, hogy a krimi-szál dominálja ezt a 42 percet. Így viszont nem tudom hogy milyen lesz, amikor ez uralja majd az egész játékidőt. Remélem sosem tudjuk meg, mert több teret kap a magánélet és az átívelő szál, máskülönben félő, hogy nagyon hamar kifullad ez a gimmick. Meglátjuk, annyi azonban biztos, hogy a Minority Reportnál okosabban összerakott epizód volt, ami azonban puszta szórakoztatás mellett némi kételyt is adott.