aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: minyonok előtted Takács Máté
2015. július 20. 16:07:00

Kategória: film 1 komment

A kánikula most már ott tart, hogy a mozik inkább tűnnek csábító programnak, mint a szabad ég vagy bármi, ami légkondimentes. A mozgalmas mezőnyben a Minyonok rekorddöntő premierjét nagyobb visszaesés követte, de még mindig a legmagasabb szinten pörög az animációs film. A Ted 2.-nek így csak a második hely jutott, ám erősebb nyitánnyal, mint az első részé.

> új filmek
Három éve augusztusban a Ted már nagy amerikai kasszasikerként ért el Magyarországra, s bár az első hétvégén (41.964 néző) nálunk még csak halványan körvonalazódott, hogy lehet belőle valami ütősebb box office-sztori, végül csak-csak behúzta a 200.000 eladott jegyet. És mivel a sikervígjátékok folytatásai rendszerint hasonló, vagy nagyobb sikert aratnak, várható volt, hogy a Ted 2.-nek is nagy arányban szavazunk bizalmat. 47.149 fő gyűlt össze a 63 mozivászon előtt, ami tehát valamivel jobb start, mint a legutóbbi. A címszereplő közkedveltsége mellett javára vált a UIP bemutatójának, hogy egyedüli premierként rohanta le a plázákat, s hogy valamirevaló vígjáték már másfél hónapja nem koptatta a vetítőgépeket. Ezeken túl az elviselhetetlenségbe hajló hőmérséklet is most már kevésbé a strandok, semmint a hűvös helyek felé tereli a népet, szóval mondhatjuk, hogy minden körülmény kedvezett Seth MacFarlane-nek ahhoz, hogy Magyarországról a nemzetközi trendekkel ellentétes eredményekről értesülhessen. A 61 millió forintot rejtő rajt az első rész pályafutását figyelembe véve jogosan nyújthatná be kérvényét a 200 ezer nézős ligába, s mivel a nyári szünet még sokáig tombol, a kilátások rózsásak ezt illetően.

> korábbi filmek
A szédületes bemutatkozás után szédületes hétköznapi számokkal folytatódott a Minyonok menetelése: a UIP gondozta animációs film hétfőn-kedden-szerdán átlagosan 32 ezer látogatót fogadott minden nap, amit egy 99.375 újabb mozinézőt tartogató hétvége követett. Ezzel a spinoff 404.799 nézőhöz ért, amivel az esztendő második legnézettebbje jelenleg a Jurassic World mögött, s a harmadik 400 ezres találat tavaly összesen volt egy ilyen, idén pedig még legalább egy várható, ha nem kettő. A Minyonok 53%-os zuhanása azért érzékelteti, hogy itt a várakozás igencsak felfokozott volt, tehát nincs szó egy Jégkorszak-szerű, hosszúra nyújtható gyűjtögetésről, ám 700 ezer nézőig könnyen eljuthat.

Bronzérmes a Terminator: Genisys, ám a UIP sci-fije ezúttal is embereset esett vissza, legalábbis a 49% sok a többi helyezettéhez képest. A 14.072 harmadik hétvégi nézőszámmal 125 ezer fölé ért a mutató, s olybá tűnik, 150-160 ezer közötti finissel a legkevésbé nézett T-film lesz belőle. A negyedik helyen a Jurassic World áll 11.849 látogatóval. A dinós kalandfilm nézettsége se kutya (441.003), ám most bevételi mérföldkő miatt emelkedik ki: 647 millió forintjával már ott van az all-time top 10-ben.

Az Agymanók egyre erősíti esélyeit a 200 ezres határra, sőt elméletileg meg is lesz az áhított nézettségi szint a Forum terjesztésének. 50 ezer látogató fölé érkezett a Bazi nagy francia lagzik, ami bő másfél hónappal premierjét követően is ott van a top 10-ben, ráadásul most éppen pozitív irányú változással.

> végszó & ami jön
Több mint 200 ezren váltottak jegyet a top 10 filmjeire, s ebből 83% a UIP-Duna Film forgalmazta filmekre: a forgalmazó birtokolja a lista első négy helyét, amire talán még nem is volt példa fennállásuk óta. Ez egy ilyen nyár, csupa mulatozás. Legközelebb A Hangya mérkőzik meg, második helyes reményekkel, melyek a Marvel-márka itteni erőssége alapján már nem szólhatnak 30 ezer néző alá, de a kedvező szint 40 ezerhez közelítő. Az Önkívület című thriller ezalatt 10 ezer magyart pécézhet ki magának.

A magyar box office-jelentés elkészültét biztosította: a UIP-Duna Film.

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 1  Minyonok
134.4m -52.7% 543.0m 404.799
2 ú  Ted 2.
61.0m - 61.0m 47.149
3 2  Terminator: Genisys
21.5m -49.4% 187.3m 125.745
4 3  Jurassic World
18.1m -26.1% 647.1m 441.003
5 4  Agymanók 16.2m -24.8% 228.9m 172.356
6 6  A kém
12.3m -20.8% 302.1m 222.150
7 5  Magic Mike XXL
11.4m -40.4% 77.4m 59.770
8 9  Bazi nagy francia lagzik
5.0m +10.8% 71.4m 50.137
9 10  Saul fia
2.8m -21.6% 82.6m 69.786
10 8  Amy - Az Amy Winehouse-sztori
2.7m -42.5% 10.0m 7.562

Címkék

box office comedy terminator sequel minions seth macfarlane uip duna film box office hazai jurassic world

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr567641896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

solfilo 2015.07.20. 23:12:54

"...ám 700 ezer nézőig könnyen eljuthat." - WOW, nem gondoltam volna!

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása