aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: terminator - genisys (2015) Takács Máté
2015. július 01. 18:49:00

Kategória: film 72 komment

A louisianai mocsárvidéken él egy hiedelem, miszerint ha valaki háromnál többször mondja ki karrierje során, hogy "visszatérek!", az még a sírból is ki fog kelni, hogy újból és újból eleget tegyen ígéretének. Márpedig Arnold Schwarzenegger már a '80-as évek végén teljesítette a kritériumot, és ha csakugyan érvényt szerez magának a mágia, akkor a Terminátor 10. részében a sminkesek és komputeranimátorok munkája az élő szövet látszatának megteremtésére is kiterjedhet majd. Mert amit most kitalált ez a széria, azzal simán el lehet húzni a végtelenségig is.

terminator_genisys_arnie.jpg

Retcon, azaz retroactive continuity, azaz visszaható folytonosság. Ezt a végső stádiumos módszert alkalmazták a készítők, hogy A gépek lázadásával és a Megváltással kétszeresen is kifulladt sorozatba új életet leheljenek. Vagyis a történet eleje játszódik le ismét a Genisysben, ám máshogy esnek a dolgok, mint arra bárki is emlékezhet: hiába teszi tiszteletét újfent a targoncakezelő, a nadrágjától megfosztott hajléktalan és a punktrió, ez a filmnosztalgiázás évében minden eddiginél nosztalgikusabb néhány perc egy pillanat alatt átcsap valamibe, amire én ugyanúgy pislogtam, mint az a Kyle Reese (Jai Courtney), aki már a harcedzett Sarah Connorral (Emilia Clarke) találja szemben magát, holott neki egy mit sem sejtő, törékeny nőt kellene védelme alá venni.

Ehelyett Sarah mintha csak most jött volna ki egy moziból, ahol a Terminátor - A halálosztó / Terminátor 2: Az ítélet napja double feature-t vetítették. Tud mindent, Reese meg semmit. Valahol szórakoztató ez a fordított felállás, és van még pár ilyen elem ebben a kifordulásig csavart sztoriban, de pont ez a vég nélküli csavargatás az, amitől a Genisys meg is hasonlik. Most nem akarok azzal jönni, hogy ez már nem is igazi Terminátor-film, mert hát terminátorok azok vannak benne, de olyan az egész, mint maga az öntudatra ébredő Skynet: a bemutató napja egyben az ítélet napja lesz, hiszen innentől bármelyik, akár befejezett franchise új alapokra kerülhet.

De most maradjunk a tárgynál: a Genisysben a cél az lesz, hogy a Skynetet születése előtt megsemmisítsék. Igen, ehhez hasonlót már mintha megtettek volna egyszer-kétszer, ám itt most az eddigiektől eltérő módon jelenik meg a virtuális főellen, és a 2015-ben, azon belül is a fél életét mobil- és számítógépes alkalmazások segedelmével élő embernek, vagy épp ezen állapot bírálóinak még figyelemfelkeltő is lehet ez az új forma. Ennyi közvetett izgalom szorult a filmbe, ami felett úgy összességében nehéz pár óra elmúltával napirendre térni, de szerintem ez még csak nem is napok kérdése lesz. Talán csak a következő rész –már ha valóban elkészül– fog kellő magabiztosságot sugározni ahhoz, hogy könnyen eldönthessük, mennyire is szánták önmaga paródiájának ezt a filmet. Gyakran nem lehet másként érezni, két jelenettel később meg mintha nem is viccelődtek volna teljesen alkalmatlan zenei betétekkel és beszólásokkal az imént.

Csodák csodájára, Arnold Schwarzenegger viszont jól jön ki belőle: Emilia és Jai oldalán cammogva ő hoz színészi kvalitást a jelenetekbe, fesztelenül lehetett öreg ehhez a szarhoz, és ő tölti be a mindentudó kisokos szerepét is, ami nagy-nagy távolságra van az első rész párszavas gyilkológépétől. Ezzel együtt most először egyértelműen epizódszereplője a történéseknek csupán, akkor jön, amikor segíteni kell a fiatalságnak, és akkor megy, amikor rájuk kell koncentrálnia a nézőnek.

Legyen ez így a továbbiakban is, ha feltétlenül bolygatni kell még, annak felismeretlenségében, hogy ebben a sztoriban két filmnyi puskapor nyugodott. És intézzük el egy vállrándítással azt is, ha a "ki tudja, mit hoz a jövő" zárszóból ismét egy Skynet-ébredést facsarnak ki a leleményes ötletelők. Van ebben valami fanyar reflexió a jelen esetben a magyar változat által csúnyán elsikkasztott "Nincs végzet, csak ha bevégzed"-mottóra, miszerint hiába érik el céljukat (majdnem) minden rész végén az emberek, a gépek lázadása elkerülhetetlen. Elő lehet adni ezt sokszor, sokféleképpen, de közben érdemes megszívlelni a magyar filozófus, Hevesi Tamás sorait: ezt egy életen át kell játszani, amíg feszül a húr. Most alaposan túlfeszült. Mert ez már, a Genisys, tényleg a vég kezdete.

