A louisianai mocsárvidéken él egy hiedelem, miszerint ha valaki háromnál többször mondja ki karrierje során, hogy "visszatérek!", az még a sírból is ki fog kelni, hogy újból és újból eleget tegyen ígéretének. Márpedig Arnold Schwarzenegger már a '80-as évek végén teljesítette a kritériumot, és ha csakugyan érvényt szerez magának a mágia, akkor a Terminátor 10. részében a sminkesek és komputeranimátorok munkája az élő szövet látszatának megteremtésére is kiterjedhet majd. Mert amit most kitalált ez a széria, azzal simán el lehet húzni a végtelenségig is.
Retcon, azaz retroactive continuity, azaz visszaható folytonosság. Ezt a végső stádiumos módszert alkalmazták a készítők, hogy A gépek lázadásával és a Megváltással kétszeresen is kifulladt sorozatba új életet leheljenek. Vagyis a történet eleje játszódik le ismét a Genisysben, ám máshogy esnek a dolgok, mint arra bárki is emlékezhet: hiába teszi tiszteletét újfent a targoncakezelő, a nadrágjától megfosztott hajléktalan és a punktrió, ez a filmnosztalgiázás évében minden eddiginél nosztalgikusabb néhány perc egy pillanat alatt átcsap valamibe, amire én ugyanúgy pislogtam, mint az a Kyle Reese (Jai Courtney), aki már a harcedzett Sarah Connorral (Emilia Clarke) találja szemben magát, holott neki egy mit sem sejtő, törékeny nőt kellene védelme alá venni.
Ehelyett Sarah mintha csak most jött volna ki egy moziból, ahol a Terminátor - A halálosztó / Terminátor 2: Az ítélet napja double feature-t vetítették. Tud mindent, Reese meg semmit. Valahol szórakoztató ez a fordított felállás, és van még pár ilyen elem ebben a kifordulásig csavart sztoriban, de pont ez a vég nélküli csavargatás az, amitől a Genisys meg is hasonlik. Most nem akarok azzal jönni, hogy ez már nem is igazi Terminátor-film, mert hát terminátorok azok vannak benne, de olyan az egész, mint maga az öntudatra ébredő Skynet: a bemutató napja egyben az ítélet napja lesz, hiszen innentől bármelyik, akár befejezett franchise új alapokra kerülhet.
De most maradjunk a tárgynál: a Genisysben a cél az lesz, hogy a Skynetet születése előtt megsemmisítsék. Igen, ehhez hasonlót már mintha megtettek volna egyszer-kétszer, ám itt most az eddigiektől eltérő módon jelenik meg a virtuális főellen, és a 2015-ben, azon belül is a fél életét mobil- és számítógépes alkalmazások segedelmével élő embernek, vagy épp ezen állapot bírálóinak még figyelemfelkeltő is lehet ez az új forma. Ennyi közvetett izgalom szorult a filmbe, ami felett úgy összességében nehéz pár óra elmúltával napirendre térni, de szerintem ez még csak nem is napok kérdése lesz. Talán csak a következő rész –már ha valóban elkészül– fog kellő magabiztosságot sugározni ahhoz, hogy könnyen eldönthessük, mennyire is szánták önmaga paródiájának ezt a filmet. Gyakran nem lehet másként érezni, két jelenettel később meg mintha nem is viccelődtek volna teljesen alkalmatlan zenei betétekkel és beszólásokkal az imént.
Csodák csodájára, Arnold Schwarzenegger viszont jól jön ki belőle: Emilia és Jai oldalán cammogva ő hoz színészi kvalitást a jelenetekbe, fesztelenül lehetett öreg ehhez a szarhoz, és ő tölti be a mindentudó kisokos szerepét is, ami nagy-nagy távolságra van az első rész párszavas gyilkológépétől. Ezzel együtt most először egyértelműen epizódszereplője a történéseknek csupán, akkor jön, amikor segíteni kell a fiatalságnak, és akkor megy, amikor rájuk kell koncentrálnia a nézőnek.
Legyen ez így a továbbiakban is, ha feltétlenül bolygatni kell még, annak felismeretlenségében, hogy ebben a sztoriban két filmnyi puskapor nyugodott. És intézzük el egy vállrándítással azt is, ha a "ki tudja, mit hoz a jövő" zárszóból ismét egy Skynet-ébredést facsarnak ki a leleményes ötletelők. Van ebben valami fanyar reflexió a jelen esetben a magyar változat által csúnyán elsikkasztott "Nincs végzet, csak ha bevégzed"-mottóra, miszerint hiába érik el céljukat (majdnem) minden rész végén az emberek, a gépek lázadása elkerülhetetlen. Elő lehet adni ezt sokszor, sokféleképpen, de közben érdemes megszívlelni a magyar filozófus, Hevesi Tamás sorait: ezt egy életen át kell játszani, amíg feszül a húr. Most alaposan túlfeszült. Mert ez már, a Genisys, tényleg a vég kezdete.
Kövess minket facebookon és twitteren!