Szevasztok!

Kerek tíz évvel ezelőtt egy feltehetően kánikulai reggelen, jelenlegi lakhelyemtől kb. 60 kilométerre arra ébredtem, hogy nekem blogot kell indítanom.

Egy blog indítása ugyan szinte kizárólag személyes okokra vezethető vissza, de jelen blog esetében nem a filmek, illetve nem a filmek véleményezésének csillapíthatatlan vágya adta a kezdő lökést, hanem egy nő. Egy nő, akivel meglehetősen zajos kapcsolatban álltam, és muszáj volt a felgyülemlett érzéseimet kiírnom magamból: a XXI. század embere pedig nem verset ír, nem is kézzel írott naplót, még csak nem is egy .txt fájlt tölt meg a szenvelgéseivel, hanem blogot indít. Mielőtt azonban hanyatt-homlok elkezdenétek az archívumban kutakodni, jelzem, hogy a személyes dolgok nagyját jó ideje kiirtottam. Hogy miért? Mert a nő azóta kihajózott az életemből, a blog viszont megmaradt, hisz szép lassan elhatalmasodott rajta énem uralkodó része: a filmszeretet, és a... hogy is írtam? ...a filmek véleményezésének csillapíthatatlan vágya, az.

És most itt vagyunk, tíz évvel később: a blog még megvan, olvasótábora is, szerkesztői is lelkesek, sokak szemében kútfő, mások szemében szitokfal vagyunk, mindenesetre ott vagyunk a hazai kulturális életben, rávághatnám, hogy "fontosak vagyunk, és vannak bőrkötésű könyveink is", de lehet, hogy ezt képmutatásnak tartanátok, vagy csak a poént nem értenétek (nekem is meg kellett újra néznem az Anchromant, hogy rájöjjek arra, mennyire zseniális). Máté a statisztikák embere, úgyhogy ő készíthetne összeállítást arról, hogy hány millió látogatónk volt, hány száz (ezer?) kritikát jelentettünk meg, hány premier előtti vetítésre sorsoltunk jegyeket, hány ajándéktárgyat osztottunk szét, hány hétvége bevételéről írtunk jelentést, és így tovább.

Jó darabig egyedül eveztem, aztán - jaj, nem is tudom, mikor - Máté beült mellém a hajóba, és azóta talán egyetlen alkalmat kivéve minden héten töretlenül szállítja a Box Office-elemzéseket, ezen kívül foglalkozik szinkronnal, hírezéssel, és ha nagyon nekidurálja magát, kritikákat is ír, méghozzá nem is akármilyeneket! Idővel mások is behuppantak mellénk, sokuk azóta partra úszott, mások téli álomba merültek, viszont egyvalaki töretlenül itt van velünk: Barna fesztiválokról, független filmekről szállítja az infót, osztja az észt, és még a hírezésben is ott van, még ha - saját bevallása szerint - sokszor azt se tudja, miről ír éppen. Mert őt hidegen hagyja a nagy hollywoodi játék. És így is van ez rendjén. Harmadik állandó tagunk Géza, aki most épp nyaralgat, ezért lehet ritkábban hallani a hangját, de hamarosan újra jelentkezik, hogy többszörös csavart utalásaival még engem is összezavarjon, aki amúgy nem csak fagyiban és tésztában szereti a csavartat. És persze vannak időleges szerkesztőink is, András, Zoltán, Gellért, Viktor és Erzsébet, akiknek sokat köszönhetünk, hát köszönünk is.

Hogy mit hoz a jövő? Én magam sajnos nem tudhatom, mert jelen bejegyzés keretében végleg leteszem a billentyűzetet. Fáj a dolog, elhihetitek, de az van, hogy február óta viszem az IGN.hu filmrovatát, és hamar rá kellett döbbennem, hogy egyszerre két hasonszőrű dologra képtelen vagyok odafigyelni úgy, hogy az eredménnyel elégedett legyek, ezért döntenem kellett. Sophie választása volt, nem kétséges, hisz az egyik oldalon a jövőm, a másikon a múltam állt, és mindkettő nagyon fontos, végül úgy döntöttem, hogy a gyermekem elég nagy már ahhoz, hogy eltartsa magát, ezért most elengedem a kezét. 

A főszerkesztői teendőket Máté veszi át, aki minden bizonnyal tartani foglya fogja (úristen, itt már nagyon felhős volt a tekintetem) a színvonalat, remélhetőleg a tempót is. Én magam nem tűnök el végleg (van még egy nagy feladatom, amit remélhetőleg augusztusban teljesítek), maradok hűséges olvasója, követője az AE-nek, hisz továbbra is ez a kedvenc blogom.

Nektek pedig köszönök mindent!

Üdv: Zalaba Ferenc