Kövess minket facebookon és twitteren!

terminator_genisys_hun_poszter.jpg

Címkék

kritika ** sci fi terminator action paramount arnold schwarzenegger sequel jason clarke emilia clarke uip duna film jai courtney terminator5

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr457588912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andrews 2015.07.01. 19:15:37

A 3-4. 'résznél' is rosszabb?

2015.07.01. 19:18:27

@Andrews:

egyik sem volt rossz, mindkettő erős közepes szórakoztató sci-fi akciófilm volt.
szórakoztatóbbak és semmivel sem butábbak, mint a mad max fury road:)

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2015.07.01. 19:39:31

Erre számítottam.:( Nem baj, azért Arnie miatt mindenképpen megnézem.

Atkakukac1989 2015.07.01. 19:58:28

@desmondwallace: Vicces, hogy ezt írod, mert számomra is ez az egyetlen (de igen nagy) húzóerő, hogy ő benne van. Értem, hogy öreg már stb. de mai napig annyira jól áll neki ez a karakter, hogy csak ő elég ahhoz, hogy jegyet váltsak. Amúgy, ha nem lenne benne, lehet meg sem nézném, max. évekkel később egy délután itthon.

Kimike18 2015.07.01. 20:08:02

Innen is látszik, hogy Cameron csak tiszteletből mondta amit...le se szarja ő már mi van a Terminatorral.

Andrews 2015.07.01. 20:13:42

A Mad Max Fury(osa) Road idén eddig a legjobb film számomra szóval nem buta az főleg, hogy van mondanivaló is mögötte. :)

Sokan nem vágták a film időutazós részét. Sok lyuk volt benne :D Szó szerint is meg átvitt értelemben. :D Nektek se jött be akkor?

kóbormajom 2015.07.01. 20:46:25

Ó-ó. El merjek-e megnézni ezek után, vagy inkább a JuraWorld-öt újrázzam, hmm...

vargatom 2015.07.01. 20:55:58

@WiteNoir: Egyrészt az új Mad Maxet nem azért szeretjük, mert intelligens meg filozofikus, hanem mert a filmkészítést mint mesterséget műveli elképesztően magas szinten (főleg a rendezést).

Másrészt meg szerintem azért nem lehet butának nevezni egy olyan filmet, ami pár snittben úgy tud valamit megmutatni szavak nélkül, hogy utána percekig lehet sorolni, hogy mi mindent mondott róla. Immortan Joe komplett birodalmát le lehetne írni, pedig alig néhány mondat hangzik el róla, például.

Laslo_ 2015.07.01. 21:03:36

Reméltem, hogy sokatmondóbb kritika érkezik erről, amelyik kitér a többi főszereplőre illetve arra, hogy a film mennyire akar az első (két?) részből megélni. Olyan értékelések jönnek a filmről, hogy szerintem a Die Hard 5-höz hasonlóan ezt se fogom soha megnézni. Jó, mondjuk Jai Courtney kasztingolása alapján gondoltam, hogy ez lesz.

kalbász 2015.07.01. 22:26:03

@WiteNoir: Retek unalmasak voltak, a mad max meg nem.

kalbász 2015.07.01. 22:26:40

@Atkakukac1989: Én inkább megnézem megint a 2.-t, beszarás milyen jó még mindig minden jelenete.

Atkakukac1989 2015.07.01. 22:43:36

@kalbász: Igen, de igazságtalanság a 2-höz hasonlítani, mert az egy olyan korban készült, egy fiatal Schwarzival egy ereje tejében lévő rendezővel. Ez meg egy CGI-jal butított korban egy öreg Schwarzival egy kis kaliberű rendezővel, érdektelen mellékszereplőkkel. Tehát nem nagyon összehasonlítható a kettő. Ezért is nem jó, ha X éves franchiseokat újra feltámasztanak. Ritkán sül el jól (ld. Planet of the Apes).

2015.07.01. 22:51:09

@vargatom:

ezt sajnos helyre kell tenni.
nem, azért nem szeretünk valamit. a gravitáció technikailag mesteri, ennek ellenére képi világa mégsem túl érdekes, a film meg borzasztóan gyenge, hiába végeztek, ismétlem, lélegzetelállító munkát technikailag.
vagy említhetném a wall street farkasát, relatíve gyengén (itt-ott jól) megírt elnyújtott prolishow, akármilyen kiválóan rendezte is scorsese

ugyanígy teljesen érdektelen a szeret-nem szeret szempontjából miller valóban kiemelkedő rendezői kompetenciája, attól még a film egy gagyi apokaliptikus világot épített fel, elképesztően ronda figurákkal, teljesen a korszellemhez alkalmazkodó undormány elemekkel és túlpörgetett, számomra rém unalmas akciókkal.
a gyomrom forogna ha rendszeresen újra kellene néznem, emezek a terminátorok bár kissé gagyik és nem a legizgalmasabbak.

kicsit olyan ez, hogy beszélhet valaki folyékonyan felismerhető akcentus nélkül és hibátlanul 10 nyelven (ez kiválóság amit el kell ismerni), ha butaságokat beszél.
a gravitáció szép de irritáló és buta, a mad max ronda és buta, de ez utóbbi esetében a butaság nem lenne baj, az viszont igen, hogy mesterműnek akarják tekinteni---véletlenül egy korszellemhez igazodó undorító posztapokaliptikus autós filmet

2015.07.01. 22:53:45

@Atkakukac1989:

szerintem a terminátor 2 sem volt annyival jobb emezeknél, mert a forgatókönyve nem volt a legerősebb, csak ugye cameron remek rendező, és hajlamosak egyesek olyasmit, amit egyéb filmeknek nem.
de attól még az sem hibátlan, sőt.

