aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: küldetés teljesítve Takács Máté
2015. augusztus 10. 19:20:00

Kategória: film 5 komment

A Mission: Impossible: Titkos nemzettel a széria végre Magyarországon is visszatért: az előző két részt messze felülmúlva nyitott az újabb, véget vetve a Minyonok négy héten át tartó uralmának.

rogue_nation.jpg

> új filmek
Az elmúlt hétvégén felelevenítettük a 2000-év egyik kiugró sikerét, a Mission: Impossible 2.-t; ez a folytatás és az első rész közösen több mint 780 ezer eladott jegyért felelősek, szóval a Mission: Impossible III. nyögvenyelős 122 ezer látogatója alaposan kimerítette a csalódás fogalmát. A régi formát a Fantom protokoll sem hozta éppenséggel, de a lassú indulást (30.444) a karácsonyi buzgalom végül kielégítő magasságba (147.470) dobta, már az eggyel korábbihoz képest. Most a Mission: Impossible: Titkos nemzet egy olyan felélénkült piacra száguldott be 65 mozitermet igénybe véve, ahol zabáljuk, de legalábbis jó ízzel fogyasztjuk a folytatásokat, akár a régmúlt folytatásait is, no meg persze nyár is van, és már csaknem egy hónapja egy rajzfilmet volt kénytelen nézni a nagyérdemű. Így fordult elő, hogy Tom Cruise széles körben publikált módon Rékasi Károly-mentesen 54.188 főt toborzott magának elsőre, ami messze jobb a 2006-os és 2011-es változatnál, ám persze csak töredéke a 100 ezer néző fölött berobbanó első kettő eredményének. A tendencia viszont jó, a megújuló érdeklődés biztató, a UIP szekere pedig tovább hasít de vajon elég lesz-e most ez a kezdés a 200 ezres mérföldkőhöz, amire már 15 éve vár a franchise?

film első hétvége
bevétele (cs-v)
összbevétel forgalmazó premier
 Mission: Impossible
31.8 M Ft 91.5 M Ft UIP   1996.09.12.
 Mission: Impossible 2.
62.4 M Ft 238.8 M Ft UIP   2000.07.06.
 Mission: Impossible III.
32.8 M Ft 114.4 M Ft UIP   2006.05.04.
 Mission: Impossible: Fantom protokoll
38.7 M Ft 181.8 M Ft UIP   2011.12.15.
 Mission: Impossible: Titkos nemzet
77.4 M Ft
n.a. UIP 
 2015.08.06.

Mission: Impossible-filmek a magyar mozikban

Az ADS prezentálta a legújabb francia vígjátékot Divat a szerelem! címmel. Bizonyos körökben divat lehet e nemzet produktumainak rendszeres fogyasztása, s ők idén kitesznek magukért, noha jelen, 14 moziban futó darab túl nagy zavart nem keltett a maga 1302 látogatójával, ami 1.8 millió forintos bevételt eredményezett.

> korábbi filmek
A Minyonok most már csak második, és ötödik hétvégi 22.186 nézője sem kirívó a nagyobb animációs sikerek jegyzékében (a kevesebb mint feleannyival elrajtoló Jégkorszak 4: Vándorló kontinens is pontosan ennyi embert ültetett maga elé ezen a ponton), ugyanakkor eddigi 618.895 látogatójára nincsenek szavak. Már csak négy animációs film előzi meg a rendszerváltozást követő időszakból: a Jégkorszak 3: A dinók hajnala (657.307), a Harmadik Shrek (740.526), a Shrek 2. (771.221) és Az oroszlánkirály (775.176). Nem elhanyagolható fejlemény továbbá, hogy a második film lett a hazai box office-történelemben, amely átlépte a 800 millió forintos határt.

> végszó & ami jön
A Titkos nemzet a top 10 nézőinek 40%-át birtokolta, ami nem rossz arány blockbusterekkel teli időkben, s még kevésbé rossz ettől a franchise-tól, aminek nálunk már leáldozni látszott. Ezen a héten a film itt még biztosabban védheti ki a Fantasztikus Négyes támadását, mint odaát, hiszen ezek a figurák már előző alkalommal is hidegen hagyták a magyarokat. 30 ezer néző látszik a csúcsnak jelenleg. Az ajándék nálunk is olyan sötét lónak tűnik, mint hazájában, de az Önkívület példájából okulva simán lehet jó alternatíva akár 15 ezer nézőnek is.

A magyar box office-jelentés elkészültét biztosította: a UIP-Duna Film.

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 ú  Mission: Impossible: Titkos nemzet
77.4m - 77.4m 54.188
2 1  Minyonok
29.3m -39.7% 822.7m 618.895
3 2  Pixel
17.1m -46.8% 63.4m 47.247
4 4  Ted 2.
14.0m -43.6% 193.1m 150.886
5 3  A Hangya
13.4m -53.0% 132.8m 92.465
6 5  Önkívület
10.8m -49.9% 81.6m 58.984
7 6  Agymanók 8.2m -31.8% 291.5m 219.506
8 8  A kém
5.8m -35.3% 342.0m 250.467
9 7  Münó, a holdbéli manó
5.7m -39.0% 19.3m 14.857
10 9  Jurassic World
5.1m -36.5% 690.4m 469.568

Címkék

box office tom cruise action sequel mission impossible minions eurocinema spy movie uip duna film box office hazai ads service french cinema

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr407696950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Péter Miskolczi 2015.08.10. 21:02:45

Nem a széria ellen beszélek, mert nagyon bírom, szerintem a második részen kívül mind teljesen minőségi akció filmek, viszont szerintem ennek az az oka, hogy rohadtul nincs más értékelhető nyári blockbuster mostanság. :D De úgy egész nyáron.

Péter Miskolczi 2015.08.10. 23:14:55

Az jó régen volt már igen. :)

E900 2015.08.11. 22:33:57

KIngsman is az volt:)
De nagyon jó volt ez is ma néztem meg :)

tumi 2015.08.12. 01:03:31

Kingsman. Tényleg :)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása