- SPOILERMENTES -

Mindenki a napra tör, akkor is, ha babra, akkor is, ha sokkal többre megy ki a játék. Ráadásul minden esetben az a nagy kérdés, hogy a komfortzónából kimerészkedve sikerül-e az újabb magaslatra felkapaszkodni, vagy a következő csúcs meghódítása csupán a merész vállalkozók álma marad-e?
Vincent Chase (Adrian Grenier) számára nem kérdés, hanem életforma az újabb csúcsok folyamatos megostromlása. Ráadásul karrierje következő állomásának eléréséhez minden adott: karizma, barátok és rajongók, ismeretség, illetve pénz. Persze ennek a bizonyos következő megállónak az elérése nem zavartalan, hiszen Hollywoodban hatványozottan érvényesek Churchill szavai: "A siker soha nem végleges, a bukás soha nem végzetes. A bátorság az, ami igazán számít."

A Törtetők mozifilmje erről a bátorságról szól, és még sok minden másról. Arról, hogy hogyan lehet elképzeléseinket az akadályok leküzdésével megvalósítani, arról, hogy hogyan és meddig lehet szembemenni a megszokott formulákkal, és arról is, hogy hogyan lehet mindeközben élvezni is, amit csinál az ember. Természetesen egy filmkészítésről szóló filmben mindent – esélyek, nehézségek, bonyodalmak, csillogás – felturbózott adagokban kap meg a néző, aki ezzel együtt tisztában van vele, hogy nem a kulisszák mögé bekukkantó dokumentumfilmet, hanem kitűnő humorral kistafírozott vígjátékot lát. Chase cimborái segítségével valósítja meg a nehezen elképzelhetőt: stúdiófőnökét, Ari Goldot (Jeremy Piven) nemcsak táncba viszi, de egészen a végkifejletig benn is tartja a bugiban. A McCredle-klán (Haley Joel Osment és Billy Bob Thornton) társfinanszírozó partnerként máshogy képzeli ezt az egészet, ami miatt a filmkészítéssel együtt járó súrlódásokból és stresszes helyzetekből nemcsak Arinak, de Vincent gyerekkori barátjának és menedzserének, Eric Murphynek (Kevin Connolly) is bőven kijut. A régi barátokat emlegetve: Teknőc (Jerry Ferrara) és Johnny Drama (Kevin Dillon) is változtak a megismerésük óta eltelt évek alatt; a Vincent mellett betöltött szerepükön túl előbbit prosperáló üzletemberként, utóbbit pedig későn érő, de fejlődőképes színészként látjuk viszont a mozivásznon.

Sorozatból készült egész estés mozgókép esetében mindig kérdéses, hogy a hosszabb alkotás meg tudja-e ugrani a mindig magasabbnak tartott mozis történetek lécét? A Törtetők ebből a szempontból kifejezetten jól sikerült: a 105 perces alkotásnak erős a sztorija, így szerencsére elkerülte az ilyenkor gyakran emlegetett "apróbb történetekre esik szét" csapdáját. Ülnek a poénok, csattannak a csattanók, melyek közül szerintem több is esélyes a szállóigévé válásra. Los Angeles ráadásul azt az arcát is megmutatja, amit ebben a formájában ritkán látunk. A sztárok partijain túl bepillantást enged az Álomgyár környékének hétköznapi tereibe: a bevásárlóközpontokba, az éttermekbe, a találkahelyekbe - még ha pontosan nem is eldönthető, hogy ennek mekkora hányada a valós elem, és mekkora hányad szolgál a sztori díszletéül. Mindezeken túl örömteli a régi arcok viszontlátása, és ha valakinek ez nem lenne elég, akkor még nem is említettem a cameók tömkelegét, amitől végig ide-oda kapkodtam a fejem.

A nagy képernyőre való kerülés folyamata alatt a Törtetők némi ráncfelvarráson is átesett, ami nem csoda, hiszen a sorozat sugárzásának eredeti időpontja (2004 júliusa, USA) óta eltelt egy bő évtized. Nem kell megijedni, a főhősök nem lettek íróasztal mellett ülő, a szakállukat lassan simogatva elmélkedő filoszok, csak a filmidő szerint mostanra már nem a huszas, hanem harmincas éveiket tapossák, így a korábbiakhoz képest már más helyzetek és kérdések is foglalkoztatják őket. Ennek ellenére a sorozat rajongóinak a mozifilm biztosan tetszeni fog, de – a tűéles felvezetésnek hála – azok számára is élvezhető, akik még egyetlen részt sem láttak belőle. Kérdés, hogy a nézők utóbbi csoportját mennyire fogja behúzni nyáron a mozikba egy számukra gyakorlatilag ismeretlen film-a-filmről típusú történet.

Kövess minket facebookon és twitteren!