2015.07.01. 22:56:48

@Laslo_:

a te véleményed számít. számos középszerű alkotást imádnak, más középszerűeket meg lehúznak.
nem kell adni a mai kritikusok többségének a véleményére, érdektelenek.

NorthopViggo 2015.07.01. 23:23:08

@WiteNoir: Tedd már légyszi oda a commented elejére h 'szerinted'. Persze, alapból nem kellene, de amikor valaki ilyen irritálóan okos akar lenni, akkor nem árt.

Aki meg azt gondolja, h egy film minősége szimplán a beltartalomból adódik, és nincs köze a tálaláshoz (lásd. Gravity technikai megvalósítás) annak fogalma sincs a filmről, mint történetmesélési médiumról, és inkább meg se szólaljon egy filmes blogom.

FaKe.beL1eVe 2015.07.01. 23:49:02

@WiteNoir: Nem szégyen kiírni a 'szerintem' kifejezést, sőt így nem lesz tényközlő, általánosító a véleményed. Próbáld ki!

2015.07.01. 23:57:33

@NorthopViggo:

amit írsz, így értelmetlen. a gravity képi világa kiválóan megcsinált volt, de a szépsége gyorsan unalmassá vált, művészileg elég gyengén volt felhasználva bár próbálták, űrbensodródás, űrodüsszei-utalás, stb, jaj.
amúgy mielőtt cenzúrázni akarnál szerintem meg az ne szólaljon meg aki bemegy a moziba "aztakurva jaj de jól megcsinálták az űrt meg a fődet meg milyen reális" oszt nyomja a 10/10-et mintha nem lenne kismillió egyéb aspektus ami a filmet elég gyengévé (bár azért nem nézhetetlenné) tette
a technikai kategóriákba kell utalni, sem a filmművészet, sem a szórakoztatás nem elsősorban erről szól.
a gravity mind művészileg, mind szórakoztatásnak viszonylag gyenge volt, mondjuk a mad max azért ennál jóval erősebb a saját kategóriáiban.(művészileg, nem szórakoztatásként, az ugyanis teljesen szubjektív, nekem nem volt az, másnak még lehet)
úgyhogy én még elfogadom hogy valakit szórakoztatott a gravity, mint mondtam ez teljesen szubjektív, hogy művészileg kiemelkedő volt azt nem fogadom el, mert nem volt az.

2015.07.01. 23:58:36

@FaKe.beL1eVe:

szerinted más véleményét mondom?:)

misafeco 2015.07.02. 00:03:44

@WiteNoir: A kritikusok és az Akadémia nem ért egyet veled, szerintük művészileg is kiemelkedő a Gravitáció. Szóval ne azt írd, hogy nem az, hanem azt, hogy SZERINTED nem az.

2015.07.02. 00:05:00

(amúgy azok sem mindig teszik hozzá akik üvöltően középszerű helyenként gyenge filmeket istenítenek, középszerű szórakoztató alkotásokat meg látványosan leszólnak, egy elképesztően visszataszító légkört teremtve ezzel. úgyhogy tessék szépen a kritikusok egy részét sárba tiporni na majd utána elő lehet venni engem. addig meg csend)

2015.07.02. 00:10:08

@misafeco:

és? manapság a szarról is azt akarják bebizonyítani hogy arany, egyik-másik kritikus szimplán elmebeteg, van akit megvesznek, vannak teljesen szubjektív dolgok, stb.
nekem ez nem mérvadó.
a gravity esetében azt hogy művészi, semmilyen kritikustól sem olvastam viszont, lehet hogy nem jókat olvasok.
very bad, entertaining, ilyen jelzőkre emlékszem, meg némi gúnyolódásra vele kapcsolatban. de hogy művészi, szerintem ilyet nem mondott senki, vagy azokat én nem olvastam.

NorthopViggo 2015.07.02. 00:15:15

@WiteNoir: Nem volt értelmetlen amit írtam, max te nem értetted. De akkor világosabban: nekem mindegy, h mit gondolsz a Gravityről, mert szíved joga, h ne tetszen, v tetszen, de ezt ne úgy add elő, mintha ez tény lenne. Semki nem mondhatja meg, h egy film jó-e vagy sem, max azt, h neki tetszett-e v sem. Egy film megítélése szubjektív, és az is, h a Gravity milyen vagy sem. Ha pl érdekel, szerintem azért az utóbbi évek egyik legjobb Hollywoodi produktuma, mert olyan végtelen eleganciával és stílusérzékkel volt képes a feszültséget feltornászni, és olyan módon volt képes egy ilyen szűktérben játszódó krízishelyzetből a megfelelő kamerabeállítások alkalmazásával és az okosan belőtt tempó segítségével moziélményt faragni, mint kevés film mostanság. Egy túlélni akaró ember remekül megrendezett drámája volt, SZERINTEM. Nekem nem a megarealisztikus effektjei miatt tetszett (szerintem amúgy egyáltalán nem nézett ki olyan realisztikusan a film, mint sokan mondják, sőt, kifejezetten műnek néz ki sok helyen) hanem mert faszán össze volt rakva.

A Mad Max meg nem tudom, mitől undorító neked, de hát ahogy tetszik.

A megszólalás jogáról pedig egy apró gondolat: mindenkinek joga van hozzá, de én engem jobban érdekel egy olyan ember véleménye, aki a saját ízlésének megfelelően 10/10-est nyom a Gravityre az effektek miatt, mint aki a filmművészetet saját magához akarja igazítani. Mint minden vizuális médium, a film is elsősorban arról szól, h egy adott sztori h van vászonra ültetve, hogyan van tálalva, nem arról, h milyen egyszerű v bonyolult az a sztori. Ezért is ünnepelnek körbe olyan faékegyszerűségű mozikat, mint az Alien, a Terminator, v akár (h kevésbé mainstream példát mondjak) a Shame, h egy teljesen random példát mondjak. Persze, ha te neked a filmművészet a történetről szól a tálalás helyett, én nem akarlak meg változtatni, de a filmművészeten végig futva azért láthatod, h még a legnagyobbak között is megannyi film bot egyszerűségű, mégis klasszikus lett. Aztán van olyan alkotás, ami pont a sztorija miatt emelkedik ki a tömegből, naná, de azért nem ez a típus dominál...

Szóval én csak ennyi akarok a szubjektív-objektív témáról, meg azt, h légszi használd a 'szerintem' szót gyakran, ha már a stílusoddal nem tudod érzékeltetni, h nem tényeket közölsz, hanem véleményt.

2015.07.02. 00:16:23

(offolás vége: azon lehet vitatkozni, művészi-e a boyhood vagy az amerikai mesterlövész, az under the skin vagy az immigrant, de azért a gravity művésziségén vitatkozni kb. olyan, mint a terminátorén. ezt azért már ne, határa mindennek van)

2015.07.02. 00:20:38

@NorthopViggo:

ezt értem, de pont ezt mondom hogy az alien vagy a terminátor nem művésziségük miatt ünnepelt, most az alienbe való belemagyarázásokat hagyjuk.
ezek faékegyszerűségűek, de szórakoztatóak és színvonalasak annak amik---a gravity meg mint thriller vagy dráma szerintem---de nem folytatom, mert minek.
elfogadom hogy szerinted a remek látvány megér 10/10-et, szerintem az nem kritika. lehet nagyon jó dolog, de nem kritika, hanem valami más.
de ez itt mind offolás.

TERMINATOR-GENISYS

NorthopViggo 2015.07.02. 00:28:40

@WiteNoir: most már mindegy ennek a postnak, szét van offolva úgyis. Azt meg nem írom le megegyszer, h szerintem miért jó a Gravity, fent ott van, ha érdekel. Szerintem am nem is 10/10-es, amúgy sem vagyok jó a pontozásban, nem is próbálkozom vele egy ideje.

A művészetről lehet vitatkozni, h mi az, mi nem, mi művészi, de egyezségre nem fogunk jutni. A művészet definicíójáról amúgy sem fog két ember azonos definíciót adni, szóval hagyjuk is. Az, h a mai, vagy akár húsz évvel ezelőtti filmvilágban mi volt művészi, szintén szubjektív, nekem pl, a Blade Runner az volt, neked talán nem. Mindegy is. Nekem lehet, h a legkommerszebb amerikai blockbuster is művészi, neked nem. A Mad Max: Fury Road bizonyos elemeiben pl nekem művészi volt, ahogy olvastam, másoknak is, akár ezen a blogon is. Neked nem, na, puff. Ettől egyikünk sem lesz a másiknál, úgyhogy szerintem zárjuk is le.

misafeco 2015.07.02. 00:52:51

@WiteNoir:
www.rottentomatoes.com/m/gravity_2013/
Lehet szemezgetni. A többség az egekbe dicséri, és nem csak a látvány miatt. A képi világ egy dolog, az magasan kiemelkedik a mezőnyből, de ott van az elképesztő feszültségteremtés, feszes a tempó/nincs egy felesleges másodperc se, kiváló a színészi játék, fantasztikus a zene, és a hanghatások, számtalan téren nyújtott kiemelkedőt.

De mindegy is, a lényeg, hogy ne tényként add el a véleményed, mert kicsit nagyképűnek tűnik ez a fajta "megmondom a tutit" hozzáállás. Nem kell feltétlenül odaírni a "szerintem" szót, de érződjön belőle, hogy nem megdönthetetlen igazságról van szó, hanem egy nézőpontról.

Laslo_ 2015.07.02. 08:27:42

@WiteNoir: Nagyjából tudom, hogy mely kritikusok azok akiknek adhatok a véleményére, és már elegendő filmet láttam ahhoz, hogy az előzetesekből, promóciós anyagokból, készítők személyéből leszűrjem, hogy mi várható. Vannak témák amik annyira nem érdekelnek (Gyűrűk ura, Star Trek), hogy semmilyen dicsérő kritika alapján nem fogom megnézni. Mind a Terminator 5, mind a Die Hard 5. már az előzetes alapján borzalmasnak tűnt, a kritikák csak igazolták a sejtésemet. Ha nagyon várok egy filmet, akkor a lehúzó kritikák sem fognak eltántorítani a megnézésétől. Nálam inkább az jellemző, hogy egy általam várt film pozitív kritikát kap, aztán mégis csalódok. :(
Persze néha vannak kellemes meglepetések, de jóval ritkábban, ilyen volt pl. a John Carter, ami nem is érdekelt, meg rossz értékeléséket is kapott, nekem mégis tetszett, vagy említhetném akár a Terminator: Megváltást, ami elég felemás értékeléseket kapott, szerintem mégis jól folytatta a sorozatot, reméltem is, hogy a következő résszel ebbe az irányba mennek tovább.

csdani1982 2015.07.02. 10:51:01

Valahogy mindig várom a csodát, hogy "hátha majd most!!!", de valójában azt hiszem, hogy a 80 -90 -es évek hangulatát, az akkor extra high tech megoldásoknak számító pl folyékony terminátor látványosságát már nem lehet visszahozni. Részemről még a korhoz tartozó autók, főleg a rendőrautók, házak, utcaképek, stb is a Terminator érzéshez tartozik. Gondolom ezért is akarták most visszavinni film (egy részét?) a múltba. Ráadásul számomra Jai Courtney már eleve unszimpatikus. A Dia Hard-ban annyira ellenszenves volt, hogy eszembe nem jutott volna, hogy képesek még egy kultikus film folytatásába beválogatni. Minden esetre rajongóként nem hagyom ki. Ma megnézem, már hétfőn megvettem a jegyeket :) Legrosszabb esetben jól lakok a chips-el a film végére :)

isvaen 2015.07.02. 11:34:23

@csdani1982: "80 -90 -es évek hangulata"
véleményem szerint az alapprobléma a technológia. celluloid, CGI, aztán jön a narrativa, a divat, a díszlet és... csak eztán a többiek. én is szeretnék újra, moziban megélni egy easy ridert vagy délutáni puskalövéseket, de azt a kort, azokkal a dolgaival...

BloggerBiker 2015.07.02. 11:46:57

Na tessék, amire Cameron jót mond, attól menekülni kell! :) Az az ember úgy is csak a profit lehetőségét szagolja a filmeknél!

Kovács Erzsébet 2015.07.02. 11:59:13

Nem láttam (jöhetnek a kövek). Viszont a reklámkampányát és a szinopszisát elnézve valami elképesztőnek találom nem is csak a fanservice mennyiségét (azt ma már popkulturális terméknél önlábonlövés lenne kihagyni), hanem azt, hogy a szellemi tulajdon hivatalos birtokosai dobnak piacra olyan terméket, amely minden ízében (SPOILER retcon, időutazás, öreg Terminator...) az első (két) film fan fictionje (!).

@csdani1982: Amikor olvastam, hogy olyanok, mint Tom Hardy, Taylor Kitsch és Nicholas Hoult voltak versenyben Kyle szerepéért... és ezek után választják Jai Courtney-t. Hát na.

Tixi Lobi 2015.07.02. 12:14:54

@Zalaba_Ferenc: "Nem ő a legrosszabb a filmben."
Megkockáztatom, hogy a trónok harcás csaj.. Eltaláltam?

isvaen 2015.07.02. 12:21:01

@BloggerBiker: annyira, hogy egy dollárért adta el a jogait . OMG

Kimike18 2015.07.02. 12:37:52

@BloggerBiker: Tiszteletből nem szarozta le....szarik ő már a Terminatorra.

Laslo_ 2015.07.02. 13:10:34

@Kimike18: Cameron véleményét már az utóbbi filmjei alapján sem tekintem mérvadónak, de ettől eltekintve sem érdemes hallgatni rá. Amikor egy interjúban felmerült az Alien 5 lehetősége megemlítette, hogy az Aliens Vs. Predator is jó film volt.
Valószínűleg tényleg csak udvariasságból dicséri a Genisyst, mivel a film egyik írója Laeta Kalogridis, aki a Battle Angel Alitát is írja, amiből elvileg ugye pont Cameron készít filmet valamikor...

csdani1982 2015.07.02. 13:35:56

:) Alien VS Predator....még az 1 csak-csak nézhető volt, de a 2.-t akár én is rendezhettem volna... :) Márpedig én eddig max a gatyáimat rendeztem...sorba :D

2015.07.02. 14:50:53

@Zalaba_Ferenc:

Fáy Miklós a népszabadságban (az élet és irodalomba is ír, milyen érdekes) emilia clarke nevét sem említi, helyette annyit ír: "egy elálló fülű nő".
ugyanott schwarz járásán és akcentusán gúnyolódik.

és ezek úgymond "liberális" lapok.

NorthopViggo 2015.07.02. 21:07:16

Na, egy filmmel később őszintén mondhatom, h megleptek, méghozzá pozitívan. Persze, nagyon gagyi, és nagyon műanyag, nagyon egyenetlen a tempó, és nagyon erőltetett néha, de a maga módján szórakoztató. Sőt, az Emilia-Jai páros is jó volt, az utóbbinak pl egész jó komikusi vénája van, csak a drámai jelenetek nm mennek neki. De E. Clarke szerintem simán jó Sarah Connor, nőies mégis kemény, és nem csak nem szerint nő, hanem nőiesen is gomdolkozi (többet ésszel mint erővel, amikor a nyers erő nem segítene, lásd a savas jelenetet) . Valszeg soha többet nem nézem újra, de nm volt rossz. Valahogy a maga bugyutaságával is jobban szórakoztatott, mint a sokkal sótlanabb JW. És még egy folytatást sem bánnék...

vargatom 2015.07.02. 21:27:16

@NorthopViggo: A Gravity azért is érdekes, mert - jórészt a technológiának köszönhetően ugyan - a filmes nyelvet, eszközöket is egész máshogy kezeli. Nagyon-nagyon kevés vágás van benne, ehelyett hosszú snittekkel dolgozik, de mégsem hivalkodóan teszi ezt. Cuarón persze már régóta kísérletezik ezzel, a Children of Men az egyik egyértelmű példa erre; és szerintem ebből egyértelműen következett a Birdman, amiben meg ugye látszólag egyetlen vágás sincs már. Úttörőnek nevezni biztos túlzás lenne, de nagyon jól demonstrálta, hogy milyen lehetőségek nyíltak meg a filmesek előtt az utóbbi pár évben.

NorthopViggo 2015.07.02. 21:41:56

@vargatom: egyetértek, fanatsztikus példája, h hogyan lehet az egyre fejlődő technikát arra használni, h bővítse a filmesek rendelkezésére álló eszköztárat. És még azt sem lehet ráfogni, h csak a látványról szólna: ahhoz túl letisztult, és túl szerény más, a fejlődő technikát öncélúan mutogató társaihoz képest (arról nem is beszélve, h melyik stúdió döntene úgy, h egy ilyen filmmel vágjon fel a CGI feljettségével?)

szkristof92 2015.07.02. 21:54:08

Csak hogy egy témához is jövő hozzászólás is jöjjön: Most láttam, orbitálisan szar film volt már-már a Die Hard 5 szintjén tanyázik 8minő meglepetés abban is Jai Courtney díszelgett). A sztori egy totális nonszensz, a színészi játék BORZALMAS, az akciók gyengék, a CGI pedig ronda és túlhasznált. Arnold volt az egyetlen oka, amiért végigültem. Ennél még a 3-4. rész is jobb, méterekkel.

vargatom 2015.07.02. 21:57:48

@NorthopViggo: Ráadásul ez a fajta CG sokkal komplikáltabb és nehezebb feladat a szokásosnál ;) Kiváncsi leszek Cuarón következő filmjeire...

vargatom 2015.07.02. 21:58:37

@szkristof92: Ha már itt tartunk, mi a vélemény a CG Arnoldról? Igazából a Tron Legacy óta nem nagyon mert próbálkozni senki ilyesmivel, és bár van róla egy YT klip a neten, de azért kiváncsi lennék hogy a moziban hogyan működött...

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2015.07.02. 22:35:31

@vargatom: Fantasztikusan jó lett a CGI Arnie. Viccen kívül.

szkristof92 2015.07.02. 22:52:22

@vargatom: Sokkal jobb lett, mint amilyenre számítottam.

Bluemotion 2015.07.03. 07:54:25

Szerintem pedig szórakoztató volt a film, tele is volt mozi. :)

Bluemotion 2015.07.03. 07:56:01

@isvaen: Túl öreg vagy már ehhez a filmhez :D

csdani1982 2015.07.03. 09:17:55

Rosszabbra számítottam. Nem mondom, hogy képes csak a nyomába érni az első kettőnek, de szerintem a 3-at mindenképp üti. (A 4 teljesen más, ezért ahhoz nem is hasonlítom) Még a brutálisan ellenszenves Jai C. -t is el lehetett viselni. Egyszer nézhető volt, kicsit jobb mint amire számítottam. Talán a humor kérdést nem kellene erőltetni. Egy Terminator filmnek nem kell viccesnek lennie szerintem és talán a John C.-t alakító színész nem volt igazán "Connor"-os...Sokkal inkább emlékeztetett egy drogokról frissen leállt figura, mintsem az ellenállás vezetője. De....szerintem nagyon is nézhető.

isvaen 2015.07.03. 09:28:09

@Bluemotion: is gyanús volt + mindig is éreztem, hogy valami nincs rendben. de örülök, hogy arnold ezt nem érzi.

iopi 2015.07.03. 10:54:10

A legnagyobb félelmem a filmmel kapcsolatban, miszerint nem lesz benne legalább egyetlen olyan pillanat sem, amiben előjön a Terminator hangulat, szerencsére alaptalan volt. 120 perc elteltével felcsendült Brad Fiedel klasszikus, kicsit áthangszerelt főtémája, ami szerintem zseniális volt és visszaadta azt az érzést, hangulatot amire több mint 20 éve várok. Ami a végefőcím
előtt volt az szimpla bohóckodás. Az Expendables filmekben szerettem ezt, viszont egy Terminator cím alatt nekem nem működik ez a koncepció. Immár 3. ízben bizonyították be, hogy Cameron nélkül nem létezik jó Terminator film. A korábbi részekre történő utalások bájosak és rendben voltak. Szóval ha elvonatkoztatunk a hivatalos Terminator sorozattól (Terminator 1-2) és fekszenek a Terminator remakek, paródiák (Terminator 3, The Terminators, Terminator - Megváltás), akkor bátran ajánlom, ráadásul ebben még Schwarzi is megjelenik!

Viccet félretéve, jó volt Schwarzit a nagy vásznon látni, ahogy bohóckodik és a Gáti Oszkárnak is örültem, de emlékezetes jelenetek, feszültség, stílus, idézhető szövegek, emlékezetes karakterek híján egy átlag Marvel film szintjére süllyedt. Az első 2 film extrái között azért megállná a helyét.

4/10

Father Merrin 2015.07.03. 17:35:47

Még nem láttam a filmet, szóval egy igennel vagy egy nemmel is simán beérem. :D
A kérdés: ha az öreg Schwarzi megöli a '84-be visszaküldött fiatalabb és gonosz Schwarzit, akkor hogy a francba lesz a Skynet, hisz Miles Dyson a fiatal Swchwarzi törött chipje és karja alapján készítette azt el? Magyarán nincs gyári finálé, nincs présgép és nincs törött terminátor. Foglalkoznak a kérdéssel avagy ezen is simán továbblépnek? :D

Mondjuk ennyi erővel elég lett volna beolvasztani a '84-be visszaküldött T-800-t és hasta la vista baby! :D

NorthopViggo 2015.07.03. 20:11:16

@Father Merrin: Sopilerek nélkül annyit mondok, h megoldják, és van rá magyarázat

NorthopViggo 2015.07.03. 20:12:12

@vargatom: A következő projektjére én is, sőt...tudom, h már sok lesz a képregényfilmekből, de egy Batman filmet megnéznék tőle...

vargatom 2015.07.03. 20:50:45

@Zalaba_Ferenc: @szkristof92: Basszus, akkor lehet mégis meg kéne néznem moziban...

vargatom 2015.07.03. 21:26:42

@szkristof92: Szakmabeli volnék és elég sokat pörgünk hasonló problémákon az utóbbi másfél évben, szóval ez kb kötelező olvasmánynak tűnik... ;)

Father Merrin 2015.07.04. 17:43:40

Én is csatlakozom a "rosszabbra számítottam" táborhoz. Az előzetesek és a temérdek lehúzó kritika alapján egy nézhetetlen filmre számítottam, viszont kaptam egy egyszer nézhető akciófilmet, ami a T2-T4 világába tökéletesen belepasszol.

Nem sznobizmusból, de véleményem szerint egy folytatás se hozta azt "Terminátor-világot", amit az első rész. A pesszimista sci-fi-noirt Cameron akcióra és tech demóra cserélte, a közönség meg mind a mai napig valamiért jobban szereti a folytatást, mint az eredetit, így persze, hogy a 3-4-5(?) ebbe az irányba haladt tovább.

A T:G-nek temérdek hibája van, de a műanyag látvány, az elhibázott marketing (megmondaná valaki mi a francért kellett a film egyik legnagyobb csavarját az előzetesben ellőni?) és az idétlen forgatókönyv ellenére is kellően szórakoztató két óra a mozi hűvös sötétjében.

10/5

vision_j 2015.07.05. 09:47:38

Hát ilyen rossz filmett "rég" láttam(estleg a Die hard5,Elrabolva 3),inkáb megnézem ujra a Jurassic World-öt mint ezt az legalább jó lett.
Bár nem kivánám ezt 1 filmek se de remélem ez boxofficilag is megbukik és elveszi a studiok kedvét az ujabb mitosz romboló folytatástol,vagy mivel a jogok ugyis vissza kerülnek majd Cameronhoz(csak mondjon legközelebb igazatt is) esetleg Ő készithet egy ujjabb részt normális szinészekkel mert ezekett Schwarzi és Jason Clarke kivételével nem nevezném annak.
10/2
(csak Schwarzi miatt!)

freddyD 2015.07.07. 17:15:32

Amúgy tök jó, hogy a film plakátja frankón elspoilerez valamit, amire mondjuk a film közben szerettem volna rájönni

2015.07.08. 01:33:48

Bár fogadkoztam hogy nem fogom megnézni a T5-öt moziban -a 3-4 rész éppen eléggé mélyre ásta az egész történetet ahhoz hogy újra elkezdjen érdekelni- mégsem bírtam magammal, megváltottam a jegyet.

A 3-4 részt igyekeztem elfelejteni, -azokra amúgy is úgy tekintek mint botlásokra, amit jó lenne megnem történté tenni- és titokban reménykedtem, az új rész végül kiássa a szarból a történetet. Miután anno könyv formában is olvastam az eredeti terminátorokat, határozottam állíthatom, hogy a történetben volt még bőven potenciál, egyetlen ütős poszt-apokaliptikus befejezőrész leforgatása, amivel 100% sikerrel mehetett volna nyugdíjba a terminátor, úgy hogy a történet gerince változatlan marad. Ehelyett megkavarták a kakit, és az ötödik résszel még tovább csavarintották, így mostmár elvesztettem teljesen a fonalat. A T5-ön egyébként látni az igyekvést, ha 3-4-5 rész közül kellene választanom, azt mondanám ez lett a legjobb. Látszik, hogy itt a trendi faszságok puffogtatása mellett, tényleg cél volt belevinni valami eredetiséget, visszatenni a vászonra némi régi terminátor feelinget, de ez ide már édeskevés. A lényeg: a történet. Ami lapjaiban el lett b*szva, és félek nincs az a rendező, aki vissza tudná kanyarítani a sztorit a jó irányba.

fehérfarkas 2015.07.13. 04:28:32

Nekem tetszett a film. A T1 és T2 überelhetetlen, de nem is vártam, hogy überlni fogja. Egy jó kis film lett, ami önmagában is élvezhető, és Svarci nagyon viszi benne a prímet. A történetet sokan fikázzák pedig nem kellene. Ugyanis a történet a T1/T2 történetét köti össze a Sarah Connor Krónikái meg a regény sorozatokéval. És ez nem is lett olyan rosszul megcsinálva. Bár lehetett volna jobban is megoldani, ha sokkal jobban rámennek a sztorira az akció helyett. De inkább akcióra mentek rá nagyon, ami miatt néha a filmbeli történet dinamikája hullámzó. Így viszont egy nagyon jó kis látványos nyári popcorn akciómozit kaptunk.
Ja, és akik a T1 hangulatát sírják vissza, azok meg se nézzék ezt a filmet: a T1 még horror/sci-fi volt, míg ez csak egy akció/sci-fi, hogy minél szélesebb korosztály beülhessen rá a mozikba.

SoZi · https://www.facebook.com/SosGraphicDepartment 2015.07.20. 19:42:56

Kicsit megint megidézem @vargatom -ot! Na megvolt?
Érdekel, hogy szakmabeliként mit szólsz. 30perc után már nyugodtan kijöhetsz :)

Viccet félretéve, szerintem a digitális Arnoldok minden eddiginél jobban sikerültek. Van az első rész Arnoldja, van a flashbackben szereplő fiatal "Papinátor" a régi filmből ismert napszemüvegben, aki elviszi a kislányt (najó, ez lehet, hogy a 30. percen túl van), és van a középkorú Arnold (bár szerintem ez inkább afféle digitális rásegítés csak, amolyan digitális smink), ha jól számoltam így 3 különböző digitális Arnold van a filmben.
Azt nem értem, hogy míg a 4.rész hype-ja nagyrészt az abban szereplő digitális Arnoldról szólt (egyszerűen minden tele volt azzal kb 3 másodperccel), addig itt alig esik szó róla, pedig ez már tényleg 99%-ban élethű. És a screentime is sokkal több. Szerintem nagyszerűen sikerült, sokkal több szót érdemelne a semminél.

A film sajnos tényleg sz*r, de ez szerintem kimagasló benne. Az első 30-40 percet megéri megnézni. És a 3D is szerintem idén itt a legjobb eddig. (Ritka, de lelkes 3D fan vagyok)

SoZi · https://www.facebook.com/SosGraphicDepartment 2015.07.20. 19:44:13

@vargatom: Szóval az előző nagyrészt neked szólt, csak azt hiszem, nem sikerült a tag a hozzászólásban.

Fellegjáró Marci 2015.07.26. 21:28:30

@szkristof92: Kicsit elkéstem a megnézésével, de amúgy értettél belőle valamit?
Csak kapkodtam a fejem, hogy most akkor '84...hopp most meg 2017 és mikor lesz így terhes Sarah meg miafasz van?!? :D

szkristof92 2015.07.26. 23:34:52

@professional: Nem. Egy totál random, átgondolatlan nonszensz az egész.

lk2 2015.10.03. 08:54:45

@vision_j: a T5 olyan lett amilyen, nagyjából középszer, de most komolyan, a Jurassic World, mint jó film? A legnagyobb foskazal, amit csak idén láttam... :)

AtomNyuszi 2015.11.13. 22:23:28

Hát nem tudom gyerekek, lehet hogy az (előzőleg összeszedegetett információmorzsákból kiinduló) elvárásaim teljes hiánya, vagy a Terminátor mozik iránti kb. végtelen érdeklődésem mondatja ezt velem, de ez nem is volt rossz!
Mármint nem ér fel persze a klasszikusokhoz, de az előzetes várakozásaimmal ellentétben NEM gagyi. Rendben van a látvány (nagyon rendben) és (bár a legtöbben szidják) nekem a sztori sem tűnt a szokásosnál sokkal nagyobb katyvasznak. Színészi alakítások dettó: már vagy ezerszer olvastam, hogy így és úgy fos mindenki, a saját szemem meg már megint mást mutat. Határozottan kellemes volt nézni néhány szereplőt, és (kövezzetek meg, de) az öniróniát és a fan-servicet sem éreztem soknak.
Ahhoz képest, hogy 3-ra számítottam, ez nekem simán 6/10, ami nem kiemelkedő, de határozottan korrekt. Nem tudnám rossz szemmel nézni, ha folytatnák.
G.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása